0:05
Főoldal | Rénhírek

Kiválasztották az MTA borait

A mezőnyre – ahogy az egész magyar borászatra – jellemző volt a túlzott fahasználat, nemcsak a vörös-, hanem a fehérboroknál is.

MTI | 2013. február 17.

Kihirdették a Magyar Tudományos Akadémia borversenyének idei nyerteseit; az MTA Bora 2013 címet tokaji, villányi, felvidéki, szekszárdi és alföldi borok viselhetik.  Ez a negyedik alkalom, hogy az MTA meghirdette saját borversenyét, melynek keretében – részben saját rendezvényeihez – kiválasztja az MTA borát – mondta el a csütörtöki eredményhirdetésen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Ezennel a nyest is meghirdeti borversenyét! A szerkesztőségbe beérkező palackok közül szívesen kiválasztjuk az év, kellő számú jelentkező esetén akár a hónap vagy a hét borát is! A borkóstolást a szerkesztők személyesen végzik! (A szerk.)

A magyar borászok megérdemlik, hogy eredményeiket az MTA is hirdesse rendezvényein, melyeken a Budapestre érkezett kutatókat az MTA boraival is megkínálják, és ezekről a tételekről a vendégek rendszerint elragadtatással nyilatkoznak – fogalmazott az elnök. „Noha az akadémia tagjai között is vannak borszakértők, természetesen minden évben hivatásos zsűrit kérünk fel” – jegyezte meg az MTA elnöke, aki borkedvelőként maga is figyelemmel kísérte a verseny alakulását.

A Magyar Bor Akadémia írásmódja a Magyar Tudományos Akadémia átal megalakotott helyesírási szabályzat szerint Magyar Borakadémia lenne. (A szerk.)

Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, a bíráló bizottság tagja értékelése szerint az összkép nagyon jó volt, bár kategóriánként eltérő. A versenyre 57 pincészettől 151 bor érkezett. A mezőnyre – ahogy az egész magyar borászatra – jellemző volt a túlzott fahasználat, nemcsak a vörös-, hanem a fehérboroknál is – tért ki Niszkács Miklós az értékelése szerint túl erős fahordós jegyekre. Szerinte ki kell emelni az édes kategória mezőnyét, mert ez a borsor bármilyen nemzetközi versenyen megállná a helyét.

A desszertborok kategória az Úri Borok Pincészetének sikerét hozta: 2003-as Tokaji Muskotály Aszúesszenciájuk végzett az első, 1994-es 6 puttonyos Szent Tamás Tokaji Aszújuk a második, 1994-es 6 puttonyos Tokaji Aszújuk a harmadik, 1998-as Tokaji Aszúeszenciájuk az ötödik helyen. A Royal Tokaji 2007-es Betsek Tokaji Aszúját a bírálók a negyedik helyre sorolták be.

Villány egyeduralmát hozta a felső kategóriás vörösborok mezőnye, melyet Tiffán Ede és Zsolt 2008-as Lucia cuvée-je nyert a pincészet szintén 2008-as Elysium Merlot-ja előtt. A harmadik helyezett a 2009-es Bock Cabernet Franc Selection, a negyedik a 2009-es Mayer Kopár Cuvée, az ötödik pedig a 2009-es Janus Cabernet Franc lett.

A muzslai (Dél-Szlovákia) Bott Frigyes 2011-es Fantáziája (rajnai rizling-hárslevelű házasítás) lett az MTA bora a felső kategóriás fehérborok kategóriában, mögötte a Royal Tokaji Szent Tamás Tokaji Furmint, Légli Ottó Landordja, a Hilltop Prémium Chardonnay és a Hilltop Prémium Sárgamuskotály végzett, mind a 2011-es évjáratból.

A középkategóriás vörösborok legjobbjának a szekszárdi Tüske Pince 2009-es Merlot 5BB-jét ítélte a zsűri, másodikként a pincészet 2009-es Cabernet Franc-ja, harmadikként a 2011-es Figula III cuvée, negyedikként az Eszterbauer Borászat 2011-es Nagyapám Szekszárdi Kadarkája, míg ötödikként a 2011-es Teleki Villányi Cabernet Sauvignon végzett.

Alföldi sikert hozott a rosék versengése a Koch Borászat Hajós-Bajai Kékrankos Roséjának elsőségével, a további helyezéseket – szintén mind a 2012-es évjáratból – a Baron von Twickel Chateau Kajmád Roséja, a Vin Art Villányi Cabernet Sauvignon-kékfrankos roséja, a Tüske Pince roséja, illetve az Egri Korona Borház roséja érte el.

Holtverseny született a középkategóriás fehérborok csoportjának első helyén, ahol a Chateau Dr. Kovács 2009-es Tokaji Keményítője és a Royal Tokaji 2011-es birtokfurmintja végzett. A harmadik helyre a Nyakas Pince 2012-es Aligvárom házasítását sorolta a zsűri, a negyedik a Pannon Tokaj 2011-es Muscat Lunelje, az ötödik pedig a Vincellér Ház 2012-es Soproni Zenitje lett.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!