0:05
Főoldal | Rénhírek
fotelben a mobilom

Bizonytalankodó harmónia

A magánhangzó-harmóniának egy jól körülhatárolható részén a beszélők bizonytalankodnak. Döntésükhöz többféle, akár nem is hangtani tényezőt vesznek figyelembe. Ilyeneket mutatunk.

Szigetvári Péter | 2018. november 6.

Sokszor írtunk már itt a Nyesten a magyar nyelv hangtanának egyik világhírű tulajdonságáról, a magánhangzó-harmóniáról (-illeszkedésről). Azok kedvéért, akik nem olvassák most végig az előző mondatban hivatkozott cikkeket, összefoglaljuk a lényeget. (Az igazi finomságokért azonban tessék csak kattintani.)

Finomság
Finomság
(Forrás: CC0, RitaE, Pixabay)

Az alapok

A magyar magánhangzókat első körben két csoportra oszthatjuk, a hátulképzettekre: [u], [ú], [o], [ó], [a], [á], ezek iskolai neve mély; és az elölképzettekre: [i], [í], [ü], [ű], [e], [é], [ö], [ő], ezek iskolai neve magas. Az utóbbi csoportot még egyszer ketté oszthatjuk az ajakkerekítésesekre: [ü], [ű], [ö], [ő]; és az ajakrésesekre: [i], [í], [e], [é]. Szinte az összes bonyodalmat azok a tövek okozzák, amelyek az utóbbi négy magánhangzó közül tartalmaznak egyet vagy akár többet. Az elölképzett ajakréses magánhangzókat, vagyis az [i], [í], [e] és [é]-t semlegeseknek szokás nevezni.

Az alapszabály az, hogy elölképzett magánhangzójú tő után a toldalék is az elölképzett magánhangzójú alakját veszi elő (tőr-től, szín-től, tőr-ben, szín-ben), hátulképzett után pedig a hátulképzettet (hús-tól, kosz-tól, hús-ban, kosz-ban). Ha egy tőben mindkét fajta magánhangzó van, akkor általában az utolsó számít (kecsap-tól, koncert-től, kecsap-ban, koncert-ben).

Az eltérések

A semleges magánhangzók okozta bonyodalmak egyike az úgynevezett antiharmónia. Ez azt jelenti, hogy a tő magánhangzója ugyan semleges – tehát elölképzett –, a toldaléké a várakozásunkkal szemben mégis hátulképzett: pl. isz-nak (vö. visz-nek), sír-nak (vö. szír-nek), héj-nak (vö. kéj-nek).

Ehhez némileg hasonló eltérést okoz az, amikor elöl- és hátulképzett magánhangzót is tartalmazó tőben nem az utolsó magánhangzó számít. Ilyen is csak akkor fordulhat elő, ha ez az utolsó magánhangzó semleges, azaz elölképzett, előtte pedig hátulképzett áll: pl. bázis-tól, radír-hoz, hóhér-nak, fotel-ba. Erre azt szokás mondani, hogy a semleges magánhangzó itt átlátszó, azaz az előtte álló hátulképzett magánhangzó szabja meg a toldalék magánhangzóját, mintha a semleges magánhangzó ott se lenne. Tehát a bázistól olyan, mint a láztól, a radírhoz, mint a padhoz stb.

Mindkét esetben megfigyelhetjük, hogy a beszélők bizonytalankodnak. Az antiharmónia esetén viszonylag csekély mértékű ez a bizonytalankodás: kis számban kapunk találatot a célhoz mellett célhez-re, vagy a héjról mellett héjről-re is. Az átlátszóság esetében jóval több tő, jóval több esetben mutat változatosságot. A bizonytalankodó beszélők pedig igyekeznek a szónak valamilyen – akár nem is hangtani – jellemzőjébe kapaszkodva döntést hozni.

A zártsági hatás

Zártsági hatásnak nevezték el kaliforniai nyelvészek azt a jelenséget, hogy a magyarban a semleges magánhangzók átlászósága a zártságuk függvénye.

