0:05
Főoldal | Rénhírek

Blogot és országot cserélnek

Tíz napra blogot és országot cserélnek a Big Blog Exchange – A nagy blogcsere elnevezésű nemzetközi blogverseny legjobbjai.

MTI | 2013. március 11.

A Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének nemzetközi ernyőszervezete, a Hostelling International (HI) szervezésében a Big Blog Exchange tizenhat győztese június 7. és 17. között „cserélhet életet, lakóhelyet és blogot”.

A „szenvedélyes, tehetséges és kalandvágyó” bloggerek április 15-ig regisztrálhatnak a www.bigblogexchange.org internetes oldalon, ahol olvasóik és barátaik leadhatják szavazataikat – tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.

A verseny célja egy egyedülálló globális blogoszféra, közösség létrehozása, amelynek tagjai a valós életben is tartják a kapcsolatot. A kezdeményezés már száz országból több mint ezer blogger figyelmét felkeltette.

„A győztes bloggerek esélyt kapnak arra, hogy helyet cseréljenek egy másik győztessel. Ezután tíz napot töltenek el a másik országában, ahol tanulhatnak az ott élőkről, a helyi kultúráról, ételekről és környezetről, mi pedig átélhetjük velük az élményeiket a blogjukon keresztül” – idézte a közlemény Mikael Hanssont, a Hostelling International vezérigazgatóját.

A győztes bloggereknek, akiknek nevét április 29-én jelenti be a nemzetközi szervezet egy élő online sorshúzás keretében, külföldi tartózkodásuk idejére a Hostelling International zsebpénzt juttat, ezen kívül fedezi az utazási- és szállásköltségeket is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!