A nyelv és a nemi kiválasztás
Darwin és a nyelv kapcsán először a rokonság és a családfa jut eszünkbe, noha sok más párhuzamot vont a nyelvek és fajok tulajdonságai között. Vélekedései egy részét az empirikus adatok igazolják, más nézeteit kissé módosítva fogalmazzák újra a nyelv kialakulását és változását kutató nyelvészek. A homológ és analóg struktúrák megkülönböztetése például telitalálatnak bizonyult.
Kentucky állam republikánus politikusai nincsenek egyedül azzal, hogy nem tetszik nekik az evolúció. Sokan hiszik, hogy az evolúció csak valamiféle kitalált, nyakatekert, igazolhatatlan elmélet, tudományoskodó handabandázás a világos és egyértelmű teremtéstörténet helyett. Aki így gondolja, annak rossz hír lehet, hogy az evolúció sajátosságaival, működési mechanizmusával már jó ideje nemcsak a biológiában találkozunk, hanem az emberi kultúra és a nyelv kialakulásának, terjedésének, funkcióinak leírásában is.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Evolúcióelmélet a nyelvészetben
Az evolúcióelmélet meglepően hosszú ideig érintetlenül hagyta a modern nyelvészetet: az antropológiában, pszichológiában rég elfogadottá vált az evolúciós keret alkalmazása, mikor a nyelvészek még mindig idegenkedtek attól, hogy következetesen érvényesítsék az evolúciós gondolkodást. Ebben szerepe volt a Párizsi Nyelvészeti Társasághoz kötődő hagyománynak: 1866-ban ez a testület határozott úgy, hogy mivel a nyelv kialakulásáról alig vannak elérhető adataink, ez a téma nem lehet tudományos vizsgálódás tárgya. A tiltás hatása csak az 1990-es években szűnt meg, azóta magyarázatok sokasága született arról, hogyan alakult ki a nyelv.
(Forrás: Wikimedia Commons / 4028mdk09 / CC BY-SA 3.0)
Evolúciós nyelvészetnek azonban nemcsak az emberi nyelv kialakulásával foglalkozó, többféle tudományterületet (elsősorban nyelvészetet, etológiát, kognitív tudományt, antropológiát) egyesítő transzdiszciplináris tudományágat nevezik, hanem a nyelvi változások leírásával és elméletével foglalkozó nyelvészet is. Ez jóval korábban indult, már az 1960-as évek közepén (a franciák tilalma a nyelv változásának vizsgálatára egyébként sem vonatkozott), elméleti alapvetését Uriel Weinreichnak köszönhetjük, és az irányzat követői az elmúlt fél évszázadban könyvtárnyi empirikus adat gyűjtöttek össze arról, hogyan változik a nyelv. Az evolúciós nyelvészet mindkét válfaja meglehetősen szerteágazó, érdemes körültekintően haladni közöttük.
Most maradjunk egyelőre a kiindulópontnál, Darwinnál, hiszen nyelv és evolúció összekapcsolása hallatán valószínűleg ő jut először eszünkbe, s minthogy Darwin legismertebb nyelvészeti megjegyzése a nyelvrokonsággal kapcsolatos, a következő asszociációnk vélhetően a családfamodell. Azt is tudjuk, hogy a modellt megszületése óta bírálják, a nyest.hu olvasói is olvashattak a kritikájáról, valamint az alternatívaként javasolt hullámelméletről és a nyelvcsaládok kialakulásának egy másfajta modelljéről. Ezek szerint a nyelvi adatok mégis Kentucky republikánus politikusainak húzódását és gyanakvását igazolják? Ellenkezőleg: a darwini ihletésre megalkotott családfaelmélet kritikája éppen a darwini elvekből, s nem Darwin – a kritika szerint elhibázott – példájából indul ki. Az elhíresült családfapárhuzam mellett Darwin sok minden mást is mondott a biológiai evolúció és a nyelvi változás hasonlóságairól 1871-ben kiadott, magyarra többször lefordított Az ember származása és a nemi kiválasztás című könyvében: szerinte a nyelvek és fajok formálódásában „furcsamód azonos” jellemzőket találunk.
