Lettország nyelvei és a lett nyelv
Milyen a lett nyelv? Sok vonásában a szláv nyelvekre hasonlít, ugyanakkor találhatunk benne néhány meglepő párhuzamot a magyarral, de vannak olyan vonásai is, amelyek akkor is meglepőnek tűnhetnek, ha ismerünk néhány európai nyelvet. De nem a lett Lettország egyedüli nyelve...
Lettország 1918 november 18-án nyerte el először a függetlenséget, november 18. tehát Lettország legfontosabb állami ünnepe. Ebből az alkalomból áttekintjük, milyen nyelveket beszélnek Lettországban, és felhívjuk a figyelmet a lett nyelv néhány figyelemre méltó vonására.
(Forrás: Wikimedia Commons / Central Statistical Bureau of Latvia / CC BY-SA 3.0)
Lettország nyelvei
Lettországban mindössze egyetlen hivatalos nyelv van, a lett. A lett az indoeurópai nyelvcsalád balti ágába tartozik a litvánnal és a kihalt porosszal együtt. Az ország kétmillió főt meghaladó lakosságának kb. 62%-a, azaz 1,2–1,3 millió ember lett anyanyelvű. A legkorábbi ismert lett nyelvű könyvek a 16. századben jelentek meg. A lettek közül azonban mintegy 150 ezren latgal anyanyelvűek – az ország keleti részén beszélt latgalt hol a lett nyelvjárásának, hol önálló nyelvnek tekintik. Bár a nyelvnek a 18. század óta van írott formája (ezt persze a szovjet időkben, és korábban a cár alatt is betiltották), a latgalok általában a lett irodalmi nyelvet használják, a latgal nyelvű kiadványok inkább csak kiegészítik ezeket.
Lettország lakóinak több mint negyede orosz, de rajtuk kívül még sok, a szovjet időkben bevándorolt más nemzetiségű (elsősorban belorusz) is anyanyelvként vagy második nyelvként használja. 1937-ben az ország lakosságának 77%-a volt lett, az erőszakos orosz betelepítéseknek köszönhetően azonban 1989-re ez az arány 52%-ra csökkent. Érthető, hogy a függetlenség visszanyerésekor a lettek nem adtak automatikusan lett állampolgárságot mindenkinek, csak azoknak, akik (vagy akiknek a felmenői) már a megszállás előtt is lett állampolgárok voltak. A lett állampolgárságot viszonylag könnyen meg lehetett (és lehet) szerezni, de ehhez lett nyelvből és állampolgári ismeretekből vizsgát kell tenni (mint általában az állampolgárság megszerzésekor mindenhol). Mivel azonban sok orosz nyelvű nem tanult meg lettül, ők nem szereztek állampolgárságot. Gyermekeik azonban az iskolában már tanulnak lettül, és felnőtt korukra kétnyelvűvé válnak. Bár az orosznak nincs hivatalos státusza, sok helyen használható.
Lettországban beszélik vagy inkább beszélték a lív nyelvet is. Bár vannak még, akik tudnak lívül, bizonytalan, hogy élnek-e még lív anyanyelvűek. Néhány éve rendszeresen jöttek hírek az utolsó lív anyanyelvű haláláról. Ha élnek is még anyanyelvi beszélők, a lívek szétszóródása miatt aligha érintkeznek sűrűn egymással.Pillanatnyilag kísérletek folynak, hogy a legidősebb beszélők átadják nyelvüket a legfiatalabb generációnak.
A lív finnugor nyelv, legközelebbi rokona az észt, de a két nyelv kölcsönösen alig érthető: a legközelebbi rokonság is inkább földrajzilag értendő, mivel egyes feltételezések szerint a lív vált el legkorábban a többi finnségi nyelvtől. A történeti adatok szerint a lívet a 12. században a Rigai-öböl keleti és nyugati partján széles sávban beszélték, a 20. század elején azonban már csak Nyugat-Lettország legészakibb részén, egy szűk tengerparti sávban. A 20. században a lív vidék többször is háborús területté vált, a lakosságot kitelepítették. A szovjet időkben határövezetté vált, tilos volt a hagyományos életmód alapját jelentő halászat is. A maradék lív nyelvközösség is felbomlott.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jukka / GNU-FDL 1.2)
A lettekbe asszimilálódó lívek jelentős hatással voltak a lett nyelvre. Míg az első függetlenség idején a lett állam nem segítette a líveket, inkább akadályozta saját nyelvük és kultúrájuk ápolását, addig a második függetlenség idején már felismerték, milyen kulturális örökséget jelent a lív nyelv és kultúra Lettország számára, így most törvényekkel védik ezeket (akárcsak a latgalt). Nemrégiben például közös észt–lett finanszírozásban terjedelmes lív–lett–észt szótárt adtak ki.
