Az oszét-magyar nyelvi kapcsolatokat kutatja a nyugdíjas nyelvtanár
Egy kis túlzással akár nyelvi csodabogárnak is lehetne titulálni Kakuk Mátyást, a Kunszentmártonban élő 79 éves magyar-német szakos nyelvtanárt. E megállapítást azzal érdemli ki, hogy idős korában egy, a világon lényegében alig-alig ismert nyelv, az oszét tanulmányozásához fogott.
Tette ezt részben a nyelvek világában járatos ember kíváncsiságából, részben a Jászok Egyesületének buzdítására, mert – hazánkban ezt valószínűleg szintén kevesen tudják – a magyarországi jászok rokonai a Kaukázus hegyeiben élő oszéteknek.
Szellemi kalandozásának eddigi hozománya többek között egy oszét-magyar nyelvi példa- és szótár, Hetagurov Koszta oszét költő versfordításai valamint egy, Az oszét népköltészet csokra címet viselő könyv.
„Az oszét nyelv kutatását a cigányé előzte meg, mert úgy véltem, hogy a magyar nyelvben sokkal több cigány jövevényszónak kell lennie, mint amennyit a nyelvészet számon tart” – meséli a Körös-parti városban, a folyónál, szemet felüdítő környezetben élő férfi.
Feltevését igazoló jövevényszót azonban kevesebbet talált a reméltnél. Miután azonban a cigány nyelv indiai eredetű és némi rokonságban van az iráni nyelvekkel, eljutott az oszéthoz, amelyet viszont a jász nyelvhez fűznek rokoni szálak. Szellemi búvárkodásához lökést adott az is, hogy a jászok egy delegációja kilátogatott Oszétiába, és ezt követően kapott biztatást a kulturális kapcsolatok bővítése jegyében egy szótár elkészítéséhez.
Mint felidézi, először nem volt könnyű kapaszkodót találni, mindössze egy orosz-oszét szótárra lelt, ami miatt felfrissítette évtizedekkel korábban szerzett orosz nyelvtudását. Maga is meglepődött viszont azon, hogy milyen bőséges forrást nyújtott számára az internet, úgyhogy azóta jó értelemben vett számítógépfüggővé vált, naponta 3-4 órát tölt a monitor előtt.
Elsorvadhat az idő folyamán
Körülbelül három év kellett ahhoz, hogy egy használható, 2500 szavas szótárat összeállítson, amelyből már lehet az oszétet magyarra fordítani. Jelenleg már egy-egy szöveg „átültetése” nem okoz neki gondot, de – jelzi a teljesség kedvéért – beszélni ennek ellenére csak konyhanyelven tud.
A nyest.hu gratulál Kakuk Mátyásnak az oszét-magyar szótár elkészítéséhez, de a jelenlegi nyelvészeti ismeretek alapján abban a feltételezésében mindenféleképpen téved a lelkes kutató, hogy a magyar nyelv indoeurópai, és azon belül iráni eredetű lenne.
Kakuk Mátyás az oszét nyelv tanulmányozása alapján egyébként azt tartja, hogy a magyar nyelv sokkal inkább a szkíta-alán nyelvvel rokon, semmint a finnugorral. Ez az elmélet egyébként nem teljesen nóvum, mert létezik egy olyan feltételezés is, hogy a magyarok a szkíták leszármazottjai.
A nyugdíjas nyelvtanár a magyar-oszét nyelvi rokonságot többek között azzal indokolja, hogy egyik nyelvben sincs a főnévnek neme, és a ragok használata is azonos. Ezen kívül az oszétek által nyilvántartott 2500 családnévből 200-250 teljesen megegyezik a magyarokéval. A témáról egyébként írt egy cikket, de a médium (neve maradjon homályban), ahová beküldte, csak elfektette. Ezt tapasztalva felhagyott a kísérletezéssel. Könyvei – mint az említett versfordítások, népdalcsokor – kis példányszámban jelennek meg, a nyomtatási költségeket maga finanszírozza.
Munkáját, kutakodását egyébként a leletmentés szempontjából is fontosnak tartja. Az oszétek ugyanis döntően orosz felségterületen élnek, és nyelvük helyzete hasonlít a cigányéhoz. Maguk között még beszélik, de a gyerekek az iskolában már oroszul tanulnak, és a felnőttek is ezen a nyelven intézik a hivatalos helyeken ügyeiket. Félő, hogy így az oszét nyelv az idők folyamán lassan elsorvad.
