0:05
Főoldal | Rénhírek
Ajándék, mellyel meglepem

Egymás cipőjében

Marshall Bruce Mathers III 1972. október 17-én született, ma van a negyvenedik születésnapja. Ez csak azért érdekes, mert ő Eminem, akinek ezúttal egy elemzéssel kívánunk boldog születésnapot.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. október 17.

Eminem az egyik leghíresebb dalában a Lose Yourself-ben egy ponton azt vallja, hogy „a normal life is boring, but superstardom is close to post-mortem”, amit magyarul valahogy úgy lehetne visszaadni, hogy „a normális élet unalmas, de a szupersztárság meg olyan, mintha az ember meghalt volna”. Hát, most őt is utolérte a sorsa: 40. születésnapja alkalmából valóban kiterítjük a boncasztalra. Ez két szempontból is ünnepi alkalom, ugyanis ő az első nem magyar előadó, akit ez a hatalmas megtiszteltetés ér. Elemzésünk egyetlen dalra korlátozódik, de az egész, immár húsz éves életmű előtt szeretnénk elemzésünkkel tisztelegni.

A dalválasztás persze nem volt könnyű, mert Eminemnek nagyon sok megrappelt emberi és egyszerre embertelen harca, kudarca és sikere érdekes, szövegei komplexek, sokszor szellemesek is – ha túl tudunk jutni a műfajban szinte kötelező durvaságokon, és persze a nyelvi nehézségekből adódó értelmezési kérdéseken. Mi most mégsem egy nagyon harcos dalt választottunk, nem is a zúzós hőskorból valót – bár innen is vannak nagy kedvenceink: A Toy Soldiers, a The way I am, a Sing for the Moment, a Mockingbird, a Cleaning out my closet vagy a When I'm gone és még sorolhatnánk –, inkább egy békésebb, de a belső harcokat nem kevésbé tükröző szöveget. Nem ígérhetünk sokat olvasóinknak, csak egy szép pár új cipőt... (A dalszöveg angol lejegyzését és annak konyhanyelvi magyarítását a cikk végén olvashatják. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a dalszöveg trágárságokat is tartalmaz.)

A Beautiful, azt kell, hogy mondjuk, tényleg szép. Ha nagyon tömören kéne megfogalmaznunk, miről van benne szó, azt mondanánk, hogy a megértésről, az empátiáról – ennek lehetőségeiről és korlátairól. Az egyes szám első személyű beszélő vallomását halljuk saját belső küzdelmeiről, és arról, hogyan értethetők meg ezek másokkal. Az is világos a szövegből, hogy a beszélő akár egy nagyobb válságból való kilábalás kezdetén is lehet, de a kilábalás – értelmezésünk szerint – korántsem biztos. A szöveg arra is utal, hogy az önterápia része maga az írás, ebben az esetben a szövegelés, a rappelés (a toll és a mikrofon). Ismerős ez a beszélői pozíció a költészetből, és már mi is írtunk hasonló jellegű dalszövegről: Eminem száma egy rapbe öntött létösszegzés.

Let's trade shoes
Let's trade shoes
(Forrás: Molnár Cecília Sarolta)

A dal szerkezete világos: az intro (bevezető) rész a magányos és depressziós közelmúltra utal, azt outro (kivezető) pedig a jövőre vonatkozóan fogalmaz meg ígéretet (a gyerekeknek szóló rész), és tanácsokat (a többi embernek). Maga a dal pedig a rappelt részekben életképeket villant fel a beszélő múltjából: közelebbi és régmúltból egyaránt. Ezek a részletek persze nem kronologikus sorrendben kapcsolódnak, inkább asszociációknak tűnnek. (Az igeidők pedig nem sokat segítenek a pontosabb történetrekonstrukcióban, de szerencsére egyáltalán nem is fontos.) A felidézett, kis képekben megjelenített sztorikban egy közös van: jelentősek, sorsfordítóak a beszélő számára. A rappelt részek között hangzó refrén pedig egyetlen szimbólumra épül, a cipőcserére.

Mit jelent cipőt cserélni? – Akik egymás cipőjében járnak, tökéletesen megérthetik egymást – minél többet mennek benne, annál jobban. Egymás szemén keresztül látják a dolgokat, azaz tökéletesen értik egymás nézőpontját. A cipőcsere – ha egyáltalán megvalósulhat – a szavakon túli, a szavak által soha el nem érhető megértést biztosítja. Cipőt cserélni annyit tesz: megtapasztalni, milyen a másik ember bőrébe bújni. (Szembe is van állítva a dalban a szavak által közvetíthető élményekkel ez a fajta tapasztalás.)

Ami még izgalmassá teszi ezt a szimbolikus aktust, hogy a cipőcsere nem jelenti azt, hogy az embernek el kell veszítenie vagy meg kell tagadnia önmagát. Éppen ellenkezőleg: a személyiség teljességének megőrzése mellett érdemes csak belevágni egy ilyen cipőcsere-akcióba. Igazi cipőcsere csak akkor jöhet létre, ha közben elfogadjuk a másikat és önmagunkat is szépnek. Ez, ahogy Eminem is utal rá az outro részben – elég bénán hangzik. A szépséget itt talán teljességként, abszolút pozitív értékként kell értelmeznünk, amely minden emberben benne van. Értelmezésünk szerint mindennek a rövidítése a beautiful.

