A Google világuralomra tör
A Google alapítóinak még céges bankszámlájuk sem volt, de a fiatalok már évi tízmilliárdos bevételről álmodoztak. Mára elérték hihetetlen céljukat, de ehhez az is kellett, hogy a riválisok semmibe vegyék őket. Ez lehetett minden idők legnagyobb üzleti tévedése?
Az internetes keresés történetével foglalkozó sorozatunk végéhez közeledik. A Google jelenleg is egyeduralkodó a keresőpiacon, egykori riválisainak többsége már régen feladta a harcot. Idáig azonban hosszú volt az út...
(Forrás: Wikimedia Commons)
Messze földről
A Google-t az előző részekben bemutatott cégekhez hasonlóan egyetemisták alapították: Larry Page huszonkét, Sergey Brin huszonegy éves volt az induláskor. A technológiai forradalom olyanokat is helyzetbe hozott, akiknek kisebb esélyük lett volna a sikerre – azt már láthattuk, hogy a Yahoo! egyik alapítója kínai bevándorló volt Tajvanról, másikuk pedig vidékről érkezett a nagyvárosba. A Google esetében is hasonlót tapasztalhatunk. Habár Larry Page mindkét szülője nemcsak hogy amerikai, de egyenesen számítástudós volt, Sergey Brin viszont Szergejként született, Oroszországban! A zsidó Brin család az antiszemitizmus miatt hagyta el az országot; a hetvenes években a szovjet zsidó értelmiség tömegesen próbált elmenekülni, de igen nehéz volt vízumhoz jutni. Brinéknek sok viszontagság után végül sikerült az Egyesült Államokba emigrálniuk, és az ekkor hat éves Szergej már Amerikában nőtt fel.
(Forrás: Wikimedia Commons / James Duncan Davidson / O'Reilly Media, Inc. / CC BY 2.0)
Page és Brin akkor találkoztak először, amikor Page elment körülnézni a stanfordi egyetemre, hogy oda jelentkezzen-e az alapképzés után. Az ekkor már ott tanuló Brint adták mellé, vezesse körbe. A két fiatal minden létező apróságon összeveszett, de egy évre rá mégis együtt álltak neki internetes keresőt fejleszteni.
A nagy újítás
A googol szó eredete egészen sajátos. Edward Kasner amerikai matematikus az 1930-as évek végén azzal próbálta felkelteni unokaöccsei érdeklődését a matematika iránt, hogy felajánlotta nekik, nevezzenek el egy nagyon nagy számot. A googol a kilencéves Milton szóalkotása volt. Kasner belerakta a googollal kapcsolatos eszmefuttatást egy népszerű ismeretterjesztő könyvébe, és a hatalmas szám elindult világhódító útjára...
A kereső neve először BackRub, azaz HátVakaró volt. A furcsán hangzó név a kereső működési elvére utalt. A webes hivatkozások egyirányúak, a hivatkozott oldalon nem látszik, milyen más oldalak utaltak rá. (Mint azt már láthattuk, a számítástechnika őskorában nem így képzelték a világméretű hálózatot, de végül ilyenre sikeredett.) Page és Brin újítása az volt, hogy keresőjük feltérképezte, melyik oldalra mennyien linkelnek. Amire sok más oldal hivatkozik, az feltehetően érdekesebb, és így valószínűleg a keresők felhasználói is jobban örülnének neki. A kereső egyszerűen előbbre sorolja találati listájában azokat a weblapokat, amelyeknek sok a bejövő hivatkozásuk (angolul backlink-jük). Emellett a népszerűbb oldalakról bejövő linkek jobban számítanak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Felipe Micaroni Lalli / CC BY-SA 2.5)
A BackRubot alig egy évig hívták így, utána Brin és Page átnevezték Google-ra. A googol egy nagyon nagy szám: tíz a századik hatványon. Az alapítók azt szerették volna kifejezni, hogy a Google az internet hatalmas adattömegében is mindent megtalál. A kereső valóban már a kezdetektől fogva nagyon jól teljesített, mégsem ment minden zökkenőmentesen..
Tizenkettő egy tucat?
Eleinte senki sem akart a cégbe fektetni, hiszen ekkor már számos más webkereső létezett. Pedig egyre nagyobb szükség volt a pénzre – a kereső hatalmas internetforgalmat generált, és az egyetem vezetősége ezt nem nézte jó szemmel. A Stanfordról menni kellett, saját adatközpontot kellett építeni..., de miből?
