Bővülünk, bővülünk
Fa. Fű. Fán. Füvön? No és miért nem fűn? Vagy füön? Honnan jön egyáltalán ide az a váratlan vé?
Egy olvasónk, Szatmári Sándorné rácsodálkozik a magyar alaktan egyik furcsaságára, vagy legalábbis annak egy kis szeletére. Szokásommal ellentétben nem idézem szó szerint a kérdését, mert nem eléggé érthető, inkább átfogalmazom:
Az -on/-en/-ön toldalék magánhangzók után általában csak egy [n] mássalhangzót tartalmaz, pl. fa ∼ fán. Viszont egyes hosszú magánhangzóra végződő névszótövek esetében a toldalékban megjelenik a magánhangzó, és előtte még egy [v] hang is, például fű ∼ füvön. Miért van ez? Ha az -on/-en/-ön magánhangzója is „ejtéskönnyítő”, meg a [v] is, akkor miért kell mind a kettő?
(Forrás: FJM88NL - Own work, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)
A kérdés teljesen jogos, és zavarban vagyok a választ illetően, mert magyarázatot nem tudok adni, csak részletesebben elmondani tudom a jelenséget. Mondhatnánk, hogy történetileg így alakult, de mennyiben lenne az magyarázat? Mondhatjuk, hogy az érintett szótövek végén régen volt egy [w]- vagy [v]-szerű hang, de ez is csak részigazság, mert szinte mindegyik ilyen tőnél más és más az „ejtéskönnyítő”, vagyis betoldott [v] eredete. Például a fű szónak megfelelő tő végén más finnugor nyelvekben [m] hang van, és a [v] bizonyára nem ennek a leszármazottja. Ráadásul a magyar fű első dokumentált alakjaiban nem szerepelt [v], például a 'füves' értelmű szót valószínűleg többféleképpen is mondták, például úgy, hogy fűs, fües, füjes meg fives. Tehát a fű esetben a [v] megjelenése valóban betoldás eredménye, míg például a ló tő esetében indokoltnak tűnik, hogy már az ugor alapalak végén is feltételezzenek valami [v]-szerű hangot.
Tehát a [v] hang megjelenésének (amit a szakirodalom v-vel bővülés néven szokott emlegetni) nem teljesen világos a története, de valószínű, hogy valóban a hiátus (vagyis két szomszédos magánhangzó) kiküszöbölésére jelent meg vagy maradt fenn. A toldalékokban megjelenő magánhangzók története legalább ennyire bonyolult, és ez nemcsak az -on/-en/-ön toldalékra igaz, hiszen az előbb láttuk, hogy például az -s toldalék is hasonlóan viselkedik: annak is van magánhangzó nélküli változata, és semmi akadálya nem lenne, hogy füves helyett így mondjuk: *fűs (sőt, mondták is így), ahogy például az erő szó képzett alakját erős-nek mondjuk. Vagyis a toldalékokban megjelenő magánhangzók története is tele van ingadozással, ide-oda változással.
Ami a mai helyzetet illeti, ott tartunk, hogy számos névszó- és igető esetében a hosszú magánhangzóra végződő tövek egy kis részének van [v]-vel bővült töve (amiben általában rövid az utolsó magánhangzó, például sző ∼ szöv-. Némelyik tőnek csak a [v]-vel bővült alakja maradt fenn, ilyen például az óv és a hív, vagy jelentéshasadással mindkét alakja, ilyen a hő (ennek már nincs [v]-s tőváltozata) és a hév. Sokszor találunk megszilárdult alakokban [v]-vel bővült tövet, miközben a tő egyéb alakjaiban nincs [v]. Ilyen például a bő melléknév: bővül, bőven, bővebb, de bőt, nem pedig *bővet. És néha még ingadozást is találunk, például a hű melléknévnek fennmaradt a híven határozói alakja is de a hűen is használatos, és megemlíthetjük a vele rokon főnevet is, aminek viszont csak ragozott alakjai léteznek: hívek, híve, de nincs *hív mint főnév. (A [v]-vel bővülés nemcsak a hosszú magánhangzóra végződő töveket érinti, például az igék körében ilyenek azok, amelyeknek sokszor [d]-re, [sz]-re és/vagy [v]-re végződő tőváltozatuk is van: esküd-, esküsz-, esküv-. A névszók között is vannak egyéb [v]-vel bővülő tövek, ezekről részletesebben is írtam már ebben a rovatban.)
