Iskola a körzethatáron túl
„Itt sírt mindenki: szerencsétlen gyerek idejárt hetekig előkészítőre, idejárt az összes haverja, zenetanár az anyja, a gyerek iszonyú tehetséges – aztán ő nem fért be, mert pár utcával arrébb lakik, mint a körzethatár. Sem ide, sem a többi kerületi zeneisbe, egyikbe sem körzetes. És aztán nyolc évig lehetett küzdeni a fahangú körzetes gyerekekkel a kórusban, akiknek semmi kedvük nem volt énekelni már pici korukban sem, csak az anyukáik ezt akarták.” – Olvasónk beszámolója a magyar iskolarendszerről a megváltozott szabályok előtt és után...
Nekünk most a negyedik gyerekünk lesz iskolás, így ismét élesben vehettünk részt a beiratkozási hercehurcában. Viszonylag kedvezőek a tapasztalataink, de ez azért számos szerencsés véletlennek is köszönhető: pont oda vagyunk körzetesek, ahová járnak a gyerekek; tényleg tudnak énekelni, így tényleg bejutnak az énektagozatra képességeik alapján; már 3 tesó járt ebbe az iskolába, így eléggé beépültünk – de ez utóbbi szempont eddig még sosem játszott szerepet.
Ez itt egy viszonylag nagy város kertvárosi részén lévő iskola, ahová főként középosztálybeli gyerekek járnak. Nemcsak a városból, hanem a környező településekről is járnak ide. Évente 2-3 első osztály indul. A három osztályból egy énektagozatos, egy nemzetiségi, egy sima osztály, angoltanulási lehetőséggel. Az osztályok tipikusan 28-31 fővel indultak eddig, néha az angolos vagy nemzetiségi kevesebbel. A zeneis mindig maximális létszámmal indul (világszínvonalúak az énektanárok).
A beiskolázás minden évben nehéz ügy, még törvényi változások nélkül is. Hiszen ha csak két osztályt indíthatnak önkormányzati rendelkezés alapján, akkor az a kettő a nemzetiségi és a zenei tagozat, amelyek ugye valójában nem körzetes beiskolázásúak – hiszen alig van belőlük a városban. Viszont a körzeteseket kötelező felvenni. És a nemzetiségieket is, ami ugye önbevallás alapján megy.
Ez minden évben hatalmas dilemma és hatalmas diplomáciai manőverek szoktak lenni. Emellett biztosítani kell az alapképzést is; tehát ha valaki se zeneis, se nemzetiségi nem akar lenni, akkor azt a zeneibe szokták berakni, és neki nem kell énekkarra járnia. De ez iszonyú macera, hisz akkor 2-3 gyerek miatt a napközis tanítónak előbb be kell jönni, vagy ha reggel van énekkar, valakinek vigyázni kell ezekre, hisz gyerek az iskolában pedagógiai felügyelet nélkül nem tartózkodhat. Ha három osztály van, az egyszerűbb, mert a sima osztály egy része nem jár az utolsó órákban levő angolra.
Másik gond, hogy ez elég jó sulinak számít a városban, tehát körzeten kívüliek is sokan jönnek ide nem csak a tagozatok miatt. A helyiek legfeljebb egyházi iskolába viszik messzebbre a gyerekeket. A szomszéd körzet iskoláját évek óta be akarják zárni, így az oda tartozó gyerekek közül sokan szintén ide járnak. Persze ehhez kell egy ebbe a körzetbe tartozó lakcím, hogy biztos legyen. Ez nyílt titok volt mindig, hiszen ez volt az egyetlen biztos módszer arra, hogy felvegyék a gyereket.
Idén viszont a tájékoztató szülői értekezleten az igazgató úr külön figyelmeztetett, hogy a Klik illetékes vezetője azt mondta, hogy hatóságilag ellenőrizhetik, hogy életvitelszerűen az adott címen lakik-e a gyerek és a szülője. Ezt nem tudom, milyen jogszabály alapján mondta neki, és milyen esetben merülne ez fel, és hogy lehetne kivitelezni. Ennek érdemes lenne utánajárni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Covyy / CC BY-SA 2.5)
Nagy probléma az osztálylétszámok kérdése. Eddig mindig az volt, hogy a maximált létszámot valahány százalékkal túl lehetett lépni egyedi engedélyezés alapján. Persze ez azért nem egészen úgy nézett ki, hogy a gonosz iskola sok gyereket akart benyomni egy osztályba. Ugyanis a fenntartó anyagi megfontolásból csak akkor engedélyezte három osztály indítását, ha muszáj volt. Tehát ha a papíron körzetes gyerekek száma olyan magas volt, hogy a 110 vagy 120 százalékos létszámot alapul véve sem fértek be két osztályba. Így nem tehetett mást, engedélyezte három osztály létrehozását. Az iskola mindig hármat akar, hisz három különböző szakirány (sem a zeneit, sem a nemzetiségit nem akarják feladni), kevesebb gyerekkel jobb dolgozni, az osztálytermek kb. 25 gyerekre kényelmesek, ha három osztály ment ki alsóból és kettő indult, el kellett valakit bocsátani stb.
