0:05
Főoldal | Rénhírek

A legkeresettebb ritka könyvek listája

A BookFinder.com összegyűjtötte az elmúlt egy év leggyakrabban keresett, viszont legnehezebben elérhető könyveit.

nyest.hu | 2011. szeptember 7.

A legtöbbet keresett könyv Madonna 1992-es botránykönyve, a limitált példányszámban kiadott Sex volt. A könyv szokatlanul erotikus képeivel robbantott botrányt, ugyanis olyan határokat feszegetett, amelyet egyetlen fotóművész sem korábban. A fotókat Steven Meisel készítette, az énekesnő közeli barátja. A könyv szövegét maga Madonna írta,  jórészt Dita Parlo, a harmincas évek filmcsillagának szemszögéből, és egy nappal Erotica című albumának megjelenése után került a boltokba. A könyv angol nyelven két kiadást ért meg, összesen hárommilliót nyomtattak belőle. Japánban a megjelenés után betiltották.

A dobogó második helyére Nora Roberts és 1984-es romantikus regénye, a Promise Me Tomorrow állhatott. Ezt a regényt nemcsak azért nehéz beszerezni, mert régen adták ki, hanem azért is, mert a szerző ellene van az újrakiadásnak, ugyanis rossznak tartja a könyvet, és megkérte rajongóit, kerüljék az olvasását. Úgy tűnik viszont, hogy ezzel csak felkorbácsolta a könyv iránti érdeklődést.

Stephen King máris két helyet birtokol a top 5-ben. Harmadik helyen a Rage című, Rihard Bachman álnéven írt könyve áll. Különlegessége a könyvnek, hogy 2000-ben a szerző letiltatta a könyv amerikai utánnyomását, ugyanis a kilencvenes évek végén több olyan iskolai lövöldözés történt, amely a könyv témája is egyben. Egy példányt pedig az 1997-es West Paducah-i középiskolában történt lövöldözés felelőse, a tizennégy éves Michael Carneal is birtokolt.

Rögtön utána pedig a már saját neve alatt kiadott novella, a My Pretty Pony áll a negyedik helyen. Az 1989-es első kiadás igen kevés, 250 példányban jelent meg, különleges kivitelben. A nagyméretű könyv borítójába egy digitális órát építettek.

Érdeklődők kedvéért a BookFinder.com top 10-es listája:

  1. Madonna: Sex
  2. Nora Roberts: Promise Me Tomorrow (magyar fordítást nem találtunk)
  3. Stephen King: Rage (Richard Bachman álnéven, nincs magyar kiadása)
  4. Stephen King: My Pretty Pony (magyarul Szép Lovacskám)
  5. Ray Garton: In a Dark Place: The Story of a True Haunting
  6. Luigi Serafini: Codex Seraphinianus
  7. Johnny Cash: Man in Black (önéletrajz)
  8. Norman Mailer: Marilyn: A Biography (Marilyn címmel létezik magyar kiadása)
  9. H. Henry Thomas: Arithmetic Progress Papers
  10. Kyle Onstott: Mandingo

A BookFinder.com egy olyan keresőoldal, ami segít az olvasóknak megtalálni a közelükben legolcsóbban elérhető könyveket. Elsősorban angol, francia, spanyol, német, olasz és holland nyelvű könyvekre lehet keresni az oldalon.

Forrás

BBC News: Madonna's Sex book is most wanted

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!