Egyenlítői Magyar Afrika
A világ idén áprilisban emlékezhetett Hitler születésének 125. és halálának 69. évfordulójára. Sorozatunk korábbi részeiben olyan irodalmi műveket vizsgáltunk, melyekben a szerzők azzal a gondolattal játszanak el, hogy – bár a háborút elveszti – a Führer vagy nem hal meg 1945-ben, vagy rejtélyes módon „feltámad”, s évtizedekkel később visszatér. Az alábbiakban olyan mű következik, melyben Hitler győz és még a háborút is túléli.
Hitler személye és az a fikció, hogy a Führer esetleg túléli 1945-öt, „feltámad”, visszatér, már számos író fantáziáját megragadta. Sorozatunk korábbi részeiben olvashattunk egyrészt Moldova György írásáról, amelyben Hitler 1970-ben egyszer csak Magyarországon bukkan fel. Timur Vermes kötetében ugyanakkor Hitler Németországban „támad fel” 2011-ben. A Führer mindkét műben egy vesztes háború után bukkan fel: Moldovánál a szocialista Magyarországon, ahol látva a helyzetet a legnagyobb elégedettségének ad hangot (sőt, egyes szélsőségesek szemében Hitler nem is eléggé náci...); Vermesnél a 21. századi Németországban pedig a média adta lehetőségeket kihasználva tör be újra a köztudatba.
(Forrás: fictionkult.hu)
Az alábbiakban Hitler személye csupán a háttérben jelenik meg egy győztes világháború után, ahol a nácizmus és a fasizmus Európa határain túlra is jócskán kiterjed. Ebben a világban pedig ott van a csatlós Magyarország is, jutalomként kapott afrikai gyarmataival, és nagyjából ugyanazokkal a problémákkal, melyekkel gyarmatok nélkül is bírt.
A könyv először 1991-ben jelent meg; és a Napoleon Boulevard készített hozzá zenét.
Trenka Csaba Gábor Egyenlítői Magyar Afrika című kötetét olvasva néha az a benyomásunk támad, mintha az MSZMP vezetése alatti Magyarországot annak összes jellegzetességével és problémáival az MSZFMP (Magyar Szociálfasiszta Munkáspárt) vezetése alatti gyarmatokra exportálta volna a szerző.
Hungarovill az MSZFMP uralma alatt
A sokak által alternatív történelmi regényként is jellemzett kötet főhőse egy bizonyos Lajtai Gábor, aki sajátos karriert fut be a gyarmati magyar afrikai közösség életében. Mit tudhatunk meg róla és a korról, melyben született? Lajtai önvallomásában így ír a rendszerről, hol az MSZFMP irányít:
Hungarovillben születtem. Hungarovill az Egyenlítői Magyar Afrika politikai és kereskedelmi központja, valamint a Magyar Gyarmati Honvédség legfontosabb bázisa az Atlanti-óceán partján. 1960 januárjában, amikor születtem, Hungarovill szépen fejlődött. Akkor tetőzött a háború utáni első konjunktúra, amely meghatározta az életemet, mint ahogyan meghatározta a későbbi recessziók sorozata is. Ezek persze szervesen összefüggtek, hiszen egy halálra ítélt struktúra látszatjelensége volt a fellendülés és a hanyatlás egyaránt. Ez így, ebben a formában igen különösen hangozhat, éppen tőlem, amikor azt állítom, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének nagy lehetőségei vannak, mert hát hogyan is lehetne sikeres kapcsolatokat kiépíteni egy összeomló gazdasággal?
(5. oldal)
A 60-as évek gyarmati magyar szociálfasizmusa tehát egyfajta látszatkonjunktúrát él meg, miközben az egész rendszer alapvetően nagyon beteg. Egy párhuzamos univerzum alternatív történelmének ideológiai árkai mentén álldogálva itt is elmondható, hogy míg a Nyugat haldoklik, a „mi rendszerünk” – Hofival szólva – eleve halva született.
1967-ben megjelenik a tévé, a szociálfasiszta rezsim legújabb vívmánya és a propaganda kiváló eszköze. A „királyi televízió” központilag vezérelt hírei mellett vidám hangulatú sorozatok is megtekinthetőek, bár igazi kurucként sokan hallgatják az ellenséges Nyugat híreit is.
(Forrás: agavekonyvek.hu)
Akkoriban a Munkács kapitánya című sorozatfilm képezte a viták legfőbb tárgyát, amely arról szólt, hogy egy bujdosó magyar katonatiszt hogyan jár túl a lakosság segítségével 1849-ben az ostoba orosz hódítók eszén.
