ő csak az igazságot keresi
„Honnan tudom, amit tudok?”
2012. november 23-án mutatták be az MTA székházában az Uralisches Etymologisches Wörterbuch (Uráli Etimológiai Szótár) elektronikus, az interneten keresztül szabadon hozzáférhető változatát. Az ünnepélyes bemutatón mások mellett beszédet mondott Nádasdy Ádám is.
A nyelvek szüntelenül változnak, méghozzá kétféle módon. Az egyik a szókincs cserélődése, bővülése, importja, mely a kultúrával, életmóddal függ össze. Például a kereszténység felvételével minden nyelvben megjelennek a vallás kifejezései, így a görög epískopos → magyar püspök. A régi kor emberét ez a fajta változás érdekelte: sokáig úgy osztályoztak, hogy vannak keresztény nyelvek, muzulmán nyelvek, pogány nyelvek. Keresztény nyelv volt a latin, az orosz, meg a magyar is, mert ezeken a nyelveken lehetett keresztségről, püspökről, szentháromságról beszélni.
Ám van a nyelveknek egy másik fajta változása, mely nem függ semmitől, nem tükrözi a kultúra változásait, hanem saját belső törvényeit követi: ez pedig a hangváltozás. Ezt vették észre a 18.-19. század fordulóján, s ekkor kezdték a nyelveket aszerint csoportosítani, hogy milyen hangváltozások történnek bennük, a hangváltozásokat pedig mintegy „visszaforgatva” meg lehet kapni a kiinduló nyelvet, melyből a vizsgált nyelvek származnak. A hangváltozás tehát rokonsági bizonyíték. A perzsáról például (amely kulturális értelemben muzulmán nyelv) tisztázták, hogy a hangmegfelelések alapján az indoeurópai (más szóval „indogermán”, régebbi szóval „árja”) nyelvek közé tartozik, rokona a latinnak, dánnak, orosznak, viszont semmi köze a törökhöz, arabhoz, melyekkel pedig ezer kulturális és történelmi szál köti össze (a perzsa írás is az arab betűket használja!).
A nyelvtudomány ekkor születik meg, mert meglát a nyelvekben valami olyat, amivel más tudomány – történelem, teológia, logika – nem tud foglalkozni. A kutatás eredményeképp a távolabbi rokonságot is tudjuk bizonyítani, ám ez a laikusnak már nehezebben átlátható, mert nemcsak a szó hangalakja, hanem a jelentése is jócskán módosulhat. Például az angol rokona az olasznak, körülbelül olyan távoli, mint a magyar a finnek. Ám az angolt és az olaszt nem szokás így összehasonlítani, mert bőven vannak közelebbi rokonaik, meg nyelvemlékek is régebbi formájukból: az óangolból egyfelől, a latinból másfelől, s azok hasonlósága sokkal feltűnőbb – ahogy két nővér hasonlósága feltűnőbb, mint unokáiké, akik másodfokú unokatestvérek. Az uráli nyelvekből azonban csak késői nyelvemlékek vannak: a magyarból a 11., a karjalaiból és a komiból a 15., a finnből és észtből a 16. századból, a többiből még későbbről. Így a magyar nyelvtörténész arra kényszerül, hogy rég elszakadt, egymástól igen eltávolodott nyelveket rokonítson gyér és késői adatok alapján, avagy a mai nyelvállapotokból, amelyek még jobban „szétfejlődtek”. S ha ez nem is sikerülhet minden szónál (oly kevés az adat!), azt bátran mondhatjuk, hogy nincs más nyelv vagy nyelvcsoport, mellyel a magyart ugyanilyen elfogadhatóan lehetne rokonítani.
A magyar jó két és fél évezrede elvált utolsó rokonaitól, a vogultól és az osztjáktól is, és az érintett népek elfelejtették, hogy valaha egy nyelvet beszéltek. Olyasféle munka a finnugor rokonítás, mint amikor a régész néhány szokatlan helyzetű kőtömbből képes rekonstruálni a valaha ott állt épületet. A laikus hitetlenkedik: itt csakugyan palota állt valaha? De a szakember azt mondja: ilyen faragású kövek ilyen elrendezésben csakis ezt jelenthetik.
