Állítsátok meg Übü királyt!
Ki volt az az Alfred Jarry, és miért fontos 1896-os műve, az Übü király? Milyen kérdéseket vet fel egy ostoba, kicsinyes figura hatalomra kerülése? Ön ismer olyan embereket, akik folyton fontoskodnak, ellenszenvesek, de hatalmuk miatt tehetetlen volt velük szemben? És hogyan kapcsolódik mindez a tanuláshoz és tanításhoz?
Alfred Jarry, a rövid életű különc a századforduló egyik emlékezetes figurája. Eminens és halk szavú, ám éppen annyira virgonc és népszerű
tanuló volt. Ez többek között számos kiváló középiskolai tanárának köszönhető, akikről nem sokat tudni, ám a kevésbé kedvelt fizikatanárról, Hébert úrról annál többet. Ugyanis a nagyképű, ellenszenves és folyton fontoskodó fizikatanár ihlette Jarry legismertebb művét, az Übü királyt.
A mű – melynek többféle változata is volt (és most is van) mielőtt színpadra került – természetesen nem kerülhette el az Örkény Színház figyelmét se. A műből nemcsak modern színházi feldolgozás, hanem tanítási segédlet is készült. Cikkünkben ezúttal elsősorban ez utóbbival foglalkozunk, egyfelől azért, mert nagyon jól összeállított és érdekes anyagról van szó; másrészt azért, mert Übü papa alakja, tevékenysége ma is igencsak aktuális kérdéseket vet fel.
Übü papa története
A diákok gúnyolódásának céltáblája, Hébert úr Jarry iskolai évei alatt vált egy, a diáktársakkal közösen írt groteszk dráma főszereplőjévé. Habár Jarry csak később kapcsolódott be a dráma írásába, az évek során szép lassan ő vált a főszervezővé, majd az egész mű egyedüli szerzőjévé.
Az Übü király évtizedekkel megelőzte a korát, nem véletlen, hogy igen sokan úgy tekintenek rá és Alfred Jarryre, mint a dadaizmus, a szürrealizmus, valamint a pop art mozgalom előfutárára. Persze ehhez egy gátlástalan, kicsinyes és törtető alak karikatúrája nem lett volna elegendő. Ennél valójában jóval több Übü papa. A mű sajátos keveréke az abszurd és groteszk világlátásnak, a klasszikus színháznak, valamint a közönséges bohóckodásnak. Az ifjúság romboló ereje érződik rajta, amely ledönt minden megszokott, hagyományos tekintélyen alapuló dolgot.
(Forrás: Örkény Színház)
A „diákcsínyekből lepárolt rémbohózat” 1896-ban került színpadra Párizsban, a Théâtre de l’Œuvre-ban (ez egy igen modern szemléletű, eredetileg szimbolista művek bemutatására alakult színház volt akkoriban). Ám csupán a premiert élte meg, mivel a bemutató igen nagy botrányt és sajtóvitát váltott ki. A legtöbben hallani sem akartak többé a paprikajancsinak titulált Übü király figurájáról, és erőteljesen hittek abban, hogy nem is fognak. Ám tévedtek. Übü papa alakja nemcsak a színpadon kelt életre számtalan formában, hanem a valóságban is: a 20. század vadabbnál vadabb Übüket produkált, olyanokat, akiknek az eredeti karakter – minden rémtette és ellenszenvessége ellenére – a nyomába sem ér.
Miért különösen jó választás ez a mű?
Habár a Nemzeti alaptanterv nem tartalmazza az Übü király című művet, mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi pluszt adhat mind a magyar, mind pedig más egyéb tantárgy (pl. dráma vagy társadalomismeret) tanításához.
Elsőként lényeges kiemelni, hogy a történet egy hataloméhes és mohó férfiről szól, aki felesége biztatására megöli a lengyel királyt. Gaztette után ő lép a régi király helyére, ám azzal nem számol, hogy gonoszsága és zsarnoksága miatt a nép meggyűlöli, valamint az orosz cár megtámadja. Übü papa a csatát megússza, és sikeresen elmenekül, ám a lengyel király életben maradt fia megtalálja őt, és megküzd vele. A küzdelemből Übü kerül ki győztesként, megöli a halott király utódját. Végül Übü papáék sikeresen elmenekülnek Lengyelországból.