Eleinte hetente kétszer, pénteken és vasárnap volt adás. A hírek kissé szakállasan érkeztek meg, mert a filmtekercseket hajón hozták a budapesti televízióból a hungarovilli adótoronyba, de a Gyarmati Rádióból vagy végső esetben a BBC erősen zavart, de azért nagyjából érthető, magyar nyelvű adásaiból idejében értesültünk mindenről.
(36–37. oldal)
A szociálfasiszta rendszer technikai fejlődése addig adható el sikeresként a központilag hírvezérelt tömegek felé, amíg ki nem derül, hogy „odaát”, a haldokló Nyugaton ez már rég meghaladott állapot. A sikerpropaganda azonban objektív információ hiányában töretlen:
A sajtó fejlődő fasizmusunk újabb győzelmeként ünnepelte az adásidő példátlan méretű növekedését. Azt még egyikünk sem tudta, hogy az Egyesült Államokban akkoriban már mindenkinek volt televíziója, és éjjel-nappal több csatornán sugároztak, ráadásul színesben.
(37. oldal)
A gyarmatokra vizionált szociálfasiszta Magyarország persze továbbra is a világpolitika részeként éli életét.
A szociálfasiszta Magyarország a világban
A regényben 1967. december 17-én a világ megfordul saját tengelye körül: bejelentik, hogy meghalt a Führer.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Otthon döbbent, néma társaságot találtam a felnőttek asztalán felállított televízió körül. Rendkívüli adásnap volt. A filmek alig egy órája érkeztek Budapestről repülőgépen. Az előző éjszaka halt meg Adolf Hitler.
(41. oldal)
Az esemény és ennek kapcsán Magyarország és gyarmatainak világban elfoglalt helyzete a Lajtai-családon belül is generációs vitákat provokál. Hitler halála kapcsán Egyenlítői Magyar Afrikában az ekkor még gyermek Lajtai Gábor apja és nagyapja közti vitában olyan dolgok kerülnek terítékre, melyekből az is kiderül, hogy bizony a problémákat a gyarmatok szerzése továbbra sem oldotta meg. Magyarország – ekkor már szociálfasiszta gyarmattartó hatalomként – szomszédai és gondjai ugyanazok, mint a háború előtt.
– Pont hatvan évvel élt tovább a kelleténél – dünnyögte a nagyapám halkan.
– Hogy mondhat ilyet, apám! [...] Ő volt az egyetlen, aki tisztességgel törődött a magyarokkal, Magyarországgal ebben a rohadt évszázadban. Pótolhatatlan veszteség... [...] És most ki védene meg bennünket a románoktól, ha nem a Harmadik Birodalom? Már megint elfoglaltak a Niger mellett néhány ültetvényt tőlünk, azon az alapon, hogy a Daciából érkezett római legionáriusoké volt Vespasianus császár idején.
– Egy igazi magyarnak nem kell idegen segítség ahhoz, hogy megvédje magát ezektől a szőrös rómaiaktól...!
(43. oldal)
Német Kongó és Román Szahara között éli életét Egyenlítői Magyar Afrika. Szomszédaink nagyjából ugyanazok, mint a háború előtt. Semmi sem új a nap alatt. Ezt tükrözi a nagymama közbeavatkozása is, mely véget vet a fenti vitának a férfiak között. A nagyi komoly ítéletébe sűrítve ott van a keserű tapasztalás: rendszertől, helyszíntől, generációtól és korszaktól függetlenül a magyar bizony magyar marad, minden jó és rossz tulajdonságával egyetemben.
– Csend legyen! Bármit csinált is azelőtt, már csak egy szenilis vénember volt. Olyan, mint te vagy – szólt rá Erzsi a férjére. Azután Gézára villantotta sötét boszorkányszemét. – És amilyen te is leszel...
(43. oldal)
A Führert újabb náci vezetők követik Berlinben, akik végső soron Magyarország és gyarmatai életét is meghatározzák. Hruscsov, Brezsnyev, Andropov és Csernyenko helyett itt van nekünk az új Führerek sorában Ribbentrop, Göring, Heidrich... és a pangás. A rendszer valóban haldoklik. Mindez azonban a hétköznapokban alig érezteti hatását.