(Forrás: Fejes László)
Jeleznem kell, hogy mindezek a tudomány számára nem is elsősorban az eredmény (tehát a belőlük nyert információ) miatt érdekesek, hanem az eljárás, a bizonyítás stratégiája miatt. A tudomány döntő kérdése nem a „mit tudok?”, hanem a „honnan tudom, amit tudok?”. Hiszen ha nem tudom kellően demonstrálni, hogy honnan tudom, akkor nem tudom: akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció.
A laikussal ez fordítva van: őt a nyelvrokonságból nem a nyelv, hanem a rokonság érdekli. Azt gondolja, hogy ha két közösség rokon nyelvet beszél, akkor maguk a beszélők is rokonai egymásnak, azaz hogy a nyelvrokonság egyben néprokonság is. Sokszor hallunk ilyet: „északi rokonaink, a finnek” – pedig csak rokon nyelvet beszélő népek vannak.
A 19. sz. derekától a világ legkülönbözőbb nyelveire kezdték alkalmazni az összehasonlító (ún. „újgrammatikus”) nyelvészeti módszert, amellyel vissza lehet következtetni a kulturális emlékezetnél régebbre, úgy három-négyezer évnyire. Ez a nyelvtörténeti módszer arra jó, hogy a mai nyelveket (illetve ahol vannak, a régebbi írásos nyelvemlékeket) összehasonlítva, szigorú szakmódszertan alapján képesek legyünk nagy biztonsággal megállapítani, hogy az adott nyelvek rokonok-e, és az adatokból visszakövetkeztetni az eggyel vagy kettővel megelőző nyelvállapotra, az érintett nyelvek közös „alapnyelvére”. Ezt hívjuk rekonstrukciónak. Így bizonyították be, hogy a finn, a vogul, a cseremisz és más nyelvek a magyar nyelv rokonai és mind egy közös ősből, a finnugorból származnak. Később, már a 20. században kiderült, hogy a rokonság ennél bővebb, mert a finnugoron kívül a Szibériában beszélt szamojéd nyelvek is ide tartoznak, s ettől kezdve a nyelvcsaládot urálinak nevezzük. A magyar tehát mai szakszóval uráli nyelv, így tartja számon a nemzetközi szakirodalom is.
(Forrás: Wikimedai Commons / Mikhail A. Sayenko)
Mint mondtuk, a nyelvrokonság valódi bizonyítéka nem valamilyen történelmi-civilizációs érvrendszer, hiszen azt egy történész is átlátja, ahhoz nem kell nyelvésznek lenni. A lényeg a szóalakok hangeltéréseiben van, és a nyelvtani elemek megfeleléseiben. Ám mivel a magyar rég elvált a rokonaitól, s így mind ő, mind a rokonai másfélezer éve más-más irányban változnak, nem könnyű a rokonságot a laikus számára bizonyítani. Ahogy az Uralonet-adatbázis egyik készítője, Sipos Mária írja: az iskolában az összehasonlító nyelvészet módszertanát a jelenlegi lehetőségek mellett nem lehet sikeresen bemutatni. Más nyelvcsaládoknak könnyebb dolga van. Azt könnyű megmutatni, hogy az olasz cantare ’énekelni’ szónak rokona a román cânta, a francia chanter, a spanyol cantar, s mind a latin cantare szóból származnak. Azt viszont már körülményesebb bizonyítani – de lehet! –, hogy a magyar ég (’égbolt’) szónak pontos megfelelője a finn sää ’időjárás’ és a zürjén szined ’levegő’. Ezek ránézésre egyáltalán nem hasonlítanak, de nem ez a döntő. Például A francia yeux [jő] ’szemek’ és az olasz occhi [okki] se hasonlít, pedig mindkettő a latin oculi leszármazottja, pontos etimológiai megfelelője. A lényeg ugyanis nem a hasonlóság, hanem az ismétlődő, megjósolható eltérés, szakszóval a hangmegfelelés. A finn-magyar rokonságot nem az bizonyítja, hogy a szauna finnül is sauna [szauna]!
Lehet néhol azt olvasni, hogy a finnugor eredet nem állja meg a helyét, mert azzal a sanda céllal dolgozta ki egy német, hogy a magyarokat megalázza, minthogy a finnugor népek cseppet sem előkelő vagy dicső rokonok. Ez a német – így a felvetés – bizonyára ügynök volt, aki „Habsburg hátszéllel” alkotta volna meg a finnugor elméletet, melyet nekünk magyaroknak muszáj volt sokáig tűrnünk és elfogadnunk, ám most már ideje, hogy lerázzuk magunkról s igazibb, méltóbb eredet után nézzünk.