Túl a családfán
Nézzük, milyen példákat említett Darwin. A rokonság kérdéskörét továbbgondolva megállapította, hogy a nyelvek közötti hasonlóságok kétfélék: egy részük a közös származás, más részük a hasonló funkciók miatt alakult ki. Azaz: a hasonlóságok egy része homológ, más részük analóg, éppen, mint a fajoknál. Ide kapcsolódik az a megjegyzése is, hogy a nyelveket és a fajokat is lehet „természetesen”, azaz származás szerint osztályozni, csoportokra és alcsoportokra osztani, és lehet mesterséges, külső szempontokat alkalmazni a kategorizálásban. Darwin szerint a fajokban és a nyelvekben is gyakran megőrződnek az evolúciós átalakulások korábbi fázisai.
További hasonlóság, hogy a domináns nyelvek és nyelvváltozatok terjedése nyomán számos nyelv és nyelvváltozat kipusztulhat, csakúgy, mint amikor sikeres fajok más fajok kárára terjednek el; és ahogy már kihalt fajok nem jelennek meg újra, a kihalt nyelvek sem élednek föl. Darwin úgy vélte, egy nyelv – és faj – csak egyetlen „bölcsővel” rendelkezik, egy területen alakul ki, viszont a nyelvek is, fajok is kereszteződhetnek egymással. Rámutatott, hogy egyetlen nyelv sem homogén, mindegyik változatokban létezik, és úgy gondolta, a szelekció a nyelvben is érvényesül: az egyes szavak, formák folytonos küzdelmet vívnak egymással a túlélésért, s a természetes szelekció dönti el, melyik marad meg. Egyetértett Max Müllerrel, aki szerint a jobb, a rövidebb, a könnyebb forma a „túlélő”, vagyis a megmaradó nyelvi formák kedvező tulajdonságaiknak köszönhetik sikerüket. Darwin mindehhez még hozzátette, hogy „az ember elméje minden tekintetben igen szereti az apró változásokat”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Avsa, Severtigo 84user / GNU-FDL 1.2)
A nyelvészek ma Darwinnak nem minden itt idézett vélekedését látják igazolhatónak – legalábbis abban a formában, ahogyan megfogalmazta őket –, de nincs közöttük egyetlen olyan sem, amelyet ne tartanának vizsgálatra méltónak. Érdemes részletesebben foglalkozni ezekkel a kijelentésekkel, de kezdésnek maradjunk egyelőre a nyelvek rokonságánál, mert bár a 19. század óta gyakorlat a nyelvrokonság és a nyelvtipológia megkülönböztetése, az újabban egyre népszerűbb laikus (és dilettáns) elméletekben gyakran összefolyik a kettő, s nem is mindig egyszerű elmagyarázni, ez miért hiba. Darwin segíthet ebben.
Homológia és analógia: nyelvrokonság és nyelvtipológia
Darwin fontos érve volt az evolúció mellett a homológ és az analóg struktúrák megkülönböztetése. A kétféle hasonlóság szétválasztásának szükségességére eredetileg nem ő, hanem egyik fő ellenlábasa, Richard Owen mutatott rá már 1843-ban. (Owen az evolúciót nem tagadta, de Darwin legfontosabb tételeit, a természetes szelekció és a transzmutáció létét igen.) Darwin saját modelljébe illesztette Owen kategóriáit. Homológiának azt nevezik, amikor a különböző fajok között meghatározott tulajdonságok azonos előzményből származnak, azaz olyan jellegzetességből, amely a közös ősre is jellemző volt. A homológ szervek, tulajdonságok lehetnek hasonlóak, mint a macska és a kutya mancsa, de lehetnek funkciójukban és megjelenésükben nagyon eltérőek is, mint a medve mellső lába, a denevér szárnya, a fóka mellső uszonya és az ember keze. Bármennyire eltérő funkciót lát is el a fölsorolt emlősök mancsa, szárnya, uszonya, keze, eredetüket tekintve azonosak, valamennyi abból a mellső végtagból alakult ki, amellyel az emlősök közös őse rendelkezett. Az analógia ennek az ellenkezője: amikor a funkciójukban nagyon hasonló szervek eltérő evolúciós úton jöttek létre. Ilyen a denevér, a rigó és a szentjánosbogár szárnya, vagy a delfin és a cápa uszonya: funkciójuk, megjelenésük hasonló, de nem azért, mert közvetlenül közös ősre vezethető vissza a cápa és a delfin, a fecske és a légy – a vízi emlősök és a halak uszonya, a madarak és a rovarok szárnya egymástól függetlenül, más evolúciós leszármazási ágon alakult ki.
(Forrás: Wikimedia Commons / PD-USGov)
A homológ és analóg tulajdonságok megkülönböztetése a nyelvek osztályozásában is jól jön: segít megérteni, hogy ugyanabból a közös előzményből eltérő nyelvi funkciók is kialakulhattak, illetve hogy ha két nyelvben azonos nyelvi jelenségekre bukkanunk, az önmagában nem bizonyítja az azonos származást. A magyar határozott-határozatlan (tárgyas-alanyi) ragozás hajszálpontos megfelelője nincs meg más uráli nyelvben. Az obi-ugor nyelvek határozott-határozatlan ragozása ugyan eléggé hasonlít a miénkhez, de a tárgy számát is jelöli; a mordvinban hasonlóképpen, de ott még bonyolultabb a rendszer. A szamojéd nyelvek abban tesznek különbséget, hogy tárgyas vagy tárgyatlan az ige, és vannak olyan nyelvek, például a finn, a permi nyelvek, amelyekből teljesen hiányzik minden ilyesmi – igaz, egy kettős ragozási séma egykori jelenléte még ezekben is kimutatható, de a valamikori kettősség egészen más funkciót tölt ma be. Mégis azt mondják a nyelvészek, hogy a magyar határozott-határozatlan ragozás megkülönböztetése uráli eredetű. Hogyan lehet ez? Úgy, ahogyan az emlősök mellső végtagjából kéz, mancs, szárny és uszony lett. Az uráli alapnyelv valószínűleg csak a harmadik személyben utalt harmadik személyű, határozott tárgyra, s ebből az alaphelyzetből az uráli nyelvek különféleképpen alakultak tovább.
Analóg jelenségekre sem nehéz példákat találni: ilyenek a nyelvtipológiai egyezések, akár a klasszikus nyelvtipológiai kategóriákra – flektáló, izoláló, agglutináló – gondolunk, akár egyes nyelvi jegyeket, illetve funkciókat vizsgálunk. Analóg jelenség tehát a magyar, a baszk és a sumer agglutinálása, és analóg jelenség az is, hogy a magyarban és az angolban is van határozott és határozatlan névelő. De ezeknek a tulajdonságoknak nincs közük egymáshoz: egymástól függetlenül alakultak ki, nem közös előzményből vezethetők le.
Ha azt megértjük – és miért ne volna így –, hogy a bálna melluszonya származását nézve közelebb áll a denevér szárnyához és a mókus mancsához, mint a halak uszonyához, akkor azt is könnyebb a hitetlenkedőknek elmagyaráznunk, miért nem elégséges érv a nyelvek rokonsága mellett, ha bizonyos nyelvtani funkciókat hasonlóan oldanak meg. Ennél sokkal több kell a közös származás igazolásához.
A cikkből: "'Evolúciós nyelvészetnek azonban nemcsak az emberi nyelv kialakulásával foglalkozó, többféle tudományterületet (elsősorban nyelvészetet, etológiát, kognitív tudományt, antropológiát) egyesítő transzdiszciplináris tudományágat nevezik, hanem a nyelvi változások leírásával és elméletével foglalkozó nyelvészet is".
***************
Igen? Akkor miért nevezi sarlatánságnak (nyelvész) és tudatos félrevezetéssel "misztikus szómágiának" (névtelen hozzászóló) az evolúciós nyelvészetet megalapozó munkámat:
"Elsőként a világon: Gyöknyelvészet" címmel, amelynek kísérleti kiadása 2011-ben, az első kiadása 2012-ben jelent meg.
S az ide feltett kb. 50 szemelvényemhez a honlap közönsége (ritka kivételtől eltekintve) elvben sem hajlandó hozzászólni. Az indokolás az, hogy az indoeurópai (és a finnugor) nyelvészet maximum 3000 évre visszatekintő módszereit én kronológiailag alkalmatlannak találván, eltérő nyelvészeti ágazatot dolgoztam ki.