De van benne rendszer!

Hivatkozni néha macerás, de szerencsére van benne rendszer. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy hogyan hivatkozhatunk a leggyakoribb kiadványtípusokra.

Sorozatunk előző részében foglalkoztunk azzal, hogy egy „tudományos igényű”, a tudományos diskurzusba bekapcsolódni kívánó szövegben miért is kell a felhasznált szakirodalomra hivatkozni. Tisztáztuk, hogy milyen helyzetekben van erre szükség: gondolatok, információk átvételekor, illetve szó szerinti idézetek esetén. Azt is áttekintettük, hogy a hivatkozásra nagy vonalakban milyen „technikai” lehetőségeink vannak: beszéltünk a lábjegyzetes hivatkozásról és a szöveg közbeni zárójelesről.

Ha a fentieket tudomásul vettük, és beláttuk, hogy hivatkozni márpedig muszáj, eljutottunk a hivatkozások készítésének második szintjére (és még mindig hátra van egy életünk!). Itt azzal a kihívással szembesülünk, hogy milyen sokféle szöveg van a világban kinyomtatva, milyen sokféle formában tudják azokat megjelentetni. Ugyanis ha egy egyszerzős könyvre akarunk hivatkozni, akkor még könnyű dolgunk van. De mi van, ha a kézikönyvet többen írták, de mi csak egy egyetlen szerzőtől származó fejezetet akarunk idézni? Mi a helyzet akkor, ha a cikk egy tanulmánykötetben jelent meg? És ha egy folyóiratban? Mi van, ha egy meg nem jelent, titkos kézirattal dolgozunk? Ja, és persze mi van, ha fent van a neten: miért nem elég odadobni a linket?

Az alábbiakban ezekre a problémákra igyekszünk válaszokat adni. És mielőtt belecsapnánk, megint csak biztatni tudjuk a dolgozatírókat. A hivatkozás egyszerű és logikus, valójában az esetek mindegyikében ugyanazon elv szerint kell eljárnunk. A legfontosabb az, hogy minden egyértelműen visszakereshető legyen. És ennek érdekében természetesen egy mindent átható szabályt kell megfogalmaznunk.

Minden hivatkozás úgy kell, hogy felépüljön, hogy megjelöli

• az idézett mű szerzőjét (vagy szerzőit),
• a mű pontos címét,
• a mű megjelenésének dátumát,
• a mű megjelenésének pontos helyét, továbbá
• a műből felhasznált részlet vagy részletek pontos oldalszámát.
  

  Személyazonosság
  (Forrás: Wikimedia Commons / German Government)

Ebből kell minden esetben kiindulnunk. Olyanok ezek az úgynevezett bibliográfiai adatok, mint a személyek esetében a személyazonosságot igazoló adatok (neve, személyi igazolvány száma, anyja neve, születési helye, ideje, állandó lakcíme). Ha ezeket logikusan végiggondoljuk, és utánanézünk a kiadványokban, nagy baj nem érhet minket. Az alábbiakban külön tárgyaljuk az ƒ„offline” és az „online” hivatkozásokat. Lássuk először a papíron megjelent művekre vonatkozó szabályokat!

Hivatkozás papíron megjelent művekre

1. A legkönnyebb eset, ha valamilyen szakkönyvre szeretnénk hivatkozni, amelynek van egy szerzője, és egy kiadó ki is adta. Ebben az esetben meg kell adnunk a könyv szerzőjének a nevét, a könyv megjelenésének a dátumát, a könyv címét, a könyv kiadóját és a kiadás helyét. Tegyük fel, hogy a kiadvány a Fodor István-féle Világ nyelvei és nyelvcsaládjai; ebben néztünk utána mondjuk a sárga ujgur nyelvnek. Erre a könyvre így hivatkozhatunk a bibliográfiában:

Fodor István (2004): A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest

(A kiadó és a kiadás helye felcserélődhet. A lényeg, hogy egységesen vagy ebben, vagy a másik sorrendben használjuk.) Erre a műre a hivatkozásunkat a szöveg közben így rövidíthetjük zárójelben (a sárga ujgurokról a 75. oldalon találunk információkat):

(Fodor 2004: 75.)

A lábjegyzetes hivatkozás esetén pedig az adott oldali hivatkozáshoz írjuk a lábjegyzetbe az oldalszámot:

Fodor István (2004): A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 75. oldal

A fontos adatok tehát a könyv pontos címe és a megjelenés adatai: kiadó, kiadás helye és ideje. De hol tudunk mindezeknek utánanézni? – Minden könyvben, illetve sajtótermékben találunk egy úgynevezett impresszumot. Az impresszum tartalmazza a számunkra lényeges, az imént felsorolt kiadási adatokat. Az impresszumot általában a kötetek belső címlapján, valahol az első lapok egyikén találjuk, esetleg – ritkábban – a hátsó borító belső oldalán, vagy a hátsó lapok egyikén. (Utóbbi főleg régebbi kiadványok esetében fordul elő.)

