Hogy kell mondjuk?
A románok rontották meg a magyar nyelvhasználatot, vagy mások keltik a feszültséget? Olvasónk arra kéri szakértőnket, hogy tegyen igazságot. Szó esik két nagy hullámról is.
Azt hiszem, Zoltán nevű olvasónk olyan jelenségről kérdez, amit nagyon sokan észrevettek már:
Az érdekelne, hogy mi az eredete annak a jelenségnek, hogy sokak beszédében számos nyelvtani helyzetben az eredetileg szereplő főnévi igenevet felváltotta a megfelelő felszólító módú ige. Leggyakrabban ez a kell szót követően mutatkozik meg, példának okáért el kell mennem innen helyett el kell menjek innen. El nem tagadhatom, hogy az én fülemet nagyon bántja ez a módi, bár lehet, hogy csak én vagyok süket a nyelv fejlődésére. A latintanárom egyszer azt mondta órán, hogy ezt a változást a székelyeknek köszönhetjük, akik egy az egyben átvették a románnak az erre a helyzetre érvényes nyelvtanát. Minthogy nem értek románul, vagy az effélékhez, a tisztelt szerkesztő(ke)t szeretném kérni arra, hogy tegyenek „igazságot” az ügyben; szerintem ez egy releváns kérdés. Még annyit, hogy Budapesten ez a változat messze elterjedtebb, mint Heves megyében, ahol alig találkozok vele.
Kedves Zoltán, sokan és sokat írtak már erről a kifejezésfajtáról, mert érdekes. Az szerintem egyáltalán nem releváns, sőt teljesen érdektelen, hogy vajon román hatásra jöhetett-e létre, de azért erről is megpróbálok majd mondani valamit.
Először is érdekesnek találom Zoltán megfogalmazását, miszerint itt a főnévi igenevet „felváltotta a megfelelő felszólító módú ige”. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy amikor a hogy-gyal bevezetett tagmondatban az igealak kötő-felszólító módú, akkor elmaradhat a hogy. A főnévi igenév ugyanis nagyon széles körben használatos (pl. el fogok menni, igyekszik megfelelni), de ezeknek csak egy töredékében helyettesíthető a kötő-felszólító módú igealakkal, éppen akkor, amikor általában a hogy-os szerkezet is lehetséges. (Ráadásul én nem szeretem „felszólító módúnak” nevezni az illető igealakokat, mert legtöbbször nem felszólításban szerepelnek, hanem abban, amit kötőmódnak nevezünk, csak a második személyű alakok szerepelnek felszólításokban is. Az iskolai tananyagunkban is kötő-felszólító módnak nevezzük, és remélem, meghonosodik ez az elnevezés.)
Mikori ez a változat? A Kiss Jenő és Pusztai Ferenc által szerkesztett egyetemi tankönyv, a Magyar nyelvtörténet állítása szerint már a középmagyar korban is elterjedt volt, bár a legkorábbi írásos adatok a 16. századból származnak. Például: el kell mindnyájan veszszetek miattam (egy 1584-es boszorkányper jegyzőkönyvéből). Hogy kezdettől fogva nyelvjárási jelenségről volt-e szó, azt nem tudjuk, de tény az, hogy a 20. században már mindenhol úgy említik, mint ami inkább csak Kelet-Magyarországon és Erdélyben általánosan elterjedt. A többi nyelvterületen két nagy hullámban figyeltek fel rá a nyelvvédők, a Trianoni szerződés után és az 1990-es években, tehát akkor, amikor kelet–nyugati lakosságvándorlás, illetve jelentős erdélyi bevándorlás zajlott le. És természetesen, mint minden változást, helytelenítették, figyelmeztettek arra, hogy nyelvjárási kifejezésről van szó, tehát „csak ott van helye”, ahol a szerző szándékosan nyelvjárási alakot akar használni.
(Forrás: Wikimedia Commons )
A magyar beszélők azonban szokás szerint fittyet hánytak a nyelvvédőkre, és rohamosan elterjedt a „segédige + kötő-felszólító módú igealak” felépítésű kifejezés, az el kell menjek típusú; én magam is használom. Egyébként a nyelvvédők a „segédige + hogy + kötő-felszólító mód” kifejezést, tehát az el kell, hogy menjek típusút is az „alsó köznyelvi szintek” szóhasználatához sorolják, és a 20. században még helyette az infinitívuszos szerkezetet (el kell mennem) javasolták a sznoboknak. Ha hinni lehet a nyelvvédők nyelvérzékének, akkor ez azt jelenti, hogy a hogy-os szerkezet is későbbi, mint az infinitívuszos, de én nem hiszek nekik feltétlenül.
