Egyes levelibékák rezgésekkel kommunikálnak
A pirosszemű levelibéka alaposan megrázza a faágat, amelyen ül, hogy az így keltett rezgéssel üzenjen a lehetséges vetélytársaknak, s megjelölje a territóriumát - állítják ausztrál kutatók.
A pirosszemű levelibéka (Agalychnis callidryas) Közép-Amerika trópusi őserdőiben honos. Fákon él, s ritkán ereszkedik le a földre. Különleges tulajdonsága, hogy nem ugrál, hanem végtagjai segítségével mászik az ágakon. A húsevő békák éjszakai életmódot folytatnak, lepkékre, tücskökre, bogarakra, legyekre, sőt néha kisebb békákra is vadásznak. Nappal a leveleken lábaikat magukhoz szorítva pihennek. Kitűnően álcázzák élénk mintázatukat: vörös szemüket átlátszó szemhéj fedi, melynek mintázata a növények erezetét imitálja. A kistermetű, alig 7 centiméteres levelibéka hátoldali része zöld, hasa fehér, oldala kék vagy lila, függőleges fehér csíkokkal, lábujjai narancssárgák. Az oldalakon és a végtagokon lévő élénk színek a ragadozók elriasztására szolgálnak, amelyek mérgezőnek hiszik a békát.
(Forrás: wikimedia commons)
Az korábban is ismert volt, hogy az állatok érzékenyen reagálnak a rezgésekre, ám mindmostanáig a kutatók nem tudták, hogy ezt egymás közti kommunikálásra is alkalmazhatják - olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon.
Az Adelaide-i Állatkert, valamint a Flinders Egyetem zoológusai Greg Johnsonnal az élen a békák élénk színezetének szerepét vizsgálták a párválasztásban. Legnagyobb meglepetésükre azt fedezték fel, hogy a párzási rituálé része a faágrázás, különösen, ha a közelben egy vetélytárs is felbukkan.
A kutatások során a tudósok infravörös, azaz "éjjellátó" kamerákat használtak, hogy meglessék a sötétség leple alatt párzó kétéltűeket, de beszereztek aprócska szeizmográfokat, hogy megbizonyosodjanak arról, a rezgéseket valóban a békák keltették az alattuk lévő ág megrázásával, s nem a szél, vagy más természeti jelenség keltette effektusról van-e szó.
A csoport egymáshoz közeli ágakra helyezett két békát, s mint kiderült, a hímek addig rázták az alattuk levő ágat, míg a vetélytársak közül valamelyik fel nem adta. Ha ily módon nem sikerült dűlőre jutniuk, birokra keltek, míg valamelyikük nem győzött. A farázás volt az agresszió leggyakoribb kifejezésmódja, s a rezgések paraméterei a hímek méretétől függtek, valamint attól, hogy mennyire eszkalálódott a konfliktus.
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a hímek a fán akár másfél méterre is eljutó rezgésekkel jelölték meg a párzásra a területüket. Egy másik kísérlet során robotbékával keltettek rezgéseket, amikor egy hímbéka volt a közelben. A hímek a robotokra ugyanúgy reagáltak, mint húsvér fajtársaikra.
Kísérletekről az ausztrál kutatók a Current Biology című folyóiratban számoltak be.