0:05
Főoldal | Rénhírek
Szabadon hozzáférhetőek a tudományos publikációk

Elnyeli az internet a drága folyóiratokat?

Az egészséges nyereséget hozó évtizedeket követően a tudományos kiadói iparág kutyaszorítóban érezheti magát. Ráadásul a kiépített állásaik elleni támadások élére éppen olyanok álltak, akiktől erre a legkevésbé sem lehetett számítani: a könyvtárosok.

MTI/Varga János | 2011. november 24.

Az egyetemek – Nagy-Britanniától Kaliforniáig – nem hajlandók megújítani a tudományos folyóiratok igen drága előfizetéseit, ehelyett előszeretettel kötnek megállapodásokat „szabad hozzáférést” kínáló kiadókkal. Azok anyagai ugyanis ingyenesen elérhetők az interneten, az egyetlen korlátozás, hogy kötelező hivatkozni rájuk.

Paul Ayris, a University College London (UCL) könyvtári szolgáltatásainak igazgatója úgy írja le a lázadás célját, hogy annak révén „megvalósul minden kutató álma – egy desktop és az internetkapcsolat révén az egész világ tudományos irodalma karnyújtásnyi közelségbe kerül”.

Ennek az álomnak a beteljesüléséig azonban még hosszú út vezet. De az egyetemek finanszírozásának visszavágásával, valamint azáltal, hogy a brit egyetemek beszerzési költségvetésük jóval kisebb százalékát fordítják csak folyóiratokra, mint tíz évvel ezelőtt, egyre fokozódik a nyomás a változás kikényszerítésére.

Kiadók falai mögé zárva

„Mindez nemcsak amiatt alakul így, mert a folyóiratok árai – elrugaszkodva a valós költségnövekedés által indokolt mértéktől – egyre magasabb szintre emelkednek. Az is aggodalomra ad okot, hogy számos kutatás eredménye, amelyet sok esetben az adófizetők pénzéből finanszíroztak, el van zárva a kiadók fizetős falai mögé” – fejti ki a The New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában Robert Kiley, a londoni Wellcome Library digitális szolgáltatásokért felelős vezetője.

Az újságokhoz és a zeneiparhoz hasonlóan a tudományos kiadás területét is drasztikusan érintette az internet térhódítása. De a különbségek is épp olyan élesek, mint amilyen feltűnőek a párhuzamok. Ellentétben az újságírókkal, a legtöbb tudóst azért fizetik, hogy kutasson vagy oktasson, és nem azért, hogy írjon. Mégis az összes tudósnak publikálnia kell: meg kell osztania, el kell bíráltatnia a szakmai közvéleménnyel kutatási eredményeit, így léphet előre a ranglétrán. Az a tudós, aki nem publikál rendszeresen, általában nem kap támogatást, így pedig egyoldalú kapcsolat alakul ki a kiadókkal.

A folyóiratok eladásai, amelyek gyakran csupán a pár százas nagyságot érik el, sokkal kevésbé számítanak, mint az, hogy valakinek a publikációját hányszor idézik más kutatók. A legtöbb folyóirat ahelyett, hogy tudós szakértők ingyenes segítségére támaszkodna, fizetett szerkesztőséget tart fenn, hogy azok válasszák ki a közlendő cikkeket. Mindez alapvetően mássá teszi a tudományos kiadók gazdálkodását, mint amilyen a reklám- és értékesítési bevételekből élő újságoké vagy a zeneipar szereplőié.

Nem kalózkodás!

„A tudósok azért írják cikkeiket, hogy hatást érjenek el, és nem a pénzért” – állítja Peter Suber, egy harvardi ösztöndíjas. Mint mondja, bár sok a félreértés, a legtöbb ember számára világos, hogy a szabad hozzáférés nem valami olyan dolog, mint az illegális fájl- vagy zenemegosztás, illetve a videokalózkodás. A szabad hozzáférés esetén a szerzői jogok tulajdonosa engedélyezi a publikált anyag széles körű felhasználását.

