Folytatódik a médiumok átalakulása 2011-ben – De hová vezet?
A hagyományos média fő megjelenési formái már hosszabb ideje a lassú hanyatlás periódusába jutottak, a digitális sajtó ugyanakkor hol látványosan, hol kudarcok közepette teret hódított. Ám az utóbbi néhány évben minden felgyorsult, mintha földrengés és cunami dúlta volna fel a médiatájat.
Manapság előfordul, hogy egy alig kétéves portál többet ér egy 50 éves magazinnál, nagy múltú lapok kerülnek hitelezők birtokába, a kábeltévékben a pártos hangoskodás uralkodik el. Ma a közösségi médiát övezi olyan érdeklődés, mint korábban a legnagyobb hagyományú sajtót, és a lakás szalonjában álló tévé csak egy a sok képernyő között, amelyet az emberek figyelnek – írta az idei médiaváltozásokat beharangozó vagy inkább megtippelő áttekintésében a The New York Times.
Eltűnnek a médiumok közti határok
Körvonalazódni kezd egy olyan világ, amelyben talán már nem is lesz külön-külön vertikális struktúrájú televízió, nyomtatott sajtó, internet és rádió, egyetlen átfogó médiaképződmény lép mindegyikük helyébe. Mi több, az iPad és társai már meg is jelenítik ezt a jövőt.
(Forrás: wikimedia commons / Yutaka Tsutano)
Az ilyen, internetre kapcsolt, belső háttérvilágítású felületeken nehéz megmondani, mi a különbség a BBC rádió, a The Washington Post című napilap, a bloggerek webhelyeként működő Huffington Post és az ABC News tévé megjelenési formái között. Mindegyikük biztosít video- és audioszolgáltatást, szöveget, közösségi médiát és képeket. Egyetlen ujjal könnyen válthatunk egyikről a másikra. (David Carr, a cikk szerzője iPadot vásárolt karácsonyra 87 éves édesapjának, és segített neki beállítani az új eszközt. Az idős ember a szerző válla fölött figyelte a magyarázattal egybekötött mozdulatokat, majd megjegyezte: „Tulajdonképpen minden alkalmazás olyan egyformának tűnik...”)
Az iPad „négy sarkán” túl is egyre jobban összekeverednek a dolgok. A befolyásos Gawker médiablogportál arculatát például úgy alakították át, hogy az ma nagyon hasonlít egy tévére. Az internet és alkalmazási formái általánosságban is egyre inkább a tévére hajaznak majd, mert a fogyasztók és a hirdetők kedvelik ezt a formátumot.
És ahogy a világháló mind mélyebben behatol a szalonba, a portálok felkészülnek a fő műsoridő betöltésére. A különböző médiavállalkozások hirdetési részlegeit állandóan emlékeztetik arra, hogy „mindenkivel versenyeznek” – és ahogy a médiumok különállása elmosódik, ez egyre inkább nyilvánvalóvá is válik.
A hírsztráda többfunkciós eszközei
Ahogy eltűnnek azok a hagyományos struktúrák, amelyek keretében eddig a hírszolgáltatást finanszírozták, különböző hibridek, vegyes formációk tűnnek fel a hírgyűjtés és a hírszórás területén.
A ProPublica nonprofit oknyomozó portál tartalmakat oszt meg több olyan nyomtatott kiadvánnyal, amely ma már nem folytat önálló tudósítást. A Comcast cég, amely a médiaszabályozás bizonyos előírásait megkerülve vásárolta meg az NBC Universal tévét, részben e probléma orvoslására partnerkapcsolatot hozott létre egyes NBC-állomások és nonprofit helyi lapok között.
Országos hálózatának bővítése végett maga a The New York Times is partnerségre lépett különböző chicagói, San Franciscó-i és New York-i szervezetekkel. Az NPR és a Corporation for Public Broadcasting közszolgálati rádió- és webhálózatok a helyi hírszolgáltatás fejlesztésére létrehozták az Argo projektet. Számos hasonló program bizonyítja, hogy elmúltak azok az idők, amikor a hírszolgáltatók minden téren versenyeztek egymással, és egyáltalán nem volt közöttük együttműködés.
Televíziós közösségi média
Ma is előfordul, hogy a néző bekapcsolja a televíziót, aztán valamelyik keze ügyébe eső másik eszközön a Facebook vagy a Twitter közösségi portálra kattintva is bővíti ismereteit a tévében bemutatott témáról. De lehet, hogy a jövőben magán a nagy képernyőn is megjelenhetnek a magukat ismerősként vagy barátként regisztrálók kommentárjai.
Ha a nagy képernyőn egyszerre jelenik meg a program és az ahhoz fűzött interaktív kommentár, az már egy harmadik termék lesz, amely közös tető alatt fogadja be az eredeti televíziós adást, illetve a szélesebb nézőtábor és a közösségi média egyidejű reagálását. Tovább menve, az emberek már ma is képesek a Foursquare típusú szolgáltatások révén különböző földrajzi pontokról „bejelentkezni”. (A Foursquare az egyik legsikeresebb helyzetmegosztó alkalmazás, olyan szolgáltatás, amellyel a felhasználók mobiljuk segítségével jelezhetik, hogy éppen hol tartózkodnak.)
Sor kerülhet arra is, hogy nem csupán különböző földrajzi helyekre lépnek be, hanem olyan kulturális produkciókba is, amilyen például a Reklámőrültek (Mad Men). Már most számítani lehet arra, hogy heves küzdelem alakul ki azoknak a programoknak a meghatározásáért és tulajdonáért, amelyek a képernyő alján lévő információs csíkokban futnak.
