Ez egy ilyen izé
Egyes esetekben a szavak jelentése attól is függhet, hogy hangsúlyosak vagy hangsúlytalanok-e a mondatban. Nagy hibát követünk el, ha egy hangsúlytalan szón azt a jelentést kérjük számon, mely hangsúlyos használatakor fordul elő.
Dániel nevű olvasónk nagyon érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet, nem tudhatja, hogy a szakirodalom már foglalkozott ezzel (Nádasdy Ádámmal írtunk róla a Kiefer Ferenc által szerkesztett Strukturális magyar nyelvtan 2. Fonológia c. kötetben, amely 1994-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál).
Gyakran használjuk feleslegesen az „így” és „ilyen” mutatónévmásokat. Miért? Én is használom, de próbálok róla leszokni, mert sokszor teljesen helytelen a használata.
Akkor figyeltem fel leginkább a jelenségre, mikor egyszer franciaórán egy szöveget fordítottunk magyarra, és egy csoporttársam ezt mondta: „... hát így mentek egy ilyen kocsin a tanya felé...” Erre a tanár: „Azt nem tudjuk, hogy hogyan mentek, meg azt sem, hogy milyen kocsin.”
És mennyire igaz. Ezek a szavak mutatnak valamire. Ha megfigyeljünk az emberek beszédét, körülbelül minden harmadik mondatban elhangzanak ezek a szavak feleslegesen/hibásan, mivel nem mutatnak semmire. Főleg olyankor használjuk, mikor még nem tudjuk, mit akarunk mondani, bizonytalanok vagyunk...
Pl.:
- Mit ettél ebédre?
- Hát volt valami leves, ilyen gulyásleves szerű, volt benne ilyen galuska, alig bírtam enni belőle, mert így tök forró volt.
Gyulyásleves-szerűség
(Forrás: Wikimedia Commons / SeppVei)- Milyen az új lakótársad?
- Hát így még nem ismerem annyira. Magas, elég vékony, a szeme ilyen kékeszöld... a haja, hát az ilyen hullámos.
És ezekre rögtön vissza lehetne kérdezni, hogy: Milyen galuska? Hogy volt tök forró a leves? Hogy nem ismered még a lakótársadat? Milyen kékeszöld a szeme? Milyen hullámos a haja?
Dániel három kifejezést használ az így, ilyen, úgy, olyan idézett használatára: „felesleges”, „helytelen”, „hibás”. A „felesleges” csak akkor lenne indokolt, ha ki tudnánk mutatni, hogy ezeknek a szavaknak nincsen funkciójuk olyankor, amikor használják őket. (Őszintén szólva én még nem láttam olyat, hogy bármely nyelv beszélői rendszeresen funkciótlanul használnának kifejezéseket, de mindjárt közelebbről is megnézzük az érintett szavak használatát.) Ami a „helytelen” és „hibás” szavakat illeti, már számtalanszor leírtam, hogy magyar emberek tömegei által használt szavakra ilyet nem mondhatunk. Legfeljebb az lehetséges, hogy nem része az irodalmi nyelv normájának. Hát istenkém, nagyon sok minden nem része, amit mondunk, főleg a társalgási nyelvben, miért is lenne? A világ nyelveiben, társadalmaiban az irodalmi nyelv és a hétköznapi, társalgási nyelv sok mindenben eltér egymástól. Miért éppen a magyar lenne kivétel?
Ami mármost az így, ilyen, úgy, olyan idézett használatát illeti, a legsúlyosabb dolog, amit tisztáznunk kell, hogy Dániel egy fontos tényezőt figyelmen kívül hagy. Az a tanulmány, amit az írás elején idéztem, a magyar hangsúlyról szól. Ezek a szavak éppen azért kerültek bele, mert (elég kivételes módon) sohasem lehetnek hangsúlyosak. A magyarban ritkaság, hogy egy szó funkcióját ilyen mértékben függjön attól, hogy hangsúlyos e, vagy hangsúlytalan. Itt mégis ezt tapasztalhatjuk.
Ezért igazságtalan, sőt téves, amikor Dániel az így, ilyen, úgy, olyan hangsúlytalan használatait úgy bírálja, hogy a hangsúlyos használatuk funkcióját kéri számon a beszélőkön. Sokat bajlódtunk Nádasdy Ádámmal azon, hogy hogyan jellemezzük a hangsúlytalan használatukat. Nem is volt olyan fontos, hiszen nem jelentéstani cikket írtunk, de érdekes kihívásnak éreztük. Sokan talán nem is jelentéstani, hanem pragmatikai funkciónak nevezik azt a szerepet, amelyet betöltenek. Azt jelzik ugyanis a beszélők ezekkel a szavakkal, hogy ők maguk nem érzik elég pontosnak azt a kifejezést, amelyik a hangsúlytalan így, ilyen, úgy, olyan szót követi. Tehát egyfajta szabadkozásnak felelnek meg: ’bocs, hogy nem tudom most ennél pontosabban mondani’. Akik a jelentéstan (szemantika) és a pragmatika közötti különbséget fontosnak találják, azok a „jelentéshez” csak azt sorolják, ami a külvilág tényeinek a leírására szolgál, márpedig a szabadkozás nem ilyen, hanem a beszélőnek a saját kifejezéséhez való viszonyára vonatkozik.
Láttuk tehát, hogy a hangsúlytalan így, ilyen, úgy, olyan nem funkciótlanok, hanem van nekik, hogy mondjam, egy ilyen pragmatikai funkciójuk. Abban igaza lehet Dánielnek, hogy a sok szabadkozás felesleges; de ennek semmi köze a nyelvhez.