A másik különbség az újságokhoz és a zeneiparhoz viszonyítva, hogy a tudományos kiadásnak már régóta megvan a maga garantált olvasótábora. A múltban egy kutatónak, ha lépést akart tartani a legújabb fejleményekkel – mondjuk a biokémia vagy a részecskefizika területén –, nem volt más választása, mint előfizetni a megfelelő tudományos folyóiratra, vagy megkérni a tanszékét, illetve az egyetemi könyvtárat, hogy fizesse elő számára.

A hollandiai székhelyű Elsevier tudományos folyóiratának, a BBA-nak – Biochimica et Biophysica Acta – jelenlegi ára például több mint évi 18 000 euró, és emiatt Paul Ayris szerint minden évben egyre kevesebb pénzt tud fordítani költségvetéséből az egyetemi könyvtár új könyvek beszerzésére. Tom Reller, az Elsevier szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a BBA egyetlen folyóiratként szerepel a vállalat webhelyén, az előfizetés ténylegesen kilenc különálló címet fed le.

Nincs mennyiségi korlát

A nyomtatott folyóiratokkal kapcsolatos költség azonban csupán az egyik tényező, amelyik szerepet játszik az olyan szabad hozzáférésű folyóiratok számának robbanásszerű növekedésében, mint amilyen például a PLoS One.

A nonprofit Public Library of Science által létrehozott PLoS One révén megjelent publikációk száma a 2006-ban regisztrált 138 cikkről 2010-ben 6749-re nőtt, így a világ legnagyobb tudományos folyóiratává nőtte ki magát. Ellentétben a papíralapú kiadványokkal, a PLoS One természetesen nem korlátozza azoknak a cikkeknek a számát, amelyeket fogadni tud.

A kiadó igazgatója, Mark Patterson szerint ugyanakkor a PLoS One abban is különbözik a hagyományos folyóiratoktól, hogy jóval egyszerűbb az adott cikk kiadását megalapozó döntés: pusztán attól függ, hogy az ismertetett kutatásokat valós körülmények között végezték, és igény mutatkozik az abban foglalt eredmények megismerésére.

„Nem kérdezzük, mennyire fontos a kutatás, vagy hogy mennyire újak az eredmények” – magyarázza Patterson, aki mielőtt a kiadói tevékenységbe fogott, genetikusként az Oxford és a Stanford Egyetemen dolgozott.

A PLoS One emellett esélyt kínál a kutatóknak arra, hogy lássák: a cikk közzétételét követően milyen mértékben használták azt fel mások, hányan töltötték le, hányan idézték és hányan javasolták megtekintését a közösségi oldalakon.

Nyílt hozzáférés – a kutatói elitnek

De nem minden nyílt hozzáférésű folyóirat ennyire nyitott. Júniusban a Wellcome Libraryt is magában foglaló Wellcome Alapítvány bejelentette, hogy az egyesült államokbeli Howard Hughes Medical Institute-tal és a németországi Max Planck Társasággal együttműködve olyan új, nyílt hozzáférésű folyóiratot hoz létre, amelynek célja a kutatók legfelsőbb szintjének elérése szerte a világon.

„Igyekszünk felhívni a figyelmet olyan anyagokra, amelyek korábban már megjelentek például a Science-ben, a Nature-ben vagy a Cellben” – fogalmaz a Wellcome Library digitális szolgáltatásokért felelős vezetője, megjegyezve, hogy a Wellcome Alapítvány az egyesült államokbeli Országos Egészségügyi Intézethez (National Institutes of Health) hasonlóan már előírja a kutatóknak: szabadon hozzáférhető folyóiratokban is közzé kell tenniük eredményeiket.