A programrács átalakulása
A családok jó része már ma is dolgozik azon, hogy rákösse az internet vételére is alkalmassá vált tévékészülékét a világhálóra – ezzel a jelenlegi rádiós és tévés műsorvétel egész koncepciója átalakul.
Sokan úgy látják, önmagában már az a lehetőség, hogy akár 500 tévé műsorát is követni lehet a kábeltévén, átalakította a tévézés világát. Ez azonban semmi ahhoz a világhoz képest, amely akkor köszönt be, amikor az állomások száma végtelen lesz. Az úgynevezett lineáris televíziózás, amely mind a kábeles, mind a műholdas adások világában az egyes csatornák meghatározott időpontokban jelentkező adásaiból állt össze, a múlt világába tűnik. Az, hogy egy bizonyos kedvenc műsort egy adott csatornán meghatározott időpontban lehet csak megtekinteni, szintén túlhaladott, XX. századi beidegződésnek kezd számítani.
Az idén nem lesz sem amerikai választás, sem olimpia, ezért a hagyományos adóknak ez az év pótolhatatlan alkalmat jelenthet arra, hogy olyan élő közvetítésekkel vagy rendszeres időpontban jelentkező, ki nem hagyható műsorokkal álljanak elő, amelyek révén megkísérelhetik eddig bevált üzleti modelljük aládúcolását. Ebben az összefüggésben a sportközvetítési jogok megszerzésének jelentősége nőhet, de számos más időpontra is lehet népszerű új műsorokat szervezni.
A Fox az X-Factor tehetségkutató show-val tarthatja magát, de más adók könnyen azzal szembesülhetnek, hogy az őszi évad szokásos helyzetkomédiái (sitcom) és bűnügyi történetei vesztenek majd vonzerejükből, mivel a fogyasztók egyre szélesebb körben azt hívhatják a képernyőre, amit csak akarnak, méghozzá az általuk kiválasztott időpontban.
A fizetett sajtó új megjelenési formái
Az év első felében a The New York Times online kiadása bevezeti a találatok számának mérését. A legtöbb internetező számára ez semmiféle változást nem jelent majd, de a gyakori látogatóknak elő kell majd fizetniük a www.nytimes.com-ra. Ennek és más hasonló kísérleteknek az a céljuk, hogy nagyobb jövedelmet szerezzenek a fogyasztóktól egy olyan időszakban, amikor a nyomtatott sajtó mind nehezebben tesz szert hirdetési bevételekre – tavaly az online hirdetési bevételek először haladták meg a nyomtatott sajtóét. Az eredményt az egész médiavilágban bizonyára szoros figyelemmel kísérik majd.
Nagy-Britanniában a News Corporation más utat választott tavaly, szigorú fallal vette körül a The Sunday Times és a The Times of London online kiadását, ezekre csak a fizetős kapun lehet belépni. Az eredmény brutális lett: a portál látogatottsága 86 százalékkal csökkent.
A The New York Times vezetői a maguk megoldásától azt remélik, hogy a portál leghűségesebb olvasói készek lesznek fizetni a részükre biztosított kiterjesztett szolgáltatásért, és a cég ugyanakkor hasznot húzhat a nem fizető alkalmi látogatók nagy számából is.
Vannak azonban olyanok, akiknek a szemében bonyolult és körülményes a számítógép és az egér használata, ezért inkább megmarad a nyomtatott változatnál. Számukra kínálnak a papíralapú újsághoz hasonló lehetőségeket az iPad és egyéb alkalmazások. Ám ahogy a digitális táblák mind jobban elterjednek, úgy lehet az előfizethető nyomtatott újságok példányszámának további csökkenésére számítani. (A News Corporation kizárólag digitális táblára tervezett terméke, a The Daily hamarosan piacra kerül, és a jövő egyik útját jelentheti.)
Túl sok nyitott kérdés
Számos kérdést csak a jövő válaszolhat meg.
A Google továbbra sem tekinti magát médiacégnek, de a televíziózásban és a könyvek digitalizálásában elért eredményeinek fényében meddig tarthatja magát ehhez? És vajon a könyvüzlet elvégzi-e a számítást, amelyből kitűnhet, hogy három év múlva – ma általában ennyi idő telik el egy könyv ötletének megszületésétől a mű kiadásáig – valószínűleg már százmillió körül jár majd az e-könyvek olvasóinak száma? Ők egészen más módon tudnak majd hozzájutni a könyvekhez.
És vajon amikor a képernyők száma, mérete és mozgathatósága megsokszorozódik, megmarad-e a jelenlegi vezető médiacégek hegemóniája? Vajon a DVD is követi-e a CD-k és a VHS-felvételek útját, eltűnnek-e, ahogy a streaming és a videoletöltés elterjed?
Vajon a mozitermek tovább tökéletesednek-e az IMAX-technikán túl is, teremtenek-e olyan újfajta közösségi lehetőségeket, amelyek a pénztárhoz csalják a látogatókat?
Mindez a távolabbi évek titka. Az amerikai lap médiajósa meglehetősen szkeptikusan zárja írását. Az alig egy éve feltűnt Angry Birds programra utalva, amelynek okostelefonos rajongói ma már naponta 200 millió percet töltenek ezzel a játékkal, azt kérdezi: „Marad-e még egyáltalán bárkinek is ideje a régi jó hagyományos médiára?”