A zártság hatása
A zártság hatása
(Forrás: CC0, geralt, Pixabay)

A két zárt magánhangzó szinte kivétel nélkül átlátszó, tehát egy olyan tő, amelyikben egy hátulképzett magánhangzót [i] vagy [í] követ, a toldalékok hátulképzett-magánhangzós változatát választja: van forint-ról, de nincs *forint-ről. Nagyon ritka az olyan szó, ahol bizonytalankodnak a beszélők (pl. abszint-ból vagy abszint-ből). Az ezeknél nyíltabb [é]-t tartalmazó tövek már nagyobb változatosságot mutatnak. Bizonyos ilyen tövek inkább hátulképzett magánhangzót választanak: inkább szomszéd-ba, mint *szomszéd-be. Más tövek viszont így is, úgy is előfordulnak: nagyjából ugyanannyiszor halljuk, hogy szlovén-ról, mint hogy szlovén-ről. A kétféle – csak hátulképzetten toldalékolható (mint a szomszéd) és így is, úgy is toldalékolható (mint a szlovén) – tövek körülbelül egyenlő arányban oszlanak meg.

A még nyíltabb [e]-t tartalmazó töveknek a túlnyomó többsége „bizonytalankodik”: a fotel-be és a fotel-ba egyaránt gyakran előfordul. Azaz minél nyíltabb a tő hátulképzett magánhangzóját követő semleges, annál gyakoribb a bizonytalankodás. Felmerül a kérdés, miért éppen a nyíltabb semleges magánhangzók a kevésbé átlátszóak, miért nem mondjuk a zártak.

A bevettségi hatás

Megfigyelhetjük, hogy azoknál a szavaknál egyértelműbben átlátszó a semleges magánhangzó, amelyek „bevettebbek”, régebben előfordulnak a magyarban (ha egy bevett kertészeti metaforával akarnánk élni, azt mondhatnánk, jobban meggyökeresedtek). Ezzel szemben a frissebb átvételeknél a toldalék lehet ilyen is, olyan is, azaz a semleges magánhangzó lehet átlátszó is, de ő maga is irányíthatja a harmóniát. A szomszéd is, a szlovén is jövevényszó az etimológiai szótár szerint, de az előbbi bevettebb, tehát nem bizonytalankodik (nemigen fordul elő a *szomszéd-be), az utóbbi viszont igen: van szlovén-ról is, szlovén-ről is.

Alaposan meggyökeresedett
Alaposan meggyökeresedett
(Forrás: CC0, liggraphy, Pixabay)

Ha a bizonytalankodás hiánya tényleg a szó bevettségén múlik, akkor a feljebb tárgyalt zártsági hatás valójában nem hangtani jelenség: azért gyakrabb az [e]-s töveknél a bizonytalankodás, mert azok között jóval kevesebb a bevett szó. Az ilyenek jellemzően hátulképzett toldalékokat vesznek fel: haver-om, matek-os; míg az újabbak így is, úgy is előfordulnak: fotel-em vagy fotel-om. Az elmélet azonban megbukni látszi az [i]-t és [í]-t tartalmazó töveken: ezek — mint már említettük – szinte mindig hátulképzett toldalékot vonzanak, függetlenül az adott szó bevettségétől: a mobil viszonylag friss szó, mégsem használja senki a mobil-om helyett a *mobil-em alakot.

A harmonikus stabilitás

Aki lelkiismeretesen végigolvasta a fentebb hivatkozott harmóniás cikkeket, az már tudja, mi az a harmonikus stabilitás. A többieknek annyit mondhatunk itt róla, hogy az egyes szavak igyekeznek a toldalékoknak ugyanazt az alakját választani, amit a hozzájuk hasonló egyéb szavak, például a saját tövük is választ. Tehát mivel a ház toldalékai hátulképzettek, a házi-é is azok lesznek: ház-ból, ezért házi-ból. A Bázel ezzel szemben bizonytalankodik: Bázel-ból/ből, és ezért a bázeli is: bázeli-ból/ből.

Az [e] egyszerre félig zárt és nyílt. Ez azért van, mert a legtöbb beszélőnél egybeesik a „zárt” és a „nyílt” [e]. Tehát szor–szër–ször és ban–ben.

