0:05
Főoldal | Rénhírek
Gyász

Elhunyt H. Tóth Imre

Újabb veszteség érte a magyarországi nyelvtudományt, azon belül a szlavisztikát.

nyest.hu | 2014. november 6.

2014. október 19-én, életének 83. évében elhunyt H. Tóth Imre, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, a nyelvtudományok doktora, a szegedi paleoszlavisztikai iskola, majd a történeti szlavisztikai doktori képzés megalapítója, a Dissertationes Slavicae folyóirat egykori szerkesztője, a Bolgár Tudományos Akadémia külföldi tagja, több bulgáriai egyetem díszdoktora.

H. Tóth Imre 2010-ben
H. Tóth Imre 2010-ben
(Forrás: csmke.sk-szeged.hu)

H. Tóth Imre 1932. május 21-én született Karcagon, itt végezte el az általános és a középiskolát. 1950-től Szegeden folytatott orosz szakos tanulmányokat. 1954 és 1960 között szülővárosa általános és középiskoláiban tanított, majd egy évig a jászberényi tanárképzőben oktatott. 1961-től ismét Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szláv Intézetében dolgozott. 1967-ben kandidátusi, 1985-ben nagydoktori címet szerzett. 1986-ban egyetemi tanárrá, 2002-ben professor emeritusszá nevezték ki.

Elsősorban az ószláv nyelvemlékeket, Cirill és Metód tevékenységét kutatta. A két térítő életéről bolgár nyelven jelent meg kötete. Több magyar nyelvű bolgár nyelvtörténeti szakkönyv szerzője és társszerzője volt. 1977-ben Bevezetés a szláv nyelvtudományba, 1979-ben Bevezetés a russzisztikába, 1996-ban Bevezetés a nyelvtudományba, 1999-ben Rövid összehasonlító szláv nyelvtan: I. rész. Hangtan, alaktan (főnév, ige), szöveggyűjtemény címen tankönyve jelent meg.

Búcsúztatása a család kívánsága szerint csendben megtörtént.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!