@seta92:
E méltatlan kirohanás önminősítő.
Mondhatnánk deviáns magatartás, amely józan érv híján verbális szitkozódásban kerül kifejezésre, és csak egy hajszálnyi választja el az átkozódástól..
Kedves Fejes László!
Nem tudom, hogy jó helyre küldöm-e írásomat? A múltkor is több kísérlet után sikerült csak eljuttatnom, mert nem értek valami jól ehhez a masinához. Nem a nyest.hu közleményével van vitám. Azt éppen igen mértéktartónak és jónak tartom. Megjegyzésükkel is egyetértek. Én a seta39, a siposdr, s a bibi megjegyzésének hangnemét kritizáltam. Jól látja a nyest.hu: nem vagyok nyelvész, hanem néprajzos és történész, aki foglalkozik a jász-oszét kapcsolatokkal, s ismeri a szerzőt, vele együtt sok dologban vesz részt. Nyelvi vitába ezért szándékosan nem akarok belebonyolódni. Amit kifogásoltam az a hozzászólók hangneme és a méltatlan megközelítési módja. Sajnos nem áll módomban könyveket küldeni, mert magamnak is egy pl. van mindenből.
Tisztelettel: SZL
@szlaszlo: Nagyon sajnálom, hogy terjedelmes írását kommentként közölte, mert ha szerkesztőségünk címére küldte volna el, mint olvasói véleményt szívesen megjelentettük volna. Így csak röviden reagálok.
1. „Nem állhatom meg, hogy ne szóljak és ne válaszoljak a Kakuk Mátyás munkásságát és személyét ért durva hangú, pökhendi kiállású és velejéig sértő s világgá kürtölt véleményekre. [...] Kedves Megbélyegző Kritikus Urak! Egészen más ez, mint amit Önök írnak...” Nem értem, miért használ többes számot. Az MTI nagyon is pozitív hangvitelű hírt adott közre. Ehhez mi csak annyi megjegyzést fűztünk hozzá (gratulációnk mellett), hogy egy kérdésben Kakuk úr téved. Ez lenne olyan sértő? Egyetlen olvasónk fűzött a cikkhez markáns negatív véleményt, a többes szám tehát nem indokolt.
2. Az, hogy valaki a névtani gyűjtés, a szótárkészítés vagy a fordítás területén jó munkát végez, nem zárja ki, hogy a nyelvhasonlítás témakörében nagyon nagy butaságokat írjon le. Bármennyire nagy szakértője valaki az egyik területnek, ha egy másikról akar írni, könnyen felsülhet. (Vannak is ilyen példák: Wiik, Alinei).
3. A Magyar Nyelv nevében nem nyilatkozhatunk. Az mindenképp udvariatlanság, ha elutasító véleményüket nem küldték el. Mielőtt azonban ítélkeznénk, tudnunk kell, hogy a a szakfolyóiratok szerkesztésénél meglehetősen nehéz megoldani a lektorálást, különösen, ha olyan szakterületről van szó, amelynek kevés a szakértője. Ha a szakértő nem válaszol, a szerkesztőség tehetetlen. Ha a szakértő olyan írást kap, melyet dilettánsnak ítél, nem csoda, ah nincs kedve róla véleményt írni, ill. más teendőit fontosabbnak tartja. A lektor anonimitása természetes dolog: ez biztosítja, hogy nyugodtan leírhassa véleményét. (Nézzen magába: bizonyára Ön is szívesen leírná most „annak a gazembernek” a nevét, aki most kénytelen lenen a saját becsületét védeni, ahelyett, hogy a munkájával foglalkozna.) A folyóiratok rendszeresen kapnak dilettáns írásokat, és nem csoda, ha idővel belefáradnak az önjelölt kutatók visszautasítgatásába. Végül pedig: "ott rejlik egy elfogadható magyarázat csírája, amely ... további kutatás kiindulópontját jelenthetné" – én ebből azt olvasom ki, hogy a lektor szerint az adatokból világos a magyarázat, de Kakuk úr nem vesz észre. (Persze ennyiből nem lehet megítélni, hogy a lektornak igaza van-e.)