A kötő-felszólító módos változatra jellemző, hogy az alanyt (az infinitívuszos szerkezettel szemben) alanyesetű, nem pedig -nak/-nek toldalékos szerkezet fejezi ki: János ki kell lépjen a cégtől, viszont Jánosnak ki kell lépnie a cégtől. És ez a leggyakoribb magyar mondattípusokhoz hasonló jelölése az alanynak, ezért nyilván előnyös a rendszerszerűség szempontjából. Ráadásul a -nak/-nek toldaléknak sok funkciója van (például birtokost is jelölhet), így sok félreértésre adhat okot, ez is az okok között szerepelhet. Például kétértelműek az olyan mondatok, mint Pistának segítenie kell az anyukájának (viszont egyértelműek ezek: Pista kell segítsen az anyukájának, Az anyukája kell segítsen Pistának).
Végül térjünk vissza ennek a szerkezetnek az eredetéhez. Horger Antal az 1934-es A magyar nyelvjárások című könyvében román hatásnak tulajdonítja a létrejöttét, és később ezt a hipotézist többen átvették. Horger azonban a területi megoszláson kívül (román nyelvterülettel határos és vegyes területek) nem hoz fel bizonyítékokat a hipotézise mellett. A román nyelvben az ehhez hasonló szerkezetek segédige + să + kötőmódú igealak” felépítésűek, például trebuie să merg ’el kell mennem’, szó szerint szerint ’kell + să + megy (kötőmód, E1 személy)’. A să kötőszó (ami a latin sī ’ha’ szóból ered) csak ritkán fordul elő ’ha’ értelemben (a dacă az általános ’ha’ értelemben); gyakorlatilag csak kötőmódú igealak előtt szerepel, és kötőmódú igealakok csak să kötőszós mellékmondatban fordulnak elő, ezért a hagyományos román nyelvtan az igealak részének tekinti. Ezért elképzelhető, hogy a magyar el kell menjek egyfajta tükörfordítás, ha az átvevő magyar anyanyelvűek is úgy értelmezték a román szerkezetet, hogy a să a kötőmódú igealak része.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kagor / CC BY-SA 3.0)
Ugyanakkor a már idézett Magyar nyelvtörténet kontaminációval, vagyis szerkezetek összeolvadásával, keveredésével magyarázza, és ezt mondja a Keszler Borbála által szerkesztett leíró nyelvtani tankönyv, a Magyar grammatika is (bár a leíró nyelvtanban természtesen semmi keresnivalója a kifejezések eredetének). Eszerint az (az) kell, hogy elmenjek és az el kell mennem kontaminációja az el kell(, hogy) menjek. Nem tudom ellenőrizni, hogy ez a kontaminációs folyamat valóban így zajlott-e le, vagy csak spekuláció. Mindenesetre román eredetről itt szó sem esik.
@KATÓ ferenc: Tudnál írni pár példát?
Nem vagyok nyelvész, és kisalföldi lévén az erdélyi nyelvjárásokhoz sem értek. Édesapám azonban Arad mellett született, onnan került "Moson vármegyébe". Ő használt olyan szavakat, amelyeket a faluban senki más. Később rájöttem, hogy ezek egy része francia származékszó, amelyek csakis a román nyelven keresztül juthattak apám szókincsébe, aki egyébként sem román, sem francia nyelven nem beszélt. Tehát tényleg érdekes, legalábbis számomra, milyen kifejezés honnan ered. Egyetértek az "elterjedtség" kifejezés használatával, és az említett szavaké Lébény községben annak idején egyetlen emberre, édesapámra korlátozódott. :)
@GBR: Bocsánat mindenkitől, akivel szemben esetleg udvariasnak tűnhettem. Az illusztráció alatti szövegeket nem én írom (sőt, az illusztrációkat sem én választom ki). Semmi "politikai" felhangja nem akart lenni annak, hogy szerintem érdektelen, román hatásra jött-e létre az illető szerkezet. Természetesen csak azt akartam mondani ezzel (és ismét bocsánat, ha ez félreérthető volt), hogy a "helyessége" szempontjából irreleváns.
Lassan megszokhatják a Nyest olvasói, hogy sokak várják tőlünk, nyelvészektől, hogy valamiféle "helyességről" nyilatkozunk, és ezt rendszeresen visszautasítjuk. Én minden alkalommal megpróbálom leírni, hogy legfeljebb "elterdjedtségről" lehet beszélni. A legjobb esetben azt érthetjük "helyességen", hogy egy bizonyos nyelvváltozatban (vagy: "a jobbak" nyelvváltozataiban) használatos-e valami, de sajnos a legtöbbször mégcsak nem is így értik.
Szóval ezzel a háttérrel kell sokszor értelmezni, amit írunk, ebben az esetben is. Ettől még lehet érdekes kérdés (és ezért ki is térek rá, amennyire tudok), hogy idegen hatásra jött-e létre valami. Csak fontos mindig hangsúlyozni (ahogy már pl. Simonyi Zsigmond is hangsúlyozta), hogy az idegen eredet semmiképpen se befolyásolja a "helyességet".
