Hitler Németországban – 2011-ben
Idén áprilisban emlékezhetett a világ Hitler születésének 125. és halálának 69. évfordulójára. A Führer figurája határon innen és túl is megmozgatta az írók fantáziáját, így nem csoda, ha Hitler több szerzőnél is „feltámad”: ha máshol nem is, az irodalomi fikció lapjain. Az alábbiakban Timur Vermes „Nézd ki van itt” című kötetét olvasva tekintünk a Führerre – kicsit más szemmel.
Timur Vermes 1967-ben született Nürnbergben – apja azonban magyar, 1956-ot követően vándorolt ki. Regényében – Moldovához hasonlóan – azzal az ötlettel játszik el, hogy Hitler valamely csoda folytán 2011-ben „feltámad” és kihasználva a kor adta új lehetőségeket, aktív részese lesz a mai Németország életének. Az eredmény több mint groteszk.
Sorozatunk előző részében Moldova György egy írását elemezve azt láthattuk, hogyan játszik el azzal a gondolattal a szerző, hogy Hitler 1970-ben egyszer csak felébred és ellátogat Magyarországra. Az alábbiakban Timur Vermes 2012-ben Németorszgában megjelent kötetét, a magyarul Nézd, ki van itt címmel megjelent regényét vesszük szemügyre.
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 183-S33882 / CC-BY-SA 3.0 )
Hitler feleszmélése
A kötet felütéseként azt a jelenetet láthatjuk, hogy Hitler ismét öntudatra ébred valahol Berlin utcáin. Meglepődve tapasztalja, hogy egyrészt ő maga is él, másrészt, hogy Berlin és Németország is létezik. Utolsó, 1945 tavaszáról őrzött emlékei szerint ennek ugyanis nem feltétlenül kellene így lennie.
Egy szó, mint száz: a német nép papírforma szerint nem létezik.
Ám ahogy nézem, még mindig itt van.
Bizonyos fokig felfoghatatlan.
Másfelől: én is itt vagyok, amit éppoly kevéssé értek.
(6–7. oldal)
A berlini utca kövezetén fekvő Hitler elkezd fülelni: először is környezete hangjaiból próbál orientálódni az ismerős, de mégis teljesen ismeretlen világban:
Hangokat hallok, nem túl messziről, kiáltásokat, folyamatos pattogást, odanézek, fiúcskák futballoznak. Már nem a rövidnadrágos korosztály, de a Volkssturmhoz még fiatalok, valószínűleg a Hitlerjugend tagjai, de pillanatnyilag a jelek szerint szolgálaton kívül, vagyis úgy tűnik, az ellenség is szünetelteti a támadást.
(9. oldal)
A Führer által Hitlerjugend-fiataloknak vélt 21. századi fiatalok is észreveszik Hitlert, aki 1945-ös ruházatában meglepő hatást nyújt 2011-ben. Hitler így észleli mindezt:
E pillanatban a következő hangok ütötték meg a fülemet:
– Odass, nézzed má’ a csókát!
– Csóóórikám!
Gyámoltalan, segítségre szoruló ember benyomását kelthettem, amit a Hitlerjugend közelben tartózkodó tagjai példamutatóan felismertek.
(10. oldal)
Az első kontaktus a modern világgal azonban felemás érzéseket kelt Hitlerben:
A fiúcskák tisztes távolságra tőlem megálltak, vizsgálgattak, majd a legnagyobb, nyilván az őrsvezető, felém fordult és megszólított:
– Minden oké, főnök?
Szorult helyzetemben sem kerülte el a figyelmemet, hogy a német köszöntés teljes egészében elmaradt.
(11. oldal)
Feleszmélésének első pillanataiban a Führer már arra is kénytelen rájönni, hogy bizony ez a Németország valahogy más, mint amire ő emlékszik 1945-ből...
Hitler és a sajtó 2011-ben
Hitler – teljesen logikusan – úgy dönt, a szükséges információkat a sajtóból kell megszereznie.
Ez a Németország más, mint amit ismertem, ám néhány dologban hasonlít a Birodalomhoz: vannak még kerékpárosok, vannak automobilok. Ha így van, akkor feltehetőleg újság is van még. Körülnéztem. Valóban: a pad alatt hevert valami, ami újságra emlékeztetett, noha szokatlanul költséges eljárással készült. A színes magazin a számomra ismeretlen Media Markt címet viselte, a legjobb akarattal sem tudatam visszaemlékezni rá, hogy valaha engedélyeztem volna ilyen című hírlapot, és biztos voltam benne, hogy nem is engedélyeztem volna.