4. „Amint, hogy bizonyos csak vagy elsősorban finnugor sajátosságnak tartott jellemzők (pl. a főnevek nem nélkülisége) más (nem fgr.) nyelveket is jellemezhet, s ezekkel a népekkel (nyelvhodózókkal) történeti kapcsolataink is lehettek.” Nem hiszem, hogy a nemek hiányát bárki finnugor sajátosságnak tartaná: sőt, közismert, hogy a nyelvek többségében nincsenek nemek. Éppen ezért az ilyen tulajdonságok nem is lehetnek a nyelvrokonság bizonyítékai. Sőt, mivel a nemek eltűnhetnek és kialakulhatnak, ezen a nyomon nem is érdemes elindulni „rokonokat keresni”.
5. Személyes oroszországi tapasztalataim is azt mutatják, hogy ha egy kutató egy kisebb nép nyelvét vagy kultúráját szeretné kutatni, akkor őt a helyiek igyekeznek minél nagyobb kutatónak feltüntetni: hiszen minél nagyobb kutató foglalkozik velük, annál fontosabbnak tűnnek ők. Éppen ezért csupán abból, hogy az oszét kutatók mit mondanak, nem lehet véleményt formálni.
6. Gondolom, Ön nem képzett nyelvész, nem ért sem az oszéthoz, sem általában a nyelvtörténethez. Emberileg kedveli Kakuk urat, és erre bizonyára jó oka van. Ez azonban nem jelenti, hogy tudományos munkásságáról is véleményt tud alkotni. Kakuk úr műveinek ismerete nélkül ezt mi sem tehetjük meg. Éppen ezért javaslom, hogy küldje el nekünk Kakuk úr könyveit (például az említett Szkíta–magyar nyelvhasonlítást, és szívesen alkotunk róla objektív véleményt, közlünk róla recenziót.
Nem állhatom meg, hogy ne szóljak és ne válaszoljak a Kakuk Mátyás munkásságát és személyét ért durva hangú, pökhendi kiállású és velejéig sértő s világgá kürtölt véleményekre. A nyelvtudományra mindig jellemző volt az éles vita, a kegyetlen élveboncolás, a szarkasztikus nyelvi humor (Zafir Czenczi). De ismeretlen volt az érvek nélküli gyalázkodás, a tárgy ismeretének hiányában való summás kinyilatkoztatás – legalábbis magukat tudósoknak, kutatóknak tekintők körében. Most e támadó írásokból az érvek hiányoznak, a megszégyenített személy munkásságáról, annak lényegéről és alakulásáról pedig semmit sem tudnak. Éppen ezért jobb lett volna, ha meg sem szólaltak volna e fórumon, s egy arra talán megfelelőbb helyen – mondjuk egy kocsmában – kiabálták volna túl egymást ezen a hangon! A légkör és a töltöttség még talán humorossá is tette volna némelyik megjegyzésüket!
Kakuk Mátyás, a most 79. éves nyugalmazott magyar-német szakos középiskolai tanár az egyetem elvégzése után az egyetemen már elkezdett tudományos munkáját a mindennapi iskolai, nevelői szolgálat mellett tovább folytatta. Már gyakorló éves korában olyan sikerrel ébresztette fel tanítványaiban a népnyelv iránti érdeklődést, hogy az egyik általános iskolai, VIII. osztályos tanítványa dolgozatát az "Anyanyelvünk az iskolában" c. folyóirat az 1955. évi augusztusi számában közölte. Azután szülővárosa földrajzi neveit gyűjtötte, rendszerezte, és gyűjtése az 1964. évi Országos Néprajzi és Nyelvjárásgyűjtő pályázaton kiemelt első díjat kapott. A szolnoki Damjanich Múzeum 1965-ben azzal a céllal adta közre e munkát, hogy mintája legyen a megyében ekkor szerveződő földrajzi névgyűjtésnek. Az országos mozgalomba bekapcsolódott Szolnok megye néprajzosai, régészei történészei, művészettörténészei úgy vélték ugyanis, hogy a Zala megyei kötetnél gazdagabb szempontokat kellene érvényesíteni, hogy a névtudomány egyenrangú részese lehessen a meginduló széles körű megyei kutatásoknak. Kakuk Mátyás munkája ígérte ezt legteljesebben. Ettől kezdve a tudós tanár (régen így nevezték