Litván, mint a fehér holló?
Bár a litván népszerű nyelv az indoeurópai nyelvtörténészek körében, és hivatalos nyelve az Európai Uniónak is, a magyarok közül kevesen tanulnak, pláne tudnak litvánul. Sőt igen ritkán találkozunk ezzel a nyelvvel.
A litván nyelvet az indoeurópai nyelvészek az egyik kulcsnyelvnek tartják: kiemelkedő szerepe van az indoeurópai alapnyelv rekonstrukciójában. Éppen ezért szokták archaikus (régies) nyelvnek is nevezni – a valóságban azonban, mint minden nyelv, a litván is rengeteget változott az évezredek alatt, és csöppet sem hasonlít a valamikori indoeurópai alapnyelvre. Inkább arról van szó, hogy a litván megőrzött olyan szembenállásokat, amelyeket más nyelvek nem, és ezek alapján lehet következtetni az eredeti állapotra. Olyasmire kell gondolni, mint a városok történetében: vannak városok, amelyek teljesen átépülnek az évszázadok során, és vannak városok, melyek szerkezete sok vonásában megőrződik, függetlenül attól, hogy esetleg egyetlen épület vagy városfal sem marad meg. Ezen városok teljesen megváltoznak, lakói vagy látogatói nem látják benne a régi várost, de a szakemberek – egyéb ismeretekkel felfegyverkezve – a város térképére nézve látják, milyen volt a város korábban.
A litván nyelv a lettel (és a már kihalt porosszal együtt) a balti nyelvek közé tartozik – egyes vélemények szerint ezek a szláv nyelvekkel állnak közelebbi rokonságban. Míg azonban a szláv nyelvek viszonylag közel állnak egymáshoz, a két balti nyelv között jóval nagyobb a távolság (kb. ezer évvel hamarabb szakadtak el egymástól, mint a szláv nyelvek). Ha például a egy soknyelvű csomagolást vagy használati utasítást nézünk, akkor a szláv nyelvek hasonlósága akkor is feltűnhet, ha korábban semmit sem tudtunk róluk (itt most tekintsünk el a latin és a cirill írás különbségéről), ellenben a lett és a litván szövegről aligha jutna eszünkbe, hogy rokon nyelven írták őket.
A litván története meglehetősen mostohán alakult. Bár a Litván Nagyhercegség a középkor jelentős állama volt, ennek jelentős területén nem a litvánt, hanem szláv nyelveket beszéltek. A közigazgatás nyelveként nem a litvánt, hanem a rutént (nem keverendő össze a ruszinnal, melyet korábban szintén neveztek ruténnak), írott formájában az úgynevezett kancelláriai szlávot használták, mely belorusz és ukrán nyelvjárások előzméányének tekinthető. Az első litván nyelvemlékek csak a 16. századból származnak, de a 19. századig az írni-olvasni tudás szintje igen alacsony volt. A 16. század végétől a lengyel folyamatosan kiszorította a kancelláriai szlávot. Amikor pedig a litván területek már Oroszországhoz tartoztak, hiába érte el a litvánokat is a nemzeti ébredés, ennek kibontakozására az Orosz Birodalomban nem sok lehetőség adódott. A 19. század végére már egyenesen tilos volt litván nyelvű könyvek és sajtótermékek nyomtatása, illetve behozatala. Csak az 1918-as függetlenség hozta meg a lehetőséget az irodalmi nyelv kiteljesedésére, az anyanyelvi oktatás bevezetésére, sőt tulajdonképpen a valódi litván irodalmi élet megszületésére is. Az orosz mellett a litván maradt a hivatalos nyelv a szovjet időkben is, bár használata korlátozott volt. 1991-től, a függetlenség visszanyerésétől kezdve ismét a litván az egyedüli hivatalos nyelv Litvániában, a 2004-es EU-csatlakozástól kezdve pedig a litván az Európai Unió hivatalos nyelve is.