(15. oldal)
Mivel a Media Markt című „színes magazin” kevéssé bír informatív értékkel a Führer számára, Hitler egy kioszkban más források után néz és meg is lepődik.
A kioszk oldalát megszámlálhatatlan színes, török nyelvű magazin borította. Úgy látszik, hosszabb időt tölthettem öntudatlanságban, s ez alatt az idő alatt bevonultak a törökök. [...] Négy vagy öt különböző török nyelvű színes kiadvány tanúskodott a Berlin–Ankara-tengely győzelméről.
(16–17. oldal)
Török újságok Berlinben? De hol a jó öreg Völkischer Beobachter, a Führer számára megbízható értéket képviselő sajtóorgánum, mely 1920-1945 közt az NSDAP hivatalos lapja volt?
A Völkischer Beobachtert nem találtam, nyilván elkapkodták. Pillantásom belekapaszkodott az egyetlen olyan újságba, amely legalább tipográfiájával valamelyest ismerősnek tűnt. Frankfurter Allgemeine Zeitung. A hírekre egyelőre nem pazaroltam a figyelmemet, a dátumra koncentráltam.
Augusztus 30.
2011.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hitler – miután magához tér abból a sokkból, hogy 1945 és 2011 közt eltelt (és a Führernek kimaradt) hatvanhat év, így ő ekkor elvben 122 éves – szóba elegyedik az újságárussal, aki megdöbbenve Hitler fellépésén, gesztusain, ruházatán, hangot is ad meglepetésének (és elismerésének):
– Láttam A bukást. Kétszer is. A Bruno Ganz is kiváló volt, de magának a nyomába se ér. Az egész testtartása, meg minden... Az ember azt gondolná, maga az.
Felnéztem.
– Mi vagyok én?
– Hát hogy maga a Führer. – Miközben ezt mondta, mindkét kezét felemelte, mutató- és középső ujját begörbítette és megbillegtette a levegőben. Alig hittem a szememnek. Szóval hatvanhat évvel később ennyi maradt a hajdani férfias német köszöntésből. Megrázó volt, ám egyúttal arról is tanúskodott, hogy politikai működésem hatása mégsem múlt el nyomtalanul.
Kezemet a levegőbe lendítettem:
– Valóban a Führer vagyok!
A férfi megint elnevette magát:
– Őrület, hogy mennyire természetesnek hat.
(20. oldal)
(Forrás: tmdb)
Az újságárus nem hagyja magát „félrevezetni”. És Hitler sem hagyja magát eltántorítani attól, hogy ki is ő.
– Mást is játszik? – folytatta a férfi a kérdezősködést. – Láthattam valahol?
– Nem játszom – közöltem vele, kissé talán túl nyersen.
– Persze, hogy nem – szólt a férfi hirtelen megenyhülve, és furcsán komoly arcot vágva. Aztán rám kacsintott: – És hol lép fel? Van programja?
– Magától értetődik – feleltem. – 1920 óta!
(20–21. oldal)
A saját Németországában önmagát idegennek érző Hitler – a sajtóból tájékozódva – lassan felméri az új Németországot. És megfogalmazza kritikáját.
Németország Hitler szemében 2011-ben
A regényben Hitler villámgyorsan felméri a 2011-es Németországot. Álljon itt néhány dolog, mely különösen megragadja a Führer figyelmét:
Első, kétségkívül tökéletlen állapotfelmérésem tehát a következő volt:
1. A török mégsem sietett a segítségünkre.
2. A Barbarossa-terv hetvenedik évfordulója alkalmából többször, többféleképpen is megemlékeztek a német történelem e jeles pillanatáról. A hadműveletet a sajtó összességében rossz fényben tünteti fel. Általános érvényű megállapításnak tekintik, hogy a hadjárat nem volt sikeres, mi több, a háborút sem nyertem meg.
3. Valóban halottnak hisznek. [...]
Így néz ki egy halott?
No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrketúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi. Minden történetet újra és újra ugyanazzal a hazugságlöttyel hígítanak föl, végül a „csodás” kotyvalékot feltálalják a mit sem sejtő tömegnek.
(27. oldal)
A Führer kritikája nem áll meg a sajtó ostorozásánál. Szól a Birodalom helyébe lépett Szövetségi Köztársaságról is.
A Német Birodalmat egy úgynevezett „Szövetségi Köztársaság” váltotta fel, amelynek a vezetője a jelek szerint egy nő („szövetségi kancellár asszony”), igaz, elődei mind férfiak voltak.
(28. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Armin Linnartz / CC BY-SA 3.0)
Hitler undorral teli meglepetésére újra vannak politikai pártok:
Ismét elszaporodtak a pártok, s velük az elmaradhatatlan, terméketlen civakodás.
