Igazuk van-e a joruba nyelvészeknek?
Joruba anyanyelvű nyelvészeket képzelünk el, akik a szótagszerkezetről gondolkodnak. Az anyanyelvükből hiányzó zárt szótagokat ők két szótagnak fogják gondolni, amelyek közül a másodiknak hiányzik a magánhangzója. Ezt erősítő példákat találunk a magyarban, valamint a Jolie–Pitt házaspár japánosított nevében.
Korábban említettük, hogy ahogy van ok a magánhangzóval kezdődő szavak elején egy kiejtetlen mássalhangzót feltételezni, azt sem zárhatjuk ki, hogy egy szótagból a magánhangzó hiányzik, pontosabban ott van, csak néma. Az ilyen szótagokat már nem nevezhetjük a hagyományos értelemben szótagnak. Nézzük, miről is van szó.
(Forrás: Wikimedia Commons / David Vignoni / GNU-FDL 1.2)
Kis és nagy szótagok
A beszédhangok két fő csoportja a magánhangzók és a mássalhangzók. Hagyományos jelük V (vocalis/vowel), illetve C (consonans/consonant), latin vagy angol neveik alapján.
Amikor egy adott nyelv lehetséges szótagjait vizsgáljuk, a két szélsőséget szoktuk megkeresni. A magyarban például szótag lehet egyetlen rövid magánhangzó, azaz V: pl. fi-a-i. A legösszetettebb szótagok között van a strand (CCCVCC) vagy a szfinx (CCVCCC, ez utóbbinak három mássalhangzó van a végén: [nksz]!). Arról is volt szó, hogy nem minden szótag, ami annak látszik. Az ilyen hatalmas szótagok általában gyanúsak: nem tartozhat ennyi hang egyetlen szótaghoz. Ráadásul ilyenek egy szó belsejében elő sem fordulhatnak, például nem állhat egy szóbelseji szótag végén [nksz], majd a rákövetkező szótag elején [str].
A magyarban szótag elején csak egy mássalhangzó állhat, ennek ellenére sok nyelvhez képest bonyolult szótagjai is vannak. A jorubában például a szótagok végén sohasem állhat mássalhangzó, minden szótag nyílt, a szótagok elején pedig legfeljebb egy mássalhangzó állhat, mint például a nyelv nevének három szótagjában: jo-ru-ba.
Megfigyelhetjük azt is, hogy a szótag végi mássalhangzók semmilyen nyelvben nem kötelezőek – nyílt szótag minden nyelvben van –, de vannak nyelvek, amikben csak nyílt szótagok vannak (mint az említett joruba). Másfelől viszont a szótag eleji mássalhangzó minden nyelvben előfordul – nincs olyan nyelv, amiben minden szótag magánhangzóval kezdődne –, sőt vannak nyelvek, amikben kötelező minden szótagnak mássalhangzóval kezdődnie (ilyen például az arab).
Joruba nyelvészek
Jorubául legtöbben Nigéria dél-nyugati részén beszélnek, valamint a szomszédos Beninben és Togóban. Anyanyelveként majdnem 30 millió ember beszéli.
Játsszunk el a gondolattal, hogy csak jorubául beszélő nyelvészek kezdenek először a nyelv hangjainak rendeződésével foglalkozni. Már rájöttek a magánhangzók és mássalhangzók közti különbségekre, tehát megállapítják, hogy a nyelvben vannak CV és V alakú szótagok. Tegyük fel, hogy a magyarhoz hasonlóan a jorubában is kimutatható, hogy a puszta V szótagokban egy olyan C rész van, amit nem ejtünk ki, jelöljük ezt ∅V-nek. Fontos észrevennünk, hogy így egyetlen szótagtípusunk van, a CV, a mássalhangzót nem tartalmazó szótag olyan CV szótag, amelynek a C része üres.
(Forrás: iStockphoto)
Amikor joruba kollégáink olyan nyelvekkel találkoznak, amelyekben vannak zárt szótagok – ezeknek a végén is van egy mássalhangzó – két megoldást választhatnak. Bővíthetik a szótagtípusok számát: a CV mellett CVC alakú szótagokat is feltételezve. De a korábbi stratégiát követve azt is megtehetik, hogy a szótagzáró mássalhangzót egy üres magánhangzót tartalmazó szótagnak veszik: CVC = CV-C∅. Ha korábban a V alakú szótagot ∅V-nek vették, akkor ez utóbbi a következetes megoldás. Továbbra is egyetlen szótagtípusunk van, a CV, amelynek lehet az eleje is, a vége is üres.