Nem esett eddig szó arról, hogy a toldalékokban milyen elöl- és hátulképzett magánhangzó-párok váltakoznak. A kétváltozatú toldalékok esetében ez a pár lehet zárt (ul–ül, ú–ű), félig zárt (nok–nök, ból–ből), vagy nyílt (ban–ben, ság–ség). A háromváltozatúaknál csak félig zárt lehet (szor–szer–ször), a többváltozatúaknál pedig csak félig zárt és nyílt (k–ok–ek–ök–ak).

Valójában egy „szabálytalan” kétalakú igei toldalékban az [i] is előfordul: marja–meri.

A lényeges megfigyelés az, hogy az [i] és az [í] egyáltalán nem fordulnak elő harmonizáló toldalékban. Ez azért fontos, mert így a toldalékolás sok olyan szót hoz létre, amiben hátulképzett magánhangzót [i] vagy [í] követ (házi, tanít), amelyeket ha továbbtoldalékolunk, a harmonikus stabilitás miatt hátulképzett toldalékokat vonzanak (házi-ból, tanít-ás). Az olyan toldalékoknak viszont, amelyekben nem zárt a magánhangzó, jellemzően van hátulképzett párja is (áld-ás, kérd-és; ál-tat, kel-tet). Emiatt a toldalékolás jóval kevesebb olyan szót hoz létre, amiben hátulképzett magánhangzót [é] vagy [e] követ. Ez utóbbiak emiatt a bevettségi hatás alatt állnak.

Döntési helyzet
Döntési helyzet
(Forrás: CC0, artverau, Pixabay)

Látjuk tahát, hogy a nem egyértelműen toldalékolható szavaknál a beszélők vizsgálják azt, hogy az adott szóhoz hasonló más szavak hogyan viselkednek. A gázsi mintájául szolgálhat például a házi vagy a nyári, amelyek a harmonikus stabilitás miatt a ház és nyár mintájára hátulképzett toldalékokat vonzanak (ház-nak, ezért házi-nak, ezért gázsi-nak). A szomszéd, szlovén, matek vagy fotel esetében azonban kevésbé találnak hasonló magánhangzójú toldalékolt szavakat, ezért itt egy újabb kritériumhoz, az adott szó bevettségéhez fordulnak, az alapján hozzák meg a döntésüket.

A cikk alapját képező megfigyelés Rebrus Péteré. A szerző továbbá hálás Soros Györgynek is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (23):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
3 hónapja 2018. november 28. 09:05
23 szigetva

@El Vaquero: Nem értem, miért gondoljátok, hogy a magyar nyelvet csak magyarok vizsgálhatják. Ez szerencsére egyáltalán nem így van. Az igaz, hogy az anyanyelvi beszélőknek másfajta tudásuk van egy nyelvről, de mivel benne élnek, sok mindent kevésbé vesznek észre, mert nekik természetes. Nekem egy amerikai nyelvész hívta fel a figyelmem arra, hogy az E3 alanyú tárgyas ikes igék 1. és 2. személyű tárgyas alakjában nincs toldalék: eszek, eszlek, eszem; eszel, eszel, eszed; eszik, esz, eszi (vö. esz (ti. engem/minket) a fene; eszi (ti. őt/őket) a fene).

3 hónapja 2018. november 28. 08:56
22 El Vaquero

@Hatti: az hagyján, hogy világhírű, de ott lementem hídba, mikor írja a cikk, hogy kaliforniai nyelvészek is megfigyeléseket tesznek róla. Bár ki tudja, lehet nekik érdekesebb a téma, meg objektívebben tudják vizsgálni abszolút külső szemlélőként, mert ők nincsenek benne a magyar nyelvben, nem ösztönösen beszélik, így hamarabb észrevesznek szabályosságokat és szabálytalanságokat. Épp ezért szoktam érdekesnek találni, mikor külföldiek nyilatkoznak a magyar nyelvről, milyennek tartják, mit figyeltek meg vele kapcsolatban.

 

@Fejes László (nyest.hu): szégyëllyëd magad elfelé. Nem szép dolog, hogy az indopakisztáni nyelvészek elnémítják az igazmondókat, hogy leplezzék a titkot :D

4 hónapja 2018. november 13. 00:24
21 Fejes László (nyest.hu)

@Hatti: „Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek” Miért gondolod, hogy más finnugor nyelvekben nem?

„ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek” Mire gondolsz? Malév? Lóvé? Boríték? Rohadék?

Ha a béka *bi̯ka is volt (gondolom, itt a téves mellékjelet a tipográfiai kényszer szülte), az még nem zárja ki, hogy hangrendi elhasonulás történt, elvégre nem volt vegyes hangrendű, ma meg az. Egyébként veláris i valószínűleg nem volt: mnytud.arts.klte.hu/tkis/cikkek/velari.pdf

4 hónapja 2018. november 12. 17:27
20 szigetva

@Hatti: A mai nyelvállapotban [e]-t tartalmazó kivételek is vannak: matekot, haverom. A Bé és a Be viselkedése közötti statisztikai különbséget korábban kizárólag a zártsági hatással magyarázták, azonban úgy tűnik, itt a lexikai rétegek is szerepet játszanak: a bevettebb szavakban az [é] és az [e] inkább átlátszó, az újabbakban meg inkább nem. Még a Bö és a Bü is ezt erősíti: ezek között nincs is bevett.

A veláris [i]-s hipotézistől azért sok nyelvtörténész már eltávolodott, nem olyan egyértelmű az.

4 hónapja 2018. november 12. 14:29
19 Hatti

Persze mindig lehet fordítva ülni a lovon, mint ahogy azt a TESZ teszi rendszeresen. Mint mondjuk a "béka" szónál, ahol képes leírni, hogy hangrendi elhasonulás történt (tök kizárt), közben meg a legrégebbi előfordulások ott virítanak i-vel. Vagyis az természetesen *bi̯ka volt.

4 hónapja 2018. november 12. 14:18
18 Hatti

@Fejes László (nyest.hu): Kábé ezt mondtam én is. Kivéve a magyar nyelvre vonatkozó részletét. Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek (még a jövevények is, amennyiben elég régiek). Ez alól csak későbbi jövevényszavak kivételek, illetve a mai nyelvállapotban egyes i-t és é-t tartalmazó szavak.

Az é azért ritkább, mert i->é hangváltozások történtek, ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek. Az i pedig egyértelműen a veláris i egykori létére utal, amiből annak eltűnése után a mélyként viselkedő i-k jöttek létre. Ezért mondom én azt, hogy hangrendi illeszkedésben a magyar nyelv egykor a türk nyelvekre hasonlított, a mai állapota meg már távolodik tőle.

4 hónapja 2018. november 12. 14:18
17 Hatti

@Fejes László (nyest.hu): Kábé ezt mondtam én is. Kivéve a magyar nyelvre vonatkozó részletét. Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek (még a jövevények is, amennyiben elég régiek). Ez alól csak későbbi jövevényszavak kivételek, illetve a mai nyelvállapotban egyes i-t és é-t tartalmazó szavak.

Az é azért ritkább, mert i->é hangváltozások történtek, ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek. Az i pedig egyértelműen a veláris i egykori létére utal, amiből annak eltűnése után a mélyként viselkedő i-k jöttek létre. Ezért mondom én azt, hogy hangrendi illeszkedésben a magyar nyelv egykor a türk nyelvekre hasonlított, a mai állapota meg már távolodik tőle.

4 hónapja 2018. november 12. 14:05
16 Fejes László (nyest.hu)

@Hatti: „A finnugor nyelvek szavainak nagy része vegyes hangrendű.”

Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy a magánhangzó-harmónia tartománya a szó. Ez nem mindig van így, pl. a mariban (mezei irodalmi nyevv és az oda tartozó nyelvjárások egy része) az utolsó teljes magánhangzót tartalmazó szótag és a szóvégi redukált közt van harmónia úgy, hogy az utolsó redukált teljessé válik (de közöttük lehetnek redukáltak).