A [v]-vel bővült tőváltozatok használatának egy közös vonása van: mindig magánhangzó követi őket. Ugyanakkor, és erre lett figyelmes olvasónk is, nem mondhatjuk, hogy a magánhangzó jelenléte okozza a [v]-s tőváltozat megjelenését. A mai helyzetben csak azt tudjuk mondani, hogy bizonyos toldalékok előtt, méghozzá azok előtt, amelyeknek van magánhangzós változatuk, a [v] végű változatot használjuk.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (23):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@El Vaquero: De ki mondta, hogy Cole-tól bármit is kéne tanulni? Ő egy olyan beszélő, aki a MOUTH és PRICE magánhangzókat archaikusabban ejti, mint azok, akik az ún standard nyelvjárásokat beszélik. Hivatkozhattam volna Shakespeare-re is, csak tőle nincs elérhető hangminta a Youtube-on.
@nadivereb: pedig nem szoktam dialektusokat leszólni, de ez a Gordie kivétel. Én úgy olvastam, hogy arrafelé van egy helyi nyelv, valami ősangolszász dialektus, csak nem találom, hogy mi a hivatalos neve. Ahogy Skóciában is sok ember skót vagy kelta (vagy hogy hívják magyarul a Scots Gaelic-et) nyelvű, és az angolt nem anyanyelvként beszéli. Egyébként ezzel nem is lenne semmi baj, de angolul nem tőlük kéne tanulni. Tudom, hogy mi magyarok nagyon szeretünk a franciáktól angolul tanulni (löncströsztklöb), meg az ószuhaéliektől, mert ezek hiteles források.
Maradjunk abban, hogy a szóban forgó hölgy ejt mindent mindennek, én erre semmit nem alapoznék, nem hogy nyelvtörténetet vagy etimológiát. Egyébként van a neten egy olyan nézet is, amely szerint az ő angol nyelvi performansziája a valóságban nem ilyen rossz, csak állítólag mikor ilyen műsorokba hívják megnyilatkozni, akkor lámpalázas, és szív egy kis anyagot vagy valamit tablettázik, azért is beszél furábban, de lehet csak alaptalan pletyka.
@mederi: Az angol [háu] hangalakot kapcsoltad a magyar [hova] (illetve később [hány]) hangalakhoz. Az angol [háu] hangalak az utóbbi 200-300 évben jelent meg (amint írtam, még ma is van, aki [hau]-t, [hou]-t, sőt olyan is, aki [hú]-t ejt). Tehát az átlalad vélt kapcsolatnak a 18–20. század között kellett fennállnia. Talán nem kell magyaráznom, ezt a feltételezést miért vethetjük minden fenntartás nélkül el. (Azt már nem is említem — ja de, mégis —, hogy a [háu] elején, a legtöbb egyéb kérdőszóhoz hasonlóan korábban [hw] állt, mert ezek az ieu. [kw] folytatói. A <how>-ban és a <who>-ban nem [w]-be, hanem [h]-be egyszerűsödött a msh-kapcsolat.)
A krizsizmusaidra nem tudok reagálni.
jav.: Nem "ezer kora" csak kora.
@szigetva:
Úgy tudom, hogy az ó angol ezer kora alig több mint ezer éves..
Amiről beszélünk, szerintem jóval régebbre nyúlik vissza.
De hagyjuk az angolt..
A magyarban a há-/ ho-/ hu- "tövű" kérdő szavak:
-A/"há? (tájnyelvi)/ *háouw?"*houw?" (valószínűsíthető a standard forma miatt, ahol a "v" megjelenik))"="hova?/ hová?" (Gondolom több mint tíz ezer éve egy szó jelentése "több rétegű" volt mint ma. A fejlődés egyik iránya a szavak némi változásával előálló "jelentés pontosítás" lehetett...)
-B/"hun?"(ma tájnyelvi, de lehet, hogy az "n" korábban "m" volt..)="hol?" (itt a szóvégi "-l" látható, ami a magyar nyelvben egyik gyakori Esz3 végződés)
-C/"*hounnan?"="honnan?"
-Ca/ hán(y)?
-D/(hoz/ hossz)/"hodj(an)?"("helyes" írással: hogy(an)?)
/Ha "fejlődéstani sorrendbe" teszem a fenti kérdéseket:
-Elsőnek a B/ -re gondolok, mert statikus és konkrét kérdés.
-Másodiknak az A/ -ra és a C/Ca/-ra gondolok, mert ugyan már dinamikus kérdés, de konkrét választ vár a kérdező.
-Harmadiknak a /D-re gondolok, mert egy jelentős" gondolkodás fejlődési ugrás"-nak gondolom, hogy "késztetés/ eredmény" szópár eredmény oldalán jelenik meg a "hogyan" "-d" végződés.
A fenti módon egy "időrendi feltehető fejlődését" és bővülését lehet szerintem felállítani a "*haou-" szótőnek.
Hogy a "*haou-" szótő fejlődése során milyen nyelvek "kapcsolódtak be" a folyamatba, azt már valóban csak feltételezni lehet .. De miért kéne feltételezéseket elvetni, amíg az ellenkezőjét nem lehet bebizonyítani?
