A külföldön tanuló diákok napja
Mi köze egy fájós lábú olasz szerzetesnek a magyar értelmiséghez? Mit tehetett az 1700-as években egy diák, ha egyetemi diplomára vágyott? Hol voltak akkoriban a legnépszerűbb egyetemek? Ha nem a röghöz kötés, mi volt a külföldön tanulók legnagyobb gondja? A peregrinusok útjait fürkésszük.
Április 27. egy kevéssé ismert szervita szerzetes napja: ekkor emlékeznek meg Szent Peregrinusról. A később szentté avatott férfi az észak-itáliai Forli városában született 1265 körül. Ifjúként segédkezett egy nagy tekintélyű magas rangú szervita szerzetes városból való kiűzésében. Később megbánta tettét, és ő maga is belépett a rendbe. Később súlyos lábszárfekélyt kapott, melyből Jézushoz való könyörgése nyomán csodásan meggyógyult. Ezért különböző lábbetegségek, fekélyek, újabban pedig rákos megbetegedések esetén könyörögnek hozzá. Szent Peregrinus tisztelete a szervita rendhez köthető. Legnagyobb kultusza a bécsi rossaui szervita templomhoz köthető. Itt áprilisban és májusban hatalmas ünnepségeket rendeztek a szent tiszteletére, s erre az alkalomra sütött Peregrinikipferl nevű kiflit osztogattak, melyet még Sopronban is ismertek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Filippo Lippi (1406–1469) )
A szent neveként szolgáló peregrinus ’vándor’ szó a latinból ered. Töve az ager ’mező’ (ebből a tőből származik az agronómus szó is), melyet a per ’át, keresztül’ előtag előz meg. A peragro ige jelentése ’bolyong, vándorol’, míg a peregre ’külföldön’ jelentésben használatos a latinban. A peregrinus szót a magyarban ennél szűkebb értelemben is használjuk: azokat a vándordiákokat nevezzük így, akik az 1600-as évek közepétől kezdve Nyugat-Európába utaztak egyetemi tanulmányaikat befejezni. Kik voltak ezek a vándordiákok és merre jártak tanulmányaik során?
(Forrás: Wikimedia Commons / Jonathan Groß / CC BY-SA 2.5)
A vándordiákok mozgalma a 17. század első harmadában indult el. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a török elnyomás alatt az országban nem sok lehetőség volt felsőfokú tanulmányok végzésére. A török kor előtt alapított egyetemek (Pécs, Óbuda, Pozsony) mind megszűntek. Mivel az oktatás az egyház hatáskörébe tartozott, a reformáció után több felekezet is megpróbálkozott iskolaalapítással. Ezeknek az iskoláknak sokszor léte sem volt biztos – 1660-ban például a nagyváradi főiskola Debrecenbe menekült egy török offenzíva elől. Így felsőfokú képzést viszonylag szűk körnek nyújtottak. A katolikusok először Kolozsváron, majd Pázmány Péter kezdeményezésére 1635-ben Nagyszombatban alapítottak egyetemet. Az evangélikus gimnáziumok közül többen akadémiai osztályok is működtek, ám az első akadémia, melyet Eperjesen létesítettek, csak néhány évig működhetett. A református iskolák közül a debreceni már az 1500-as évek végén, a sárospataki, és a nagyváradi kollégium csak később indított felsőfokú kurzusokat is. A Gyulafehérvárról 1662-ben Nagyenyedre költöztetett akadémiát azért kell kiemelnünk, mert az alább idézett peregrinusok főként ebből a kollégiumból indultak világot látni.
Vándorúton
Kik voltak a peregrinusok? A legtöbbjük református vagy evangélikus diák volt, akik néhány évig felsőfokú tanulmányokat folytattak hazánkban, ám tudományos fokozatukat csak külföldön akarták vagy tudták megszerezni. Több katolikus hallgató is útnak indult. A külföldön való tanulás, ösztöndíjak szerzése már akkoriban sem volt könnyű és olcsó. Így a szegényebb családból származó diákok számára létkérdés volt egy-egy vagyonos támogató, azaz mecénás támogatása. A mecénások több évig fedezték a diákok költségeit – kezdve az utazástól a lakbéren át a tandíjig. A diákok azon túl, hogy öregbítették a pártfogójuk hírnevét, számos szolgálatot tettek jótevőjüknek – főként levelezés útján. A legnagyobb mecénások a Teleki-, Széchenyi-, Festetics-, Ráday-, Batthyány- és Esterházy-családokból kerültek ki.
