0:05
Főoldal | Rénhírek

Magyar neveket visel újabb huszonöt kisbolygó

Huszonöt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió, kapott aszteroidát többek közt Bay Zoltán, Ruttkai Éva, Apáczai Csere János, Hajós Alfréd és Farkas Bertalan.

MTI | 2012. augusztus 2.

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont együttműködésével 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében már ezernél is több aszteroidát sikerült felfedezni” – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Egy újonnan talált égitestnél először annak követését kell megoldani. Ehhez legalább három különböző éjszaka kell megfigyelni a kisbolygót, de a legbiztosabb, ha egy hónapon át követik.

Ha már két különböző évben észlelték a kisbolygót, és a mi ideiglenes jelölésünk alatt fut, már biztosan mi leszünk megadva felfedezőnek, de ehhez legalább további két évben meg kell figyelni az égitestet, hogy pályáját pontosan megismerjük. Ezt követően a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) illetékes szervezete, a Minor Planet Center sorszámozza az égitestet, és az ekkor megadott felfedezőnek 10 évig kizárólagos joga nevet adni az égitestnek. Az utóbbi másfél évben 25 névjavaslatot juttattak el a hazai kutatók az IAU-hoz” – emeli ki az MCSE honlapja.

Kisbolygót kapott Sajnovics János (1733-1785) jezsuita szerzetes, csillagász, aki elsőként támasztotta alá tudományos érvekkel a lapp és a magyar nyelv rokonságát, illetve Bláthy Ottó (1860-1939) gépészmérnök, aki 1885-ben Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával közösen megalkotta a transzformátort, de feltalálta a fogyasztásmérőt és a háromfázisú generátort is.
 

 

Bay Zoltán (1900-1992) fizikusról, a magyar Holdradar-kísérlet résztvevőjéről neveztek el egy 6-7 kilométer átmérőjű kisbolygót, amely háromszor messzebb kering a Naptól, mint a Föld. Keringési ideje 5,42 év. 

Ruttkai Éva nevét viseli egy 3,4 kilométer átmérőjű, 5,2 keringési idejű aszteroida. A csillagászok azért az adott égitestet választották a színésznőszámára, mert a magyar felfedezések közt a megelőző, 132874-es sorszámú kisbolygó Latinovits Zoltán nevét viseli. Így a legendás színészpáros kisbolygói egymás után következnek a listájukban.

Meglehetősen nagy, 5-6 kilométeres, 5,4 éves keringési idejű aszteroida viseli Apáczai Csere János (1625-1659) nevét, akinek egyebek közt az első magyar nyelvű enciklopédiát köszönhetjük.

Kisbolygót kapott Hajós Alfréd (1878-1955) építészmérnök, gyorsúszó, az első magyar olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai, négyszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok, valamint Darnyi Tamás, aki négy olimpiai aranyérmével, négyszeres világbajnoki és nyolcszoros Európa-bajnoki címével máig a legeredményesebb magyar férfiúszó.  

Egy a kisbolygóöv külső felében keringő 2-3 kilométeres égitestet a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenusról, Kolonics Györgyről nevezték el, akit ötödik olimpiájára készülve, edzés közben ért a halál 2008-ban.

Aszteroidát neveztek el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrről, aki Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének fotografálásáért kapta az elismerést, és Gábor Zsazsáról, kinek 2 kilométer átmérőjű kisbolygója 4,3 év alatt kerüli meg a Napot.

Égitestet neveztek el többek közt Almár Iván csillagászról, Hargittai István és Hargittai Magdolna tudósházaspárról, valamint Farkas Bertalanról, az első magyar űrhajósról is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!