Szerencse és ravaszság

Politika és hazugság: hogyan kell jól csinálni?

Éppen csak végére értünk egy választási időszaknak, nemsoká pedig vár ránk a következő. Ilyenkor ki-ki eldöntheti, a hangzatos ígéreteknek, szép szavaknak mekkora része teljesült az elmúlt ciklusban. Vajon miért és hogyan hazudnak a politikusok? A füllentés természetrajzáról.

Pölczmann Balázs | 2010. július 30.

Az ősi mesterség, a politika

Az ígéret szép szó – a politikában sok esetben mégsem tartják be. Ez is lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben némileg pejoratív jelentéstartalmat kapott maga a politikusi foglalkozás. Pedig az ókorban a ’politizál’ szó még nem csak az államférfiak tevékenysége volt, akik a döntéshozatal legfelsőbb szintjén munkálkodtak, hanem a demokrácia ősi formájából adódóan mindenki, aki részt vett a közéletben, ’politizált’. Tehát a foglalkozás az emberekért való tenni akarást és elkötelezettséget jelentette, ezért is örvendhetett nagy elismertségnek a mesterség művelője.

Cicero a szenátusban: amikor még köztiszteletben álló mesterség volt a politikusi
(Forrás: Cezare Maccari festménye, Wikipedia)

Niccoló Machiavelli 1532-ben kiadott, A fejedelem című könyvében részletesen ír a nép által megválasztott vezetők megfelelő viselkedéséről, a következetesség fontosságáról. Ahogy ő fogalmaz: „az odajutáshoz nem pusztán virtus és nem pusztán szerencse kell, hanem inkább szerencsével párosult ravaszság” – ami ma sincs másként.

Ravasz füllentés, vagy kitervelt hazugság

A mentiológia, azaz a hazugságkutatás megalkotója szerint kivétel nélkül mindenki hazudik. A magyar származású Peter Stiegnitz bécsi professzor úgy gondolja, a hazugság a mindennapi élet szükséges velejárója, ezért kivétel nélkül mindenki alkalmazza. Brit tudományos kutatások szerint az átlagember naponta mintegy százötven-kétszáz alkalommal hazudik, ami meglepően soknak tűnhet.

Ennek megértéséhez érdemes megvizsgálni a mentiológia alaptételét. Eszerint a hazugság a neki tulajdonított jelentéssel ellentétben nem embertársaink előre eltervezett és súlyos félrevezetését jelenti, hanem a valóságtól való eltávolodást, ezért a megítéléséhez is az elrugaszkodás mértékét kell alapul venni. Tehát az emberek minden egyes nap hazudnak egymásnak és főleg maguknak. Ide sorolandó például akár a meghatározó problémák szőnyeg alá söprése, akár az elégedett mosoly reggel a tükör előtt.

Stiegnitz professzor szerint mindenki érez késztetést a hazugságra, hiszen ez túlélési szükséglet. Éppen ezért a hazugság szempontjából a morális határ a fontos: apró füllentések nélkül talán nem is lehet boldogulni, de embertársainkat szándékosan nem vezethetjük félre. Alapvetően háromféle hazugságot különböztetünk meg: az önhazugság, amikor saját magunkat védjük meg az igazságtól; a közösségi hazugság a környezetünk becsapását jelenti; a tömeghazugság pedig már csoportok saját célból való félrevezetését takarja. Ha ez utóbbi hatványozottan jelenik meg mindennapjainkban, a fentiek alapján jelentős esély van rá, hogy éppen választási kampány zajlik.

Politika és hazugság: hogyan kell jól csinálni?

Ki, miért, hogyan mennyit?

A politikusok számára is teljesen nyilvánvaló, hogy az emberek rendelkeznek annyi kritikával a választási kampányokkal kapcsolatban, hogy azért fűt-fát nem lehet ígérni nekik. Miért hisznek mégis annyian nekik, hogyan sikerül sokszor az orruknál fogva vezetniük a tömegeket?

Alexis Latham kommunikációs szakember szerint tévhit, hogy egy jó beszéd felépítésében a tartalomnak van a legnagyobb szerepe. Több mint kilencven százalékos részarányban esik latba a testbeszéd: vagyis a pozitív kisugárzás sokkal többet ér, mint a jól megírt szöveg. Valójában a szemkontaktus, a beszédtempó, a mozdulatok, tehát az ösztönös kifejezésmód teremtik meg a kapcsolatot a hallgatósággal, nem a szépen megfogalmazott mondanivaló. Így ha egy szónok nem gyakorolja és alkalmazza folyamatosan a mimikai eszközöket, nem is tud igazán szólni a közönségéhez, hiszen nem kapja meg a szükséges bizalmat.

