0:05
Főoldal | Rénhírek
Nyelvészeti Diákolimpia

Kína várja a magyar diákolimpikonokat

Egy ideig úgy tűnt, a magyar középiskolások nem kapnak lehetőséget a nemzetközi megmérettetésre, az utolsó pillanatban azonban megváltozott a helyzet: közel száz támogató összefogása révén két csapat is képviseli Magyarországot a Pekingben, július 21. és 25. között megrendezendő Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián.

Szabó Tamás Péter | 2014. július 18.

Mint arról korábban is beszámoltunk, az elmúlt tanévben is izgalmas nyelvi-logikai feladványokon törhették a fejüket azok a középiskolások, akik részt vettek a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia internetes fordulóiban. A feladatok megoldásával járó kihívás mellett az is inspirálta a diákokat, hogy a szemük előtt egy kínai út lehetősége lebegett – ez a kép azonban majdnem szertefoszlott.

Peking
Peking
(Forrás: Wikimedia Commons / DF08 / CC BY-SA 3 0)

Idén nem futja ilyesmire…?

A diákolimpiai válogatott tavalyi részvételét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. A szervezők a kedvezően haladó megbeszélések alapján biztosra vették, hogy a támogatás idén sem marad el, az utolsó pillanatban azonban meglepő üzenetet kaptak: forráshiányra hivatkozva elutasították a kérelmüket. Erről, legnagyobb sajnálatukra, az internetes fordulók során legjobban teljesítő diákokat is értesíteniük kellett – ők tehát azzal a tudattal utaztak az országos döntőre, hogy nem mehetnek Pekingbe, mégis rászánták a versenyre egy nyári délutánjukat.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetében július 10-én lezajlott döntő az előzőhöz hasonlóan diákcsapatok összeállításával zárult,mivel a szervezők abban reménykedtek, hogy megoldható, hogy ha személyesen nem is, de online talán majd versenyezhetnek a diákok. A szakmai zsűri tagjai a feladatmegoldások mellett a másokkal való együttműködés készségét is figyelték, hiszen erre a csapatverseny során nagy szükség van (a nemzetközi döntőn az egyik versenynapon egyéni, a másikon csapatfeladatokat kell megoldaniuk a diákoknak). Végül két csapat állt össze, melynek összetétele többször is változott, mivel voltak diákok, akik különböző okokból nem tudták vállalni a versenyzést. A végleges összeállításba három olyan diák is bekerült, akik a tavalyi manchesteri válogatott tagjaiként már tapasztaltnak számítanak:

1. csapat

Németh Sebestyén (Szentendrei Ferences Gimnázium)

Szabó Attila Dániel (Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium)

Szigyártó Anna (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium)

Tímár Veronika (Szegedi Radnóti Miklós Kísérlet Gimnázium)

2. csapat

Bíró Soma (Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium)

Kosztolányi Kata (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium)

Laczkó Adrienn (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium)

Rossen Péter (Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium)

A diákok a kínai kultúrába is bepillantást nyerhetnek az út során
A diákok a kínai kultúrába is bepillantást nyerhetnek az út során
(Forrás: Wikimedia Commons / 朕邦萬広 / GNU-FDL 1 2)
Mint a mesében

A szegedi diákok hazatérve előbb a jó szereplés örömhírét, majd a rossz hírt közölték Gál Béla gimnáziumigazgatóval, aki azonnal mozgósított mindenkit, akitől támogatást remélhetett. A sajtó is a segítségére sietett, így egy nap alatt sikerült előteremteni az első csapat indulásához szükséges 1,7 millió forintot. A felajánlott összeg azonban nőtt és nőtt, így rövidesen biztossá vált: mind a nyolc diák elutazhat a kínai fővárosba, kísérőtanárukkal, a kínai származású Yang Zijian Győzővel együtt. A támogatók között van Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, az MTA Nyelvtudományi Intézete, több intézmény és cég, valamint mintegy nyolcvan magánszemély. A néhány nap alatt lezajlott, kivételesen eredményes gyűjtőakció révén tehát mintegy száz forrásból érkezett támogatás.

A magyar szervezők, élükön Prószéky Gábor professzorral nemcsak az anyagi támogatóknak szeretnék kifejezni a hálájukat, hanem a kínai szervezőknek is, akik rendkívül rugalmasan segítették, hogy az utolsó utáni pillanatban regisztrált magyar diákok is zökkenőmentesen töltsék napjaikat Pekingben, és ne kelljen másra koncentrálniuk, mint a feladványokra és az izgalmasnak ígérkező kulturális programokra.

A magyar csapatok szerepléséről természetesen tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Újdonságokért érdemes a magyar diákolimpia híreit és Facebook-oldalát is követni.

Ajánló

A Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpia honlapja

A Magyar Nyelvészeti Diákolimpia honlapja

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!