0:05
Főoldal | Rénhírek

Az apai törődés is fontos

Azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat foglalkozik az apjuk, kevesebb viselkedési problémát mutatnak a későbbiekben – erre a következtetésre jutott a világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust.

MTI | 2012. július 26.

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra, hogy az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelkiállapotára. Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki.

A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.

A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre – olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!