Hétköznapi szociálfasizmus
A hitlerjugendes kisiskolások számára a rendszer halódása távolról sem olyan egyértelmű. Őket a rendszer hű úttörőinek nevelik:
– Dalolj csak nekem, ha már ösztöndíjas leszel... Mit tanultál az iskolában, mi? Valami szép, magyar nótát, mondjuk azt, hogy Náci zászló leng a szép Brandenburg felett... És azt, hogy Szálasi, Szálasi, apánk, tanítómesterünk!
(49. oldal)
A személyi kultusz mellett a gazdaság és a társadalom alapvető problémái szinte észrevétlenek maradnak, illetve senkit nem érdekelnek. Helyette maradnak a lelkesítő dalok és szólamok. Ilyen magával ragadó nóta az Ifjú Fasiszták Indulója:
Mint a mókus fenn a fán,
A hitlerjugend oly vidám,
Ajkáról ki se fogy a nóta.
Sok kis bajtárs valahol
Erdő mélyén így dalol,
Fújja estig kora reggel óta:
Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt!
(50. oldal)
S ha valaki netalán mégis előre akar jutni a rendszerben, muszáj párttaggá vedlenie. Lajtai nagyapja, aki amúgy nem a szociálfasiszta rezsim legőszintébb híve, családja érdekében előbb-utóbb mégis kénytelen beadni a derekát:
Évekkel később tudtam meg, hogy az MSZFMP székházában járt aznap. Belépett a Magyar Szociálfasiszta Munkáspártba, és felvétette magát a Magyar Antibolsevisták és Ellenállók Országos Szövetségébe is.
(50. oldal)
Maga Lajtai Gábor is hamarosan felfedezi, hogy az okosba’ megoldás, a sógor-koma-jóbaráti elintézés, a mutyizás és lenyúlás, Egyenlítői Magyar Afrika Csáky szalmájaként való kezelése óriási lehetőségeket rejt az előrejutásban. S mivel a rendszer még a 80-as években is megdönthetetlennek látszik, úszni kell az árral.
1984-ben még rendíthetetlennek látszott a nemzetiszocializmus világbirodalma. Abban az évben még tilos volt kiejteni George Orwell nevét. Akkor, tizenhat évvel a második évezred vége előtt még a fasiszták fütyültek a tánchoz a világ egyharmadán.
(98. oldal)
Van itt minden: George Orwell, Kurt Vonnegut, Pink Floyd, begyűrűzés, afganisztáni beavatkozás és minden olyasmi, ami végül a rendszer egészét aláássa. Lajtai azonban ezt már nem várja be: a semleges világba „disszidál”.
Harmadik Magyarországot!
A kabuli magyar emigráció egyéb tagjaival Magyarország helyzetét elemezve Lajtai és társai az alábbiakról elmélkednek:
(Forrás: Wikimedia Commons / WP / CC BY-SA 3.0)
– Alapítsunk egy új Magyarországot – mondtam, még mielőtt végiggondoltam volna a dolgot. Egy hosszú pillanatra csend lett, aztán elszabdult a pokol.
– Foglaljunk el suttyomban egy Csendes-óceáni szigetet, és csináljunk egy alternatív Magyarországot. Gyarmatokról többé szó sem lehet.
– Kicsi ország lenne, jóformán mindannyian ismernénk egymást.
– És állandóan vitakoznánk.
– Persze nagyon okosak lennénk. Gépeket, meg olyan kis...izéket találnánk fel, és gazdagok lennénk mindannyian.
– Viccből hadat üzennénk minden nagyhatalomnak, hogy jó kedve legyen a diplomatáknak. Tudnák, hogy nincs egyetlen katonánk sem.
– Űrhajókat küldenénk a Marsra, és a Jupiter mellé. És ott is városokat építenénk.
– Ha mégsem értenénk meg egymást, hát alapítanánk egy harmadik alternatív Magyarországot, valahol a Jupiter körül.
(201–202. oldal)
Mindamellett, hogy a könyvben a szocialista Magyarország minden baját látjuk visszaköszönni a párhuzamos és alternatív univerzum szociálfasiszta Magyarországának gyarmatain, leginkább talán az juthat eszünkbe a kötetet olvasva, hogy „hozott anyagból dolgozunk”. Függetlenül rendszertől, kortól és helyszíntől a dolgok elintézésének módja mindig is nagyon magyar marad ott, hol magyarok élnek, legyen az Magyarországon, Egyenlítői Magyar Afrikában vagy a Jupiter körül. Ezért is ajánljuk mindenkinek Trenka Csaba Gábor kötetét.
Felhasznált forrás
Trenka Csaba Gábor: Egyenlítői Magyar Afrika. Polygon Kiadó, Budapest, 1991.