Kiejtetlen magánhangzó?
De miért jó, ha azt gondoljuk, hogy egy szó végi mássalhangzó is szótag, egy olyan szótag eleje, aminek a magánhangzós felét nem ejtjük ki? Lássunk egy érvet.
Korábban említettük, hogy a magyarban két mássalhangzó előtt nagyon ritka a hosszú magánhangzó (az [á] és [é] ebből a szempontból nem számít hosszúnak): van ugyan bóvli meg dűzni, de nagyon ritka az ilyen hangsor, amit a V́CC formulával jelölhetünk, ahol a V́ a hosszú magánhangzót képviseli. Ilyen megszorítás más nyelvben is előfordul, a szakemberek zártszótagbeli rövidülésnek nevezik. A név az okra igyekszik rámutatni: hosszú magánhangzó zárt – azaz mássalhangzóra végződő – szótagban nem fordul elő. Annak viszont nincs akadálya, hogy egy szó végi mássalhangzó előtt álljon hosszú magánhangzó: híd, fűz, púp, bőg, króm, jelöljük ezt így: V́C] (a „]” a szó végét jelzi).
(Forrás: Wikimedia Commons / Hennessy / GNU-FDL 1.2)
Adódik egy lehetséges magyarázat: a szóvégi mássalhangzó előtt azért állhat hosszú magánhangzó, mert az nem szótagvégi, vagyis a híd és a hasonlók nem zárt szótagok, a szóvégi mássalhangzó ezekben egy-egy magánhangzótlan szótag eleje. De hiszen ez éppen az, amit a feltételezett joruba kollégák gondoltak, a CVC nem egyetlen szótag, hanem kettő: CV-C∅. Tehát egy szóvégi mássalhangzó önmagában nem tesz zárttá egy szótagot.
Nyelvtípusok
A nyelvek nem csak abban tudnak különbözni, hogy milyen hangokból építkeznek, hanem – mint említettük – abban is, hogy milyen szótagtípusok fordulnak bennük elő, azaz a hangokat milyen sorrendben lehet használni, és milyenben nem. A [t] nagyon gyakori hang, alig van nyelv, amelyben ne fordulna elő. A [ty] jóval ritkább, egy reprezentatív felmérés szerint csak minden ötödik nyelvben találjuk meg. A [t] és a [ty] viszonya aszimmetrikus: ha egy nyelvben van [ty], akkor van benne [t] is, de fordítva nem áll fenn a következtetés.
Hasonló állítást tehetünk a szótagtípusokról is: ha egy nyelvben van zárt szótag – akár a szó végén is, ami, mint láttuk, nem csak zárt szótagnak elemezhető – akkor van nyílt is, de fordítva nem áll a dolog. Azaz olyan nyelv nincsen, amiben ne volnának nyílt szótagok. Az, hogy egy nyelvben vannak-e zárt szótagok, nem függ össze azzal, hogy a szavak végén állhat-e mássalhangzó. Mint láttuk, a jorubában egyik sincs, csak nyílt szótagokat találunk a szavakon belül is, a végükön is: jo-ru-ba. A magyarban lehet zárt szótag mindkét helyen: por-tás. Ha a szó végi CVC azonos lenne a szó belsejivel, akkor csak erre a két típusra számíthatnánk.
A japánban szó végén csak egy szótagalkotó orrhang fordulhat elő, amit n-nel szokás átírni: pl. Nikon.
Ezzel szemben vannak nyelvek, amelyekben csak a szó belsejében lehet egy szótag zárt, a szavak végén nem fordulhat elő mássalhangzó. Ilyen például a japán. Szó belsejében van zárt szótag: pl. Hon-da, Bu-rad-do Pit-to (az utóbbi Brad Pitt neve japánosítva; neje nevében csak az [l]-eket kell módosítani, a szótagszerkezet „japános”: An-dzse-rí-na Dzso-rí).