Magyarként litvánul tanulni
A szovjet megszállás idején Magyarországon igencsak propagálták a szovjet kultúrát. Ennek keretében a Szovjetunió kisebbségeiről is könnyebben jutott el információ hazánkba, mint korábban. Így például a Szovjetunió népeinek irodalmából sok minden megjelent, vendégegyüttesek léptek fel stb. Ebből arra következtethetnénk, hogy a Szovjetunió nyelveit, legalábbis a hivatalosakat is megpróbálták népszerűsíteni, erről azonban szó sincs. Nemhogy grúz vagy üzbég, de még ukrán nyelvkönyv sem jelent meg a nagyközönség számára, miközben az orosz nyelv tanulását segítő kiadványokkal Dunát lehetett rekeszteni.
Litván nyelvkönyv azonban jelent meg magyarul, igaz, a korszak végén, 1985-ben, és akkor is csak 800 példányban. Bojár Endre Kevés szóval litvánul című könyve a Tankönyvkiadó Kevés szóval... nyelvkönyvsorozatába illeszkedett. Összehasonlításképpen: két évvel később Szerdahelyi István Kevés szóval eszperantóul című könyve 11500 példányban jelent meg. A litván nyelvkönyv több más szempontból is kilógott a sorozatból. Míg a Kevés szóval... tankönyvek kifejezetten az alapfokú társalgás, a leghétköznapibb szituációk, elsősorban az utazás során előkerülő kifejezések elsajátítását célozták, addig a Kevés szóval litvánul a litván nyelvtan áttekintését, megismerését tűzte ki céljául.
Bojtár Endre az előszóban is kiemelte, hogy a nyelvkönyv elsősorban nem beszélni, hanem olvasni szeretne megtanítani. A könyv tipográfiája a nyolcvanas évek magyar könyvkiadásának színvonalához képest döbbenetesen igénytelen, melynek feltehetően az az oka, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő litván mellékjeles betűkészlet (vagy a szedést vállaló szakember). Éppen ezért a mellékjelek olyanok, mintha kézzel lennének berajzolva – ráadásul nem csak a litván, hanem egyes magyar mellékjeles betűkön is (í, ő, ű).
Az előszóban Bojtár azt is kiemeli, hogy a tankönyv szótári része jóval terjedelmesebb a hasonló tankönyvekben megszokottaknál. Ennek is az volt az oka, hogy a korban egyszerűen nem létezett litván–magyar (illetve magyar–litván) szótár.
A szótár hiányát végül maga Bojtár Endre pótolta 2007-ben. A szótárat meglehetősen sajátos módon a szerző munkahelye, az MTA Irodalomtudományi Intézete adta ki. A litván magyarországi tanulási lehetőségeinek szempontjából váratlanul kedvező fordulat, hogy a szótár a Morphologicnak köszönhetően az interneten szabadon elérhető.
Idén (bár 2014-es kiadási dátummal) két újabb kötettel bővült a magyar anyanyelvű litvánul tanulók segédkönyveinek tára. Mindkettő Laczházi Aranka, az ELTE BTK Szláv és Balti Intézete oktatójának nevéhez fűződik.
A Susitikimai su Lietuva (Találkozások Litvániával) haladóknak szóló nyelvkönyv. Bár használatához alapvető nyelvtani ismeretekre és szókincsre szükség van, a leckék témái (lakóhely, család, szabadidő, sport stb.) inkább arra utalnak, hogy a könyv még a hétköznapi témákat és kifejezéseket fedi le. Célja elsősorban az, hogy a meglevő passzív ismereteket megszilárdítsa és aktivizálja. Bizonyára ezzel függ össze, hogy a kötet végén nem litván–magyar, hanem magyar–litván szójegyzéket találunk.
Ami nem csak a Kevés szóval litvánul mellett szembeötlő, az a kötet különösen igényes kivitelezése. A kiváló minőségű fűzés és papír mellett a könyv tipográfiailag is különösen igényesnek is mondható, annak ellenére is, hogy kissé túlteng a Comic Sanshoz hasonló (talán Architect’s Daughter típusú) betűkészlet használata – igaz, kizárólag a kézírás imitálására; illetve bizonyos apró betűs sorok túl hosszúak. Az igényesség magyarázata részben talán az, hogy a kiadás Vilniusban készült.
