Fehér Klára látta a jövőt?
Fehér Klára több mint fél évszázaddal ezelőtt írt regényében megpróbálta megjósolni a jövőt. Bár még közel öt évtizedet kell várnunk, hogy jóslatait összevethessük a valósággal, egyelőre nem tűnik úgy, hogy jóslatai beválnak. Valamibe azonban mégis beletrafált.
Fehér Klára 1957-ben, feltehetően hangulatjavítónak írta A Földrengések Szigete című művét. A regény száz évvel a megírása után, 2057-ben játszódik. A történet szerint az emberiség már gyakorlatilag minden problémát megoldott, még az időjárást is szabályozzák (legalábbis a Föld nagy részén – s mivel a természetbe való beavatkozásnak mindig megvannak a maga következményei, a kimaradt területek időjárása igencsak szélsőséges és viharos). És persze kommunizmus van, ha nincs is nevén nevezve.
Ételt, italt, ruhát, lakást ingyen kap mindenki. Csak luxuscikkekért, nyalánkságokért, különleges divatholmikért kell fizetni. A lakóházakat üzletben árulják. Az ifjú házaspár délelőtt a boltban kiválasztja a rajzot – délutánra készen áll a ház, előre gyártott elasztiton falakból. Minden embernek külön hálószoba, dolgozószoba jár, minden családnak együttesen egy-egy fogadószoba, ebédlő, torna- és játékterem, quintobuszleszálló és uszoda is. Csak annak kell a lakásért pénzt fizetnie, aki ennél többet akar, mondjuk, teniszpályát is, otthoni kutatólaboratóriumot vagy két ebédlőt...
Arról nem esik szó, hogy mindezt miféle állam biztosítja, mindenesetre reménykedésre ad okot, hogy a regényben felbukkan a magyar zászló.
Az egyetlen gondot a földrengések jelentik, de a regény során persze ezt is sikerül megoldani – ki kételkedhetne abban, hogy magyar tudósoknak (sőt egyetemi hallgatóknak) köszönhetően. De hol is tanulnak ezek a hallgatók?
A Központi Egyetem a Balaton somogyi partján épült, körülbelül ott, ahol száz évvel ezelőtt Aliga, Világos, Siófok és Földvár villasorai állottak. Tulajdonképpen hatalmas város volt a Központi Egyetem, öt-tíz emeletes tudományos intézetekkel, klubokkal, színházépületekkel, előadótermekkel, diákotthonokkal és külön a professzor-városrész, gyönyörű villasoraival.
Ebben a világban szinte minden más, de az erkölcsök a régiek. A professzorukkal expedícióra induló végzős egyetemi hallgatók például szigorúan elkülönítve alszanak:
- Ma éjszakára csak egy sátort verünk, a férfiak a quintobuszon alszanak, a lányok a sátorban - javasolta Bencze. - Rendben van?
- Rendben - mondta Éva és Eszti.
- Jó lesz - helyeselt Tamás és Zsolt.
Meg persze a slágerek világképe és rímtechnikája a régi. Állítólag 2057-ben a következő dal lesz a sláger:
Jaj, ne legyen régimódi,
A rakéta már régi módi,
Jöjjön velem,
Sztratoszkopteren
Az égbe viszem fel én.
Hát jöjjön velem,
S egy holdkráteren
A csókra megtanítom én... taramtam...
A szénre azonban már csak az ilyen Szenes Iván-sláger-utázatok emlékeztetnek. A közlekedés fő eszköze már nem a gőzmozdony vontatta vasút, hanem a már többször említett quintobusz.
A quintobusz – amint a neve is elárulja – egymaga ötféle módon közlekedik. A levegőben repülőgép vagy helikopter, a szárazföldön úgy suhan, mint az autóbusz – no persze nem hatvan-nyolcvan, hanem hatszáz-nyolcszáz kilométeres sebességgel –, vízen úgy úszik, mint a hajó, de le tud süllyedni a víz alá, akárcsak a tengeralattjáró. És mindehhez az átalakuláshoz a pilótának egyetlen mozdulata, egy gomb átcsavarása szükséges csak. A quintobuszt atomerő hajtja. A tízszer-tízszer tíz centiméteres atomreaktort gondosan bemázolják sugárelnyelő festékkel, a nemrég feltalált radiofixoplaszttal, ez azután megvédi a pilótát is, az utasokat is a veszélyes sugárártalmaktól. A quintobuszok alakja legjobban a száz-egynéhány évvel ezelőtti zeppelinre emlékeztet. Karcsú testű, alufortéből (alumínium- és műanyagkeverékből) készült alkalmatosságok, ezüst, almazöld vagy halványkék színűek, pilótafülkével és az utasok számára készült kényelmes karosszékekkel, asztalokkal, filmvetítőkkel, televízióval, bárpulttal. [...] A kis quintobuszok két-három-tíz személyesek, úgy közlekednek, mint mondjuk, a múlt századbeli taxik. Háztól házig viszik az utast, és ha túl sokba nem is, de mégiscsak pénzbe kerülnek. Ha valakinek például kedve kerekedik a víkendet Bengáziban tölteni, egy aranyért kibérel két napra egy quintobuszt, és kívánsága szerint végigfutnak Olaszország szőlő és narancs koszorúzta tájain, vagy mindjárt a levegőbe röppenve (nehogy szavamat feledjem: a quintobusz csak a szárazföldön mászik óránkénti hat-nyolcszáz kilométeres lassúsággal, a levegőben eléri az óránkénti négy-ötezer kilométeres sebességet), fél óra múlva leereszkedik a földközi-tengeri kikötő hófehér palotasorai közé.A quintobusz nevében a latin quinque ’5’ számnév sorszámévi quint- formáját ismerhetjük fel. A busz ma már önálló főnévként is használatos, de az omnibus elnevezésből vonták el, melynek eredeti jelentése a latinban ’mindenkinek’ – a bus ebből az -ibus végződés része. Később ezzel alkották meg az olyan szavakat, mint az autobus (auto- ’ön’, mivel magától megy), a magyarban további, magyar előtagú összetételek is születtek, mint vízibusz, légibusz stb.
