Mikor hogyan kérdezünk?
Mit teszünk, ha nem tudunk valamit? Természetesen megkérdezzük. És ha egyszerre több dolgot nem ismerünk? Akkor is megkérdezzük, és ezt úgy is tehetjük, hogy több kérdés helyett egyetlen többszörös kérdést teszünk fel. De milyet? Mindegy, hogy milyet? És ha nem mindegy, mitől függ, hogy milyet? A cikkben a kérdés lehetséges szerkezetét és a válasz típusát vizsgálva próbálunk meg válaszolni ezekre a kérdésekre.
Ha egyszerre több dologra is keressük a választ, feltehetünk egy úgynevezett többszörös kérdést, azaz egy olyan kérdést, amely több kérdőszót tartalmaz, például: Hol és mikor született József Attila? Ez idáig egyszerűen hangzik, de, mint látni fogjuk, a jelenség több okból kifolyólag is bonyolult. A nehézséget például az okozza, hogy nem csak hogy többféleképpen tehetünk fel egy többszörös kérdést, hanem többféle választ is várhatunk rájuk, és a kérdés szerkezete és a válasz típusa közötti összefüggés nem mindig egyértelmű. Egy másik fontos probléma az, hogy a beszélők között sokszor nincs egyetértés a tekintetben, hogy egy adott kérdés elfogadható-e, azaz jó magyar mondat-e vagy sem, vagy hogy tényleg csak úgy lehet-e érteni, ahogy azt a szakirodalom feltételezi (ennek megfelelően lehet, hogy az olvasók sem fognak mindennel egyetérteni, amit a cikkben állítunk, ezért minden megjegyzést örömmel veszünk).
A szerkezet
A magyarban négy mintázata van a többszörös kérdéseknek. Aszerint tudjuk őket megkülönböztetni, hogy a kérdőszók az ige előtt vagy után állnak, és szerepel-e az egyik kérdőszó előtt az és szócska.
A. Mindkét (az összes) kérdőszó az ige előtt áll:
Ki kit támogat?
Ki hol töltötte a nyarat?
B. Egy kérdőszó az ige előtt, a másik (többi) az ige után, sokszor a mondat végén:
Ki vesz el kit a regény végén?
Ki haragszik kire?
C. Ige előtti kérdőszók mellérendelése
Hol és hogyan lehet diákmunkát vállalni?
Ki és mikor ment szabadságra?
D. Egy kérdőszó mellérendelése a mondat végén
Ki vett rá erre és hogyan?
Hogyan ért véget a történet és miért?
Az egyszerűség kedvéért olyan példákat fogunk vizsgálni, amelyekben két kérdőszó van, de természetesen kettőnél több kérdőszó is lehet egy mondatban:
Ki, mikor és hova utazott?
Hol, mikor és mit ittatok azon a görbe estén?
Vajon mi lehet a különbség a négy szerkezet között? Használhatjuk őket ugyanabban a kontextusban? Ahhoz, hogy erre válaszoljunk, meg kell vizsgálnunk a többszörös kérdésekre adható válaszok fajtáit.
A választípusok
Egyes feltételezések szerint a válasz alaptípusa az úgynevezett párlista olvasat. Ennek a leggyakoribb alesete az összepárosítgatás. Ilyenkor gyakran ismerjük két halmaz elemeit, és azt várjuk a válaszadótól, hogy adja meg nekünk a helyes párosításokat. Ezt a magyarban a fent A-val jelzett szerkezettel szoktuk általában kérdezni: Ki ki mellett ült a buszon? Az is lehetséges, hogy csak az egyik halmaz (az egyik kérdőszóra adható lehetséges válaszok halmaza) ismert előttünk, a másik nem. Ilyenkor azt várjuk, hogy a válaszadó a válaszban térjen ki az ismert halmaz minden elemére:
– Kit hova hívtál meg? (ismerjük Jóskát, Pirit és Pétert)
– Jóskát moziba, Pirit cukrászdába, Pétert sörözni, stb.
– Hova kit hívtál meg? (tudjuk, hogy az illető volt moziban, a Balatonon és egy buliban)
– A bulira Pirit, moziba Jóskát és a Balatonra a többi barátomat.
Figyeljük meg, hogy általában az a kérdőszó kerül előre, amellyel kapcsolatban már ismerjük a lehetséges válaszokat, és ezt követi (közvetlenül az ige előtt) a „valódi” kérdőszó, amelyre még nem feltétlenül vannak lehetséges válaszok a fejünkben. Tegyük hozzá azt is, hogy sok beszélő szereti első helyre tenni az alanyra, vagy legalábbis élő entitásra vonatkozó ki kérdőszót, akkor is, ha a másik számít az adott beszélgetésben adottnak, azaz mindenképpen a második kérdést preferálja:
Mi kit zavar? (itt elvileg a lehetséges zavaró körülményeket ismerjük)
Kit mi zavar? (itt pedig az embereket vesszük kiindulópontnak)
Néha azonban úgy is válaszolhatunk egy A típusú kérdésre, hogy tulajdonképpen nem is válaszolunk, azaz nem soroljuk fel tételesen a válasz elemeit, de a kérdező mégis ki tudja következtetni a választ:
– Ki kinek vett virágot?
