James Macpherson, az Osszián-dalok szerzője 275 éve született
Kétszázhetvenöt éve, 1736. október 27-én született James Macpherson skót költő, az Osszián-dalok szerzője. Az Európát a maga korában lenyűgöző kelta bárd azonban soha nem létezett, csak Macpherson képzeletében. Az MTVA Sajtóadatbank portréja:
A korlátlan képzelőerővel, tagadhatatlan irodalmi tehetséggel és nyelvérzékkel megáldott skót ifjú már diákként rengeteg verset írt, de ezeket később olyan rossznak találta, hogy saját kezével égette el őket. Az egyetem után szülővárosában lett tanár, ekkoriban nyűgözte le a felvidéki őslakók gael nyelve. Hamarosan gyűjtőútra indult a hegyekbe, s előállt egy általa fordított vers- és mesetöredékeket tartalmazó kötettel. A könyv váratlan sikert aratott, így Macpherson 1760-ban közadakozásból indulhatott újabb gyűjtőútra.
A skót hazafiak legnagyobb örömére egy év múlva bejelentette: nagy kelta eposzra bukkant a 3. században élt Fingal (gael nyelven Fionn mac Cumhaill) királyról, amelyet annak fia, Osszián (Oisín) írt, a Fingal 1762-ben jelent meg angolul. A következő években újabb és újabb, szintén ritmikus prózában született hőskölteményekre bukkant, s végül 1765-ben megjelentek Osszián összegyűjtött művei.
Az ossziáni eposzok nyomán virágzott ki a szentimentalizmus, s hatott a romantikára is. Az eposzokat szinte minden nyelvre lefordították, Franciaországban még színpadra is vitték, Napóleon és Jefferson amerikai elnök kedvenc olvasmányai közé tartoztak. Goethe saját fordításában illesztett be részleteket Az ifjú Werther szenvedéseibe, magyarra először Ráday Gedeon ültette át. A Fingal ihlette Mendelssohn Hebridák nyitányát, a romantikus festők is előszeretettel választották témát az Osszián-eposzokból.
A mű megjelenésével szinte egy időben felcsendült a kétkedők kórusa is. Az írek nehezményezték, hogy a rokon kelta nép elorozza dicsőségüket, s ki is mutatták, hogy az eposz hemzseg a bibliai és homéroszi utalásoktól. Az angol Samuel Johnson nem sajnálta a fáradságot és a helyszínen akart megbizonyosodni a mű eredetiségéről, de az eposznak nyomát sem találta, így hazatérve Macphersont haramiának és csalónak, művét rossznak és hamisításnak nevezte. Amikor nekiszögezték a kérdést: szerinte tehát akad férfi manapság, aki ilyen művet tud írni, azt a híres választ adta: „nem csak férfi, de nő, sőt gyermek is”.
A kétségek miatt Macphersont felszólították, hogy mutassa be az eredeti szöveget, amit ő anyagi nehézségekre hivatkozva megtagadott. (A kifogás átlátszó volt, mivel egész életében jómódban élt.) A közönség kegye mégsem fordult el tőle, az olvasók hitték, mert hinni akarták, hogy a ködös, borongós hangulatot árasztó, romantikus és mélabús versek valódiak. Macpherson továbbra is busásan fizető és sok munkát nem jelentő állásokat töltött be, így maradt ideje az Iliász lefordítására. Skóciai birtokán halt meg 1796. február 17-én, s a Westminster apátságban van eltemetve.
Ma már biztosnak tűnik, hogy Macpherson meglévő töredékeket, balladákat és kéziratokat felhasználva, hőseit és motívumait szabadon kezelve hozott létre valóban nagy művet. Sokan ma is őt tartják a legnagyobb skót költőnek, nevét azonban kevesen ismerik: a költő önszántából eltűnt saját műve mögött.