(Forrás: Wikipedia Commons / Georges Biard / CC BY-SA 3.0)
A Maliban és Elefántcsontparton beszélt gur nyelv, a szupjire szó belseji szótagjai csak nyíltak lehetnek, de a nyelv bizonyos változataiban a szavak végén előfordulhat mássalhangzó: a ’fa’ az elefántcsontparti változatban [csih] (a maliban [csige], ebben nem állhat a szó végén mássalhangzó).
Tehát…
A japán és az elefántcsontparti szupjire léte arra utal, hogy a szó végi mássalhangzó nem egy zárt szótag vége. Ha ugyanis az lenne, akkor azt várnánk, hogy a japán szó belseji zárt szótagok szó végén, az elefántcsontparti szupjire szó végi zárt szótagjai pedig szó belsejében is előfordulhassanak. Hogy ez nem így van, az arra utal, hogy a két fajta „zárt szótag” nem azonos. Ennek egyik kézenfekvő magyarázata, hogy az egyik, a szó végi, nem zárt szótag.
Talán tényleg a képzeletbeli joruba kollégáknak van igazuk?
Ajánlott irodalom
Jonathan Kaye, ‘Coda’ licensing. Phonology 7 (1990): 301–330.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (27):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@El Vaquero: Akkor már inkább a francia, ott effektíve alternál a szó végi svá a semmivel, míg az angolban ez sokszor csak helyesírási konvenció. De a helyesírásra semmilyen módon nem hivatkoztam.
Mondjuk azt nem tudom, hogy ha Phídör magyar vagy német fonológiával foglalkozna, akkor is ennyire fogékony lenne-e ilyen jorubai nyelvszéket nézeteire. Vagy mégis az angol játszana ebbe bele, mondjuk a helyesírás őrizte néma e-k megszokása okán?
@LvT: A szóvégi mássalhangzók kétarcú viselkedése (pl. sokszor pont úgy gyengülnek, mint a szótagvégiek, viszont látjuk, hogy sokszor mégsem zárják a szótagot) különleges elbánást igényel. A C∅ szerkezet egy ilyen különleges elbánás.
Erről sokan, sokat írtak, nem tudok itt gyorstalpalót tartani, tessék utánanézni: scholar.google.hu/scholar?q=strict+CV+phonology , akár magyarul is lehet: seas3.elte.hu/szigetva/papers.html#kormfon seas3.elte.hu/szigetva/papers.html#szabalytalan
@szigetva: > A híd mgh-jának hosszúságánál sehogy sem hat, egyszerűen a [híd] nem egy zárt szótag. Az ettől független, hogy a [d] utáni magánhangzó hangzik-e vagy nem.
.
Ez így varázslásnak tűnik a szavakkal. A <híd> azért nem zárt szótag, mert utána ott van egy „magánhangzó”. Az, hogy nem ejtjük ki, a teória szempontjából mindegy, mert ennek ellenére kifejti a nucleusképző funkcióját.
Ugyanez a teória viszont a szóvégi zöngétlenedésre azt mondaná eszerint, hogy jóllehet ott van az a „magánhangzó”, de mivel nem ejtjük ki, ezért nem fejti ki a hatását.
Most vemhes, vagy nem vemhes? Vagy amikor passzol valami az elmélethez, akkor hat, amikor nem passzol, akkor nem hat?
@LvT: A híd mgh-jának hosszúságánál sehogy sem hat, egyszerűen a [híd] nem egy zárt szótag. Az ettől független, hogy a [d] utáni magánhangzó hangzik-e vagy nem.
(Azt egyébként már régen észrevették amerikai és európai nyelvészek, hogy a szó utolsó mássalhangzója mintha nem tartozna az előtte levő hangokkal egy szótagba, ezért elnevezték extrametrikusnak, extraszillabikusnak, vagy extraprozodikusnak.)
Egy kicsit egyenetlennek érzem ezt a magyarázatot. A <híd> magánhangzójának hosszúságánál tud úgy hatni, hogy ynem ejtjük ki, a zöngésséget tekintve pedig nem.
@LvT: Zöngétlenedés ott találunk, ahol a V-t nem ejtjük ki. Ott maradhat egy C zöngés, ahol a következő kiejtett V megtámogatja a zöngésséget — mondják a joburba fonológusok.