Ha csak két osztály indulhatott, az nagyon drámai volt. Mindig a zeneibe volt túljelentkezés, és a körzeteseket muszáj volt felvenni. Velük persze betelt a létszám (akár tudott énekelni, akár nem – itt a körzetesség erősebben számít, ha nincs „sima” osztály), s a körzeten kívüli, iszonyú jó hallású, muzikális gyerekek közül meg sorsolni kellett. Na az nem volt emberi, itt sírt mindenki: a gyerekek, a szülők és az igazgatóhelyettesek: szerencsétlen gyerek ide járt hetekig előkészítőre, ide járt az összes haverja, zenetanár az anyja, a gyerek iszonyú tehetséges, aztán ő nem fért be, mert pár utcával arrébb lakik, mint a körzethatár. Sem ide, sem a város többi zeneis osztályába. És aztán 8 évig lehetett küzdeni a fahangú körzetes gyerekekkel a kórusban, akiknek semmi kedvük nem volt énekelni már pici korukban sem, csak az anyukáik ezt akarták, ők meg inkább rosszalkodnak. Ismerem az énektanárokat, iszonyú profik a zenei képességek fejlesztésében, tényleg négy (néha hét) osztálynyi létszámú kórusokkal dolgoznak, a lelküket kiteszik az utolsó gyerekért is, de azért fából vaskarikát ők sem tudnak csinálni, ha az a fa nem akarja.
(Forrás: Wikimedia Commons / kukacos01)
Idén a hivatalos álláspont változott: a 27 fő volt a maximum, azzal a kitétellel, hogy ez semmiképpen sem léphető túl. Szerencsére három osztályt engedélyeztek. Úgy tűnik, hatalmas sakkozások árán most sikerül szabványos létszámú osztályokat létrehozni.
Az iskolakötelesség korhatáráról érdemes annyit megjegyezni, hogy lehet itt össze-vissza ködösíteni hivatalos embereknek, de azzal, hogy a határt visszarakták szép csendben augusztus 31-re, az idei évre 25 százalékkal megnövelték az iskolakötelesek létszámát, hiszen 3 hónapnyi gyerekkel nőtt a potenciális iskolába menők száma, illetve az előző nyári gyerekeknek meg kötelező most suliba menniük. És 3 hónap az pont 25 százaléka a 12 hónapnak. Ez független attól, hogy ki hogyan értelmezi a törvényt, és mennyire kötelező 6 évesen suliba menni, és mit gondolnak az iskolaérettségről a szülők és óvodavezetők.
(Forrás: Wikimedia Commons / KovacsDaniel / CC BY-SA 3.0)
A gyakorlati kivitelezésben itt, nálunk nem láttam változást. Idén is úgy zajlott, mint eddig. Itt az a szokás, hogy szeptemberben minden potenciálisan iskolaköteles gyerek iskolaérettségi vizsgálaton vesz részt az óvodában, a délelőtti órákban. Ez azt jelenti, hogy a logopédus és a pszichológus egyesével elviszi őket, elbeszélgetnek, játszogatnak, kitöltetnek néhány feladatlapot velük. Ezután készítenek a gyerekről egy szakvéleményt. Az óvónők szintén írnak értékelést a gyerekekről. Tehát az óvoda ad három szakvéleményt (ezekből végső soron kikerekedik egy: menjen vagy ne menjen), amit az óvónő egyedi elbeszélgetésen megbeszél a szülővel, kérésre megmutatják a teszteket stb. Az egyedi beszélgetés úgy szokott kezdődni, hogy megkérdezik a szülőt, hogy akarja-e, hogy a gyereke iskolába menjen.
Ha a szülő és az óvoda véleménye ellentétes, akkor jön a győzködés. Tipikusan az szokott lenni, hogy az óvoda iskolaérettnek találja és a szülő mégsem akarja iskolába adni. Ekkor több fordulós győzködés következik, mindenféle érvekkel. (Ezt csak kívülről látom, én eddig egyetértettem mindig az óvodával – volt már 6 évesen iskolaérett és nem iskolaérett gyerekem is.) Ha nem sikerül meggyőzni a szülőt, akkor az óvoda általában vállalja a gyerek továbbnevelését, tehát a hivatalos papírra azt írják, hogy további óvodai nevelést javasolnak (idén a csoport potenciálisan iskolaköteles gyerekeiből kb. 70 százalék megy iskolába). Nem tudom, milyen gyakori, hogy egy ilyen ügy eljut a nevelési tanácsadóba, de az a benyomásom, hogy ritka. Nyilván akkor elküldik szakvéleményért, ha a gyerek már a 7-et is betöltötte, de akkor érthető okokból muszáj. Olyat nem hallottam, hogy az óvoda tartani akarta, a szülő meg erőszakkal elvitte iskolába.
(Forrás: Wikimedia Commons / Glanthor / CC BY-SA 2.5)
Összefoglalva: úgy látom, nálunk elég kulturált és racionális a beiskolázás. Az óvoda csak az iskolaérett gyerekeket küldi általában iskolába, a szülővel egyetértésben. Az iskola is próbál nagyon humánus lenni, igyekeznek mindenkit felvenni. Ha a fenntartó három osztályt enged, ez sikerülni is szokott. Ha csak kettőt, akkor nem. Ekkor van a legtöbb probléma; pedig milyen jó lenne, ha néha nem maximális létszámmal kéne a tanároknak dolgozni. Meg ha a nemzetiségi vagy zenei osztályoknak más lenne a körzethatára például, hiszen még egy nagyobb városban is csak egy-kettő van ezekből az osztályokból. Mivel idén itt három osztályt engedélyeztek, gyereket elküldeni nem kellett. Azt még nem tudni, hogy a kötelező óvodába lépés korhatárának 5-ről 3 évre való leszállítása okoz-e majd létszámproblémát az óvodákban.
Valaki itt a beiratkozás közepette azt mondta, hogy Magyarország az egyetlen európai ország ahol szabad iskolaválasztás és körzetesség van egyszerre. Nem tudom, ez mennyire igaz, de elég abszurd – ezt a bőrünkön érezzük.