a hasonló típusú embert) részese, mintegy állandó külső munkatársa lett a megyei múzeum körül szerveződött, a megye múltjának, kultúrájának feltárását végző, laza szerkezetű kutató csoportnak. Mellette persze saját kutatási programja is volt, s amennyire lehetett, és a tanítás engedte, azt is teljesítette. A vidéki körülmények a helyben elérhető eredeti forrásokként az anyakönyveket, az egyházi iratok tanulmányozását, a névtant, s a nyelvjárás kutatását tették leginkább lehetővé. Ez a múzeumi kutatásokkal is színelt. Előadásokat tartott, konferenciákon vett rész, publikált múzeumi fórumokon, egyetemi kiadványokban, s néhány írását a nagy nyelvészeti periodikák is közölték. Még az e témában egyedülálló tanulmányát (Hangtani változások Kunszentmárton XVIII—XIX. századi családneveiben. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége) sem méltatta senki egyetlen szóra sem. Vidékről nem volt könnyű figyelmet kelteni, komoly fórumhoz jutni, a szakma, a tudomány vérkeringésébe bekerülni…
Szolnok megye mai népessége csaknem száz százalékosan magyar anyanyelvű volt, nem voltak nemzetiségi tömbök. Ma, amikor a cigányságot nemzetiségként tartják számon, mit sem változott a helyzet, meg ők majdnem egészüket nézve magyar anyanyelvűek. A megyében van ugyanakkor a Jászság és a Nagykunság, akik etnikai csoportként őrzik eredetileg idegen voltuk emlékét, s lakosai nagyobb részt büszkén vallják, s tekintik magukat jásznak vagy kunnak. A török hódoltság után a nagyrészt elpusztult, megritkult lakosú Tisza-menti magyar lakosság közé palóc, tót, s tiszántúli vidékek népessége áramlott be, s olvadt össze. A megyei kutatások egyik központi kérdése ennek a folyamatnak a minél alaposabb megismerése, a távoli, közeli tájak népességének, majd a megye egyes településeinek belső mozgása, lakosság cseréje volt. A nyelvtudomány — főként a névtan és a nyelvjárás kutatása — ehhez igen sokat adhatott. Nem véletlen, hogy mozgósítani igyekezett a kutatást szervező múzeum minden hadra fogható embert. A megyében Kakuk Mátyás mellett több jeles, itt élő tanár is segítette a munkát (Balogh László, Dienes Erzsébet, Farkas Ferenc, Horgosi Ödön, Vincze László, Csetényi Mihályné), illetve Fekete Péter az egri Tanárképző Főiskoláról.. Kakuk Mátyás e programtól függetlenül kezdte el szülővárosának, Kunszentmártonnak a nyelvi és névtani vizsgálatát. S ez igen kemény dió volt.
Kunszentmárton a Nagykunság egyik legdinamikusabban fejlődő települése volt a XVIII. század második évtizedétől kezdve. A török után a pusztán maradt kun települést Jászapátiból érkezett katolikus jászságiak telepítették be. A református Nagykunság egyetlen katolikus települése. Az alapító családok névsora ismert. E nevek Jászapátiban ma is a leggyakoribbak között vannak. Később többnyire német iparosok települnek be a szükségnek megfelelően, de nem tömbszerűen, és olvadnak be a lakosságba. A felekezeti endogámia miatt a jászsági alapítók és a református nagykunok nem keveredtek. Ha a kunszentmártoni családok eredetét kutatjuk, a jászapáti népességig, onnan időben visszafelé kell vizsgálódni Kunszentmártonban. Érthető hát, hogy Kakuk Mátyás a nagykunsági Kunszentmártonban miért kezdett a jászokkal, jász nevekkel, családokkal foglalkozni, s miért ártotta bele magát később a jász-oszét kérdés vizsgálatába.
Kedves Megbélyegző Kritikus Urak!
Egészen más ez, mint amit Önök írnak: miszerint egy kint járt delegáció laikus tagjai odaszóltak neki: Mi lenne ha…? Majd mi…!