Erratum: akkor nem éppen szóvégi *zöngésedésnek* kellene fellépnie?
Mit mond a joruba teória a szóvégi zöngétlenedésről (már ott, ahol ilyen van)? Ha a VC# mögöttesen VCV, akkor nem éppen szóvégi zöngétlenedésnek kellene fellépnie? Ilyen jelenségről viszont nincs információm, csak zöngétlenedésről.
@Földönkívüli: Ma a nyelvészek nem akarják megmagyarázni, hogy az _otto_-ban miért van [tt], ahogy azt sem, hogy a _macska_ miért [m]-mel kezdődik. A nyelvi jelek önkényesek, ezt Saussure-tól tudjuk, és ő már száz éve halott.
@szigetva: "De mivel erről a másik nyelvjárás beszélői (mi) nem tudnak, ezért egy szigorúan szinkrón leírásban nincs jelentősége."
Ebben egyetértek, tiszta sor. (Én mondjuk szeretem mindenbe belekeverni a nyelvtörténetet és a diakrón leírást is, mert leginkább az érdekel.)
De egy másik, kézzelfoghatóbb példa: az teljesen egyértelmű, hogy pl. az olasz "otto" a latin "octo"-ból származik, tehát gyengülés és pótlónyúlás van benne (vagy hagyományos magyarázattal "teljes hasonulás"). Szinkrón leírásban persze ez csak [t:], de ha meg akarjuk magyarázni, hogy miért az, ami, akkor azt a nyelvtörténettel lehet.
@Földönkívüli: Szerintem nyelvjárási „hasonulatlan” -val is van még ma is. De mivel erről a másik nyelvjárás beszélői (mi) nem tudnak, ezért egy szigorúan szinkrón leírásban nincs jelentősége. Ahogy annak sincs, hogy nyelvtörténetileg mi van.
Kicsit azért a „régi” iskola beszélt Kálmánból is, amikor azt mondta, annak nincs jelentősége, hogy v-betoldás van az _evett, ivott_-ban (meg a v-vel bővülőkben), mert abban a keretben, amiben ő itt mozog, MINDEN ilyen ténynek van jelentősége. Tehát a tő~tövek, bő~bővül, stb. hat a tő~tővel-re, vagyis nem is annyira marginális a v-betoldás, mint Kálmán azt pedagógiai okokból láttatni szeretné.
@szigetva: A jőtök > jöttök példa teljesen érthető, hogy analógia. Viszont: dokumentáltak a régi magyarból olyan alakok, melyekben -[CvAl] jelenik meg a mai -[C:Al] helyett? Azaz van a "hasonulásos" magyarázatra dokumentált bizonyíték? Mert ha nincs, akkor értem, hogy mi ezzel a probléma, ha viszont van, akkor meg egyértelmű. Kálmán László előadásából ez nem igazán derült ki, de azt sejteti az egész, hogy nincs.
@Földönkívüli: A -val/vel, vagy -Xal/-Xel, vagy -XAl változatai nem igazán fonológiaiak, tehát ezzel érvelni kicsit necces. Egy igazi, hagyományosan allofonikusnak nevezett alternációnál viszont könnyen lehet, hogy olcsóbb a „mögötteses” leírás. Persze be kell árazni, hogy mi mennyibe kerül: 1 alak + egy szabály, kontra legalább 2 alak + x környezet, ahol az egyik, vagy a másik jelenik meg. Egyébként a klasszikus generatív környezettfüggő szabályok éppen ilyen környzetei leírásokból alakultak ki: X mhg előtt X, msh előtt Y alakban jelenik meg.
A _jöttek_-es példa pedig egészen párhuzamos azzal a 19. századi esettel, amikor a „hangtörvények” nem működtek, amire az volt a válasz, hogy analógia.
@Fejes László (nyest.hu): Érdekes volt a -val/-vel példája. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ha a -val/-vel toldalék helyett azt feltételeznénk, hogy a -v- csak egy hiátuskitöltő hang, és nem a toldalék része, akkor pl. nem igazán lehetne megmagyarázni az "avval", "evvel" alakok létezését. Ezen alakok létezése viszont azt bizonyítja, hogy a toldalékban történetileg ott van a -v-.