Talán a legfontosabb a mű keletkezésének története. Ahogy említettük, az Übü-alak megalkotása diákcsínynek indult, Jarry és diáktársai eleinte közösen írták a darabot. Így nyilvánvalóan közelebb is fog állni a tanulókhoz, hallva az előzményeket. Ha másért nem is, az ellenszenves, dölyfös, kisszerű tanár alakja miatt biztosan: jó eséllyel minden iskolában találhatunk egy-két „Hébert urat”.
(Forrás: Wikimedia Commons / גבי ענתבי)
Ehhez jön még, hogy a fiatalok mindig is egyfajta lázadó szellemiséget követtek és követnek. Saját diáklétük és a felnőttek világával kapcsolatos kritikus hozzáállásuk mindig is jellemző volt és valószínűleg lesz is. Ám ez nem csak rossz, megzabolázandó viselkedésként fogható föl. A tanár ezt a saját malmára is hajthatja, például ezzel a művel. Ugyanis az Übü király társadalomkritikai állításai, kérdései nagyon is aktuálisak, és a középiskolás tanulók nagyon is nyitottak a témának a boncolgatására, megvitatására. Hiszen nap mint nap találkoznak a műben is megjelenő problémákkal, elég csak az aktuálpolitikai hírekre gondolni. Szinte kizárt, hogy Übü papa ámokfutása életidegennek tűnjön számukra.
Persze a tekintély elleni lázadás – ami Jarry művének egyik alapvető jellemzője – kétélű fegyver. Ha rosszul közvetítik, ha nem társul mellé megfelelő gondolati, értelmezési keret, akkor minden téren visszaüt. Először is az iskola falain belül, hiszen a tanár-diák viszony részben a tekintélyen, a tanár által betöltött vezetői szerepen alapszik. Persze az közel sem mindegy, hogy a tanári tekintély miből fakad: egyszerű pozícióból (ahogy Übü királynál) vagy a tanár személyiségéből. Ezt a kérdést lényeges tisztázni, ahogy azt is, hogy mikor van, és mikor nincs értelme a rebellis magatartásnak, mikor éri meg kockáztatni és vállalni a későbbi következményeket.
Másodszor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a ma még fiatal felnőttek pár év múlva a társadalmi élet aktív résztvevői, alakítói lesznek. Nem mindegy, hogy hogyan gondolkodnak hatalmi, politikai, erkölcsi stb. kérdésekben, hogyan döntenek az ezekhez kapcsolódó helyzetekben.
Állítsátok meg Übüt!
A végére hagytuk az Übü királyhoz tartozó segédlet legizgalmasabb részét, a feladatokat. Elöljáróban fontos megjegyeznünk, hogy amellett, hogy nagyon ötletesek a feladatok, számos közülük remek sablonként szolgálhat a megfelelő témakörhöz illesztve. Vegyük például az Übü-stop nevezetű játékot, melyet csoportmunkára javasolnak:
Válasszatok egy jegyzőt és két indító játékost. Az indító játékosok elkezdenek egy tetszőleges, beszéddel és kifejező mozdulatokkal kísért cselekvéssort játszani az Übü királyból. A többiek figyelik őket.
Ha az egyik csoporttag azt kiáltja, hogy ÜBÜ-STOP!, akkor a játszók a testhelyzetüket megtartva megdermednek. A jelenetet megállító csoporttag az egyik játszót leváltva vagy mindkettejüket megtartva belép a játékba, mégpedig úgy, hogy egy teljesen más Übü-jelenetként éledjen újjá a megdermedt állókép. A belépő játszó a megállított testhelyzetet felhasználva a megszólalásával vagy mozdulataival teszi egyértelművé, hogy milyen új helyzetben folytatódik a játék.
