0:05
Főoldal | Rénhírek

Hogyan hazudjunk félinformációkkal?

Nem kell olyan dolgokat állítanunk, amelyek ellentétben állnak az igazsággal – elég, ha csak az igazság felét mondjuk ki.

nyest.hu | 2014. március 28.

Rusztem Adagamov kazanyi születésű, Moszkvában felnőtt, jelenleg Prágában élő orosz blogger figyelemre méltó felfedezést tett közzé a Facebookon. A RIA Novostyi orosz hírügynökség rövid hírt tett közzé, mely szerint az Obama elnökkel elégedetlen amerikaiak aránya elérte az 59%-ot, ez pedig „antirekord”. A hírben az is szerepel, hogy az amerikaiak leginkább az elnök külpolitikai tevékenységével elégedetlenek: az Obama külpolitikáját bírálók száma január óta 10 százalékponttal nőtt.

Arról azonban a hír nem szól, hogy miért elégedetlenek az amerikaiak Obama külpolitikájával. Pedig éppen ez az, ami az orosz olvasót leginkább érintheti. Gondolhat például arra, hogy az amerikaiaknak nem tetszik, hogy Obama Oroszországgal szemben szankciókat vezetett be. Pedig a valóság éppen ennek az ellenkezője.

Az amerikaiaknak ugyanis elsősorban az a bajuk, hogy Obama fellépését túlságosan puhának tartják. Tízből kilenc amerikai támogatja az Oroszországgal szembeni szankciókat, de többet várna az elnöktől Ukrajna területi épségének megvédéséért. (Az Adagamov által megadott link nálunk nem működik, de pl. az ABC News cikke is hasonlókat állít.)

Obama Jacenyukkal tárgyal
Obama Jacenyukkal tárgyal
(Forrás: Wikimedia Commons / White House, Pete Souza)

Ezt a trükköt nem csupán hírügynökségek alkalmazzák. Úgy tűnik, van rá példa a magyar politikai életből is – igaz, ebben az ügyben egyelőre nem derült még ki az igazság.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!