A másik kötetnek Laczházi Aranka két litván kollégája, Joana Pribušauskaitė és Meilutė Ramoninė mellett társszerzője. A Litván nyelvtan gyakorlatokkal, mint címe is mutatja, gyakorlati célú nyelvtan. Míg a gyakorlati nyelvtanok általában nyelvi szintek szerint épülnek fel, kezdve a kiejtéssel, melyet az alaktan (ragozás) követ, végül pedig a mondattani kérdések következnek, addig a Litván nyelvtan gyakorlatokkal meglehetősen furcsa felépítésű. Első három fejezetét az igei, a névszói, illetve a határozói csoportnak szenteli, ezt követi a mondatról, majd a szövegről szóló rész. A ragozásnak és a kiejtésnek csupán a mellékletben jut hely – bár az igaz, hogy az egyes szófajok ragozása a csoportok tárgyalásakor is részletesen ismertetésre kerül. A zűrzavart növeli, hogy a szövegről szóló részben kaptak helyet olyan tipikus mondattani kérdések, mint a szórend, a kérdés vagy a tagadás. A szórend esetében ez még valamennyire érthető, hiszen a szórendnek fontos szerepe van a szövegösszefüggés megteremtésében; elfogadható az is, hogy a kérdés is társalgásszervező elem – a tagadás azonban végképp nem tartozik ide. Ezeknek mégis inkább a mondattanban lenne a helyük, különösen azért, mert szövegszervező funkciójukat a nyelvtan nem hangsúlyozza. A 300 oldalnyi nyelvtant 50 oldalnyi gyakorlat követi – ezek megoldásai újabb 15 oldalt töltenek meg.
Az igen részletes és példákban gazdag anyag valójában még annál is bővebb, amit az oldalszámok sugallnak, hiszen az oldalak rendkívül sűrűek. Ettől függetlenül a tipográfiai megoldások itt is igényesnek mondhatók, bár néhány kellemetlen hiba becsúszott (például a toldalékok előtt helyenként kis- helyett nagykötőjel jelenik meg).
A kötés viszont a nyelvtannál még a tankönyvhöz képest is meglepően jó minőségű, a kötet kemény fedeles, láthatóan hosszan fogja bírni a használatot – természetesen ez is Vilniusban jelent meg.
Sajnos azt nem tudjuk, hogy a két kötet hol kerül Magyarországon forgalomba, de hogy végképp hihetetlen legyen a történet, eláruljuk, hogy a Litván nyelvtan gyakorlatokkal ingyen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. Mostantól tehát, ha szabadkoznunk kell, hogy miért is nem tudunk litvánul, kevésbé tudjuk a tankönyvek hiányára fogni.
A Susitikimai su Lietuva című könyv számos litván internetes könyvértékesítő portálon megvásárolható 9-10 euró körüli összegért.
A legtöbb illyen cég szállít Magyarországra is (természetesen felárért).
Google-ba beírva a címet azonnal elérhetők ezek a portálok.
A Litván‒magyar szótárt nem az MTA Irodalomtudományi Intézete adta ki, hanem a Litván Nyelvi Intézet (Vilnius). (Az ITI-nek csak annyi szerepe volt, hogy hagyták Bojtárt a szótáron dolgozni.)
"A 19. század végére már egyenesen tilos volt litván nyelvű könyvek és sajtótermékek nyomtatása, illetve behozatala." Ez így nem igaz, mert csak a latin betűs litván kiadványok nyomtatása és behozatala volt betiltva. Az más kérdés, hogy a litvánok annyira nem akartak cirill betűs könyveket nyomtatni, hogy ma már értékes ritkaságnak számítanak az akkoriban cirill betűvel kiadott kötetek.