0:05
Főoldal | Rénhírek
Már lehet jelentkezni az idei fordulóra!

2015-ben is GEOMATECH!

Folytatódik a tavaly nyár elején nagy sikerrel zárult GEOMATECH tanulmányi verseny.

nyest.hu | 2015. január 9.

A GEOMATECH tanulmányi versenynek tavaszi fordulójára több mint 200 csapat regisztrált az ország minden részéről és a határon túlról is. A szervezők célja, hogy a verseny az újszerű és kreatív feladatok megoldása révén megszerettesse és népszerűsítse a matematikát és a természettudományos tantárgyakat a diákok körében, ezért 2015 elején a szervezők új fordulót hirdetnek.

Az új típusú tanulmányi versenyt 2014 tavaszán indította el a GEOMATECH országos oktatásfejlesztési projekt 1–12. osztályos diákok részére. A versenyek során a gyerekek lehetőséget kaptak arra, hogy a feladatokat csapatban oldják meg, ezáltal nem csak a tantárgyi, de a kommunikációs készségeiket, együttműködési kompetenciáikat is fejleszthették, illetve a feladatok elkészítése során számítógép- és eszközhasználatban is fejlődhettek. A GEOMATECH versenyek egyedi, játékos és kreatív módon közelítik meg a matematikai és a természettudományos kérdéseket; itt a feladatok nem korlátozódnak a puszta megoldásra: a diákok csapatmunkában, vagy akár a kísérletek útján is láttathatják, magyarázhatják, prezentálhatják a saját maguk elkészítette feladatokat, illetve az így elért eredményeiket.

A játékos matematikai és természettudományos tanulmányi verseny 2014-es tavaszi fordulójára több mint 200 csapat regisztrált, az ország minden részéről és a határon túlról is. Az 1–5 fős csapatok a tavaszi forduló mindhárom (április, május, június) hónapjában új feladatot kaptak korcsoportonkénti bontásban (1–12 évfolyam 6 korcsoportban). A verseny három hónapja alatt összesen 32 településről és 57 iskolából érkeztek megoldások, a résztvevő csapatok 224 megoldást küldtek be 408 gyermek és 66 tanár közreműködésével. A versenyforduló zárásaképp a szervezők két különdíjat is odaítéltek. A legaktívabb tanár különdíját Markovits Edit a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanárnője kapta, a legkreatívabb induló díját pedig Németh Réka nyerte el az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolából.

2015-ben is GEOMATECH!
Forrás: Wikimedia Commons / Gulliver Schools / CC BY 2.5

Indul a 2015-ös verseny!

A GEOMATECH verseny egy játékos matematikai és természettudományos vetélkedő, nem szokásos tanulmányi verseny, így a szervezők továbbra sem csak a kiváló matematikus és fizikus palántákat várják, hanem a kreatív közösségeket is. Az 1–5 fős csapatok ismét minden hónapban új feladatot kapnak majd, a feladatok elkészítéséhez pedig a világ egyik legnépszerűbb, ingyenes oktatási szoftverét, a GeoGebrát használják, amely könnyen kezelhető és látványos vizuális elemekkel segíti az elvont fogalmak, problémák megértését, játékosan fejleszti a diákok számítógépes ismereteit.

Versenyre a jelentkezési lap kitöltésével vagy a e-mailben lehet jelentkezni. A verseny szabályzatát, a feladatokat és a fontos határidőket a szervezők e-mailben juttatják el a regisztráló pedagógusok és csapatok számára, de azok megtalálhatóak a projekt weboldalán is.

A verseny a TÁMOP 3 1.12-12/1-2013-0001 kiemelt projekt támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!