Milyen csapdákat rejt, ha nem magyar szerző írta a könyvet? – Ebben az esetben figyelnünk kell arra, hogy melyik az illető vezeték, illetve keresztneve, és természetesen a vezetéknevét kell előre írnunk. Ha egyébként az adott nyelven a nevek sorrendje a magyaréhoz képest fordított (tehát az utónév kerül előre és a vezetéknév hátra), akkor a kettő közé vesszőt teszünk (ezt egyébként a magyar nevek esetében is megtehetjük – az egységesség jegyében). Tehát, ha Noam Chomskyra szeretnénk hivatkozni, akkor azt így tehetjük meg:

Chomsky, Noam (1957): Syntactic Structures. The Hague/Paris, Mouton.

Ha a könyv magyar fordítását használtuk, akkor pedig így:

Chomsky, Noam (1995): Szintaktikai szerkezetek. Nyelv és elme. Ford.: Zólyomi Gábor, Osiris Kiadó, Budapest.

Fontos tehát, hogy a bibliográfiában a fordítót is megadjuk, hiszen az őáltala tolmácsolt szavakat idéztük. Ha idegen nyelven olvastuk a könyvet, de néhány részletet lefordítottunk, és azt idézzük, azt is írjuk oda, hogy saját fordításról van szó.

2. Kicsit bonyolultabb, de még nem ijesztően szörnyű eset, amikor egy folyóiratban megjelent tanulmányra szeretnénk hivatkozni. Ilyenkor is teljesen egyértelmű, hogy a hivatkozás a tanulmány szerzőjének a nevével fog kezdődni, a megjelenés ideje szintén nem kihagyható, a tanulmány címét is meg kell adnunk. A megjelenés helyének pedig megadjuk az adott folyóirat adott számát és a benne elfoglalt oldalszámokat.

Tegyük föl, hogy Kuthy Erika Kalandozások a spanyol nyelvű internetes honlapokon című tanulmányát idéztük, amit a Modern Nyelvoktatás című folyóiratban olvastunk. Ez a munka így kerül be a bibliográfiánkba:

Kuthy Erika (2006): Kalandozások a spanyol nyelvű internetes honlapokon. Modern Nyelvoktatás, XII. évfolyam/3–4. szám, 126–130. oldal

A megjelenés helyén tehát a folyóirat címe és a megfelelő lapszámra való utalás áll. És így tudunk rá a szöveg közben hivatkozni, ha mondjuk a 128. oldalról idéztünk:

(Kuthy 2006: 128.)

Gyakran alkalmazott konvenció, hogy a folyóiratok címét a bibliográfiában dőlt betűvel szedik. A folyóiratok esetében – ugyanúgy, ahogy a könyveknél – az impresszum segít megtalálni az évfolyamot, lapszámot, bár ezek rend szerint a külső és a belső címlapon is szerepelnek.

Zavarba jöhetünk olyan esetekben, amikor a – ritkább időközönként megjelenő – folyóirat oldalszáma nem az első oldallal kezdődik, hanem mondjuk az első lapon azt találjuk, hogy 200. Ebben az esetben hidegvérrel maradjunk a nyomtatott lapszámnál! Mielőtt olvasóink halálra izgulnák magukat, eláruljuk, hogy ez olyankor fordul elő, amikor egy évfolyamon belül az egyes lapszámok folyamatosan számozódnak, azaz ha mi a második lapszámot tartjuk a kezünkben, abban nem lesz 1. oldal, hanem előfordulhat, hogy a 200. oldallal kezdődik. A folyóiratok talán több rendkívüli izgalmat nem tartogatnak.

3. A legbonyolultabb eset az, amikor egy cikkre hivatkozunk, ami egy tanulmánykötetben jelent meg. Ebben az esetben is követjük az eddigi logikát: az idézett cikk szerzőjét és címét adjuk meg, majd a megjelenés helye bonyolódik, mert ott be kell írnunk a tanulmánykötetet, aminek szerkesztői vannak stb.

Tegyük fel, hogy Marosi Ernő A Pray-kódex húsvéti képsorához című tanulmányát szeretnénk felhasználni. Ez a tanulmány a Boka László és P. Vásárhelyi Judit által szerkesztett Szöveg – emlék – kép című kötetben jelent meg. Így kerül be ez a tétel a bibliográfiánkba:

Marosi Ernő (2011): A Pray-kódex húsvéti képsorához. In: Boka László –P. Vásárhelyi Judit szerk.  Szöveg – emlék – kép. Országos Széchényi Könyvtár és Gondolat Kiadó, Budapest, 11–25. oldal