Ezzel nem az a baj, hogy ostoba fantazmagória (mint a magyar nyelv sumér meg mindenféle más eredete), hanem hogy az illető nem veszi észre, miről beszél. A nyelvészet ugyanis szaktudomány. Képzeljük el a párhuzam kedvéért, hogy Kopernikuszról kiderülne: ügynök volt, s a Nap-központú világképpel alá akarta ásni az egyház tekintélyét és hatalmát. Ám még ha ezt adatolni tudnám is, a dolog nem érintené Kopernikusz felfedezésének tudományos érvényességét. Az ő tétele ma is bebizonyítható, nem személy- vagy korszakfüggő: ezért nevezzük a csillagászatot objektív tudománynak. Nincs ez másképp a nyelvészettel sem, csak meg kell érteni, hogy a történeti-összehasonlító nyelvészet is objektív tudomány. Azaz még ha felfedezéseinket aljas indokból követnénk is el, ez nem változtatna érvényességükön, hiszen a magyarnak a finnugorból való származása az adatok alapján bármikor bizonyítható – mint egy kísérlet a fizikaórán, nem függ attól, hogy a tanár hány éves vagy milyen nemzetiségű.
(Forrás: Wikimedia Commons / Szovjet Posta)
Akik ilyen feltevéseket gyártanak, azok a nyelvtörténetet nem objektív szaktudománynak gondolják (mint a fizikát), hanem olyasminek, amiben a megalkotó, a szerző emberi vagy politikai vélekedése, alantas (vagy éppen nemes) szándékai megjelennek. Azt hiszik, hogy a nyelvtörténet olyan, mint a történelem, amit elő lehet adni így is, úgy is: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is – azaz manipulálni lehet. A történelem valóban ilyen, hiszen ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és előfordul, hogy más-más történészek – más érzelmektől vagy hatásoktól befolyásolva – ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét.
Csakhogy a nyelvészet nem ilyen. Amit állít, az vagy működik, vagy nem (és ha nem, akkor új megoldással kell előállni). Ha jól van megcsinálva, akkor – a szerző személyétől függetlenül – az adott tényhalmazból mások is ugyanarra az eredményre jutnak. A nyelvészet persze adatokat szolgáltat a történésznek (valahogy úgy, ahogy a régészet, mely szintén objektív szaktudomány). Mivel a magyar nyelv uráli nyelv, a történésznek ezzel valamit kezdenie kell. Hogy került ide ez a nyelv? Az már a történész feladata (és szabadsága), hogy ezt interpretálja, hihető láncolatba helyezze. Talán arról is beszélhet, hogy jó ez nekünk vagy rossz. A nyelvésznek ennél könnyebb dolga van: ő csak az igazságot keresi és – mint a jelen esetben – meg is találja. Íme. A magyar minden kétséget kizáróan finnugor nyelv, és az uráli nyelvcsaládba tartozik. Bámulatos, hogy a szakemberek mennyi bizonyítékot szedtek össze ehhez az elmúlt kétszáz év alatt, és bámulatos, hogy ezt most széles körben elérhetővé tudják tenni.
Hölgyeim és uraim, jó böngészést kívánok az Uraloneten. Álmélkodjanak, mert gyönyörű dolog a tudomány.
Olvassa el az Uralonetet és történetét bemutató cikkünket a Rénhíreken. (A szerk.)
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (60):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
"Hölgyeim és uraim, jó böngészést kívánok az Uraloneten. Álmélkodjanak, mert gyönyörű dolog a tudomány."
Elkezdtem böngészni, mert már nagyon vártam, hogy legyen ilyen, és remélem, még tökéletesíteni is fogják (kezdetnek nem rossz!).
1. Kíváncsivá tett a finn mies = férfi szó. Azt tudjuk ugyan, hogy a férfi szavunk valahol a kelta nyelvhez kapcsolódik (fer = férfi), a finn mies azonban hangalakjában a műsz és mesh hangalakokhoz közel áll. A "műsz" nép a római korban már ismert volt a Kárpát-medencében, a mes, mesh pedig Bilga-mesh nevében fordul elő, ott a mesh előkelő férfit jelentve talán (egyes helyeken Bilga-mesh = Bölcs-király etimológiát olvasva).
