0:05
Főoldal | Rénhírek

A gyerekkori rajzok árulkodnak az intelligenciáról?

Egy kutatásból az derült ki, hogy a 4 éves korban készített rajzok minősége és a 14 éves korban mért intelligencia között összefüggés van.

nyest.hu | 2014. augusztus 27.

Ha megnézzük a négyéves gyerekek rajzait, nagyon különböző stílusúakat találhatunk. Amikor az óvodában a pedagógus ezek alapján próbálja jellemezni a gyerekünket, többnyire csak a benyomásait közli, aminek vajmi kevés valós köze van a rajzok minőségéhez. Ennek ellenére egy új kutatás most azt mutatja, hogy a gyermekkori rajzok milyensége összefügg a későbbi intelligenciával. A vizsgálatban a kutatók a négyéves korban készített rajzokat vetették össze a tizennégy éves korban meglévő gondolkodási képességekkel. A Psychological Science-ben megjelent tanulmányt az npr és az IflScience is ismertette nemrégiben.

Az eredmények persze nem jelentik azt, hogy aggódniuk kéne azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekei nem produkálnak mesterműveket már négyéves korukban. A rajzok minősége és a későbbi intelligencia közötti összefüggés ugyanis gyenge, de valóban létezik. És a dologban a genetika is közrejátszik...

A londoni King's College kutatói 7700 négy év körüli ikerpárt vizsgáltak; az ikrek között voltak egypetéjűek és kétpetéjűek. A gyerekek feladata az volt, hogy rajzoljanak egy gyereket. A kutatók a rajzokat egy 0–12-es skálán értékelték aszerint, hogy hány testrész volt fölismerhető a képen. Ezen kívül pedig 4 és 14 éves korukban csináltattak a résztvevőkkel verbális és nem verbális intelligenciateszteket.

A vizsgálatból az derült ki, hogy azok a gyerekek, akik magasabb pontszámot értek el a rajzaikkal, jobb eredményeket értek el az intelligenciateszteken. Jóllehet az összefüggés nem volt erős. „Hasonló eredményre számítottunk” – mondta el Rosalind Arden kognitív genetikus, a kutatás egyik vezetője. A vizsgálat rajzolási részében használt értékelési rendszer egy az 1920-as években kifejlesztett módszeren alapult, amiről korábbi vizsgálatok korábban azt mutatták, hogy használható, de nem mindig pontos.

A bal oldalon az egypetéjű ikrek rajzai láthatóak (mindketten 0 pontot kaptak); a jobb oldalon egy kétpetéjű ikerpár rajzai láthatók (egyikük 4, másikuk 10 pontot ért el)
A bal oldalon az egypetéjű ikrek rajzai láthatóak (mindketten 0 pontot kaptak); a jobb oldalon egy kétpetéjű ikerpár rajzai láthatók (egyikük 4, másikuk 10 pontot ért el)
(Forrás: iflscience)

Volt olyan eredmény is azonban, amely meglepte a kutatókat. Az egypetéjű ikrek eredményei nagyon hasonlóak lettek, míg a kétpetéjűeké kevésbé. Holott a kutatók azt gondolták, hogy az azonos környezetben felnövő testvérpárok eredményei hasonlóak lesznek – függetlenül a genetikai állományuktól. Ez az eredmény azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a művészi képességek és az intelligencia alakulása a gének által is meghatározott dolog.

Ezek alapján persze kár lenne azt gondolni, hogy a génállomány eleve meghatározná egy gyermek képességeit. A képességek alakulása nagyon sok tényezőtől függ – ezek közül csak egy a genetikai meghatározottság.

Forrás

Childhood Drawings May Indicate Intelligence as Teenagers

What Kids' Drawings Say About Their Future Thinking Skills

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!