A lett helyesírás
Mielőtt belevágnánk a lett nyelv jellegzetességeibe, ismerkedjünk meg a lett helyesírással – már csak azért is, hogy később könnyebben elolvashassuk a lett példákat!
A lett íráskép nagyon jellegzetes a magánhangzók hosszúságának és a mássalhangzók lágyságának jelölésére használt mellékjeleknek köszönhetően. A hosszúságot a betű fölé tett vízszintes vonal jelöli: Āā Ēē Īī Ūū. Ezeket körülbelül úgy kell olvasni, mint a magyar megfelelőiket (Áá Éé Íí Úú), ékezet nélküli (illetve az i esetében ponttal írt) megfelelőiket pedig röviden. A magyar nyelvjárások többségéhez hasonlóan az e lehet nyílt és zárt is, de a magyartól eltérően az ē is. Az, hogy mikor melyik használatos, megjósolható, de nagyon bonyolult szabályok alapján. Mivel azonban a különböző nyelvváltozatok között ebben a tekintetben is különbség van, a kétféle e-t a lettek többsége sem használja „helyesen”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Mp / GNU-FDL 1.2)
Sajátos a magánhangzóknál az o ejtése, mivel eredeti lett szavakban [uo]-nak olvasandó. Viszonylag ritkán, idegen szavakban fordul elő, hogy [o]-nak vagy [ó]-nak ejtendő. A lettben más kettőshangzók (egy szótaghoz tartozó magánhangzók) is vannak: ai, au, ie, ei.
A mássalhangzók lágyságát a betű alá tett vessző jelzi, kivéve a ģ [gy] esetében, ahol a betű lelógó szára miatt a vessző fölé kerül. Mint a példa is mutatja, a magyarhoz hasonlóan a lett is a g-ből, nem a d-ből alakítja ki a [gy] jelét, de a magyarral szemben a rendszer szimmetrikus, hiszen a [ty] jele a ķ. A lágy mássalhangzókat jelölő betűk: Ģģ [gy], Ķķ [ty], Ļļ [ly] (mint a palócban), Ņņ [ny].
Vannak a csehből, a szlovákból, a szlovénből vagy a horvátból is ismert hácsekkel (vagy mekcsennyel) írt betűk is, méghozzá ugyanabban a hangértékben: č [cs], dž [dzs], š [s], ž [zs]. A további betűk ejtése lényegében nem különbözik a magyarban megszokottól: Bb, Cc, Dd, Dzdz, Ff, Vv, Hh, Jj, Gg, Kk, Ll, Mm, Nn, Rr, Zz. Egyedül az Ss ejtése [sz], de ezen aligha lepődünk meg.
A lettben általában az első szótagon van a hangsúly (ez elsősorban a lív hatásnak köszönhető). Ha a hangsúlyos szótag rövid, és utána zöngétlen mássalhagzó áll, azt hosszan kell ejteni: upe [uppe] ’folyó’, puķe [puttye] ’virág’, kafija [kaffija] ’kávé’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dezidor / CC BY 3.0)
A hosszú szó szótagokat a lettben többféle intonációval lehet ejteni: a különböző hanglejtéseket a hangerő, a hosszúság és a hangmagasság jellemzi, egyes esetekben az intonáció szavakat is megkülönböztethet, így például a zāle egyfajta intonációval ’fű’, a másikkal ’terem’. Egyes nyelvjárásokban három, másokban két intonációt különböztetnek meg. A nyelvjárási különbségek ebben a tekintetben is megvannak, ezért az intonáció a lettben nem normalizált, a nyelvkönyvek sem jelölik.
