0:05
Főoldal | Rénhírek
Patthelyzet

Lemondott egy budapesti iskolaigazgató

A budapesti Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola igazgatója a Facebookon közölt levélben tudatja a szülőkkel döntését és annak indokait.

nyest.hu | 2013. június 11.

Lemondott egy budapesti általános iskola igazgatója a köznevelési intézmények állami fenntartásba vétele és az utóbbi hónapokban tapasztalható új működési rend miatt. Szontagh Pál, a VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola igazgatója az iskola Facebook-oldalán közölte lemondó levelét, amelyet eljuttatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak is. Igazgatói mandátuma 2015-ig szólt volna; kényszerű lemondásával azonban közalkalmazotti jogviszonyát is megszünteti, és távozik az iskolából.

A levélből kiderül, hogy Szontagh, aki  1997-től dolgozik a Vajdában, 2005 óta vezeti sikeresen az intézményt. Számos fejlesztés, sikeresen lezárult projekt kötődik a nevéhez. Döntését azzal indokolja, hogy a megváltozott körülmények között nem tudná megvalósítani 2015-ig tervezett programját: „Őszintén sajnálom, hogy nem tölthetem ki eredetileg 2015-ig tartó mandátumomat, de a megváltozott körülmények között nem látok esélyt a 2010 és 2015 közötti időszakra megfogalmazott vezetői programom végrehajtására, ezért úgy érzem tisztességesnek, ha lemondok megbízatásomról”.

Lemondott egy budapesti iskolaigazgató
Forrás: vajdaiskola.hu

 

A levél második felében a távozó vezető köszönetet mond mindazoknak, akik segítették a munkáját az elmúlt nyolc évben. Többek között kiemeli Dr. Kocsis Máté volt oktatásért felelős alpolgármester, mostani polgármester támogató együttműködését. Levelében reményét fejezi ki, hogy a jövőben folytatódnak az iskola sikerei: „Úgy érzem, emelt fővel, jelentős szakmai sikerekkel a hátam mögött adhatom át az iskolát, és őszintén remélem, az elmúlt száz év eredményes tradíciói a következő években is folytatódnak majd”.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!