@mederi: „mert azok az esetleges hangváltozások amikről szó van” Rosszul tudod, az óangolból írásos emlékeink vannak a [hú] ejtésról, továbbá az angol testvérnyelvei is tanúskodnak emellett. (Hogy a ma kurrens helyesírást ne is említsük.) Szóval helyedben ezt nem erőltetném.
@El Vaquero: nadiverebhez még: Cole ebből a szempontból archaikus akcentusa őrzi a standard [áu] korábbi [ou] ejtését. Azért rá hivatkoztam, mert tőle nagyon egyszerű hangmintát találni a neten.
@El Vaquero: "Eleve az angol nem is anyanyelve"
Akkor mi? Tyne and Wearben született és nőtt fel, tősgyökeres angol. A kommented többi része is egészen durva lingvicista fröcsögés (kivéve azokat a részeket, amik tök irrelevánsak, pl. hogy nem tetszik a zenéje vagy hogy szerinted jól néz ki).
@szigetva:
Szerintem az etimológiai szótárakban (amit ajánlottál) is sokszor "elhangzik", hogy lehetséges, vagy nem ismert az eredete egy szónak. Mivel az írott nyelvtörténetre hagyatkoznak, és a ma érvényes vizsgálati módszereket alkalmazzák, ez természetes is.
Más kérdés, hogy szerintem az írott nyelvtörténeti korok előtti világban is léteztek nyelvek, és hasonlóan mint ma, változtak, keveredtek nem csak a szavak, hanem az egyes nyelvek nyelvtana is. Hogyan lehetne kijelenteni, hogy csak a ma érvényes vizsgálati módszerek tükrében lehet "visszanézni", és főleg határozott kijelentéseket tenni azokra az időkre vonatkozóan?
" És még az is lehet, hogy tényleg, de az nem ide tartozik.", mondod, és valóban ez igaz az adott kereteken belül.
Azonban szerintem azért tartozik ide, mert azok az esetleges hangváltozások amikről szó van, gondolom nem az írott nyelvtörténeti korokban zajlottak le, hanem jóval korábban.
Úgy hogy "még az is lehet, hogy tényleg" ..
@szigetva: jajj, Cherylkét ne is említsd, szemem ráng, mikor az a csaj angolul beszél. Eleve az angol nem is anyanyelve, meg a Geordie a legszélsőségesebb angol nyelvjárás, ami létezik (ahhoz képest a skót angol is csak kezdő kategória), szóval lehet igazságtalan vagyok, de úgy hangzik az a szegény nő, mintha egy román cigányasszony próbálna angolul beszélni, mocsok gáz, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy mikor nincs felkészülve a beszélgetésre, akkor egy-egy mondatot is alig tud vontatva nyögni, nálunk nyelvvizsgán a kilencedik körre is elmeszelnék. A zenéje, meg ennél is irritálóbb, talán übereli Biebert is, pedig az a gyerek durván büntet. Egyébként nagy kár érte, mert szép nő, de csak addig, amíg a száját ki nem nyitja.
@mederi: Figyelj, ez nem úgy megy, hogy ülök a fotelben és ötletelek. Vannak etimológiai szótárak, tessék utánanézni, és konkrét érveket modnani. Bedobhatnám én is egy bioszos fórumon, hogy szerintem az elefántnak köze van Pinokkióhoz, Cyranóhoz, vagy a hangyászsünhöz, mert hosszú az orruk, de ez így magában kevés. (És még az is lehet, hogy tényleg, de az nem ide tartozik.)
@szigetva:
De talán a "hány?"-hoz igen, ha igaz volna
a szóvégi m-->(n(y)-->)w-->v lekopás/változás...
Lehet, hogy ha így volna, az megmagyarázná azt, hogy miért van hosszú "-ll" a "kell" és a "hall" szavaink végén (teljes hasonulás egyfajta valamikori "m" vagy "v"-vel)..
@Sultanus Constantinus: Hát ez éppen egy szó végi változás, ha igaz...
@Fejes László (nyest.hu): Köszi!
Azt hiszem, a kurdban történt hasonló változás pl. az igéknél, az E/1. személyrag -m > *-w > -v.
@Irgun Baklav: Már nem éltem hiába. :)
@Sultanus Constantinus: „Nem lehetésges az, hogy történetileg valamilyen félhangzószerűség volt a szó végén, amely a toldalék nélküli alakban összeolvadt a tőmagánhangzóval, a toldalékolt alakban pedig mássalhangzóvá erősödött magánhangzó előtt? Ahogy pl. *jaw > jó, *jawak > javak, lehetne pl. *füw (*föw, *few) > fű, *füwek (*föwek) > füvek.”
A magyar nyelvtörténet pontosan így tartja: a szóbelseji *-m-ből *w lett.
www.uralonet.nytud.hu/eintrag.cgi?id_eintrag=1827
@mederi: Nem, ez analógiás változás a fája stb. mintájára.