0:05
Főoldal | Rénhírek
Irány Manchester!

Diákolimpia: összeállt a magyar válogatott

Június 28-án zárult le a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia 2012/2013-as évi programja az országos döntővel. Kiderült, kik utaznak július végén Manchesterbe!

Szabó Tamás Péter | 2013. június 28.

A korábbi cikkeinkben már ismertetett Magyar Nyelvészeti Diákolimpia számos középiskolást megmozgatott. A diákok négy fordulón keresztül követhették az interneten közzétett, gyakran egzotikus nyelvek szerkezetébe bepillantást engedő feladatokat. Aki legalább két fordulóban részt vett és magas pontszámot ért el, azt a szervezők közös feladatmegoldásra hívták.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetében a legjobb tizenkét versenyző gyűlt össze. A program izgalmas közös rejtvényfejtést jelentett, a beszélgetés baráti hangulatban zajlott. Mindenki megoszthatta a többiekkel a megoldási javaslatait, ötleteit. A zsűri elsősorban a diákok feladatmegoldási stratégiáit értékelte és azt, hogy kik lennének a legalkalmasabbak a csapatmunkára.

Bár a megjelent diákok már azáltal számot adtak kiemelkedő képességeikről, hogy bekerültek az országos válogatóra, a zsűri végül a következő tanulókat választotta a magyar csapatba:

A válogatott póttagjai lettek:

A névsor is jelzi, hogy a diákolimpia a középiskolai tanulmányaik elején járók körében is népszerű. Az, hogy a válogatottba 9. és 10. évfolyamos tanuló is került, világosan jelzi, hogy a feladatok megoldásában nem az iskolában elsajátított ismeretanyag mennyisége, hanem a logikai készségek játszanak elsősorban szerepet.

A diákolimpia nemzetközi döntőjére július 22. és 27. között kerül sor Manchesterben. Július végén mindenképpen beszámolunk az eredményekről, ősszel pedig reméljük, hogy az izgalmas feladatok kellemes és tanulságos szórakozást fognak jelenteni a régi és az új versenyzőinknek egyaránt!

Diákolimpia: összeállt a magyar válogatott
Forrás: Wikimedia Commons / stevebw

 

Ajánló

A Magyar Nyelvészeti Diákolimpia honlapja

A Magyar Nyelvészeti Diákolimpia Facebook-oldala

A Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia honlapja

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!