– Mindenki az anyjának.
A párokat felsoroló válaszok feltétele tehát az volt, hogy a pároknak legalább az egyik tagja (pontosabban ezek halmaza) adottnak vagy ismertnek vehető egy adott kontextusban. Az is lehetséges azonban, hogy a kérdésből egyértelműen kitűnik, hogy egy adott esemény két körülményére vagyunk kíváncsiak. Ilyenkor a C vagy a D szerkezetet használjuk: Ki és mikor találta fel a viaszgyertyát? Kit látogattál meg tegnap és miért? Ezt hívjuk specifikus pár olvasatnak.
Érdekes módon a C és a D típusú kérdésekre is lehet párokat felsoroló választ adni, ami abban tér el az összepárosítgató válaszoktól, hogy nem kell semmilyen halmazt adottnak vennünk a kontextusban, hanem inkább arról van szó, hogy csak úgy tudjuk adekvátan megválaszolni a kérdést, ha alrészekre bontjuk:
– Ki és mikor hívhat mentőt?
Itt a kire adott válasz minden esetben ugyanaz (bárki), de utána a lehetséges szituációk felsorolása következik (baleset, életveszély, erős fájdalom, magatartászavar, stb. esetén). A több választ tehát arra lehet visszavezetni, hogy a mikorra nincs egyszerű válasz, hanem fel kell sorolni a különféle eseteket. Hasonló a helyzet a D szerkezetnél is:
– Kit érint leginkább a válság és miért?
– A nyugdíjasokat az alacsony nyugdíjak miatt, a munkanélkülieket az álláshiány miatt, a hátrányos térségekben élőket a csökkenő segély és az életkörülmények romlása miatt, stb.
Ebben a válaszban a ki kérdőszót kellett alrészekre bontani (nyugdíjasok, munkanélküliek, hátrányos helyzetűek, stb.), majd pedig mindegyikkel kapcsolatban külön válaszolni. A válaszban nem csak az egyik kérdőszót bonthatjuk fel alrészekre:
– Mikor és hol fognak táborozni a gyerekek?
– Az alsó tagozatosok júliusban a Velencei-tónál, a felső tagozatosok augusztusban a Balatonnál.
Ebben a példában a két részre bontott válaszok nem a kérdőszókból eredeztethetők, hanem a gyerekekből, hiszen két csoportra kell őket osztanunk ahhoz, hogy megválaszoljuk a kérdést.
Még egy választípusról nem beszéltünk eddig, és értelemszerűen ezt leginkább a B típusú kérdésekre lehet adni. Hasonlítsuk össze az A és B típusokat és próbáljuk meg megfogalmazni a különbséget:
A: Ki kit hívott meg?
B: Ki hívott meg kit?
Mi lehet a különbség a két kérdéstípus között? Egy lehetséges feltételezés szerint az A típusnál, mint már említettük, több meghívás is történt, a résztvevőket jobbára ismerjük, és szeretnénk, ha a válaszadó párba rakná őket. Ezzel ellentétben a B kérdésnél egy meghívás történt, és ennek vagyunk kíváncsiak a szereplőire. Még gyakoribb azonban az, hogy ismerjük a szereplőit, például Pétert és Pált, de nem tudjuk, melyik hívta meg a másikat, a kérdés tehát a két ismert szereplő közötti viszont irányára utal, nem pedig magukra a szereplőkre. Ez megmagyarázná, hogy miért preferálja sok beszélő azt, ha ebben a kérdéstípusban ugyanaz a kérdőszó szerepel az ige előtt és után: a viszonynak megfordíthatónak kell lennie, azaz Péter is meghívhatta Pált és Pál is Pétert. További példák:
Mi idézett elő mit?
Melyik lány táncolt melyik fiúval?
Honnan utazik hova?
Ebből az is következik, hogy nem szerencsések viszont azok a kérdések, amelyekben a kérdőszók között a reláció nem megfordítható (a ?? arra utal, hogy a mondatok nem tekinthetők teljesen elfogadhatatlannak sem):
?? Ki mondott mit? (helyesen talán: Ki és mit mondott?)
?? Ki ment hova? (helyesen talán: Ki és hova ment?)
Ezzel párhuzamosan sok beszélő ennek a fordítottját sem tartja elfogadhatónak, azaz azt, ha ugyanaz a kérdőszó szerepel kétszer (csak például más esetben) a C szerkezetben:
?? Ki és kit hívott meg?
?? Ki és kivel tud így összefogni?
Az már az eddigiekből is látható, hogy a szerkezetek és választípusok összjátéka meglehetősen bonyolult, és a jelenség leírását az ingadozó nyelvhasználat csak tovább bonyolítja. Lehet, hogy jobban tesszük, ha nem akarunk túl sok dolgot egyszerre megkérdezni?
"?? Ki mondott mit? (helyesen talán: Ki és mit mondott?)
?? Ki ment hova? (helyesen talán: Ki és hova ment?)"
Én ezeket sem érzem egyáltalán hibásnak vagy furcsának. Talán egy kicsit így lehetne őket finomítani:
Ki mondott, (és) mit?
Ki ment, (és) hova?