A hatvanas évek közepétől indul el Szolnok megyében a néprajz kutatás területén a múzeum vezetésével egy átfogó kutató munka (Szolnok Megye Néprajzi Atlasza, Társadalomnéprajzi-, Jászság-, Nagykunság- Kutatás, s a Tisza-mente régió vizsgálata: Tiszazug-, Tisza II.-, Szolnok agglomerációja Kutatás). A munkába számos jól képzett helytörténettel foglalkozó tanár kapcsolódott bele. Diákok, érdeklődő paraszt emberek kaptak, kapnak szakmai segítséget, útmutatókat, hogy szakszerűen foglalkozhassanak választott témáikkal, színvonalas gyűjtő- és feldolgozó munkát végezzenek. Táborokban továbbképzést kaptak, friss szakirodalomhoz jutottak, szélesíthették látókörüket, elvégezhető feladatokat jelöltek ki számukra. Egy-egy felvillanó megoldás, nyelvi probléma hol folklór, hol jogi, hol gazdasági vagy esztétikai oldalról kapott megerősítést illetve ültethette el a kétkedés magját. Kezdtek feltárulni a történeti összefüggések, egymást feltételező utak, folyamatok, jelenségek, melyek mindig túllépik valamilyen vonatkozásban egy-egy szorosan vett diszciplína határát. E munkaközösség egyik elismert tagja, motorja, nyelvészeti szakértője Kakuk tanár úr. Nem magánosan üldögél csupán az idillikus Körös partján, elmerülve köldökének gyönyörűségében.
Vidéken is van tudományos közélet.
Jászapáti népessége a török időkben a Palócfölddel tartott fenn szoros kapcsolatot, s e vidékről érkezettekkel szaporodik a XVIII. század derekáig. Nyelvjárásának. sajátosságai ezt jól mutatják. A kunszentmártoni kirajzók ennek sok elemét megőrizték. A református tiszazugi községek közül a katolikus Csépa népessége szintén palócokkal népesült be a törököt követően. Nem véletlen, hogy szerzőnk e település nyelvjárási sajátosságait vizsgálta igen alaposan, s használta összehasonlító anyagként. Lényegre törő tanulmánya, amelyet Imre Samu lektorált, bizonysága annak, hogy van azért némi fogalma arról, hogy egy nyelvet egészében és részleteiben lehet és kell megragadni. Igaz-ez az oszétra is.
S most lássuk az oszét-jász-magyar viszony kérdését!
Kakuk Mátyás, aki a finnugor nyelveket is tanulmányozta speciálkollégim keretében két évig, a magyar nyelv finnugor voltát, a szókészlet, a nyelv alapvető rendszere elfogadott, ismert és oktatott sajátosságait kezdetben nem kérdőjelezte meg. Arra viszont jogot formált, hogy egyes szavak eredetére, más nyelvtani elemek meglétére, egykori használatára eltérő magyarázatot, megoldást is találhatunk. Amint, hogy bizonyos csak vagy elsősorban finnugor sajátosságnak tartott jellemzők (pl. a főnevek nem nélkülisége) más (nem fgr.) nyelveket is jellemezhet, s ezekkel a népekkel (nyelvhodózókkal) történeti kapcsolataink is lehettek. Kakuk Mátyás kutatási területe a magyar nyelven belül lényegében (kezdetben kizárólag) szókészletünknek az a része, amelyet a TESz. bizonytalan eredetűnek tekintett, a közzétett szófejtéseket nem tekintette kielégítőnek.
Illendően és kellő tisztelettel elküldött egy — véleménye szerint — aligha vitatható válogatást szómagyarázataiból a Magyar Nyelv c. folyóiratnak. Először elfelejtették arról értesíteni, hogy szófejtéseit a máig anoním lektor nem találta közlésre alkalmasnak. Jó egy év múltán érdeklődésére olyan ledorongoló hangú és kiagyalt érveket tartalmazó lektori véleményt kapott, amely teljesen nélkülözte a tárgyilagosságot, és érezhetően egyetlen célja volt: hogy elvegye az író kedvét a további munkától.