Mondható erre – Eminem is figyelmeztet rá: even if it sounds corny –, hogy nyálas, vagy béna ezekről a gondolatokról szólni. Eminem mégis megpróbálta, és mi úgy érezzük, sikerült is neki beszélnie róla. Most már csak a gyaloglás van hátra. Úgyhogy vegyük is fel azokat a bizonyos cipőket, és gyűjtsük bele a kilométereket!

Eminem: Beautiful

Eminem: Szép

[Intro:]
Lately I've been hard to reach, I've been too long on my own
Everybody has a private world where they can be alone
Are you calling me? Are you trying to get through
Are you reaching out for me, like I'm reaching out for you?
.
[Intro:]
Az utóbbi időben nehéz volt engem elérni, már túl régóta egyedül vagyok
Mindenkinek megvan a maga kis világa, amiben egyedül lehet
Felhívsz? Próbálsz elérni?
Kapaszkodsz utánam, ahogyan én is kapaszkodom teutánad?
I'm just so fuckin' depressed, I just can't seem to get out this slump
If I could just get over this hump
But I need something to pull me out this dump,
I took my bruises, took my lumps
Fell down and I got right back up
But I need that spark to get psyched back up
In order for me to pick the mic back up
I don't know how or why or when I ended up in this position I'm in
I'm starting to feel decent again
So I decided just to pick this pen
Up and try to make an attempt to vent
But I just can't admit
Or come to grips with the fact that I may be done with rap
I need a new outlet, and I know some shit's so hard to swallow
But I just can't sit back and wallow
In my own sorrow
But I know one fact I'll be one tough act to follow
One tough act to follow
I'll be one tough act to follow
Here today, gone tomorrow
But you'd have to walk a thousand miles
Én csak kicseszett depressziós vagyok, asszem nem tudok megszabadulni ebből a posványból
Ha túllennék végre ezen a nehéz időszakon
De valami kell nekem, ami kihúz ebből a szarból
Szereztem sérüléseket, megszenvedtem, amit meg kellett
Felbuktam és aztán szépen fel is álltam
De most kellene egy szikra, hogy felélessze a lelkem
Azért, hogy újra fel tudjam emelni a mikrofont
Nem tudom, mikor, miért és hogyan kerültem ebbe a helyzetbe, amiben most vagyok
Újra elkezdem normálisnak érezni magam
Szóval elhatároztam, hogy tollat fogok, és megpróbálom kiereszteni magamból
De egyszerűen nem tudom elfogadni vagy túljutni a tényen, hogy befejeztem a rappelést (egy életre)
Kell nekem egy új lehetőség, és tudom, hogy sok szart elég nehéz lenyelni
De nem mehetek vissza fetrengeni
A saját nyomoromba
De egy valamit biztosan tudok, hogy baromi nehéz lesz utánam csinálni
Baromi nehéz lesz utánam csinálni
Baromi nehéz lesz utánam csinálni
Ma itt vagyok, holnapra elmegyek,
De neked 1000 mérföldet kellene gyalogolnod
.
In my shoes, just to see
What it's like, to be me
I'll be you, let's trade shoes
Just to see what it'd be like to
Feel your pain, you feel mine
Go inside each other's minds
Just to see what we find
Look at shit through each other's eyes
But don't let 'em say you ain't beautiful, oh
They can all get fucked.
Just stay true to you
So don't let 'em say you ain't beautiful
Oh, they can all get fucked. Just stay true to you
Az én cipőmben, hogy megértsd,
Milyen az, nekem lenni
Én meg te leszek, gyere, cseréljünk cipőt
Csak hogy megértsem, milyen érezni a fájdalmad, te meg érezd az enyémet
Költözzünk bele egymás agyába,
Csak hogy meglássuk, mit találunk ott
Nézzük a dolgokat egymás szemén keresztül
De ne hagyd, hogy azt mondják, nem vagy szép, oh
Mindenki bekaphatja
Csak maradj hű magadhoz
Szóval ne hagyd, hogy azt mondják, nem vagy szép
Mindenki bekaphatja
Csak maradj hű magadhoz
.
I think I'm starting to lose my sense of humor
Everything is so tense and gloom
I almost feel like I gotta check the temperature in the room
Just as soon as I walk in
It's like all eyes on me
So I try to avoid any eye contact
'cause if I do that then it opens a door for conversation
Like I want that... I'm not looking for extra attention
I just want to be just like you
Blend in with the rest of the room
Maybe just point me to the closest restroom
I don't need no fucking man servant
Trying to follow me around and wipe my ass
Laugh at every single joke I crack
And half of them ain't even funny like
"Ha!, Marshall you're so funny man, you should be a comedian, god damn"
Unfortunately I am, but I just hide behind the tears of a clown
