0:05
Főoldal | Rénhírek

Orbán irányítja a Nyelvstratégiai Intézetet?

A Miniszterelnöki Hivatal délutánra ígért nekünk tájékoztatást. Egy fontos kérdésünk volt.

Kincse Szabolcs/MTI | 2014. március 31.

A miniszterelnök irányítja az április elsején megalakuló nyelvstratégiai intézetet – tájékoztatta az MTI-t a Nyelv és Tudomány szerkesztősége által március 31-én feltett kérdésekre adott válaszként a kormányszóvivői iroda. 

Az első pillantásra vélhetően áprilisi tréfának szánt közleményt az MTI hírfolyama este nyolc órakor jegyzi. Szerkesztőségünk reggel fél kilenckor kereste meg a sajtóirodát azzal, hogy remélhetőleg most már megtudhatjuk, ki vezeti az elsején megalakuló Nyelvstratégiai Intézetet. E-mailünkre válasz e cikk szerkesztéséig nem érkezett, de délelőtt 11 óra környékén szóban megerősítették, hogy a mai napon tájékoztatnak bennünket arról, ki lett az intézmény szerencsés irányítója. Ezt követően este találtuk az alábbi tájékoztatást az MTI hírfolyamában, ami az intézményvezető személyét illetően meglehetősen egyértelműen fogalmaz.

Meglepetésünkre a hír fogalmazója kijelenti, hogy az intézményt a miniszterelnök irányítja, a miniszterelnökséget vezető államtitkár útján – azaz a közlemény szerint az Intézetben folyó szakmai munkát Orbán Viktor személyesen irányítja Lázár János által.

Egyelőre nem értünk el senkit a kormányszóvivői irodában pontosítandó a kérdést (vagyis inkább a választ), így az MTI szövegét változtatás nélkül közöljük:

Április elsejével létrejön a Magyar Nyelvstratégiai Intézet

Budapest, 2014. március 31., hétfő (MTI) - Április elsejével létrejön a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, amelyet a magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelvápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására hoz létre a kormány. Az új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el.

A március 4-én megjelent és április 1-jén hatályba lépő kormányrendelet szerint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) főbb feladatai között van a középtávú magyarnyelvstratégia kidolgozásának irányítása és szakmai felügyelete, a magyar nyelv szerkezetének, sajátosságainak, működésének kutatása és azok eredményének alkalmazása a közoktatásban.

Az intézet koordinálja emellett a nyelvszerkezeti és a nyelvhasználati kutatások terén a különböző szaknyelvek tudatos fejlesztését, a határon túli és az anyaországi magyar nyelvű terminológia összehasonlító kutatását, valamint az összehasonlító terminológiai szótárak összeállítását is.

Nyelvpolitikai kérdésekben az MNYI készíti el a közigazgatás és a közmédia részére a szakértői állásfoglalásokat, az intézet vizsgálja az új tudományos megközelítéseket, valamint ösztöndíjakkal, megbízásokkal, pályázatokkal segíti a nyelvészdoktoranduszokat.

Mindezek mellett az intézet dolgozza ki az új magyar nyelvi tankönyvprogram nyelvészeti szakmai alapjait, őrzi a nyelvi gazdagságot, különös tekintettel a magyarnyelvjárásokra és a rétegnyelvekre, valamint a nyelvi kisebbségvédelem, kiemelten a magyar szórványok, határon túli nyelvváltozatok helyzetének vizsgálata is feladatai közé tartozik majd.

Az intézet kidolgozza a kormány számára a magyar nyelvi értékvesztéssel szembeni irányelveket, ápolja a nyelvstratégiai külkapcsolatokat főként a kisebbségben élőnyelvrokon népekkel, valamint szakmai és nemzetközi kerekasztal-beszélgetéseket, nyári egyetemet és kurzusokat szervez.

A kormányrendelet szerint az intézet 2014. évi működéséhez szükséges forrásokról a nemzetgazdasági miniszternek és a miniszterelnökséget vezető államtitkárnak kell gondoskodnia, a 2015. évi költségvetésről szóló törvény előkészítése során az intézet működéséhez szükséges forrásokat is figyelembe kell venni.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (14):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2014. április 3. 17:47
14 kopár

@Krizsa írta: "Hol mondja ki, hogy a kognitív... stb. Szerintem sehol. Elfogadott -e M.o.-on a kognitív irányzat? Nem. [...] Hol vélekedik O. arról, hogy a sumér a rokona a magyar nyelvnek? Sehol."

Mióta nem elfogadott Magyarországon a kognitív nyelvészet? Az, hogy nem kizárólagosan ezt tanítják, nem azt jelenti, hogy nem elfogadott. Elég sokan kutatnak kognitív keretben.

O. még nem nyilvánult meg, ahogy Sztálin is ágyazta magának a vitát, mielőtt megszólalt volna. A vita kirobbanásakor mindenki tudta, hogy készül valami, csak azt nem, hogy pontosan micsoda.