Nyelvtan
A lett nyelvtan első pillantásra sokban hasonlít a szláv nyelvek tipikus nyelvtanaira. (Korábban úgy vélték, hogy a balti és a szláv nyelvek az indoeurópai alapnyelv felbomlása után egy ideig együtt fejlődtek – ma már ezt a nézetet megkérdőjelezik.) Igaz, csak két nem van, hím- és nőnem, de a névszók különböző ragozási típusokhoz tartoznak, és pusztán a végződésről nehéz megállapítani, milyen számban és esetben áll a névszó. Öt eset van: alany-, birtokos, részes, tárgy- és helyjelölő eset. A lettül nem tudók számára talán a legfeltűnőbb a hímnem egyes számában használt -s (ritkábban -š) végződés, mely idegen neveken is megjelenik: Bills Clintons.
A szláv nyelvekre emlékeztet a lett azon vonása is, hogy egyes ragozási típusokban a bizonyos alakokban a mássalhangzó „lágyulása követezik be: varonis ’hős’, varoņa ’hősnek a...’, varoņi ’hősök’; lācis ’medve’, lāča ’medvének a...’ , lāči ’medvék’. Bizonyos hangok után egyszerűen egy j toldódik be: krabis ’tarisznyarák’, krabja ’tarisznyaráknak a...’, krabji ’tarisznyarákok’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Nigel Swales; MrPanyGoff / CC BY-SA 2.0)
A szláv nyelvekkel ellentétben nincs olyan eset, amelyet csak elöljárószóval használnának, viszont a helyjelölő eset elöljárószó nélkül is képes helyet jelölni. A különböző (a hagyományos nyelvtanban határozóinak nevezett) viszonyokat gyakran elöljárószók és esetvégződések kombinációi jelzik: uz koncerta ’koncerten’ (birtokos eset), uz koncertu ’koncertre’ (tárgyeset); néhány kivételtől eltekintve azonban többes számban minden elöljárószó után részes esetben állnak a névszók: uz koncertiem ’koncerteken, koncertekre’. A lettben van néhány névutó is.
Példák lett számnevekre
1 viens, viena
2 divi, divas
3 trīs
4 četri,četras
5 pieci, piecas
6 seši, sešas
7 septiņi, septiņas
8 astoņi, astoņas
9 deviņi, deviņas
10 desmits
11 vienpadsmit
12 divpadsmit
20 divdesmit
30 trīsdesmit
100 simt
200 divsimt
1000 tūkstos
A lettben nincsen névelő, de van kétféle melléknévragozás: határozott és határozatlan. A határozott ragozású melléknevek ahhoz hasonlóan jelölik a határozottságot, ahogyan pl. a magyarban a határozott névelő: labais draugs ’a jó barát’ (de labs draugs ’(egy) jó barát’). Ha azonban a főnév nem kap melléknevet, a határozottság nem jelölhető. A felsőfokú mellékneveket mindig határozott ragozásban kell ragozni, ahogy a magyarban is mindig kerül eléjük határozott névelő. Szintén határozottan kell ragozni a melléknevet, ha a jelzett szónak birtokos jelzője is van, vagy ha mutató névmás (’ez’, ’az’ stb.) vagy általános névmás (’minden’, ’bármely’ stb.). A sorszámnevek formailag olyanok, mintha a tőszámneveket melléknévként határozott ragozásban ragoznánk.
A lett igének hat ideje és öt módja van. A jelen, a múlt és a jövő idő is kifejezhető egyszerű igealakkal, illetve a létige és az főigéből képzett melléknévi igenév kapcsolatából. Az összetett igeidők lezárt cselekvést fejeznek ki, általában igekötős igékkel használják őket. A lett igekötők funkciói hasonlóak a magyarban vagy a szláv nyelvekben megfigyelhetőekhez, de a magyarral ellentétben (és a szlávhoz hasonlóan) az igekötő nem válik el az igéktől. Az igemódok közül a magyarből ismert kijelentő, feltételes és felszólító módon kívül van kötelező mód (ez lényegében a magyar kell-lel alkotott szerkezeteknek felel meg), illetve a referatív mód, mellyel mellékmondatokban azt fejezzük ki, hogy azt a főmondatban megjelölt személy mondta (pl. az ’azt mondta, hogy fázik’ mondatban a ’fázik’ kötelezően referatív módba kerül), a főmondatban használt referatív mód pedig azt jelenti, hogy ’állítólag’ vagy ’valószínűleg’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dezidor / CC BY 3.0)
A lettben szintén a szláv nyelvekhez hasonlóan fontos szerepe van az úgynevezett visszaható igéknek. Ezek általában azt fejezik ki, hogy a cselekvő saját magával végez valamit (mazgāties ’mosakszik’, míg mazgāt ’mos’), hogy valaki aktív cselekvés nélkül megy át egy eseményen (apgāzties ’feldől’, míg apgāzt ’feldönt’), vagy hogy több cselekvő kölcsönösen cselekszik (skūpstīties ’csókolózik’, míg skūpstīt ’csókol’). Míg azonban a szláv nyelvekben csak egy önálló szócska vagy egy toldalék különbözteti meg a visszaható ragozást a nem visszahatótól, a lettben különböznek a végződések is.