Ez nem sikerült, mert Kakuk Mátyás valóban kitartó kutató, és bízik abban, hogy "maradt még országunkban néhány olyan értelmiségi, akit izgat édes anyanyelvünk története, és gondolkodva kiszűri tévedéseit, de elfogadja, ami abban megállja a helyét, s gyermekeink, unokáink már nem csak a magyar nyelv finnugor rokonságáról fognak az iskolában hallani." Mert az bizonyosan nem vitatható, hogy a jászok egykori nyelve hatással volt az egész magyarság nyelvére is. Ilyen témájú írásait maga is inkább csak további kutatási alapnak tekinti, ezért idézi "Szkíta–magyar nyelvhasonlítás" c. könyve előszavában az anoním lektort: (a szómagyarázatok egy részében) "ott rejlik egy elfogadható magyarázat csírája, amely ... további kutatás kiindulópontját jelenthetné".
A Jászság (vele párhuzamosan a Nagy- és Kiskunság) és a jászsági lakosság eredete, történetének kutatása az utolsó fél évszázadban nagy lendületet vett. 1959-ben publikálta Németh Gyula a jász szójegyzéket, Fekete Lajos 1968-ban a jászsági települések török adóösszeírását, ami az oszét-jász rokonságot kézzel foghatóan igazolta. 1963-ban kezdődtek meg a módszeres és egyre több kutatót mozgósító néprajzi kutatások, 1974-ben megjelent Szolnok Megye Néprajzi Atlasza I.1., II.2., ugyanekkor elkészült a jász etnikai csoport monográfiája, 1980-tól indultak meg a török időken elpusztult jász települések régészeti feltárásai, s ezek újabb oszét kutatókat vonzanak ide. Bár 1974-ben látogatott el először oszét kutató Szolnokra és Jászberénybe (Harmatta János küldte hozzánk őket), csak 1984-ben vált lehetővé, hogy Észak-Oszétiában néprajzi terep munkát is végezhessünk a Kaukázusban, s Moszkvában és Leningrádban és Ordzsonikidzében múzeumi és könyvtári anyagot tanulmányozhassunk, s közvetlen személyes kapcsolatot alakítsunk ki oszét és orosz szakemberekkel. Írásokat, hosszabb tanulmányokat is sikerült kölcsönösen megjelentetnünk, s közös konferenciákon is részt vehettünk. Az sem véletlen, hogy e kutatások során az oszétek Nart-eposzából előbb részletek jelentek meg, majd elkészült az első teljes magyar fordítás. A nehezen létrejött tudományos együttműködést sajnos erősen visszavetette a kaukázusi hadi helyzet, de a kapcsolatok ma is élnek és bővülnek, oszét könyvgyűjteményünk — éppen Kakuk Mátyás fordításaival is — szépen gyarapodik. Ma pedig interneten is lehet érintkezni, de élő kapcsolatai vannak a megyebeli kutatóknak, intézményeknek az oszét és orosz kutatókkal is. Ilyen irányú munkákról az oszét médiumok elismeréssel nyilatkoznak
Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kakuk Mátyás oszét kutatókkal való kapcsolata sokkal több és mélyebb, mint véletlenszerű keresgélés közben ráhibázni egy-egy érdekes kérdéskörre. S az oszét nyelv használható elsajátítása nem egy bogaras nyelvtanár mániája, hanem egy sokoldalú, több irányba is tájékozódó kutató igényességének következménye.
Hát elég ciki Kakuk Mátyásnak bókolni - bár fenntartásainkat hangoztatva is - a Nyesten... Aki ismeri e "vidéki zseni" munkáit, hogy csak fő művére, a dilettáns etimologizálás egyik legelfajzottabb végeredményére, az Etymologia ecleticá-ra utaljunk, az tudja, hogy közönséges megszállott, az a fajta legveszélyesebb típus, akinél a hülyeség kitartással párosul. Aki vallási maszlaggal kevert tévelygéseit olvasta, nem említheti őt a nyelvvel, nyelvi ismeretterjesztéssel, s pláne a nyelvészettel egy lapon csak akkor, ha hozzá teszi, hogy egy echte ÁLTUDÓSról beszélünk.
Bizony-bizony, ezek a csúnya médiumok...
A jászok az 1200-as években telepedtek le nálunk, nyelvük akkor valószínűleg csak kevéssé vált el az általános kelet-iráni nyelvtől. Nehéz dolga lesz Kakuk tanár úrnak, ha különbséget akar tenni a jászok letelepedése előtt átvett alán vagy más iráni szavak, és a valóban jászoktól átvett szavak között.