2. Látom, hogy az uráli polke = tapos, döngöl. A "balag" (sumér alak) = ás.
psd.museum.upenn.edu/epsd/nepsd-frame.html
Szemantikailag ez is hasonló, mint az előző eset, s látszik, hogy nem csak uráli, hanem indo-európai szó is lett belőle (plough).
--
És ez biztos nem az összes hasonlóság.
Örülök, hogy megnyitották az adatbázist a nagyközönség felé, köszönöm.
@istenaldja: Tulajdonképpen felesleges lenne reagálnom, hiszen
1. A hozzászólás nem erre a cikkre vonatkozik, hanem egy másik kiadványban megjelentre, tehát ott illene vitatni. Ha a cikk alapvető tévedéseket tartalmazna, akkor a szerzők és a kiadó még a megjelenését követően nyilván tiltakoztak volna.
2. A hozzászólás eleve rosszindulatú feltételezésekkel indul, és azzal is ér véget, hogy válaszom mellébeszélés lesz. Úgy gondolom, „tudományos felvetésnek” nem lehet része, hogy a másik személyének hitelességét kétségbe vonjuk. (Az pedig különösen visszataszító, ha valaki ezt álnév alatt teszi, eleve védve attól a lehetőségtől, hogy hamis vádjai miatt ő maga szégyenüljön meg.)
Tehát tárgyilagosan: valóban nem vizsgáltam, hogy a Zaicz inkább támaszkodik-e az EWUng.-ra, mint a TESz.-re, vagy fordítva. Mivel a két kötet tartalmilag amúgy is jelentős átfedésben van, ezt csak alapos filológiai vizsgálattal lehetne kideríteni. Az ismertetés célja azonban nem ennek eldöntése volt, hanem az állt a középpontjában, hogy az egyszerű nyelvhasználó számára mennyire jó a Zaicz-szótár.
Te azt gyanítod, hogy életemben nem volt a kezemben az EWUng., én viszont azt, hogy legalábbis nem forgattad kellő alapossággal a Zaiczot. Ha ugyanis elolvastad volna az előszót, tudnád, hogy ezt írja: „Forrásként elsősorban _A magyar nyelv történeti etimológiai szótárát_ [sic!] és ennek német nyelvű változatát használtuk...” Tehát a szerzők is azt állítják, hogy mindkettőt használták, de az EWUng.-ot még csak név szerint sem említik, csak a ТЕSz. változataként. Persze lehet, hogy ezt az állítást te meg tudod cáfolni, de ebben az esetben a szerzőket vádold hazugsággal, ne a kötet ismertetőjét, aki jóhiszeműen (!) hisz a szerzőknek.
Ami a rosszindulatot illeti. A TESz. és az EWUng. a tudományos körök számára készült. Szerzői gondolhatták úgy, hogy a mellékjelek, különleges karakterek az olvasóik számára ismertek, ezért nem készítenek ehhez segédletet. Én személy szerint ezt semmiképpen nem tartanám helyesnek, és egy recenzióban bizonyára fel is róttam volna nekik – de ez esetben nem a TESz.-ről vagy az EWUng.-ról írtam recenziót. Ellenben Zaiczék a nagyközönségnek írtak, és ebben az esetben semmilyen ürüggyel nem kerülhető ki a mutató – ha viszont nem jó, az azt jelenti, hogy az olvasó vásárlás előtt belenéz, és azt látja, hogy kap segítséget, miután viszont megveszi a könyvet, kiderül, hogy mégsem kap.
Persze az egész szótárat meg lehet közelíteni abból a szempontból, hogy Zaicz elég vacak etimológiai szótárat hozott össze, de legalább megpróbálta. A vásárló szempontjából azonban nem ez a lényeg hanem az, hogy azt hiszi, hogy megveszi a magyar szavak eredetének magyarázatát, valójában azonban nem.
Ezzel az ügyet – melynek semmi köze a cikkhez – lezártnak tekintem.
@Fejes László (nyest.hu): Eddig kb. egyetlen tárgyi megjegyzésmre, tudományos felvetésemre se reagáltál.
Mind az utóbbi hozzászólásodból, mind pedig a belinkelt cikkedből az látszik egyértelműen, hogy életedben nem volt még a kezedben az EWUng, gyanítom, nem tudsz németül, vagy csak túl sok a dolgod, amik között semmiképp sem szerepel az ősm nyelvre és szavainak eredetére vonatkozó érdeklődés.