A varázslat kulcsa itt az „In”, ami éppen azt jelöli, hogy tanulmánykötetben jelent meg az írás, amit idéztünk, tehát egy kiadványnak csak a részére hivatkoztunk. A másik fontos elem, hogy az ilyen gyűjteményes köteteknél a szerkesztőket nevezzük meg, és ezt oda is kell írni (különben úgy tűnhet, hogy ők a szerzők). Ha ennek a tanulmánynak a 21. oldaláról idéztünk, akkor a szöveg közben természetesen így rövidítünk:

(Marosi 2011: 21)

4. Kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha egy szerzőnek egy évben több munkája is megjelent, és mi annyira szeretjük őt, hogy több művére is hivatkozunk. Ebben az esetben látszólag bajba kerülünk a rövidítéseknél, hiszen két különböző tanulmánynak nem lehet ugyanaz a rövidítése, hiszen akkor a hivatkozás nem egyértelmű. Kétségbeesni kár lenne emiatt. Ebben az esetben az évszámok mellé a kis arab ABC betűi kerülnek (sorban); a fenti példát használva így:

(Marosi 2011a: 21)

Ezt a bibliográfiában is egyértelműsítjük:

Marosi Ernő (2011a): A Pray-kódex húsvéti képsorához. In: Boka László –P. Vásárhelyi Judit szerk. Szöveg – emlék – kép. Országos Széchényi Könyvtár és Gondolat Kiadó, Budapest, 11–25. oldal

Ezek után folyatatjuk a további 2011-es Marosi-írásokat:

(Marosi 2011b: 426.)

(Marosi 2011c: 99.)

Ezen a ponton már aligha merülhet fel a kérdés, hogy a bibliográfiában az ugyanahhoz a szerzőhöz tartozó műveket milyen sorrendben listázzuk. Hiszen teljesen egyértelmű, hogy időrendben.

Hivatkozás internetes forrásokra

Senki sem fog meglepődni, ha azt mondjuk, az internetes hivatkozások esetében is pont azt az eljárást kell követnünk, mint az offline világban. Fel kell tüntetnünk a szerzőt, a címet és a megjelenés helyét. Ez utóbbi a weblap megnevezéséből és az elérési útvonal (URL) megadásából áll. Ezen kívül fontos még rögzítenünk azt a dátumot, amikor mi letöltöttük a szöveget. Ez azért elengedhetetlen, mert az internetes publikációk változhatnak az idők során. Nekünk szerzőként azt az állapotot kell „rögzítenünk”, amelyben mi találtuk a szöveget.

Tegyük fel tehát, hogy az interneten találtunk egy érdekes tanulmányt Takács Boglárka tollából, ami Pészách: vallási ünnep és tavaszi nagytakarítás címmel jelent meg egy Nyelv és Tudomány nevezetű internetes újságban. Így kerülne be ez a tanulmány a bibliográfiába:

Takács Boglárka (2012): Pészách: vallási ünnep és tavaszi nagytakarítás. Nyelv és Tudomány, 2012. április 6., http://www.nyest.hu/hirek/peszach-vallasi-unnep-es-tavaszi-nagytakaritas (Utolsó letöltés: 2012. 04.10.)

A szöveg közben pedig – nem meglepő módon – így rövidítjük a hivatkozást:

(Takács 2012)

Természetesen internetes hivatkozás esetében az oldalszámot nem kell megadnunk.

Persze tudjuk jól, hogy az interneten sokféle „forrásból” lehet meríteni. Ezek nagy részének nincs megnevezve a szerzője, sokszor nincs az írásoknak címük se, és a megjelenés dátuma sem deríthető ki mindig könnyen. Ezekre tehát nem tudunk a kellő (és elvárt) pontossággal utalni. Ha olyan „tanulmánnyal” találkozunk, amelynek a szerzője még a nevét sem vállalta írásához, jobb, ha nem idézzük, mert szavahihetősége, megbízhatósága megkérdőjelezhető. Ugyanez igaz a Wikipédiából vett idézetekre is.

Fentiekben ízelítőt adtunk a hivatkozások szép színes világából. Összefoglalásul kijelenthetjük, hogy hivatkozni néha tényleg macerás, de azért nem vészes, rá lehet érezni az ízére. Ha valaki a fenti elveket észben tartja, nagy baja nem eshet. Egyébként meg bármikor felüthetünk egy tudományos munkát, ami igényesen van szerkesztve, és megnézhetjük benne a hivatkozási módokat.

Kapcsolódó tartalmak:

• Hogyan hivatkozzunk?
• Mi az a plágium?
• Plágium vagy jogfolytonosság?
• Ismeri a betűket? Tanuljon meg írni!

Hasonló tartalmak:

• Hogyan hivatkozzunk internetes forrásokra?
• Hogyan hivatkozzunk olyasmire, amire nem szokás hivatkozni?
• Hogyan hivatkozzunk
  netes tartalmakra?
• Tíz hiba, amit ne kövessünk el a bibliográfiában
• A plágium – bűncselekmény

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)