0:05
Főoldal | Rénhírek

Leszedték a magyar helységnévtáblát a csallóközi Gútán

Eltávolították a csallóközi Gúta (Kolárovo) magyar helységnévtábláját, Halász Béla független megyei képviselőt pedig közúti tábla engedély nélküli kihelyezése miatt feljelentették- jelentette az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán.

MTI | 2011. szeptember 28.

A megyei képviselő a táblát szeptember 2-án szerelte fel a Révkomárom felé vezető útnál, a szlovák helységnévtábla alá saját költségén.  Az újság úgy tudja: a rendőrség névtelen bejelentés alapján rendelte el a magyar tábla leszerelését.

„Természetesen utólag is le lehetett volna folytatni az engedélyeztetési eljárást, de az illetékes szervek gyorsan cselekedtek” – nyilatkozta Halász Béla, aki pénzbírságra számíthat. Azt mondja, megpróbálja visszaszerezni a hatóságoktól a magyar táblát, de a biztonság kedvéért újakat is rendelt. Az illetékes hatóságnál ezúttal kérvényezte a táblák kihelyezését.

A magyar helységnévtáblák törvényes kihelyezése érdekében a város is megtette a szükséges lépéseket. Varga Tamás, a révkomáromi közlekedésügyi és közúti körzeti hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint hivataluk hétfőn kapta meg Horváth Árpád gútai polgármester kérvényét.

„Ha a rendőrség pozitívan bírálja el a kérdést, kiadjuk az engedélyt. Októberben már kint lehetnek a magyar helységnévtáblák Gútán” – mondta. A megfelelő engedély birtokában az útkezelő vállalat helyezi majd ki a táblákat, amelyeket már a törvény véd a tolvajokkal és rongálókkal szemben.

Halász Béla azonban nem elégszik meg ennyivel, népszavazást kezdeményez, hogy a város szlovák megnevezése is Gúta legyen Kolárovo helyett. A héten akarja elkészíteni a petíciós íveket és megkezdeni az aláírásgyűjtést.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2011. szeptember 29. 11:42
1 peripetia

A tótok genetikásan ilyen kicsinyesek, vagy történelmileg szerezték ezt az undok jellemet?