0:05
Főoldal | Rénhírek

Felhők az alkalmazások felett

A mobileszközök használata és az internetet tárhelyként is használó felhő-technológia terjedése határozza meg az informatikai piac fejlődését.

MTI | 2012. december 3.

Évek óta halad a harmadik platform, a mobil-, felhő-, közösségi háló és big data technológia előretörése az informatikai ágazatban, a folyamat 2013-ban azonban már nagy sebességi fokozatba kapcsol, és a technológia kiérlelését követő fázisban megindul a piaci részesedésért vívott küzdelem – írja elemzésében az IDC amerikai piackutató vállalat.

„Az informatika sokkal gyorsabb ütemben halad a harmadik platform megvalósítása felé, mint azt sokan gondolnák. 2013-tól 2020-ig ezek a technológiák adják majd az informatikai ágazat növekedésének 90 százalékát” – mondta Frank Gens, az IDC első alelnöke, vezető elemző. Az IDC számításai szerint 2013-ban a globális informatikai kiadások meghaladják majd a 2,1 ezer milliárd dollárt, ami 5,7 százalékos növekedést képvisel az ideihez képest. A legerőteljesebb növekedési motor jövőre is a mobiltechnológia lesz (táblaszámítógép, okostelefon, e-book), ami együttesen 20 százalékos növekedést ér majd el, és az iparág árbevétel-bővülésének 57 százalékát adja majd. A mobilkészülékek nélkül az iparág növekedési üteme mindössze 2,9 százalék lesz.

Regionális osztásban az informatikai kiadások a fejlődő piacokon emelkednek majd a legnagyobb mértékben, 8,8 százalékkal. A fejlődő régiók informatikai kiadásai a globális kiadások 34 százalékát teszik ki, de a globális növekedésnek több mint 50 százalékát képviselik.

A mobiltechnológia térnyerése egyik figyelemre méltó mellékjelensége lesz az IDC szerint a kisméretű táblaszámítógépek, a minittáblagépek, vagyis a nyolc hüvelykes vagy annál kisebb képernyő átmérőjű táblagépek átlagon felüli forgalomnövekedése. A 2013-ra várható 170 milliós táblagépértékesítések 60 százalékát már a mini kategória adja majd.

A mobil operációs rendszerek piacán 2013 sorsdöntő év lesz a Microsoft és a Research in Motion számára. Mindkét cégnek meg kell hódítania az alkalmazásfejlesztőket operációs rendszereik funkciógazdagságának növelése érdekében. Erőteljes növekedési motor lesz 2013-ban a felhő-technológia terjedése is, akvizíciós és egyesülési aktivitás kíséretében. Az olyan hagyományos alkalmazáscsomag fejlesztő és értékesítő szoftvercégek, mint a Microsoft, az Oracle és az IBM termékpalettája is a SaaS (Software as a Service) piac felé kezd eltolódni és felveszik a versenyt a szoftvereket szolgáltatásként nyújtó Salesforce.com és Workday vállalatokkal.

A mobileszközök használatának, az internetet tárhelyként is használó felhő-technológia terjedésének és szoftverek szolgáltatásként történő igénybevételének előretörésével párhuzamosan mélyreható változások következek be majd az adatközponti szolgáltatásokban is – írja az IDC piackutató vállalat 2013-as előrejelzésében.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!