0:05
Főoldal | Rénhírek

Bezárták az ország egyetlen ruszin iskoláját

A következő tanévre egyetlen egy elsőst sem tudtak beíratni, ám a jövő évben a falu óvodájából már hat iskoláskorú gyerek kerül ki.

MTI | 2013. július 2.

Egy évre felfüggesztette az ország egyetlen ruszin nemzetiségi általános iskolájának működését a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, miután a következő tanévre egyetlen egy elsőst sem tudtak beíratni – írta az Észak-Magyarország napilap kedden. Köteles László, Komlóska polgármestere szerint ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy vége van az iskolának. A faluvezető ugyanakkor a döntéshozót nem hibáztatja, hiszen a fenntartó csak az érvényes szabályok szerint járt el. Miután nem volt első osztályos beiratkozó, így az ország legkisebb létszámú iskolájának tanulógárdája ötre csökkent – tette hozzá.

A polgármester a megyei napilapnak azt mondta: dolgoznak azon, hogy mégis megmaradjon az ország egyetlen ruszin nemzetiségi iskolája, akár úgy, hogy egyházi, alapítványi, vagy tagiskolaként működjön tovább, ugyanis a jövő évben a falu óvodájából már hat iskoláskorú gyerek kerül ki.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!