Az előemberesret nem tudom értelmezni. Nem minden nyelv rokon egymással, legalábbis a ma leginkább elfogadottabb poligenezis szerint.

9 éve 2014. április 3. 07:22
13 Krizsa

@kopár írta: "Vajon Orbán Viktor is szeretne hozzátenni a tudományhoz azzal, hogy kimondja, hogy a kognitív nyelvészet nem tudományos és a magyar nyelvnek márpedig a sumér a rokona?"

Hol mondja ki, hogy a kognitív... stb. Szerintem sehol. Elfogadott -e M.o.-on a kognitív irányzat? Nem. De nem is baj, mert nem jól körvonalazott elképzelés, s ami nyelvtudományt illeti, nincsenek kitűzött és kutatható alapjai.

Hol vélekedik O. arról, hogy a sumér a rokona a magyar nyelvnek? Sehol. És ha mások (nem ő) úgy is vélik, vajon mikortól és milyen szinten lehet rokon - mert mondjuk az előembertől minden nyelv az:-).

@Kincse Sz. Örs: Nyilvánvaló, hogy a közvetlenül előttem szóló 3 tkis nagyon hosszú... -ra vonatkozott a tiltakozásom a Sztálin-párhuzam ellen. Akivel, az irreleváns témában nem akartam vitába szállni - ezért nem szólítottam meg.

9 éve 2014. április 2. 21:45
12 Kincse Sz. Örs

Csak egészen halkan és a rend kedvéért jegyzem meg, hogy a cikk sem Sztálinról, sem Marról nem szólt -- az meg pláne elgondolkoztató, hogy valaki a fenti MTI-szöveg végigolvasása után kioktat bennünket arról, hogy nem tisztességes a párhuzamunk. Milyen párhuzamunk? Ha ebbe a szövegbe belelátható a párhuzam, akkor a Miniszterelnöki Hivatalhoz kell fordulni panasszal, nem hozzánk -- ugyanis ők mondták tollba ezt az MTI-nek.

9 éve 2014. április 2. 19:47
11 Krizsa

@El Vaquero: Az nem baj, ha Sztálin jut eszedbe. Nekem is sok minden jut eszembe álmomban, de ébren inkább a jelennel foglalkozom. Marr gyermeteg volt nyelvésznek, Sztálin meg megalomán.

Orbán mnössze felelősséget vállalt, mert senki más nem vállal - így is kell. A munkát olyanokra bízza, akik ezzel foglalkoznak (?). S mivel ilyen gyakorrlatilag nincs (alig van, és alig értenek bármihez), az eredmény kétséges. Az se baj, de hagy mennyen...

9 éve 2014. április 2. 19:14
10 kopár

Upsz, látom nem :S

9 éve 2014. április 2. 19:14
9 kopár

Csak nekem jut eszembe az 1950-es években zajlott marrizmus vita, amikor Sztálin megnyilvánult, mint "tudós", hiszen ő ahhoz is értett? Nem mintha a marrizmusért kár lenne, de ott is csak véletlenül volt igaza Sztálinnak.

Vajon Orbán Viktor is szeretne hozzátenni a tudományhoz azzal, hogy kimondja, hogy a kognitív nyelvészet nem tudományos és a magyar nyelvnek márpedig a sumér a rokona?

9 éve 2014. április 1. 11:56
8 Loddi
9 éve 2014. április 1. 11:40
7 LvT
9 éve 2014. április 1. 09:45
6 El Vaquero

@Krizsa: már pedig nekem is Sztálin jut erről az eszembe, ő is előírta, hogy mi lehet a nyelv, meg milyen legyen a nyelvtudomány. Ezen a középtávú stratégia dumán is röhögök.

9 éve 2014. április 1. 09:27
5 Kutyatár

@Krizsa:

1) szerintem helci hsza ironikus volt, de ki tudja.

2) attól indo, hogy az indiai nyelvek -- szanszkrit, hindi, urdu, és többszaz mások -- ugyanabba a nyelvcsaládba tartoznak, mint az európai nyelvek legtöbbje.

3) a magyar finnugor nyelv. Ez teljesen nyílvánvaló. Nincs erröl szakmai vita. Ez vmi feel-good internet divat.

www.youtube.com/watch?v=E9tG34YOMvw

9 éve 2014. április 1. 05:11
4 Krizsa

@helci: @helci hozzászólásával egyetértve üdvözlöm Orbán Viktor miniszterelnököt.

Az elavult, határainkon kívüli, agyonpolitizált Marr vita nem érdekel minket, kedves Nyest. Orbán Viktor felelősségvállalását sem tisztességes dolog párhuzamba állítani Sztálin abszolútizmusával.