Azon már nem lehet segíteni, hogy úgy írtad meg ezt az utolsó cseppig rosszindulatú cikkedet, hogy ezzel az elemi ténnyel nem voltál tisztában. De, úgy érzem, kénytelen leszel penitenciát gyakorolni, és így utólag lecsekkolni: végre kezedbe venni az EWUngot, mellé a Zaiczot, és összevetni őket. A Zaicz régi szavakra vonatkozó anyagával kapcsolatban - én csak azokat néztem - épp az a probléma, hogy semmi mást nem vett tekintetbe, mint az EWUngot, nem építette be az azutáni (sem az azelőtti, attól eltérő) eredményeket - bár abban biztosak lehetünk, hogy egészen minimális számú új szófejtés bukkant fel azóta. (A "finnugrizmus" nem az újdonságtermeléséről híres, hiszen lényege százegynéhány éve változatlan, hogy minden, a m nyelv eredetével kapcsolatos döntő kérdés tisztázódott már - és mivel ez nem igaz, kénytelen a legtöbb energiáját ennek a védelmére fordítani "idekint", "odabent" pedig a mikrofilológiába menekülni.)
A rosszindulatodra csak 1 pl.: kifogásolod, hogy a Zaiczban az idegen nyelvű megfelelők leírásában használt különleges karakterek mutatójában nem szerepel egy mellékjel értelmezése. Ezt onnan is meg lehetett volna közelíteni, hogy a Zaicz legalább csinált egy ilyen mutatót - amit sem a TESz-ben, sem az EWUngban nem találsz meg. Ami viszont tényleg erősen kifogásolható.
Mivel eddig még mindig mellébeszéltél a felvetéseim kapcsán, most kérek szépen ide egy elismerő nyilatkozatot, hogy a Zaicz nagyon, és csakis az EWUngot követi. (Termsen nem az új szavakról beszélek, amik nem szerepeltek sem a TESz-ben, sem az EWUngban, vagy a toldalékokról, amik - igencsak kifogásolható módon - szintén kimaradtak az MTA-produkciókból, a Zaicz viszont szerepelteti őket. Stb.: úgyse tudom kitalálni a következő mellébeszélésed irányát.)
@istenaldja: „A Zaicz (2006) ezen az áldatlan állapoton segített: hozzáférhetővé tette magyarul, és nem laikusriasztó formában az EWUngot, mégpedig meglehetős hűséggel” Hahahaha.
www.epa.hu/00000/00015/00046/pdf/07fejes.pdf
A végén azokat a "bizonytalan eredetű" szavakat kezdtem sorolni, amik az ősm kor végén (kb 1000ig) már meglehettek, és a TESz és EWUng szócikkei alapján enyhén szólva nem tekinthetők megfejtettnek - egyenesen fogalmazva inkább "ismeretlen eredetűek". Rengeteg van belőlük, ezeknél leggyakrabban gyenge fgr próbálkozásokat látunk, de van egyéb is (pl. ablak, szánalmas, illogikus ötlet, amúgy Hadrovics 1976 is megmondta, hogy nem szláv). Az igen magas bizonytalansági fokú szófejtések száma szintén igen magas. Mindezek összesen nagyobb, jelentékenyebb csoport, mint azoké, amelyeknek van bármely másnyelvi megfelelője. A TESz-EWUng alapján az ősm kor végi szókincs sokkal inkább ismeretlen eredetű, mint bármi más.
A Zaicz természetesen nem "megpróbálja zanzásítani, amit a TESz ír". Ezt az EWUng csinálja, a MTA kiadványa (1991-95), melynek célja a nemzetközi tudományosság (a lehető legszűkebb szakma) tájékoztatása a magyar etimológiai eredményekről (németül). A TESz-hez (1967-1984) képest elég kevés új szófejtés van benne, de "aki ad magára", az csakis erre a nagyközönség számára gyakorlatilag elérhetetlen, olvashatatlan (csak a rövidítések jegyzéke egy fél kötet) műre hivatkozott. A Zaicz (2006) ezen az áldatlan állapoton segített: hozzáférhetővé tette magyarul, és nem laikusriasztó formában az EWUngot, mégpedig meglehetős hűséggel, és csak ezt, követve. A szótörténeti adatok, amiket védhető okokból mellőz, megtalálhatók a TESzben.