(28. oldal)
Ismételten be kell látnia, hogy az NSDAP sajtóorgánuma nem ott van, ahol szerinte lennie kellene.
A Völkischer Beobachtert nem lehet mindenütt kapni, a liberálisnak tűnő újságos mindenesetre nem tartja készleten, egyébiránt más nemzeti érzelmű sajtótermékek is hiányoznak a kínálatból.
(28. oldal)
És ami szintén nagyon fontos volt mindig is Hitler számára: a külpolitika, benne a német határok kérdése...
A Birodalom területe jelentősen csökkent, a szomszédos államok azonban nagyjából ugyanazok maradtak, még Lengyelország is fennmaradt, bármennyire természetellenes is a létezése, mi több: részben egykori birodalmi területeket is elfoglalt!
(28–29. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Exec / CC BY-SA 3.0)
Az új német közegben pozicionálva magát Hitler azonban nem csügged: a műsornak folytatódnia kell, hiszen ő él és itt van újra. (Ahogy azt a könyv eredeti német címe is sugallja: Er ist wieder da.)
The show must go on
A 21. század fogyasztói társadalmában a fogyasztói média hazugságai által le- és elbutított átlagfogyasztó német polgár hogyan is vehetné észre azt a kézenfekvő és a napnál is világosabb tényt, hogy a Führer nem halt meg?
Hogyan is lázadozhatna az egyszerű nép, ha állítólagos szakértők s ki tudja, honnét szalajtott értelmiségiek ex katedra kijelentik, méghozzá hatvan éve újra és újra, hogy a Führer halott? Ki vehetné rossz néven a nép egyszerű fiától, ha a mindennapok küzdelmei közepette nem marad ereje a felszólamlásra: „Hol van hát a halott Führer? Hol temették el? Mutassátok meg nekem!”
(37. oldal)
Hitler azon gondolkodik, hogyan is robbanhatna be újra a német közéletbe. Eközben további megfigyeléseket tesz:
Az új Volkswagenek láthatóan megbízhatóan futottak, halkabban, mint annak idején, még ha esztétikailag nem is voltak minden igényt kielégítőek. Ami ugyanakkor minden figyelmes szemlélőnek azonnal szemet szúrt, az a házfalakat és minden felületet elborító firkálások tömege. Maga a technika persze nem volt új, már annak idején, Weimarban is mindenhova odafikálták a kommunistabérencek a maguk bolsevista hülyeségeit. És hát nem utolsósorban én magam is tanulhattam tőlük. De akkoriban legalább el lehetett olvasni mindkét párt jelszavait.
(44–45. oldal)
A nem éppen enyhe benzinszagot árasztó egyenruhájától Hitler átmenetileg kénytelen megszabadulni: el kell vinnie azt egy közeli tisztítóba. Itt újabb meglepetés éri: a tisztító neve és üzemeltetője egy bizonyos Yilmaz bey, aki a betoppanó Hitlert nagyon ismerősnek találja, s kisfiához, Mehmethez fordul segítségért.
– Mehmet – szólította meg nemzője a fiút, s közben rám mutatott –, ismered férfi?
A fiú szemében mintha felcsillant volna az értelem.
– Baszki, nanáhogy! Hát ez az a csávó, aki azt a náci témát nyomta...
Na, legalább ennyi! Keresetlen megfogalmazás, annyi szent, de végső soron találó.
– Nemzetiszocializmus – helyesbítettem jóakaratúan –, vagy nemzetiszocialista politika, így is lehet mondani. – Elégedetten pillantottam Yilmazra.
– Már tudom. Ez egy Chaplin-imitátor.
– De durva! – kapcsolódott a beszélgetésbe a barátja. – Chaplin a tisztítóban!
(50. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Azon az ismételt sokkon túlmenően, hogy Hitlert Chaplinként (sőt: Chaplin-imitátorként!) vélik azonosítani holmi török bevándorlók 2011 Berlinjében, a Führer számára további tanulságok is levonhatóak.
A társadalom a 2011-ben feltámadt Hitlerben szemmel láthatólag a szórakoztatóipar termékét látja. Idő kérdése csupán, hogy a kereslet (a társadalom részéről) és a kínálat (Hitler részéről) mikor találkozik egymással.
Hitler és a német média diszkrét bája
A Führert pedig egyszer csak valóban felkarolja a média. Hitlert hamarosan nagy emberek keresik meg, nagy lehetőségeket kínálva a Führernek.
– Az urak egy produkciós cégtől jöttek. A legnagyobb adókkal dolgoznak. MyTV! RTL! Sat1! Pro Sieben! Az összes kereskedelmi!