Ha egy tudományág felülírhatatlannak nevezi ki magát, mint az IND (és leányvállalata a finnugor) nyelvtudomány MAGYAROSZÁGON, akkor eljön az idő, amikor ekkorát kell buknia, mint – remélhetőleg – most.

Tehát Sztálin „elvtárs” sem nyelvészeti téma, és Marrnak a kezdetektől értéktelen nézetei sem (ha már, akkor Marr „nyelvészeti” tételeit kellett volna kitenni terítékre, amik valóban szamárságok). Vagyis sem neki, sem Sztálinnak, sem senkinek nincs igaza, aki a nyelvtudományi kérdéseket politikai vitába csomagolja.

Orbán Viktor egyszerűen felelősséget vállalt.

Mert annyit mindenesetre megértett, hogy a magyar nyelv kutatása, de már az általános iskolai oktatása is félrecsúszott, megszűnt. Az IND (mitől is indo-?) nyelvtudomány csapdájába esett, ahonnan a hivatalos nyelvészet keretein belül (150 éves késéssel) ma már nincs kiút. Csináld jól, Viktor!

9 éve 2014. április 1. 00:33
3 tkis

"A Magyar Nyelvőr 1950 júniusi számában tanulmányt tettem közzé Nyelvünk új korszakának küszöbén címen. Alig néhány nappal később fordulat következett be a nyelvtudományban. 1950 június 21-én megjelent Sztálin elvtársnak Marxizmus és nyelvtudomány című cikke; ezt a következő hetekben újabb, a nyelvtudomány kérdéseit tovább tisztázó írások követték, a Válasz Krasennyikova elvtársnőnek és a Válasz az elvtársaknak. Sztálin elvtárs cikkei szétzúzták Marr vulgarizáló, hamis irányzatát, amely marxista nyelvtudománynak, az egyetlen, az egyedül lehetséges marxista nyelvtudománynak hirdette magát és véget vetettek annak a zűrzavarnak, amely a nyelvészek körében a nyelvtudomány alapvető kérdéseinek tekintetében uralkodott. Sztálin elvtárs cikkeinek világánál nyilvánvaló, hogy tanulmányom súlyos tévedéseket tartalmaz, sőt ilyen tévedéseken alapul. Úgy gondolom, hogy ezeknek kifejtése, az önbírálat hatalmas erejű eszközének alkalmazása segíthet felszámolni a múlt tévedéseit, megszilárdítani az új magyar nyelvtudomány alapjait.

A nyelv — ezt Sztálin elvtárs a napnál világosabban kimutatta — …

Valójában, amint Sztálin elvtárs kifejtette, …

Ismeretes, hogy Sztálin elvtárs nemcsak megállapítja ezt a tényt, hanem…

…ha elfogulatlanul állunk vele szemben, itt is teljes mértékben megerősíti Sztálin elvtárs fejtegetéseit.

Sztálin elvtárs a nyelvtudománynak ezt az alapvető kérdését is tisztázta.

A szókészlet — ahogy Sztálin elvtárs kifejti — általában…

A Marxizmus és nyelvtudomány című művében Sztálin elvtárs elutasítja ezt a tévedést. Kimutatja, hogy…

De Sztálin elvtárs nemcsak feltárta a hibákat, hanem cikkeivel, a marxizmus teremtő alkalmazásának ezekkel a mintáival azt is megmutatta, hogyan kell ezeket a hibákat elkerülni, az igazán marxista nyelvtudományt építeni. Mind a marxizmust, mind a nyelvtudományt csak olyan kutatások gazdagíthatják, amelyek a marxizmus alapos, valódi ismeretére támaszkodnak, a marxizmust alkotóan alkalmazzák önálló, mélyreható, alapos vizsgálatokban és felhasználják, tovább fejlesztik a polgári nyelvtudomány értékes eredményeit, haladó hagyományait.

Jövendő munkásságommal be kell bizonyítanom, hogy tanultam Sztálin elvtárs útmutatásából, okultam a magam tévedésein. Minden erőmmel rajta leszek, hogy ez sikerüljön, hogy így én is hozzájárulhassak az új magyar nyelvtudomány építéséhez, a marxizmus meghonosításához a magyar nyelvtudományban."

(Magyar Nyelvőr 1951: 101-106)

10 éve 2014. március 31. 23:03
2 helci

Szeretném kifejezni legnagyobb megelégedésemet és lelkes támogatásomat azon alkalomból, hogy a magyar nyelvi értékvesztéssel szembeni irányelvek kidolgozásának irányítása,ú oly sok évtizedes keserű hányattatás után méltó szintjére, a Miniszterelnök Úr közvetlen hatáskörébe kerülhetett.

10 éve 2014. március 31. 22:14
1 escaepe

Kanmajom a nyelvstratégia vezetője. "milyen jó szó” - megvan a szakmai alap. www.nyest.hu/hirek/nyelvileg-a-gaton