A peregrinusok életéről és a korabeli egyetemi viszonyokról főként ezekből, a peregrinusok által hazaküldött levelekből értesülhetünk. Az írások közül sok a főúri levéltárakban megmaradt, s egy részüket a kutatók nyomtatásban is publikálták. Hamarosan modernebb formában is olvashatjuk őket: a Nyelvtudományi Intézetben jelenleg is zajló, egy történeti magánéleti korpuszt létrehozó projekt (OTKA 81189) részeként ilyen peregrinuslevelek is alaktanilag elemzett, kereshető adatbázisba kerülnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hendrick van der Burgh (1627–1664))
Az ebben a korpuszban szereplő levelek főként német földön íródtak. A diákok Bécsen keresztül leginkább Halléba vagy Odera-Frankfurtba utaztak. Lipcse és Jéna is szerepel az úti célok között. Néhányan Németalföldre is eljutottak, ahol a leghíresebb egyetem Leidenben volt, de Franekerben is többen tanultak. Lássuk most, milyen leveleket írtak hazájukba a Nyugat-Európában bolyongó fiatalemberek!
Levelek a Méltoságos Groffnak
A mindig nagyon cirkalmasan fogalmazott leveleket olvasva szembetűnő, hogy a sok hálálkodás közepette az egyik legfontosabb téma a pénz. A levelek egy részének szinte kizárólagos célja annak alátámasztása, hogy újabb összegekre van szüksége az írónak. A pénz kalandos úton, közvetítők útján – sokszor tetemes késéssel ugyan – de általában megérkezett a diákokhoz. Az is kiderül a levelezésből, hogy az otthonról kapott összegek kiegészítésére sokan próbáltak teljes vagy részleges ösztöndíjat szerezni, melyhez mecénásuk ajánlólevelét is felhasználták.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A fautor latin szó jelentése ’pártfogó’.
Vajon mit kapott a „Méltoságos Groff Vr, jo Patronus, kegjes Fautor” cserébe? Egyrészt a diákok folyamatosan ellátták hírekkel. Ezt a jótéteményt ne becsüljük le, hisz sokszor életbe vágó volt. Tömegkommunikáció híján gyakran csupán a diákok leveleiből értesültek a főurak külföldi (esetleg hazánk sorsát is befolyásoló) hadjáratokról, járványok közeledtéről, királyi házasságkötésekről, valamint technikai újdonságokról. Emellett a peregrinusok gyakran beszámoltak más magyar hallgatók sorsáról is, valamint részletesen leírták azt a vidéket, ahol jártak. A diákok sokszor küldtek haza könyveket, újságokat, egzotikus vetőmagokat, gyógyszereket és mindenféle különleges tárgyat, például indiai csészéket. Sőt, arra is volt példa, hogy a mecénás kényes orvosi kérdésekben kikérette a külföldi professzorok véleményét támogatottján, Ajtai Andráson keresztül:
Jol jutt eszemben hogj a' Mlgs Vr kivánnya vala el jővetelemkor hogj szerelmesei egésségtelensége irant bár tsak consiliummal legjűnk sollicitusok, Istennel bizonyitok nem felejtettem el sőtt sokszor emlegettűk és gondolkodtunk hogj kűldhetnénk hasznos orvosságot, de az orvosság ollyan, kivált in sexu foeminino absente medico, mint a' kés valaki keziben. ád Isten időtt mellyben mind ketten egjben fogunk, és valami tőllűnk ki telik bizony el nem mulattyuk.