Mindez a Beugró című színházi játékokon alapuló televíziós műsorból, illetve a drámapedagógiából lehet ismerős. Azoknak, akik nem ismernék vagy nem teljesen tudnák elképzelni a megvalósulást, íme egy részlet:
A feladat több szempontból is kiváló. Az nyilvánvaló, hogy egyfelől rendkívül szórakoztató, és még azok is jól érzik magukat általa, akik aktuálisan nem vesznek részt benne. Másfelől a kreativitás lesz a hangsúlyos a tanítási-tanulási folyamatban, ami rendkívül lényeges. Ezáltal ugyanis az ismeretek helyett a diákok és az ő kreativitásuk kerül a középpontba, ami egyértelműen hatékonyabb és eredményesebb, mint a hagyományos módszerek. Éppen ezért az ilyen, illetve az ehhez hasonló feladatokat érdemes átalakítani az adott tantárgyhoz, tananyagrészhez igazítva. Természetesen ehhez először is az szükséges, hogy a tanulók kreativitás megfelelő alapokon nyugodjon, máskülönben az óra, foglalkozás tanácstalanságba, értetlenkedésbe fullad.
Még egy feladatot szeretnénk kiemelni, mert egyrészt nagyon érdekes, másrészt nagyon ötletes, illetve más órákhoz, témákhoz való mintaként szintén nem utolsó. Alfred Jarry nem csupán Übü király figuráját hagyta az utókorra, hanem annak illusztrációt is. Ezek felhasználhatóak egy játékos felkészülő óra keretein belül. A tanár a teremben kiteszi a rajzokat, hogy a diákok inspirációt, ötletek meríthessenek belőlük.
A rajzok csupán ihletmerítésre szolgálnak, az igazi feladat a következő. A tanár két dobozt tesz ki. Az egyik a drámához írt szerzői utasítások egy részét, a másik a szereplői megszólalásokat tartalmazza. A tanulók csoportban dolgoznak, és ezt az utasítást kapják:
Húzzatok egy szerzői utasítást és egy szereplői megszólalást a dobozokból, majd ezek felhasználásával tervezzetek, rajzoljatok egy legalább három képből álló mini képregényt! Ha további inspirációra vágytok, húzhattok további szerzői utasításokat és/vagy szereplői megszólalásokat is. A kapott információt és/vagy szöveget be kell építeni a képregényetekbe.
A diákok ráhangolásának egy remek módja lehet a képregénykészítés, hiszen a tanulás játékos formában, a formális kereteket mellőzve történik. Nem mellesleg a tanulók kommunikációs, együttműködési képességeit, kreatív és kritikai gondolkodását fejlesztve.
A tanulás ilyen és ehhez hasonló feladatokkal – legyen az az Übü királyhoz kapcsolva, vagy egy teljesen más témához – jóval célravezetőbb. És nem feltétlen kell ahhoz (habár az eredeti koncepció lényegi része) színházlátogatás, hogy ezek a tanári segédletek hasznosnak bizonyuljanak, elég csak egy kreatív tanár, aki az ötleteket beépíti saját repertoárjába. Na persze a legnagyobb hatékonyság a színházi előadás megtekintésével, és az arra való reflektálással érhető el, hiszen a segédanyagok alapvetően ezen célból jöttek létre. Más kérdés, hogy anélkül is nagyon jó ötleteket meríthetünk belőlük.
Irodalom
@MelindaC: Kedves Melinda! Önnek ezek szerint nem tetszett a Youtube-on látott 1984-es Katonás Übü-előadás. Ezért kéri számon a cikken, hogy miért nem arról szól, hogy ez a dráma Shakespeare királydrámáit is parodizálja. Eközben a cikk egy oktatási segédlet kapcsán íródott. Kérem segítsen, nem találom a logikát!
"Ha rosszul közvetítik, ha nem társul mellé megfelelő gondolati, értelmezési keret, akkor minden téren visszaüt. " Nos, én a youtube-on láttam a darabot, egész figyelmemet lekötötte a szereplők irreális, artikulátlan, általában rosszul érthető ordítozása, förtelmes külseje. Az egész darabban nem találtam nyomát lázadásnak, értékkeresésnek, csak azt közvetítette felém, hogy bizony, ilyen hülyének is lehet lenni, sőt, még hülyébbnek, meg még annál is hülyébbnek. Nem jutott eszembe egyetlen kisszerű tanárom se egyik szereplőről se, és főleg önmagamat nem találtam a darabban.
Állítólag Shakespeare-paródia, nos, annak jobban beillik, nem tudom, miért nem arról írnak.
A temetőben a halottak csak annyi ideig maradhatnak, ameddig a sírhelyük megváltása szól. Nesze neked örök nyugalom.