Magyar szemmel érdekes lehet még, hogy az igeragozásban az egyes és a többes számot csak első és második személyben különböztetik meg, a harmadik személyben az egyes és többes számú alakok mindig egybeesnek.
Mondattani csemegék
A lett mondattanból is csak néhány jelenséget emelünk ki. A semleges lett mondat az alannyal kezdődik, ezt követi az állítmány (ige), majd a többi mondatrész, de bizonyos szabályok ezt felülírhatják (ezeket most nem részletezzük). A jelző megelőzi a jelzett szót, mint a magyarban, de ha a jelzőt szeretnénk hangsúlyozni, akkor az a jelzett szó mögé is kerülhet.
Mint azt már korábban tárgyaltuk, az magyar -e-nek megfelelő, az eldöntendő kérdést jelölő szócska a lettben a mondat élén áll: Vai tu rīt brauksi uz pilsētu? ’Elutazol holnap a városba?’ (szó szerint kb. ’-e te holnap utazol -ba város’). Ha a tagadószó közvetlenül az ige előtt áll, az veszi át a szóhangsúlyt, ezért egybeírják vele: Nebraukšu ’Nem utazom (el)’.
(Forrás: Wikimedia Commons / Bank of Latvia)
Végül pedig megemlítjük, hogy a lettben, akárcsak a magyarban, nincs birtoklást kifejező ige, ráadásul a hasonlóságot növeli, hogy a birtokost ilyenkor a lett is részes esettel jelöli: Kas tev ir? ’Mid van?’ (szó szerint ’mi neked van?’); Man nav naudas ’Nekem nincs pénzem’ (’nekem nincs pénz’).
Források
Daina Nītiņa: Könyv a lett nyelvről. Szombathely, 1998.
Latvia és kapcsolódó oldalak az angol wikipédián
@Földönkívüli: Az egészen biztos, hogy folyamatosan hatottak egymásra.
@maxval: Ha arra gondolsz, hogy az erza és a moksa, illetve a hegyi és a mezei mari, akkor igazad van. Ha nem, akkor valószínűleg lemaradtál legalább egy izgalmas cikkünkről: www.nyest.hu/renhirek/miert-nincsenek-volgai-nyelvek
Egyébként természetesen elég jól érthető egymás közt a finn és a karjalai (www.nyest.hu/renhirek/miben-kulonbozik-a-karjalai-a-finntol) , de finntudással akár egy vepsze könyvvel is el lehet valamennyire boldogulni (egy észttel azért kevésbé). Észttudással viszont elég jól érthető a vót. Ha a komi-zürjént és a komi-permjákot külön nyelvnek vesszük, akkor ezek kölcsönösen elég jól érthetőek, de valamennyire az udmurttal is megérthetik egymást alapszinten. De hogy ezek az olasz és a spanyol viszonyával hogy vethetőek össze, arra nem igazán tudok mit mondani. (www.nyest.hu/renhirek/a-nyelvek-osszehasonlithatosagarol)
@Földönkívüli:
Talán a mordvin és a mari.
Nagyon jó cikk. Én litvánt hallottam annak idején, és az első benyomásom az volt róla, mintha oroszul beszélnének latin szóvégződésekkel.
A szláv és a balti nyelvek viszonyáról, tudtommal kétféle elmélet létezik, az egyik az, hogy közös köztes alapnyelvből származnak, a másik pedig, hogy egymástól függetlenül fejlődtek, de folyamatosan hatottak egymásra, ez okozza a hasonlóságukat. Az teljesen egyértelmű már a számokból is, hogy "szatem" nyelvek (vagyis e tekintetben kétségtelen, hogy a szláv és az indoiráni nyelvekhez állnak a legközelebb).
Végül egy kérdés. Az uráli nyelvek közül vannak olyanok (a finn és az észt kivételével), amelyek valamennyire érthetőek kölcsönösen, tehát mondjuk legalább olyan szinten, mint az olasz és a spanyol?