Hogyan emlékszünk a hazugságainkra?
Úgy tűnik, hogy bizonyos hazugságainkra könnyen emlékezünk, másokra azonban kevésbé. Sean Lane kutatásából kiderül az is, mitől függ.
Mi történik ha hazudunk? – Most egy pillanatra tegyük félre etikai aggályainkat, végül is egy olyan tevékenységről van szó, amit sokan elég virtuózan művelnek nap mint nap, akár tudatosan, akár akaratlanul. A kérdés arra vonatkozik, hogy mi megy végbe az agyunkban, amikor szándékosan félrevezetünk valakit. és mi történik később, amikor megpróbálunk visszaemlékezni a saját lódításunkra? Kutatások azt mutatják, hogy az, hogy hogyan emlékszünk a hazugságainkra, nagyban függ attól, hogy hogyan hazudunk – derül ki a Science Daily összefoglalójából.
A Sean Lane kétféle hazugságot vizsgált: hamis leírásokat és hamis tagadásokat. Az derült ki, hogy a kétféle hazugság és a rájuk való emlékezés esetében teljesen más kognitív folyamatok játszódnak le. Amikor hamis leírásokat találunk ki, a képzeletünk szabadon szárnyal: részleteket találunk ki, amelyek nem léteznek, eseményeket, amelyek nem mentek végbe. A kutatásból az derült ki, hogy ezekre jóval könnyebben emlékszünk, mint ha pusztán letagadnánk valamit. Lane magyarázata szerint ezek a hamis leírások több ideig és pontosabban elérhetőek a memóriánkban, mivel több kognitív energia befektetésével járnak. „Most hazudni fogok valami olyasmiről, ami meg sem történt, szóval jól észben kell tartanom, hogy mit mondtam” – idézi Lane az ilyenkor bennünk felmerülő gondolatokat.
Aki hazudik, annak nem árt észben tartania, mit is mondott, illetve nem árt követnie, hogy mennyire hihetőek az általa előadottak. És ha úgy tűnik, hogy a hallgatóság nem veszi be, akkor nem árt alakítania a részleteken, különben könnyen átlátnak rajta. Tehát a hamis leírásokért (amikor valamilyen nem létező esemény, dolgot stb. kell megkonstruálnunk) meg kell dolgoznunk.
Éppen azért – magyarázza Lane –, mert erőfeszítések árán jönnek létre az ilyenfajta hazugságok, jobban emlékszünk rájuk. Amikor a Lane-féle kísérletben az alanyoknak a 48 órával korábbi hazugságaira kellett visszaemlékezniük, viszonylag pontosan képesek voltak előhívni azokat. Tudták, mit hazudtak, és azt is tudták, hogy hazudtak.
A hamis tagadások azonban nem így működnek. Ez a fajta hazugság, amikor csak hirtelen letagadunk valamit, rövid, nem jelent kognitív erőfeszítést, így sokkal kisebb a jelentősége is. Ebben az esetben nem konstruálunk részleteket, éppen ezért kevésbé is emlékszünk rájuk. A tesztalanyoknak az ilyen típusú tagadásokra igen nehéz volt visszaemlékezniük 48 óra elteltével.
Forrás
Intricacies of Lying: False Descriptions Easier to Remember Than False Denials
És vannak, akiknél ez a kettő a tökély szintjén egybeolvad, és annak előidézése kerül erőfeszítésbe, hogy mikor mondtak igazat. :) Sean Lane további kutatásaihoz figyelmébe ajánlanám a vonatkozó folklórt és közmondásgyűjteményt. Mottó: „Lehet, hogy ott se voltam."