Később kiderül, hogy a quintobusz nem egyszerűen többféle járműként tud közlekedni, de további járművekkel is szolgál.
Megettek néhány banánt, testvériesen megfeleztek egy estéről maradt teknőshússzeletet, azután kivontattak a quintobuszból egy helikoptert. A quintobusz belsejében ugyanis – akárcsak valaha a hajókon a mentőcsónakok – helikopterek, motorcsónakok sorakoztak, sőt két darab négyszemélyes kis quintobusz is volt, váratlan veszedelmek esetére.
Arról nem esik szó, hogy a négyszemélyes quintobuszban volt-e (lesz-e) további két kétszemélyes, illetve azokban két-két egyszemélyes is.
A kor szellemét ismerve úgy gondolhatnánk, hogy a quintobuszok állami tulajdonban vannak, és állami vállalatoktól lehet bérelni őket. Meglepő módon azonban később fény derül arra, hogy magánquintobuszok is léteznek, sőt reklámozzák is az új modelleket. Ráadásul vizsgaajándéknak, pedig hol vagyunk még attól, hogy akár a társadalom krémjében is gépkocsival jutalmazhassák a szülők a diplomát vagy az érettségit.
SZEREZZEN ÖRÖMET GYERMEKÉNEK!
A LEGSZEBB VIZSGAAJÁNDÉK A QUINTOBUSZ JUNIOR.
LEGMODERNEBB TÍPUS. RADAR LÖKHÁRÍTÓ BERENDEZÉSSEL.
ÓRÁNKÉNT 2000 KILOMÉTERES SEBESSÉGGEL MEGY!
ÜZEMANYAGA EGYMILLIÓ KILOMÉTERRE ELEGENDŐ!
HAT SZEMÉLY BEFOGADÁSÁRA ALKALMAS!
TIZENKÉT ÉVEN FELÜLI GYERMEKEK VEZETŐI JOGOSÍTVÁNYT KAPHATNAK!
KÉRJE MINDENÜTT A 2057-ES TÍPUSÚ QUINTOBUSZ JUNIORT!
ÁRA MINDÖSSZE 500 ARANY!
Egy másik részletből azonban kitűnik, hogy a magántulajdon csupán formális – legalábbis az egyetemisták úgy gondolják, hogy „ami az enyém, az a közé”.
A Jópofák Klubját az egyetemisták alapították, és csak azt vették fel tagnak, aki legalább ötféle sporthoz és ötféle társasjátékhoz értett, nem sértődött meg, ha a karikatúráját meglátta az újságban, nem haragudott, ha orra előtt kölcsönvették a helikopterét, vagy ha április elsején kihallgatásra rendelték be a rektorhoz, és aki ezenkívül a nappal és az éjszaka bármely pillanatában el tudott mondani három viccet.
Nos, igaz, hogy még csak 2014-et írunk, de egyelőre Fehér Klára jóslatai nem látszanak megvalósulni. Rezsicsökkentés ide vagy oda, lakásokat egyelőre nem kapunk ingyen, nem járunk quintobusszal, viszont szerencsére a slágerszövegek terén volt előrelépés is. Ugyanakkor úgy tűnik, ha nem is úgy, ahogy Fehér Klára képzelte, vannak járműveink, melyeket megosztunk egymással. És hogy, hogy nem, éppen almazöldek. Vajon honnan sejtette?
Érdemes tehát figyelni a következő időszakban, hátha Fehér Klára tényleg tudott valamit...
Ajánlott olvasmány
Ez a részlet az egyik kedvencem:
Hű, mi ez a recsegés? És végig égnek a piros lámpák az ellenőrző táblán. Persze, nem figyelt... egy kiló só helyett egy mázsát tett a főzelékbe. Ha ebből nem lesz fegyelmi! Ki fogja
megenni azt a rengeteg selejt kelkáposztát?
Lenyomta a Technikai Központ gombját.
- Itt Kovács Eszter élelmezéstechnikus. Selejtet csináltam a kelkáposztából, elsóztam... igen, szíveskedjenek a bérelszámolóba leszólni. Megtérítem a kárt.
- Most elnézzük a hibát. Máskor vigyázzon. A kelkáposztát tessék átküldeni a műanyagüzem hármas részlegéhez, csináljanak belőle férfizoknit.
Nekem gyanús, hogy ezt Nemes László írta.
Gyermekkorom egyik nagy kedvence volt ez a könyv, de azóta is újraolvastam párszor. Én ilyen szempontokból nem elemeztem, de szórakoztató a fenti eszmefuttatás. Nekem nem kommunizmusnak tűnik a könyvben ismertetett rendszer, inkább valamilyen humanista, technikára és tudásra épülő világtársadalomnak, ahová szerintem az emberiségnek egyszer el kellene jutnia, bár a tendenciákat látva, kétlem, hogy valaha is el fog. Én, minden esetre szeretnék ilyen világban élni (bár tudom, hogy már nem fogok).
Annak azonban örülök, hogy ilyen (és más Delfin-) könyveken nőttem fel, mert ezek a könyvek (is) fejlesztik az ember fantáziáját, gondolkodását, látókörét. Nagy kár, hogy a mai fiatal generációk tagjainak többségét ezek a dolgok már nem (sem) tudják lekötni.