0:05
Főoldal | Rénhírek

Külföldre a magyar irodalommal!

A magyar irodalom külföldre juttatásával foglalkozó irodalmi ügynökséget alapított Sárközy Bence, a Magvető kiadó volt főszerkesztője és Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely alapító tulajdonosa.

MTI | 2011. augusztus 10.

A Sárközy és Társa Irodalmi Ügynökség munkáját Dunajcsik Mátyás költő, író, kritikus is segíti.

Nagy Gergely író és Térey János költő, drámaíró lettek az első ügyfelei a magyar irodalom külföldre juttatásával foglalkozó ügynökségnek – mondta el Sárközy Bence az MTI-nek. Megjegyezte, hogy több szerzővel tárgyalnak jelenleg is. Az ügynökségnél az igazi munka az októberben tartandó Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár környékén indul meg, most főként az előkészítésen van a hangsúly.

„Nem teljesen úttörő a vállalkozásunk, hiszen voltak ügynökségek, akik már próbálkoztak a miénkhez hasonló tevékenységgel, és a magyar kiadók is foglalkoznak szerzőik külföldi megjelentetésével” – fogalmazott. Sárközy Bence kiemelte: a céget azért hozták létre, hogy segítsék a magyar irodalom külföldi megjelenését.

„Ismerjük a kis irodalmi piacok korlátait, ráadásul az országok között iszonyú erős a verseny a nemzetközi figyelemért” – mondta a cég alapítója, megemlítve, hogy a környező országokban a hazainál lényegesen nagyobb összegekkel segítik a nemzeti irodalom külföldi szereplését, például fordítói, utazási és promóciós támogatások révén. Az ügynökség elsősorban a már meglévő kapcsolatrendszerére épít, emellett részletek fordításával, angol nyelvű ajánlókkal segíti a művek külföldi megismerését.

„Ha nem valamely nagy nyelvterületről származik a szerző, elsősorban a fordított részletek minősége és a személyes ismeretségek számítanak. Nekünk ezek a kiadói múltunk miatt megvannak és nemcsak a külföldi kiadók képviselőit ismerjük, de külföldi társügynökségekkel is együtt dolgozunk” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az általuk képviselt alkotók kiadói miként fogadták az ügynökség megjelenését, Sárközy Bence hangsúlyozta: kizárólag „a kiadók tevékenységén kívül eső területre szerződünk”, vagyis nem foglalkoznak az országon belül a szerzők érdekképviseletével, sem külföldi szerzők képviseletével a magyar kiadók felé.

„Írókkal közvetlenül akkor állapodunk meg, ha a kiadói szerződésük nem tartalmazza a műveik nemzetközi jogainak képviseletét, ha viszont tartalmazza, akkor a kiadójukon keresztül állapodunk meg a műveikkel kapcsolatosan, és ebben a kiadót is érdekeltté tesszük. Egyébként a kiadók eddig pozitívan reagáltak” – mondta a cégvezető. Megjegyezte, a kisebb könyves műhelyeknek általában nincs elegendő munkaerő-kapacitásuk az ilyen jellegű feladatok ellátására.

„Minden jó könyvnek van esélye a nemzetközi figyelemre, de ezért nagyon komolyan meg kell dolgozni. Ráadásul egy-egy mű külföldi megjelenése általában hosszú folyamat, olykor egy-két évbe is beletelik, mire megszületik róla a döntés” – fogalmazott Sárközy Bence, aki szerint a legevidensebb feltétel az, hogy az adott könyv témája érdekes legyen az országhatáron túl is.

Az üzleti modellről Sárközy Bence csak annyit árult el, hogy a külföldi ügynökségekhez hasonlóan százalékos jutalékrendszerben fognak dolgozni.

Sárközy Bence és Halmos Ádám társalapítói a Libri Könyvkiadó Kft.-nek is. Balogh Ákossal, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. tulajdonosával a múlt héten jelentették be, hogy megszűnik a Nyitott Könyvműhely, a kiadó Libri Könyvkiadó néven folytatja tevékenységét.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!