Családi kapcsolatokat tehet tönkre
a lingvicizmus
Szomorú történet Bujatesten.
Lingvicizmus
„A nyelvi alapon meghatározott embercsoportok közötti diszkriminációt a nyelvészetben lingvicizmusnak nevezik. [...] egyetlen nyelv különböző változatait beszélő csoportok között is előfordul diszkrimináció. [...] Nem az emberek beszédét kell megváltoztatni, hanem a diszkriminációt kell megszüntetni.
Miközben nap mint nap hallhatunk arról, mi mindent tesznek meg a politikusok a családokért, úgy tűnik, a magyar politika nem próbál meg fellépni a családon belüli lingvicizmus ellen. Persze nem mintha a lingvicizmus ellen tennének bármit. Sőt épp azok a politikusok, akik leginkább hangoztatják a családok fontosságát, fintorognak, ha a családon belüli erőszak ellen kell törvényt hozni. Miközben az alkohol felelős számos társadalmi problémáért, és családok életét teszi tönkre, az állam az alkoholfogyasztást propagálja. Ezek után végül is nincs mit csodálkoznunk, miért éppen a családon belüli lingvicizmus ellen tenne.
(Forrás: ritkanlathatotortenelem.blog.hu)
Hogyan teheti tönkre a lingvicizmus a családon belüli kapcsolatokat? Amikor a gyerek korai éveiben megtanul beszélni, a szülei, nagyszülei, szomszédai nyelvváltozatát tanulja el. Azonban mikor később iskolába kerül, megtanulja, hogy a szülei által használt formák „helytelenek”, „csúnyák”, „magyar ember ilyet nem mond”, sőt „így csak a cigányok beszélnek”. Ez pedig óhatatlanul konfliktushelyzetet teremt a szülő és a gyerek között.
Vigyázat, spoiler! Az alábbiakból kiderül a darab által bemutatott történet néhány fordulata. Amennyiben a közeljövőben meg kívánja nézni a darabot, javasoljuk, hogy tegye félre cikkünket színházlátogatás utánra!
Egy ilyen folyamatra mutat konkrét példát Pintér Béla legújabb darabja, a Bárkibármikor. Főhőse, az író-rendező által játszott Árpád alapjában véve rendkívül szimpatikus ötvenes férfi, aki egyedül nevelte fel mozgássérült fiát. A darab során is nagy igyekezettel próbálja meg rendezni családtagjainak problémáit. Szinte az egyetlen felróható hibája lingvicizmusa. Ez kezdetben csak halványan nyilvánul meg: amikor édesanyja (Csákányi Eszter még a tőle megszokott színvonalhoz képest is kifejezetten remek előadásában) pogácsát kínálgat, a „csipegessetek” kifejezést használja. Árpád „logikusan” levezeti, hogy az ember nem madár, nincs csőre, tehát nem tud csipegetni, csak enni. A helyzet akkor fajul el igazán, amikor édesanyját baleset éri, és ez szellemi állapotára negatívan hat. Ekkor ugyanis már nem képes megfelelően korrigálni nyelvi „hibáit”, és a kikerülendő csipeget helyére nem képes odaillő szinonimát találni, ami Árpádot még inkább bosszantja.
Ráadásul a baleset más beszédbeli módosulásokkal is jár. Kezdetben a zavarodott öregasszony a határozott névelőnek akkor is az a formáját használja, amikor az magánhangzóval kezdődő szó előtt áll, azaz amikor az az alakot szokás használni (a ajtó, a ablak stb.). Ennek a valóságban többféle oka is lehet, általában jellemző, hogy az idősödéssel párhuzamosan az ember visszatér a gyermekkorában elsajátított változathoz. Senki se csodálkozzon tehát, ha idősödő szülei, aki – legalábbis az ő emlékezete szerint – sosem suksüköltek vagy nákoltak, idős korukra „rászoknak” erre. Valójában sokkal inkább arról lehet szó, hogy gyermekkori változatukat felnőtt korukban elnyomták, de idős korukra visszatér. Ha szellemi leépülésüket valami sietteti, akkor ez nagyon hirtelen is bekövetkezhet.
Árpád persze a „helytelen” névelőhasználaton is kiakad, mire édesanyja megpróbálja korrigálni beszédét: ezután mássalhangzóval kezdődő szavak előtt is az az alakot használja.Ez is természetes reakció: ha valaki nem ismeri, vagy nem tudja használni a „helyesnek” kikiáltott szabályt, akkor áteshet a ló túlsó oldalára, és ott is kerülni kezdi a tiltott alakot, ahol azt a „nyelvhelyességi szabályok” is előírják, vagy meg is követelik. Persze Árpád ezen is dühöng, hogy most már „ómagyarul” beszél.
Végül anya és fia között a problémát már nem is a baleset következményeképpen fellépő emlékezetkiesés jelenti (a helyzet ugyanis folyamatosan javul), hanem az, hogy Árpád folyamatosan beleköt édesanyja minden szavába, így szülő és gyermeke között végképp megromlik a kommunikáció. Ebben a helyzetben Árpád is áldozat: annak a társadalmi helyzetnek az áldozata, mely szerint van egy elvárható nyelvhasználat, és ha valaki ezt nem követi, akkor azzal valami nagy baj van. Árpád nem is édesanyja állapotának javítására, csupán nyelvhasználatának kiigazítására összpontosít.
A darabnak természetesen számos egyéb szála is van, a lingvicizmus motívuma mellékes. Különösen érdekes kontrasztot alkot azonban azzal, hogy a darabban számos nyelvi játékot, eltorzított kifejezést találunk: a darab Bujatesten játszódik, a szereplők a Penész, Szexislány és Morbid körúton és a Megvárt ligetben járjak, Árpád fia karalízises stb. E rugalmas nyelvhasználati háttér még jobban kiemeli a nyelvhelyességi görcsölések abszurditását.
@Zöld Kacaj: „ s azt állítja, nem helyes, ha suksüköl valaki, hogy ezzel a hibával eleve kizárja magát egy csomó mindenből?”
Nem, azt tanítja, meg, hogy tartson bunkónak mindenkit, aki suksüköl.
„Netán az ikes ige immár helyesnek számító alanyi ragozásának használata többé nem jelzi majd az illető társadalmi helyzetét és műveltségét?”
Valóban nem jelzi, ma már az „eszek”, „iszok” teljesen elfogadott. Pl. a HungaroLingva című, külföldieknek szóló magyar nyelvkönyv egyenesen ezt tanítja, az „eszem valamit” formát nem is.
„Inkább azt kellene javasolni, hogy többféle nyelvvariánst tanítsanak az iskolában s rugalmasabb nyelvszemléletet.” Mondtunk mi mást?
Akkor tehát lingvicizmus lenne az is, amikor az iskola a köznyelvet és az irodalmi nyelvet tanítja, s azt állítja, nem helyes, ha suksüköl valaki, hogy ezzel a hibával eleve kizárja magát egy csomó mindenből? Ne is legyen soha választása senkinek milyen nyelvváltozatot szeretne beszélni, mindenki a saját családjából, kasztjából hozza és kész? Röghöz nem akarjuk kötni?
Netán az ikes ige immár helyesnek számító alanyi ragozásának használata többé nem jelzi majd az illető társadalmi helyzetét és műveltségét?
Az rendben van, hogy a magánéletben senkit se nézzünk le, különböztessünk meg nyelvhasználata miatt, de ne zárjuk el a magyar nyelv megtanulásának lehetőségét senki elől! Inkább azt kellene javasolni, hogy többféle nyelvvariánst tanítsanak az iskolában s rugalmasabb nyelvszemléletet.
A nőket mind a mai napig valóban megkülönböztetik, de inkább csak intézményesen és "sunyiban" (pl. a fizetés differenciák). Szemtől-szembe nem akkora hősök a férfiak - vagyis ez a nő viselkedésétől függ. Érdeklődő-neutrális tekintettel hosszasan ránézek - legtöbbször ennyi elég. Ha a fülem hallatára lekezelő: hm? - és ezzel otthagyom.
Tájnyelvek. 37 évet éltem Magyarországon. Vas megyébe évente, de máshova is elég sokat utaztam. A tájnyelveket, ahol nem használtak általam nem ismert szavakat, csak kellemesen új hangzásnak éreztem... ha egyáltalán ráértem ilyesmit észrevenni és élvezni. Elhiszem, hogy létezik megkülönböztetés, hallottam is róla, de saját tapasztalatok alapján nem találkoztam vele.
Valszeg mederinek van igaza: ma már ilyesmit kisarkítani - hogy hű de érdekes - szerintem is csak bizness.
