0:05
Főoldal | Rénhírek

Kétnyelvű feliratokat!

Csíkszeredai közintézmények előtt tartott szerdán pár perces tiltakozást Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke, aki kétnyelvű feliratok kihelyezését kéri az intézmények homlokzataira.

MTI | 2012. május 10.

Veress Dávid előre bejelentette tiltakozó akcióját, és valamennyi célba vett intézmény vezetőjének át szerette volna adni a Nyelvi jogok című kétnyelvű kiadványt, amely a romániai törvények által biztosított anyanyelv-használati jogokat foglalja össze.

Az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke hangsúlyozta, a 85 százalékban magyarok lakta Csíkszereda központjában még mindig több olyan intézmény van, amelynek a neve csak román nyelven van kiírva. Ilyen a Megyei Rendőrség, a Városi Rendőrség, az Állami Levéltár, a Törvényszék, a Megyei Katonai Központ, valamint a Háborút Viselt Katonák Szövetsége.

A tiltakozó az MTI-nek elmondta, végül csak három intézményben tudta átadni a brosúrát, mert meglepetésére a megyei rendőrparancsnok az irodájába hívta és a beszélgetés ideje alatt letelt a fél óra, amelyre a tiltakozását bejelentette.

Veress Dávid elmondta, a Radu Moldovan megyei rendőrparancsnok arról biztosította, hogy szívesen kitenné a kétnyelvű feliratot, ha a törvényben felsorolt intézmények között a speciális intézmények is szerepelnének, vagy ha a felettesei utasítanák erre.

„Moldovan úr azt is megjegyezte a politiát (a rendőrség román neve) azért nem lehetne rendőrségként kiírni, mert az a magyarországi hasonló intézmény megnevezése és Magyarország panaszt tehetne emiatt. Tipikus rendőrlogika” – minősítette az akadékoskodást Veress Dávid. Hozzátette, akciójával csak a figyelmet szerette volna ráirányítani a nyelvi jogok helyzetére, mert nem tartja helyénvalónak, ha a gyarmatosító szellem uralkodik a Székelyföldön is. „Annyi jog lesz a miénk, amennyit ki tudunk kényszeríteni magunknak” – idézte Márton Áront, Erdély legendás római katolikus püspökét Veress Dávid, aki immár a sokadik hasonló akcióját szervezi.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!