" (Ráadásul én nem szeretem „felszólító módúnak” nevezni az illető igealakokat, mert legtöbbször nem felszólításban szerepelnek, hanem abban, amit kötőmódnak nevezünk, csak a második személyű alakok szerepelnek felszólításokban is. Az iskolai tananyagunkban is kötő-felszólító módnak nevezzük, és remélem, meghonosodik ez az elnevezés.)"
Hat, azert ez a koto-felszolito mod elnevezes sem az igazi, bar ketszegkivul elorelepes, de azert remelni, hogy ez terjed el, egy kicsit tulzas. Annyiban elorelepes, hogy legalabb nem kell azon vitatkozni, hogy a magyarban egyatalan van-e kotomod, mert nemreg meg e hulyeseg (marmint, hogy nincs) termeszetes volt. De ezzel az ujabb elnevezessel csak annyi valtozott, hogy ezekrol a formailag egybeeso alakokrol legalabb elismeri, hogy a felszolito mod mellett kotomodi szerepben is hasznaljuk oket. De a problema a terminologiaval tovabbra is letezik, nevezetesen, hogy a felszolito es a koto modot kulon kene megnevezni, hiszen attol, hogy azonos alakuak, meg a paradigma kulon-kulon reszei.
Pl. a spanyolban a felszolito mod es a kotomod a legtobb szemelyben egybeesik, attol meg az igetablazatokban kulon szerepelnek. Vagy pl. csak azert, mert a kotomod jelen ideju ige E/1.- ben es E/3.-ban azonos alaku, meg senkinek sem jut eszebe azt allitani, hogy az E/1. igealak hasznalhato az E/3.-hez is, mert mindkettot kifejezi.
Magyar peldat is talhatunk: csak mert a muvelteto ige es a passzivum sokszor alakilag egybeesik, attol meg nem mondhatjuk, hogy UGYANAZT hasznalhatjuk mindketto kifejezesere.
Lenne egy masik eszrevetelem is a cikkhez. Ez pedig mar nem nyelvi, hanem emberi:
"Kedves Zoltán, sokan és sokat írtak már erről a kifejezésfajtáról, mert érdekes. Az szerintem egyáltalán nem releváns, sőt teljesen érdektelen, hogy vajon román hatásra jöhetett-e létre, de azért erről is megpróbálok majd mondani valamit."
Szerintem pedig az nem relevans es teljesen erdektelen, hogy a szerzo szerint ez irrelevans es erdektelen. A kerdezot erdekli, legfeljebb ne valaszoljanak neki, de ha mar valaszolnak, akkor ne azt irjak hogy a kerdese erdektelen. Szerintem ez udvariatlansag [ tudom, a leiro nyelveszetet ez nem erdekli, nem relevans :) ] es egyben ostobasag is, hiszen ha a kerdezot erdekli, akkor ebben a kontextusban igenis erdekes.
Az pedig hogy irrelevans, meg nagyobb ostobasag, hiszen ezen allitas mar nem csak nem igaz, de inadekvat is! Milyen szempontbol irrelevans? A kerdezo nem magyarazott semmit ezzel, kovetkezmenykent sem tuntette fel, megcsak nem is minositette a dolgot, egyszeruen csak megjegyezte, hogy nem biztos benne, de ugy hiszi roman eredetu. Ezutan, ebben a kontextusban azt irni, hogy irrelevans, teljesseggel inadekvat. Mivel a cikk szerzoje tudosember, tunhetne furcsanak is.... De termeszetesen nem az, mar megint csak a politika.... Errol mi sem arulkodik jobban, mint az illusztracio alatti szoveg. A kerdezo nem mondta, meg csak nem is utalt ra, hogy a jelenseget a roman eredete miatt nem szereti, ezert nem ertem miert kell megmagyarazni, hogy "attol meg, hogy roman valami, meg szerethetjuk". Ez megint csak inadekvat, tipikus erveleslogokai hiba, szalmababveres. Es egyatalan, miert kell egy nyelvi kerdesrol szolo cikkbe politikat, vilagnezetet rejteni?! Sokan, a szerzo maga is, gyakran kritizaljak (akar jogosan) a nyelvvedoket, tobbek kozott politikai megnyilvanulasaik miatt is. Es eppen akik kritizalnak, ok nem tudnak megnyilvanulni soha politika, ideologi nelkul, semlegesen.
@mielikki: ee köllök mennyi. há valasi öreganyád?
@Sziba Rita: Nem, csak akkor, ha azért nem mondasz „el kell, (hogy) menjek”, mert az szerinted nem elég elegáns.
Csak hogy bonyolódjon a dolog, nekem sokkal természetesebben hangzik pl. az "el kellek menni" (pontosabban: "el köllök menni") - a nagymamám mindig így használja :)
Tényleg sznob vagyok, ha 'el kell mennem'-et mondok, és nem 'el kell, hogy menjek'-et, pláne nem 'el kell menjek'-et?