Eszembe jutott, hogy a Méltóságos Úr indulásomkor arra kért, hogy a családtagjai betegsége ügyében hívjunk össze konzíliumot. Istenre esküszöm, hogy nem felejtettem ezt el, sőt, sokszor emlegettük ezt és azon gondolkodtunk, hogyan küldhetnénk hasznos orvosságot. De az orvosság olyan [veszélyes], mint a kés valakinek a kezében. Kivált női beteg esetében akkor, ha az orvos nincs a közelben. Isten majd segít abban, hogy egyszer együtt legyünk, és akkor mindent megteszünk, ami tőlünk telik.
Magyarországon az első egységes helyesírási szabályzatot európai viszonylatban későn, 1832-ben fogadták el. Bár már az első állandó kancellária 13. századi megalapítása elindította a magyar helyesírási norma kialakulását, egymás mellett több hagyomány létezett, melyek több ponton eltértek egymástól.
Amint a fenti idézetből is látjuk, ezeket a számos kultúrtörténeti adatot tartalmazó leveleket ma nem könnyű olvasni. A helyesírás nagyban eltér a mai normától, és közel sem egységes. A szövegekben rengeteg idegen – főként latin – szó szerepel. Ne feledjük, a kor legműveltebb embereinek levelezését olvassuk, és még jó fél évszázadra vagyunk nyelvújítás kezdetétől! Az sem könnyíti az olvasást, hogy a diákok mai szemmel nézve igen körülményesen fogalmaznak. Nézzük, hogy kezdte Székelyhídi N. Mihály egyik levelét. Ezt ma valószínűleg egyetlen udvarias összetett mondattal intéznénk el.
Mennyei áldásokkal virágzó és minden jókkal meg-koronáztatott Vj Esztendőt kívánván (noha az esztendő talám addig meg is avúl, míg ezen tsekély levelem meg-érkezik; de mivel-hogy én az esztendőnek elein írok, így illik írnom, 's ezt kell kívánnom) a Méltóságos Urnak, és egész Mlgs Vri Házának.
Alázatoson jelentem, hogy Isten' kegyelméből még élek; de hogy már régtől fogva a Mlgs Vrnak nem írtam, melly iránt magam-is magamat vádolhatom; annak mind-az-által oka vólt, nem a háládatlan feledékenység: mert bizony égy nap sem múlik-el, hogy a Mlgs Vr-ról, és egész Mélgs Grófi Házáról ne emlekezném, 's könyörgésimben Istennek bé-ne mútatnám; hanem (hogy ne szóljak az én sok nyomoruságok közé tétetett, minden-féle akadályokkal környűl-vétetett bóldogtalan életemről, mellyben nem annyíra tisztem' 's kötelességem' szoros requisitumára; mint e' gyámoltalan-gyarló-nyavalyás erőtelen,-testi életre kívántato jókra 's mediumokra lehet és kell gondomnak lenni) mivel égy néhány esztendőktől fogva mind úgy vólt, hogy ím' ma mégyek, ím' hólnap mégyek, magam akartam levél helyett lenni; de Istennek tsudálatos gond-viselése azt mind más-képen rendelte.
Mennyei áldásokkal virágzó és minden jókkal megkoronázott új esztendőt kívánok a Méltóságos Úrnak és az egész Méltóságos Úri Házának. (Noha talán már jócskán bent járunk majd az esztendőben, mire csekély levelem megérkezik Önhöz. De mivel e sorokat az év elején írom, úgy illik, hogy ne mulasszam el a jókívánságokat.)
Alázatosan jelentem, hogy Isten kegyelméből még élek. De már igen régen írtam a Méltóságos Úrnak, amelyben én is hibásnak érzem magam. Ám jó okom volt a késedelemre, nem pedig hálátlanul elfeledkeztem Önről. Bizony, egy nap sem múlik el anélkül, hogy meg ne emlékeznék a Méltóságos Úrról és egész Méltóságos Grófi Házáról, s hogy Istenhez való imáimba nevüket be ne foglalnám. (Nem szeretném most felsorolni azt a sok bajt, ami engem ért, s azt, hogy mennyi akadály tornyosul boldogtalan életemben. Azt hiszem, nem a nagy szükséggel kellene törődnöm, hanem inkább azzal, hogy hogyan jobbíthatnám meg gyámoltalan, gyarló, nyavalyás, erőtlen életemet.) Azért nem írtam tehát, mert az utóbbi években minden nap a hazaindulásomat terveztem, s azt gondoltam, inkább személyesen teszem majd tiszteletemet. Ám az isteni gondviselés mást rendelt sorsomul.
