Amikor a válasz nem válasz
A válaszadás kerek perec megtagadásán túl léteznek sokkal finomabb és körmönfontabb módszerek is. A megkérdezett elkezdhet beszélni valami másról, vagy válaszolhat a kérdésnek csak egy kis részletére is, de olyan információkat is becsempészhet a válaszába, amelyeknek közük sincs a kérdéshez. Mindezt hogyan? A cikkben megpróbálunk mellébeszélés nélkül válaszolni erre.
Miért érezzük sokszor úgy, hogy nem kapunk kielégítő választ a kérdéseinkre? Természetesen vannak egyértelmű esetek, amikor valaki nem akar válaszolni egy számára valamilyen okból kényes kérdésre, és ezt egyértelműen ki is jelenti, tiszta sor. Ilyenkor válaszolnak egyes interjúalanyok úgy, hogy nem nyilatkozom vagy no comment.
A válaszadást azonban úgy is ki lehet kerülni, hogy úgy teszünk, mintha válaszolnánk. Ismerős? Először vizsgáljuk meg, mit is jelent válaszolni egy kérdésre, majd pedig nézzük meg, hogy lehet úgy válaszolni, hogy valójában nem is válaszolunk!
Fókuszban a válasz
A válaszadás egyik alapesetét a következő példában figyelhetjük meg:
Ki esett ki a Megasztárból?
Nagy Adri (esett ki a Megasztárból).
Hova kell küldeni az adóbevallást?
Az APEH lakóhely szerinti kirendeltségének (kell küldeni).
Egy kérdésre általában úgy válaszolunk, már ha akarunk válaszolni, hogy megvizsgáljuk a kérdőszót, hiszen a kérdőszó már sokat elárul nekünk arról, hogy milyen választ is kell adnunk (a kire egy embert a holra vagy a hovára egy helyet, stb.), majd pedig a kérdőszót helyettesítjük a válasszal (Nagy Adri; az APEH lakóhely szerinti kirendeltsége). Az eredeti kérdés többi részét akár el is hagyhatjuk (ezt a példákban zárójelezéssel jelöltük), hiszen már a kérdésből tudhatjuk, hogy valaki kiesett a Megasztárból, vagy hogy az adóbevallást valahova el kell küldeni, ennek megismétlésével nem sok újat mondanánk. Egy lehetséges megközelítés szerint a válasznak azt a részét, amelyik megfeleltethető a kérdőszónak, fókusznak nevezzük.
(Forrás: Wikimedia Commons / Matthieu Riegler / CC BY 3.0)
Ilyen értelemben persze a fókusz lehet egy egész mondat is, mint a következő példában:
Mi lesz ma a parlamentben?
Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a 2010-ben történt kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső országgyűlési vizsgálóbizottság jelentését.
Figyeljük meg, hogy a magyarban a mondatrész-fókusz (tehát amikor nem a teljes mondat alkotja a választ) és a kérdőszó, feltehetően épp a kérdések és a válaszok párhuzama miatt, hasonló pozíciót foglal el: mindkettő közvetlenül az ige előtt áll.
A „fókusz mint válasz” megközelítés szerint tehát azt tekintjük fókusznak a válaszban, ami válaszol a kérdésre, azaz új információt jelöl, és ez lehet a válasznak egy része (ilyenkor a válasz többi része elhagyható) vagy akár a teljes válasz is. Eldöntendő kérdések esetében az elvárt válasz persze ilyen értelemben nem új információ, hanem igen vagy nem. A valóságban persze a kérdéseinkre nem mindig kapunk ilyen egyértelmű és kielégítő választ.
Az a válasz, hogy nincs válasz
Mint említettük, az első eset az, amikor a válaszadó nyíltan közli, hogy nem válaszol:
- Mi volt ma a suliban?
- Semmi, hagyjál.
- Mit mondott Zsolti?
- Nem mondom el.
Hasonlóan reagáltak egyes képviselők is a már unalomig tárgyalt plágiumügyekben.
Maszatolás vagy túlbuzgóság
Az is előfordul persze, hogy az illető válaszol, de a válasz nem felel meg a kérdés kérdőszójának, azaz nem tudunk meg sokat a válaszból:
Mit tesz a kormány a leszakadó régiók felzárkóztatásáért?
A kormány nagy figyelmet fordít erre, és külön kormányülésen tárgyalta a problémát.
Ez különösen szembetűnő eldöntendő kérdések esetében, amikor a várt igen vagy nem válasz helyett a válaszadó egy a kérdéshez nem közvetlenül kapcsolódó kijelentést tesz, majd a kérdezőnek ebből kéne leszűrnie, hogy ez most igent jelent vagy nemet. Ez gyakorta nem is sikerül.
