A középkorkutatás újabb eredményei
A középkorkutatás új eredményeit tartalmazó, úttörő jellegű könyveket jelentetett meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet (MTA BTK TTI), amelynek szervezésében a kiadványokról kedden 11 órakor kerekasztal-beszélgetést rendeztek Budapesten.
Csukovits Enikő történész az MTI-nek elmondta: Az Anjouk Magyarországon I. – I. Károly és uralkodása (1301-1342) című könyve a korabeli történetírók által évszázadokon át I. Károlynak nevezett uralkodó életéről szól, akit csak a 19. század történészei kezdtek Károly Róbertnek hívni.
I. Károlyról eddig még nem készült önálló életrajz, és nem készült tudományos monográfia magáról a dinasztiáról sem. A kétkötetesre tervezett dinasztiatörténeti összefoglaló munka első, most megjelent kötete áttekintést ad I. Károly hatalomért vívott harcáról, a megszerzett ország kormányzatáról, annak intézményeiről, külpolitikája főbb céljairól, az uralkodó dinasztikus terveiről és azok megvalósításáról.
Csukovits Enikő szerint a Károly Róbertet reformpolitikusként, pénzügyi szakemberként számon tartó felfogás „részben egyes források túlértékeléséből, részben a modern gazdaságpolitikai gondolkodás visszavetítéséből fakadt, és teljességgel idegen a középkor mentalitásától”.
Weisz Boglárka történész kiemelte: a Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban című könyve első abban a tekintetben, hogy eddig összefoglaló, áttekintő vásártörténeti munka még nem jelent meg a középkori Magyarországról, ahol eleinte csak a király tarthatott vásárokat, a 13. századtól azonban egyre több település szerzett vásártartási jogot.
Vásárt a középkorban csak király engedélyezhetett, az idők folyamán pedig a hetivásárok mellett az évenként és naponta megtartott vásárok is megjelentek a 13. század második felében. A 15. század végétől a külföldi kereskedők számára csak az éves vásárokon történő árucserét engedélyezték, a hetivásárok pedig a hazai kereskedők adásvételének színterei lettek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az éves vásárokon csak a távolsági kereskedelemből származó áruk cseréltek gazdát, különösképpen azért nem, mivel voltak közöttük olyanok, amelyek csak helyi jelentőségűeknek tekinthetők – mondta el a történész.
Weisz Boglárka megjegyezte, a kötet az „árumegállító jog” helyett új terminológiát javasol, a lerakatjogot, amivel ki lehetne fejezni, hogy míg a jogot megszerző város a kereskedelem terén előnyt szerzett magának, a kereskedők is jogot szereztek e városban, hiszen lerakatot, raktárt tarthattak fenn, amelynek segítségével kereskedhettek.
A könyv tartalmaz egy olyan adattárat is, mely teljességre törekvően veszi számba a középkori Magyar Királyság vásárhelyeit, több mint 800 vásáros helyet felsorolva, illetőleg ezeket egy térképre vetítve.
A Horváth Richárd-Neumann Tibor szerzőpáros által írt Ecsedi Bátori István – Egy katonabáró életpályája 1458-1493 című munkáról Neumann Tibor elmondta: a címszereplő leginkább az 1479. évi kenyérmezei győzelméről ismert, sikere ugyanis évekre biztosította az ország biztonságát a déli határoknál, az egyre fenyegetőbb török jelenlét dacára.
Az előkelő családban 1430 körül született Bátori az 1460-as években még csak a király – politikai hatalommal alig rendelkező – testőrparancsnoka volt, 1471-től azonban már országbíró, amely tisztséget egészen 1493. évi haláláig betöltötte. Bátori kiemelkedő politikai hatalmát az erdélyi vajdai kinevezés hozta meg 1479-ben, az ország első számú hatalmi tényezője pedig 1487-ben lett, amikor Szapolyai Imre halálával Mátyás nem nevezett ki új nádort, és így a presztízsben soron következő két legfontosabb bárói tisztség viselőjeként ő került a főurak élére.
Egy IV. Sixtus pápa által írt levél szerint a katonabáró elől pusztán nevének hallatára menekült a török, élete utolsó éveiben pedig jelentős szerepe volt II. Ulászló (1490-1516) királlyá választásában, a trónharcok idején pedig hadvezéri képességei tették pótolhatatlanná és biztosították vezető helyét a politikai döntések meghozatalában.
A trónharcok végeztével azonban az egyre erősödő királyi hatalom szemében Bátori hallatlan befolyása fenyegetést jelentett, ezért 1493 januárjában II. Ulászló leváltotta az erdélyi vajdaságból, a későbbi hagyomány szerint az efelett érzett fájdalmába halt bele 1493 júniusában. A házasságra sosem lépett katona sikeres életútja családját az ország negyedik leggazdagabbjává tette, és előkészítette hasonnevű unokaöccse ugyancsak dicsőséges, nádorságig és helytartóságig jutó karrierjét.
Neumann Tibor beszámolt arról is, hogy közreadásában megjelent A Szapolyai család oklevéltára I. Levelek és oklevelek (1458-1526) című munka is, amelyben 636 forrást közöl a Szapolyaiak feltűnésétől a királyi cím elnyeréséig tartó hét évtizedből, egyebek mellett az 1460-as évek északkelet-magyarországi – nagyrészt külhoni zsoldosvezérekkel és hadaikkal folytatott – harcairól, az 1490-1492 közötti trónharcokról, Corvin János herceg 1496. évi lázadásáról, az 1506. évi rövid magyar-német háborúról vagy János vajda másfél évtizedes erdélyi kormányzatáról, de szerepel benne az ellenséget borozni hívó ittas zsoldosok esete vagy a lusta küldöncé, aki a Késmárk-Pápa távolságot öt helyett 13 nap alatt tette meg.