So why don't you all sit down?
Listen to the tale I'm about to tell
Hell, we don't gotta trade our shoes
And you ain't gotta walk no thousand miles
Asszem, kezdem elveszteni a humorérzékem
Minden olyan feszült és komor
Majdnem úgy érzem, hogy amint belépek egy szobába, ellenőriznem kell az ottani hőmérsékletet
Olyan, mintha minden szem rám szegeződne
Szóval próbálok kerülni bármiféle szemkontaktust
Mer’ ha így csinálom, akkor van csak esély párbeszédre
Mintha akarnék beszélgetni... Nem keresek különös figyelmet
Csak olyan akarok lenni, mint bárki
Elvegyülni a szobában levőkkel
Talán csak az kell, hogy mutasd meg a legközelebbi klotyót
Nem kell nekem egy kibaszott lakáj, hogy állandóan a nyomomban legyen, és kitörölje a seggem
Hogy röhögjön minden szar viccemen, aminek a fele még csak annyira sem vicces, mint ez:
“Hé, Marshall, milyen vicces srác vagy te, komédiásnak kellett volna menned, bazmeg.”
Sajnos persze az vagyok, de elrejtőzködöm a bohóc könnyei mögött
Szóval, miért is nem ültök le mind, és hallgatjátok meg a mesém, amit mondani akarok
A pokolba is, nem kell cipőt cserélnünk,
és neked nem kell 1000 mérföldet gyalogolnod
[Chorus]  
Nobody asked for life to deal us
With these bullshit hands we're dealt
We have to take these cards ourselves
And flip them, don't expect no help
Now I could have either just
Sat on my ass and pissed and moaned
Or take this situation in which I'm placed in
And get up and get my own
I was never the type of kid
To wait by the door and pack his bags
Who sat on the porch and hoped and prayed
For a dad to show up who never did
I just wanted to fit in
At every single place
Every school I went
I dreamed of being that cool kid
Even if it meant acting stupid
Senki nem kérte az életet, hogy ilyen fos kártyákat osszon nekünk
Magunknak kell kiválasztanunk a kártyáinkat, és felfordítani őket – nem várva segítséget
Most pedig ülhetnék a seggemen dühöngve és morogva
Vagy megbékélhetek ezzel a helyzettel, amibe belekerültem
És felkelhetek, és elvehetem a jussom
Sose voltam az a kölyök,
Aki az ajtó mellett várakozik, és szépen bepakolja a cuccát
Aki ott csücsül a verandán és remél, meg imádkozik
Azért, hogy felbukkanjon az apa, aki sose jött el
Én csak be akartam illeszkedni
minden helyen, ahol voltam
minden suliban, ahova jártam
Arról álmodoztam, hogy én leszek a fasza gyerek
Még ha ez azt is jelenti, hogy idiótán kell viselkednem
.
Aunt Edna always told me "Keep makin' that face it'll get stuck like that"
Meanwhile I'm just standin' there
Holdin' my tongue tryna talk like this
'Til I stuck my tongue on that frozen stop sign pole at 8 years old
I learned my lesson then cause I wasn't tryna impress my friends no more
But I already told you my whole life story
Not just based on my description
'cause where you see it from where you're sitting
Is probably 110% different
I guess we would have to walk a mile
In each other's shoes, at least
What size you wear? I wear tens
Let's see if you can fit your feet
Edna néni mindig azt mondta nekem, hogy  „Ne vágj grimaszokat, mert a végén még úgy marad az arcod”
És ezalatt én csak ott álltam, tartottam a szám, és megpróbáltam így beszélni
Amíg 8 éves koromban odaragadt a nyelvem a stoptábla fagyott rúdjához
Akkor megtanultam a leckét, és utána többé már nem akartam lenyűgözni a haverokat
De már elmondtam neked az egész életem
nemcsak a saját élményeimre alapozva
merthogy magad is láthatod onnan, ahol ülsz
kábé 110%-ban tűnik másnak
Asszem mégis inkább gyalogolnunk kellene legalább egy mérföldet
egymás cipőjében Neked hányas a lábad? Az enyém 42-es, lássuk, jó-e rád is
[Chorus]  
[Outro:]
Yea... To my babies. Stay strong.
Daddy will be home soon
And to the rest of the world, god gave you the shoes
That fit you, so put 'em on and wear 'em
And be yourself, man, be proud of who you are
Even if it sounds corny,
Don't ever let no one tell you, you ain't beautiful

.

Yea... És a kislányaimnak azt üzenem: maradjatok erősek, apa hamarosan hazaér
A többieknek meg ezt:
Isten olyan cipőt adott nektek, ami illik rátok, szóval vegyétek fel és viseljétek
Legyetek önmagatok, legyetek büszkék arra, ami vagytok
És mégha ez iszonyú nyálasan is hangzik:
Sose engedjétek senkinek, hogy azt mondja nektek, hogy nem vagytok szépek.

.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!