A külföldi tanulmányutakra vállalkozó diákok legtöbbször néhány év után, képzett tudósokként tértek haza. Általában orvosi, bölcseleti és teológiai tanulmányokat folytattak. Ifjabb Pápai Páriz Ferenc – akinek már édesapja is nagy nevű vándordiák volt – egészen Oxfordig jutott. Itt hatalmas érdemeket szerzett azzal, hogy adományokat gyűjtött a nagyenyedi kollégium megsegítésére. Az általa összegyűjtött óriási összeg biztosította több mint egy évszázadon át a nagyenyedi kollégium fejlesztését és a diákok külföldi tanulmányútjainak költségeit. Ifj. Pápai Páriz Ferenc 1715 őszén így kezdi Londonból támogatójának írt első levelét, melyből az is kiderül, hogy a tanulmányúton lévő diákok sem sokat tudtak arról, mi történik hazájukban távollétükben:
Méltosagos Groff Ur, régi nagy Fautorom s érdemem felett valo Patronusam!
Isten az Urat minden áldásaival szeresse, és a M. Házat sok esztendökig virágoztassa, szivesen kivánom.
Hoszszas halgatásom miatt talám kötelességem ellen lattattam az Ur elöt impingalni, hogy Hollandiabol valo ki mozdulasunktol fogva (mellyis circa finem Maji esett, es akkor minden dolgainkrol egész historica relatiot töttem) semmi tudositásomat nem bocsáthattam, de nem tudván mire vélni hogy ez esztendöben datalt levelet senkitöl édes Hazámbol nem obtinealhattam, nem mertem bátorkadni, mert tartottam attol hogy talám jövö s menö leveleim valahol detinealtatnak, azért nem folyhat a corespondentia, söt ez a gyanóis fojtogatta szivemet hogy valami kivaltképpen valo nagy csapása esett Istennek szegény Házunkan, melynek tudása, ha meg irnák, minden igyekezetemet interrumpalná.
Méltóságos Gróf Úr, régi nagy Pártfogóm, s meg nem érdemelt Patrónusom!
Azt kívánom, hogy Önt az Isten áldja meg minden jóval, és a Méltóságos Úr családját is tartsa meg sokáig kegyelmében. Hosszas hallgatásom miatt talán azt hihette Uram, hogy megszegem a kötelességem, mivel Hollandiából való indulásunk óta (azaz május vége óta, amikor is legutóbbi hosszas levelemben az addig velünk történtekről Önnek beszámoltam) egyáltalán nem küldtem Önnek levelet. Ennek oka az volt, hogy ebben az esztendőben otthonról senkitől semmilyen levelet nem kaptam, így én sem mertem írni. Ugyanis attól féltem, hogy a leveleimet valahol feltartóztatják, ezért szűnt meg a levelezés. Sőt, attól is féltem, hogy hazánkat valamilyen hatalmas isteni csapás érte, amelyről ha tudnék, minden igyekezetemet elfojtaná.
Manapság nagyon sokan szeretnének legalább részben külföldön tanulni, hiszen a sok vihart kavart felsőoktatási törvény állandó változásai miatt bizonytalanság övezi a magyar felsőoktatást. Amint láttuk, már az 1600-as évektől kezdve többen szerencsét próbáltak külhoni egyetemeken. Pedig akkoriban csak sáros utakon, szekérrel közlekedhettek és a ritkásan, hiányosan érkező küldemények miatt állandó bizonytalanságban töltötték egyetemi éveiket a diákok, akiknek indulásukkor elképzelésük sem lehetett arról, mi várja őket több ezer kilométerre hazájuktól.
Források
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 1.
Keserü Bálint (szerk.) Peregrinuslevelek (1711–1750). Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak.
Kniezsa István: Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig.
Köszönjük Dömötör Adrienne segítségét.