A válaszok ilyenfajta elkenésének persze nem csak a kérdező félrevezetése, vagy a válaszadás felelősségének a hárítása lehet a célja. Előfordul, hogy a válaszadó nem tudja a választ, azaz nincs is birtokában a szükséges információknak, de ezt nem szándékozik a kérdező tudtára adni (gondolhatunk itt a már rutinos vizsgázókra), vagy az is elképzelhető, hogy már a kérdés annyira evidens volt, hogy a nyilvánvaló válasz helyett rögtön annak magyarázatával állunk elő.
Ennél azonban érdekesebb, ha a válasz többet is mond, mint amennyit a kérdés alapján várnánk. Ezt figyelhetjük meg politikusok, szóvivők válaszaiban, akik a válaszba az elégségesen túl annyi információt csempésznek, amennyit csak lehet:
Mit tett a kormány az utóbbi években a helyzet javításáért?
Nagyon sokat, az anyagi segítségen kívül szakembereket küldtünk ki a helyszínre, akik segítenek a hosszú távú megoldások kidolgozásában. De ha már itt tartunk, hadd tegyem hozzá azt is, hogy…
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Morse)
A legérdekesebb pedig az, amikor a kérdésnek csak egy részletére válaszolunk, talán abban reménykedve, hogy ez a kérdezőnek nem tűnik fel, és nem fog utánakérdezni a hiányzó elemeknek:
Mikor kaphatnak a BKV-dolgozók fizetésemelést?
Nos, a járművezetők jövő évi béremeléséről már tárgyalunk, így remélhetőleg jövő februárban.
Talán azt tartjuk jó riporternek, aki nem hagyja magát megtéveszteni? Például ezek után visszakérdez és azt mondja:
Jó rendben, és mi a helyzet a karbantartókkal, szerelőkkel, takarítókkal, ellenőrökkel, azaz a BKV többi dolgozójával?
Ezt a választípust úgy próbálták modellezni, mintha a válaszadó titkon alkérdésekre bontaná a kérdést, és ezek közül csak egyre vagy némelyikre, de nem mindegyikre válaszolna. A BKV-s példánál maradva az átértelmezett alkérdések a következők lehetnek: Mikor kaphatnak a járművezetők fizetésemelést? Mikor kaphatnak a karbantartók fizetésemelést? Mikor kaphatnak a szerelők fizetésemelést? Mikor kaphatnak a takarítók fizetésemelést? Mikor kaphatnak az ellenőrök fizetésemelést? Ezek közül pedig csak az elsőre kapunk választ.
Ennek a válasznak létezik egy vicces verziója is, amikor is a válaszadó nemcsak azért ad részválaszt, hogy kikerülje a válaszadást, hanem azért is, hogy ezzel sugalljon valamit, akár a kérdezővel, vagy valaki mással kapcsolatban:
Az ön cégét mennyire érintik a korrupciós botrányok?
Az ÉN cégemet semennyire (de tudnék mondani olyat, akiét nagyon is).
A válaszadó itt látszólag a kérdésre válaszol, ám a válasz egyúttal sugallja más részválaszok lehetőségét (más cégeket viszont érint a korrupció).
Találd ki!
Végül pedig egy olyan csoportja is van a válaszoknak, amely utal ugyan a várt információra, de ezt közvetetten teszi, így a kérdező feladata, hogy a kapott válaszból kikövetkeztesse az általa keresett információt. Ez történik a következő példákban:
Szándékoznak kivizsgálni a közpénzek elherdálásának ügyét?
Mindent kivizsgálunk.
Lesz idén lomtalanítás?
Minden évben van lomtalanítás.
A válaszadó természetesen azt szeretné közölni, hogy igen, de ezt közvetetten teszi: abból, hogy mindent kivizsgálnak, vagy hogy minden évben van lomtalanítás, következik, hogy a konkrét ügyben is lesz vizsgálat, vagy hogy az adott évben sem marad el a lomtalanítás. Ez a válasz gyakran jelezheti, hogy a válaszadó a kérdést értelmetlennek tartja (Persze, hát hogy is feltételezheted, hogy nem vizsgáljuk ki?, De hát tudhatod, hogy minden évben van, miért pont most ne lenne?), és ezt a kérdezővel is érzékeltetni kívánja.
Persze attól, hogy mindezzel tisztában vagyunk, nem lesz kevesebb mellébeszélés körülöttünk, de legalább jobban értjük, hogy hogyan tudnak egyesek beszélni anélkül, hogy mondanának is valamit.
Köszönet Gécseg Zsuzsannának a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért.