0:05
Főoldal | Rénhírek

City & Guilds, ég veled!

Nemrég derült ki, hogy augusztus 31-től megszűnnek a City & Guilds nyelvvizsgák. Az okok – a hivatalos közlemény ellenére – nem egészen világosak, ám az igen, hogy egy nagyon életszerű nyelvvizsgától kell búcsúznunk.

Jánk István | 2015. április 2.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a City & Guilds az egész világon megszünteti angol nyelvvizsgáit. (Magyarországon májusig lesz lehetőség ilyen vizsgát tenni.) Hogy miért történik mindez, az egyáltalán nem világos, ugyanis az erről szóló közlemény kissé homályos. A magyarra fordított változat tanúsága szerint a döntés hátterében az áll, hogy „a hosszú távú stratégiába nem illeszkednek a nemzetközileg kínált angol nyelvvizsgák”.

A City & Guilds Nagy-Britannia egyik legnagyobb képző központja, a fő profilja a szakképzések szervezése. A szakképzés mellett a másik fő terület a nyelvi képzés volt mindaddig, amíg meg nem állapították – „a cég nemzetközi stratégiájának és termék kínálatának [sic] felülvizsgálata” után –, hogy az nem illeszkedik a cég hosszútávú elképzeléseibe. Ez egyrészt azért furcsa, mert egy szakma megszerzése mellé nem árt tudni angolul is. Másrészt a hivatalos oldalon ez is szerepel a hírek között, hogy „English for Business Communications continues to be available as a qualification”, vagyis a Business Communications (üzleti kommunikációs) nyelvvizsga továbbra is elérhető lesz. Magyarországon azonban ez nincs akkreditálva. 

Good bye, City & Guilds!
Good bye, City & Guilds!
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ezen kívül dolgoznak egy új angol nyelvű terméklehetőségen, amiről egyelőre nem áll rendelkezésünkre további információ, ami nem meglepő, ugyanis még a City & Guilds európai központjában sem tudnak semmit az említett termékcsomagról. Ahogy a megszűnés pontos okáról sem. Hiába kerestünk meg több, a megszűnésben érintett felet, köztük a Katedra Nyelviskolát, a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központot, illetve magát a City & Guilds magyar és londoni központját is. Így csak találgatni tudunk.

Az egyik feltételezésünk, hogy – piaci termékről lévén szó – nem elég jövedelmezőek ezek a nyelvvizsgák, tehát nem éri meg őket forgalmazni. Ha ez így lenne, akkor az egyben azt is jelentené, hogy a népszerűséggel is gondok vannak, azaz nem választják elegen ezt a típust. Ez utóbbi könnyen elképzelhető, hiszen például az itthoni nyelvvizsgák közül az egyik legdrágábbról van szó. Másfelől van még egy lehetséges gazdasági ok, ami összecsengne a közleményben írtakkal. Ez az lehetőség, hogy valóban más irányba viszik a képzést, és a City & Guilds helyét más szereplő veszi át a nyelvvizsgapiacon (talán már meg is van, hogy ki). Természetes ezek csak teóriák.  

Mindenesetre több szempontból is nagyon sajnálatos a megszűnés híre. Először is azért, mert egy olyan nyelvvizsgáról beszélhetünk, amely a valódi kommunikációs képességeket mérte, és törekedett a minél életszerűbb nyelvhasználat leképezésére. Ez azt is jelentette, hogy a vizsgázók nemcsak a papír megszerzésének céljából választották ezt a típust, hanem a külföldi munkavállalás, az angol nyelv aktív használata miatt is.

Ezzel kapcsolatban Schwahofer Anikó, a Katedra Nyelviskola nyelvvizsgaszervezője a következőket írta nekünk: „A vizsgázók egy kedvelt, életszerű, nemzetközileg korábban az egyik legismertebb vizsgalehetőséget veszítik el, amihez rengeteg jól használható segédanyag állt rendelkezésükre a felkészüléshez, mi, vizsgahelyek pedig egy olyan partnert, akivel öröm volt a közös munka, és emberileg is nagyon becsültem személy szerint az a hatalmas odaadást, ahogy ők hozzáálltak ehhez a vizsgához. Borzasztó lehet az érzés, hogy az a rengeteg befektetett energia kárba veszett most.”

A City & Guilds megszűnése több szempontból is sajnálatos
A City & Guilds megszűnése több szempontból is sajnálatos
(Forrás: Wikimedia Commons / steenslag / CC BY-SA 2.0)

Abban azért reménykedünk, hogy a befektetett energia nem volt teljes egészében hiábavaló. Bízunk benne, hogy legalább a szemléletmód és a segédanyagok mintaként szolgálnak a többi nyelvvizsgatípushoz. Mert igencsak fontos lenne elérni azt, hogy a nyelvvizsga ne csupán egy kötelező kör, egy (diplomához) szükséges papír legyen, hanem valódi tudást, a hétköznapi élet során alkalmazható nyelvtudást adó képzés.

Schwahofer Anikó még egy dologra hívta fel a figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy „akik a City & Guilds vizsgát választották volna, azok most választanak egy másikat, így vizsgázók létszámának visszaesése nem várható, de ha valaki egy fél éve bizonyos típusfeladatokat gyakorol, annak nehéz lesz átállnia egy másfajta vizsgára.” Éppen ezért fontos, hogy minél több emberhez eljusson az információ, mivel a nyelvvizsga nagyon rövid határidővel szűnik meg. Akik szeretnének még City & Guilds nyelvvizsgára menni, azok utoljára májusban tehetik ezt meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2015. április 2. 09:11
1 Rodney Harrison

"Az okok – a hivatalos közlemény ellenére – nem egészen világosak,..."

thepienews.com/news/uk-onshore-testing-e...d-fraud-allegations/