(54. oldal)
Hitler hamarosan irodát, titkárnőt, szállást és minden rendelkezésre álló eszközt megkap új partnereitől. A szerződéskötés kapcsán azonban gond merül fel. A Führernek nincsenek dokumentumai. Még útlevele sincs.
– Soha nem volt rá szükségem.
– Soha nem járt külföldön?
– Dehogynem. Lengyelországban, Franciaországban, Magyarországon...
– Na jó, de ez mind az EU-n belül...
– ... és a Szovjetunióban.
– Útlevél nélkül?
Elgondolkodtam.
– Nem emlékszem, hogy bárki kérte volna – feleltem az igazságnak megfelelően.
– Érdekes. Na de Amerika! Ötvenhat éves... Még soha nem járt Amerikában?
– Szándékomban állt, kérem – feleltem kissé sértett hangon –, de aztán sajnos komoly akadályok merültek föl.
(90. oldal)
Ettől függetlenül a média gépezete tovább dübörög: a cél érdekében minden akadályt le kell küzdeni. Hitler pedig eközben új szállásán, melyet üzleti partnerei bocsátanak rendelkezésére (eleinte ugyanis az újságárus bódéjában lakott), a tévével ismerkedik. Érzelmei vegyesek. A technika lenyűgözi, a benne rejlő lehetőségek is, de a látott anyagtól felháborodik.
Tátva maradt a szám. A gondviselés ezt a csodálatos, nagyszerű propagandalehetőséget pottyantotta a német nép ölébe, aki egyszerűen póréhagyma-szeletelési műsorra fecsérli, amit kapott.
(61. oldal)
Meg is fogalmazza elsöprő kritikáját:
Ugyan ki az, aki ilyesmit önszántából, rendszeresen néz? Talán alacsonyabb rendű emberek, akik alig tudnak írni-olvasni, ők talán igen, de ki más?
(69. oldal)
Hitler Mein Kampfja így kezdődik: „Az isteni gondviselés folytán Braunauban születtem”.
Különös érdekessége a regénynek, hogy stílusában és szófordulatában több helyen a valódi Hitlert véljük megszólalni: számos helyen a regény főhőse, akár Hitler a Mein Kampfban, a gondviselés szerepét hangsúlyozza. Timur Vermes regényében egy helyütt például Hitler így morfondírozik:
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 102-13774 / Heinrich Hoffmann / CC-BY-SA 3.0)
Valóban úgy érzem, a gondviselés ismét beavatkozott, akárcsak 1941-ben, amikor a korai és szélsőségesen kemény tél lefékezte az oroszországi offenzívát, még mielőtt túlságosan előnyomultunk volna – és így miénk lett a győzelem.
Vagyis miénk lett volna, ah azok az alkalmatlan tábornokok...
(128. oldal)
Visszatérve a korábbiakra: Hitler 2011-ben a média ezen világába készül berobbanni. Üzleti partnerei bejuttatják őt – saját számával! – egy török (!) showman műsorába.
– A nap kommentárja következik, Adolf Hitlertől. – Ez volt a jel, amelyre először léptem elő a kulisszák mögül a reflektorok vakító fényébe.
(135. oldal)
A siker elsöprő. Hitler előtt új lehetőségek nyílnak meg. Népszerűségének és a média által számára biztosított lehetőségnek köszönhetően hatvanhat év elteltével hamarosan ismét a német közélet része lesz. S ha már ez megvan, csak egy ugrás, hogy a politikába is bekerüljön. Csak egy jó szlogen kell. Mondjuk az:
„Nem volt azért minden olyan rossz.”
És ezzel már el lehet indulni.
(341. oldal)
Az emberek ugyanis egy jól fejlett demokráciában, mint amilyen a német is, maguk választják meg vezetőiket. Ez volt 1933 tanulsága, és a feltámadott Hitler 2011-ben nagyjából ugyanezt vonja le tanulságként Timur Vermes könyvében.
Azt, hogy hogyan boldogul a médiasztárrá vált Hitler 2011-ben Németországban, hogyan építi (és építi számára környezete) a karrierjét, hogyan tervezi politikai visszatérését – kiderül Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyvéből.
Felhasznált irodalom
Timur Vermes: Nézd, ki van itt. Libri Kiadó, Budapest, 2013.
A nemzeti szocializmus a legtökéletesebb társadalmi modell.
Ezért a cionisták becsempészték a talmudi fajelméletet , csak itt árja felsőbbrendűségre cserélték a kiválasztottság hamis eszméit.
Hitler fura figura volt, nagy antiszemitának állítva be magát, miközben a zsidó Warburgok pénzelték.