Egyébként a finnugor nyelvek szinte minden csoportjában vannak harmóniás és harmónia nélküli nyelvek. A finnségi nyelvek közül pl. a finnben van, az észtben nincs, de a kisebbekben (vagy az észt nyelvjárásokon belül) is nagy a változatosság, mennyire van vagy nincs harmónia. A mordvin nyelveknél a moksában nincs, az erza legtöbb nyelvjárásában (így az irodalmi nyelvben) viszont van, ráadásul többféle is. Van a mari nyelvjárások többségében is, ráadásul kétféle, és valahol mindkettő megvan. A permi nyelvekben szinte nincs, de egyes udmurt nyelvjárásokban (feltehetően tatár/baskír, ill. mari hatásra) megjelentek a harmónia elemei. Az obi-ugor nyelveknél az az érdekes, hogy mind a manysi, mind a hanti nyelvjárások többségében hiányzik a harmónia, de azért van (vagy legalábbis dokumentálva van) olyan nyelvjárás, ahol még megvan (megvolt). A szamojéd nyelvekben is van a nganaszanban, volt egyes szajáni szamojédokban is, és a nyenyecben is vannak ilyen elemek, bár ezek szerepe periferiális. Röviden összefoglalva nagyjából ez a helyzet.

4 hónapja 2018. november 12. 13:07
15 szigetva

@Hatti: Oké, ha te a magánhangzó-harmónián csak a tőbeli harmóniát érted, akkor máshogy használjuk ezt a szót. Viszont ebben az esetben az a helyzet, hogy a finnugor alapnyelvben voltak vegyes hangrendű szavak, aztán az ősmagyarban eltűntek, aztán megint létrejöttek.

Olyan statisztikát nem ismerek, hogy a finnugor nyelvekben mekkkora a vegyes hangrendű tövek aránya. Te?

4 hónapja 2018. november 12. 12:00
14 Sultanus Constantinus

@Hatti: Én úgy tudom, hogy eredetileg a magyarban sem voltak vegyes hangrendű szavak, azok vagy összetételekből, vagy jövevényszavakból lettek. De a törökben is hasonló a helyzet, a nevek simán lehetnek vegyes hangrendűek, főleg, ha az arabból vagy a perzsából származnak, ahol nincs magánhangzó-harmónia.

4 hónapja 2018. november 12. 11:00
13 Hatti

@szigetva: A finnugor nyelvek szavainak nagy része vegyes hangrendű. Semmi köze a hangrendi illeszkedéshez, a toldalékolásban néha bejönnek ilyesmi hatások. De az nem az a fajta szigorú hangrendi illeszkedés, mint ami a türk nyelvekre jellemző.

Hogy a hangzóharmónia mennyire alkalmas a nyelvrokonság vizsgálatára, egy külön kérdés. Ma már a magyarban is bomlik, úgy gondolom, hogy az illeszkedés elvesztése reálisabb folyamat, mint a kialakulása.

4 hónapja 2018. november 12. 10:56
12 szigetva

@Hatti: Ez nem igaz: en.wikipedia.org/wiki/Uralic_languages#Phonology Nyilván arra akarsz kifutni, hogy a magyar az török nyelv volna, de akkor vajon a finn, meg egy csomó balti finn nyelv is török? Vagy a mgh-h megléte mégsem bizonyít semmit a nyelvrokonságról?

4 hónapja 2018. november 12. 10:48
11 Hatti

@Sultanus Constantinus: A finnugor nyelvekben a hangzóharmónia vagy egyáltalán nincs, vagy csak nyomokban. Hasonlóan sok más nyelvhez. Ahol viszont szigorú hangrendi illeszkedés van, az a türk nyelvek nagy családja.

4 hónapja 2018. november 12. 10:41
10 szigetva

@Hatti: Komoly, a magyar hangtannak a világon leginkább tárgyalt jelensége a magánhangzó-harmónia. Félreértetted, nem azt mondtam, hogy egyedi a dolog. Van ilyesmi egy csomó afrikai nyelvben is, meg a spanyolban pl. De ha megkérdezel egy random nyelvészt, hogy mit tud a magyar hangtanról, nagy valószínűséggel ez lesz az (első), amit említ.

4 hónapja 2018. november 12. 10:24
9 Sultanus Constantinus

@Hatti: És persze sok más finnugor nyelvben is.

Meg egyébként számos nem finnugor és nem türk nyelvben is létezett történetileg magánhangzó-harmónia vagy ahhoz hasonló jelenség, csak ma már nem aktív. Pl. a latinban (facio 'csinálok', de feci 'csináltam') vagy a baszkban (hamazazpi 'tizenhét', de hemeretzi 'tizenkilenc' stb.).