Haddd ne értsek egyeeet...! :)
Sem a gyereket, sem a másképpen beszélőt nem "veszi hülyére" mindenki, ahogyan a nőket sem mindenki tekinti "alacsonyabb rendűnek"..
-A szélsőséges eseteket én nem tekintem általánosnak, mert nem az. A színdarabok, és az újságok írói sem azért hozzák szóba ezeket, mert általános lenne, hanem mert céljuk a figyelemfelkeltés, máskor pedig a megbotránkoztatás.. Mondhatjuk úgy is, hogy cél a "kasszasiker"..:)
@Sultanus Constantinus: Nekem meg más tapasztalataim vannak. Jók a szüleim!
A családokban általában mindig a szülőnek van igaza, és a gyerek mindig hülye. Ez teljesen független a szülő és a gyerek végzettségétől, iskolázottságától, életkorától stb. és mindaddig így lesz, amíg a szülők élnek (saját tapasztalat). Szóval én azt mondom, nem érdemes az ilyesmit túl komolyan venni.
@mederi: Nem más téma, ugyanúgy ostoba beidegződések, előítéletek eredménye, mint a nyelvi alapú diszkrimináció. Épp azért hoztam neked ezt példának, mert tudom, hogy nőként mindenképp érzed, miről van szó. Már csak azt kell ízlelgetnek, hogy ha valakit a nyelvhasználata miatt néznek le, az ugyanilyen érzés. A nyelvi változatossággal kapcsolatos előítéleteinket ugyanúgy nem továbbadni kell a gyerekeinkek, hanem szabadulni tőlük.
@szigetva:
-A nők helyzete a társadalomban egy teljesen más téma, most nem erről beszéltem..:)
-A családon belüli nyelvhasználati szokások valóban magánügynek számítanának, ha nem okoznának eleve hátrányt az "alacsonyabb" sorból jövők részére (alacsonyabb = mélyszegény, külsőre is több okból elkülöníthető /ruházat, viselkedés, sőt, népcsoportra jellemző külső vonások, amiket sokszor a negatív viselkedéshez kötnek, mert sajnos gyakran köthetők/).
A "sajátos nyelvhasználat" a gyermekek tanulmányi eredmányét is érthetően rontja, hiszen nem lehet minden nyelvhasználó mellé "hozzáillő oktatást" biztosítani, ami ráadásul a későbbi elhelyezkedését, és beilleszkedését a társadalomba rontaná..
@mederi: Ha azt látjuk, hogy a társadalom, amelyben élünk (úgy általában) kevesebbre becsüli a nőket, mint a férfiakat, akkor mi is neveljük eszerint a fiainkat, lányainkat, hiszen így fognak tudni beilleszkedni? Nem inkább azt kell a gyerekeinknek elmondani, hogy ezen a hibás szemléleten próbáljanak felülemelkedni? Pontosan ez a helyzet a társadalomnak a nyelv változatossága iránti berzenkedésével: ezt ne akarjuk továbbadni a gyerekeinknek, mert hülyeség.
Továbbá valóban, minden család kiadhatna egy családi szótárt. Csak azért nem tesszük ezt, mert felesleges, hiszen a nyelvhasználati szokásainkat az adott családon belül mindenki ismeri, másokat meg ritkán érdekel.
@cikk:
Ha nem volna "lingvicizmus", akkor minden család külön-külön kiadhatna egy "XY családnyelv - köznyelv szótárat" (és fordítva), mert pl. az egyik családban pl. a paralízis karalízis, a másikban baralízis, a harmadikban nyaralízis volna.. :)
Hamarosan mi lennénk a "legnagyobb szókincsű" nép.. :)
-Az állandó javítgató a családban valóban kellemetlen, de ez az ő "nyelvi túlérzékenysége".
Olyan, mintha egyfajta értetlenségben szenvedne..
Ha látja bárki, hogy hiába javítgat másokat, valljon miért nem hagy fel vele? Az idősekkel kapcsolatosan számomra sem világos, hogy miért...
A gyermekeivel kapcsolatban talán azért, mert szeretné, ha a fiatal családtagjai igyekeznének minél jobban beilleszkedni a várható társadalmi rétegbe, ahová ha "igyekeznek" (tanulnak, dolgoznak, "viselkednek" /pl. nem veszekednek harsányan mások előtt/) jobb megélhetést teremthetnek maguknak.
(Nem láttam a darabot, így csak általánosságban mondtam véleményt..)