A legfontosabb, hogy meg kell teremteni a hallgatósággal a kapcsolatot, el kell nyerni a szimpátiájukat. Ezért is fontos, hogy a nagyközönség előtt megtartott beszédnek már elején azt éreztesse a politikus, hogy ő is csak egy a tömegből, aki munkájával a közjót szeretné szolgálni. Példa lehet erre Barack Obamának, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökének bármelyik beszéde: az ’Amerikai Egyesült Államok’, vagy egyszerűen az ’amerikaiak’ szó kimondása közben az elnök rendszerint finoman felemeli az egyik karját, mintha óvó kezét atyailag az ország fölé emelné. Vagy pedig a közönség egyik tagjára mutat, mintha egyénként szeretné megszólítani az embereket. Apró, szinte észrevehetetlen gesztus, de a mozdulatsorral teremtett emelkedett hangulattól könny szökik a hallgatóság szemébe. Így pedig képes elterelni a figyelmüket arról, hogy mi is a beszéd igazi mondanivalója. Persze, ezt szinte mindegyik jó vezető így csinálja.

Obama „munka közben”
(Forrás: David Maxwell/MTI)

Hazánkban is így tesznek vezető politikusok: Orbán Viktor jelenlegi kormányfő például többször is pontosan ugyanazokat a kézmozdulatokat használta, mint Barack Obama. Emellett a magas rangú politikusok beszédírói ritkán fogalmaznak a következő kifejezések használata nélkül: ’Magyarországért’, ’a köztársaságért’, és persze vannak olyan fontos szavak, mint az ’emberek’, a ’polgárok’ stb.

A beszédírás

Fontos egy beszéd felépítése szempontjából, hogy a teljesíthetetlen ígéreteket körbe kell bástyázni vállalható és ezért reálisnak tűnő programpontokkal is. A leginkább alkalmas szövegkörnyezet az, ha az elhitetni kívánt hazugság alapvetően igaz, és tényeket tartalmazó gondolatok között szerepel. Ezért is hallhatók gyakran a honatyák beszédeiben egyrészt a történelmi tényekkel teletűzdelt párhuzamok, másrészt pedig a hétköznapi életből vett példák.

A beszédet érdemes olyan kifejezésekre, közismert mondatokra építeni, amik korábban már sikert arattak a nagyközönség előtt. Ehhez ideális lehet például nagy emberek példamutató életútjának jelenkori újraértelmezése, közismert mondásaik tételszerű kijelentése. Emellett gyakran tartalmaznak légből kapott igazságokat, például nem létező adatokra hivatkoznak, vagy kitalált, de elismertnek tűnő emberekkel példálóznak.

Emellett a magyar nyelv is rengeteg lehetőséget rejt, hiszen elég néhány mondatba egyetlen apró szócskát elrejteni, amitől máris más értelmet nyer a mondanivaló, vagy olyan helyekre tenni a hangsúlyt, hogy az elterelje a figyelmet egy, a közelében lévő igaztalan szóról.

Hiába a jól kitervelt választási kampány és a jól megírt beszédek, ha a gyakorlatlan szónoknak nem tudja megszerezni a hallgatóság szimpátiáját. Ezért is rendkívül fontos a folyamatos gyakorlás és önelemzés. Ha a megírt beszéd előadója a tükör előtt próbálja el, vagy videokamerára rögzíti a szónoklatot, azonnal kielemezhetők és kijavíthatók a retorikai és mimikai hibák. A magasabb rangú politikusok felkészítésével ezért is foglalkozik általában több szakember. Ha a közönség azt látja, hogy a szónok rendkívül felkészült és magabiztos, sokkal könnyebben azonosul a beszéddel. Érdemes meghallgatni Deutsch Tamás egykori sport- és ifjúsági miniszter kilencvenes évek eleji beszédeit, ahol olyan tempóban hadart, hogy alig lehetett érteni szavait. Pár évvel később viszont már lassabban beszélt, de érezhetően erőszakolt szüneteket tartott, hogy ne gyorsítsa fel túlságosan a tempóját. Most pedig már észre sem lehet venni beszédében az egykori hadarást.

A fenti példákból látható, mennyire fontos is lehet a hallgatóság megnyerése szempontjából a beszéd jó felépítése, az alapos felkészülés és a szónoki mesterség folyamatos tanulása.