A hagyományos modellnek megvannak a maga védelmezői. Miután nemrégiben George Monbiot, brit tudományos és oknyomozó újságíró megjelentetett egy cikket a The Guardianben arról, hogy a tudományos kiadók „kíméletlen kapitalisták”, a londoni székhelyű Publishers' Association tudományos kiadásért felelős igazgatója, Graham Taylor azt nyilatkozta a Times Higher Education című lapban, hogy minden kiadó „egyetemes hozzáférésre” törekszik, de időbe telik, mire megtalálják ennek „fenntartható, bővíthető, támogatott” módját.

Sir John Daniel, a Commonwealth of Learning elnöke szerint – ez egy olyan szervezet, amelyik a fejlődő országokban folyó oktatási tevékenységet segíti – az ilyen jellegű erőfeszítések egyáltalán nem mennek elég messzire. A fejlődő világban ugyanis az az egyik legfőbb akadály, hogy hiányoznak a magas színvonalú oktatási anyagok. Azok az országok, amelyekkel együttműködik a szervezet, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak drága folyóiratok előfizetését: már így is messze erőn felül költöttek tankönyvekre.

Elnyerni a kormányzat támogatását

Jövő júniusban a Commonwealth of Learning lesz a társ-házigazdája az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete által szervezett világkonferenciának, és a tanácskozás előkészítéséhez nemrégiben elnyerte a William and Flora Hewlett Foundation (a Hewlett-Packard társalapítójának és feleségének alapítványa) támogatását is.

Annak célja: készüljön felmérés a nyílt hozzáféréshez való kormányzati hozzáállásról, és segítsen megfogalmazni a lehetséges iránymutatásokat a kormányzati támogatáshoz.

Mark Patterson (PLoS One) úgy jellemezte a mostanában zajló folyamatokat, hogy a nyílt hozzáférésű tartalom már megkerülhetetlen eleme a kiadói iparágnak, de még mindig hosszú utat kell megtenni addig, míg ez lesz a domináns modell.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
7 éve 2011. november 27. 00:00
4 petercs

@bibi: Ez lenne a normális dolog, persze a Creative Commons elvei alapján. creativecommons.org/licenses/by-sa/2.5/deed.hu creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

7 éve 2011. november 26. 21:08
3 szigetva

@prezzey: „a Google Scholar sokszor lát valamiből ingyenes PDF-et (a kutató vagy kutatócsoport weblapján, pl.) és mégse azt kínálja fel elsőnek” Szerintem ez azért van, mert a szerző a saját kéziratát szokta feltenni, a kiadónál történt változásokat (ami néha egész radikális a bírálók hatására) már nem. Mégiscsak a kiadó által kiadott az „eredeti” verzió, a szerzőé csak változat.

7 éve 2011. november 26. 20:30
2 prezzey

A drága folyóiratok szerintem a K+F cégek versenyképességét rontják, mert a Zállam még csak-csak megveszi a Sciencedirect-elérést a kutatóknak, de egy mondjuk a Microsoftnál kisebb cégnek ez elérhetetlen a jelenlegi árakon.

Mindent be lehet szerezni, ha máshogy nem, a szerzőtől el lehet kunyerálni a kéziratot - nekem volt, aki maga scannelte be a régi cikkét papírról, szóval az emberek többsége készséges. Csak kérdés, ez mekkora időkiesés.

A kutatónak mondjuk sokkal jobb, ha a cikke fenn van a neten ingyenesen. Amit én nem értek, az az, hogy a Google Scholar sokszor lát valamiből ingyenes PDF-et (a kutató vagy kutatócsoport weblapján, pl.) és mégse azt kínálja fel elsőnek, csak a többi verzió lekérésére mutatja meg, hogy ja, ilyen is van. (Nem mindig írja ki a jobb szélen, hogy van PDF.) Emögött vajon van szándékosság?

7 éve 2011. november 26. 15:37
1 bibi

Az ideális természetesen az lenne, hogy a világ összes tudományos közleménye (könyvek is) bárki számára szabadon hozzáférhető legyen. És ezt mikor lehetne megvalósítani, ha nem az internet korában?