@Grant kapitány: Nem azt állítottam, hogy tévesek az állításaik. A „lebutítottság” elsősorban azt jelenti, hogy nem fejtik ki rendesen, min alapul az etimológia. A Zaicz-féle megpróbálja zanzásítani, amit a TESz. ír, de ahelyett, hogy világosabb lenne, csak homályosabb lesz. (Úgy tűnik, időnként a szócikkíró meg sem értette a TESz. magyarázatát, vagy összecsapta.) A Falk-féle meg meg sem próbál magyarázatot adni, csak odalöki, hogy mire jutott a tudomány, de hogy miképp, arról már nincs semmi. Ha valakit komolyan érdekel a kérdés, nem ezekhez nyúl.
(Egyébként nem tudom, mitől „függetlenek” ezek a szótárak. Mint írtam, Falk Zaicztól függ, az meg a TESz.-től. Tótfalusi sem a maga feje után ment – nem is lenne helyes tőle.)
@Fejes László (nyest.hu): Tóthfalusi-féle Magyar Etimológiai Nagyszótár is ismeretlen eredetűnek mondja az ördögöt és a böjtöt, a berek-et pedig nagyon bizonytalan eredetűnek.
www.szokincshalo.hu/szotar/
Most akkor mi van: két független etimológiai szótár lényegében ugyanazt állítja, de szerinted ezek "lebutított" szófejtések??
@Grant kapitány:
A jablko-t tényleg csúnyán benéztem, mentségemre szolgáljon, az oroszt nem használtam több, mint 15 éve :)
Az "ördög" szót a vallásos élet egyéb, nem latin, görög-latin ill. szláv - tehát kereszténység felvétele utáni - szavaival szemben a török nyelvekből szokták származtatni - bár a középkori szövegekben inkább a szláv eredetű gonosz (gnusz-utálatos) szót használják fogalomra.
A "berek" vitatott lenne? Hm! Tudtommal a vizparti, vizenyős nádas területet hívják magyarul bereknek - és minő véletlen, a szláv nyelvekben a "bereg" jelentése - vízpart!
@Grant kapitány: „ legalábbis ez áll Falk Nóra: Etimológiák című könyvében” Jaj! Kérlek! A Falk-féle brossúra a Zaicz-féle etimológiai szótár lebutított változata, az pedig a TESz. lebutított változata. Ha komolyan érdekel a dolog, akkor mindig legalább a TESz-ig nyúlj vissza! De akkor már inkább a Bárczi-féle szófejtések, még ha elavult is, legalább tudományos munka! (Függetlenül attól, hogy Falknak éppen igaza van vagy sem.)
@istentudja: A nyest nem foglalkozik politikával, és ha politikaközeli kérdések mégis szóba kerülnek, akkor is pártpolitikától és ideológiáktól mentesen közelíti meg a problémákat. Volt példa arra is, hogy a jobboldali kormányt védtük meg az alkotmánybíróságtól: www.nyest.hu/hirek/igaza-van-e-az-alkotmanybirosagnak
@bloggerman77: a "jabloko" a szláv nyelvekben almát jelent. A "berek" szó vagy szláv, vagy finnugor (tehát ennyire "biztos"), az ördög ismeretlen eredetű, a böjt "valószínűleg német", (de ha szerinted meg török, akkor erről is elmondhatjuk, hogy eléggé vitatott eredetű). - legalábbis ez áll Falk Nóra: Etimológiák című könyvében.
@istenaldja:
"Győződj meg magad ezek „tudományosságáról” és vszínűségi rátáiról: _ablak, ágyék, akar-akár, bal, bán-bánik-bánt, b.szik, béna, berek, bír/ó/dalom-birtok, bosszant-bosszú, bő, böjt, bőr, bújik, bunkó, buzog_ "
**
szép lista, de mi köze a FU szómegfeleltetéseknek a magyar nyelv szláv jövevényszavaihoz? (ablak - jabloko, berek - bereg). Vagy a törökhöz? (ördög, böjt)
@istentudja: Akkor mi a „magyarellenes”, pláne balliberális? És miért nem mondjuk jobbliberális?
@szigetva:
Nem lenne.Csak tudnád.
Föl nem foghatom, miért lenne az rosszabb, vagy jobb nekem magyarnak, ha a magyar finnugor vagy sumer vagy szíriuszi. Erről mondanátok valamit?
@istenaldja:
Újonc vagy?Megkönnyítem a dolgod:ez egy magyarellenes balliberális hely.Hálistennek én se itt születtem.