Brin és Page körbeházalták a Szilícium-völgyet, Vinod Khosla kockázatitőke-befektető elbeszélése szerint az ekkoriban a legnagyobb keresőnek számító Excite-ot is megkörnyékezték. Khosla összehozott egy találkozót a felek között, ahol a fiatalok bemutatták a fejlesztésüket.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marcin Mycielski, European Parliament / GNU-FDL 1.2)
Khosla visszaemlékezése szerint az Excite emberei ezzel reagáltak a látottakra: „A mi technológiánk is majdnem ilyen jó”. Így utólag elmondhatjuk, hogy ebben óriásit tévedtek... A megállapodás kútba esett, az Excite pedig később hatalmasat bukott.
Végül a Sun számítástechnikai cég egyik alapítója, Andy Bechtolsheim adott pénzt a forradalmi keresőre. A dúsgazdag vállalkozót annyira meggyőzte a bemutató, hogy helyben kiállított egy százezer dolláros csekket – igen ám, de a leendő világcégnek ekkor még bankszámlája sem volt!
Bechtolsheim lelkesedése másokat is meggyőzött, és így végül sikerült összeszedni a Google indulótőkéjét. A legmeredekebb történetet talán John Doerr kockázatitőke-befektető meséli, aki megkérdezte Page-et, mekkora lesz a tervek szerint a vállalat. Page rávágta, hogy tízmilliárd dollár. Doerr azt hitte, rosszul hall, és visszakérdezett: a cég értéke? A válasz – nem, az éves bevétel! Hihetetlennek hangzott, de idővel beigazolódott... A Google éves bevétele mára túl is lépte ezt az összeget.
Célzott reklám
Az előző részben láthattuk, hogy az internetes keresők rendre azon buktak el, hogy nem tudtak bevételt termelni. Hogyan sikerült a Google-nak megoldania a problémát? Körülnéztek a piacon és meglepő dologra bukkantak...
Bill Gross kaliforniai üzletember számos céget alapított új technológiai fejlesztésekre, és egy Idealab nevű inkubátorházat is üzemeltetett, ahol másoknak segített beindítani a vállalkozásukat. (Innen indult el például a később a Google által felvásárolt Picasa képnézegető is.) Gross egyik cége, a GoTo.com az internetes hirdetést próbálta forradalmasítani. Az alapelgondolás az volt, hogy a vásárlóknak olyan termékek hirdetéseit érdemes mutatni, amelyekre éppen szükségük van. Ez az ötlet már az internet kora előtt is létezett – elég csak a telefonkönyvet kiegészítő Arany Oldalakra gondolni –, de a webre korábban senki sem próbálta meg átültetni.
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreas Weigend / CC BY-SA 2.0)
Gross úgy gondolta, hogy az internetes keresést össze lehetne vegyíteni a hirdetéssel. A cégek fizetnének azért, hogy az ő hirdetésük jelenjen meg, ha valaki a keresőben a tevékenységi körükre (vagy tetszés szerint bármilyen általuk előre kiválasztott kulcsszóra) keres. Ráadásul nem elég, ha csak megjelenik a reklám, a hirdetők csak akkor fizetnek, ha a felhasználó ténylegesen rá is kattint.
Az üzlet beindult, és a Google is felfigyelt a fejleményekre. Tárgyalni kezdtek Gross-szal, de végül nem vásárolták meg a GoTo.comot, hanem egyszerűen lenyúlták az ötletet. Gross erre beperelte őket – az affér peren kívüli megegyezéssel zárult, a Google hatalmas mennyiségű részvényt adott cserébe Gross szabadalmának használati jogáért. Az időközben a hangzatos 'Nyitány' jelentésű Overture-re átnevezett GoTo.comot pedig a Yahoo! vásárolta meg.
Rohamtempó
Megvolt a technológia, megvolt a bevételi forrás – beindult a gőzhenger is. A Google egyre nagyobbra nőtt, egyre több szolgáltatást indított. A kilencvenes évek előző részben megismert keresőcégeivel szemben viszont a Google mindig ügyelt arra, hogy a kezdőoldala áttekinthető maradjon.
A Google mára gyakorlatilag teljesen egyeduralkodóvá vált, habár mivel a cég eleinte csak a latin betűkkel író nyelvekre összpontosított, a kínai és az orosz piacon helyi riválisai, a Baidu és a Yandex elhúztak mellette. Ezekben az országokban valószínűleg egyhamar nem is fogja behozni a Google a hátrányát, Kínában ráadásul az állampárt is összerúgta a port a külföldi nagyvállalattal.
A kilencvenes évekből fennmaradt amerikai vetélytársak napjainkban már nem keresőként, hanem információs portálként pozicionálják magukat. Ma valószínűleg az egyetlen komolyan vehető keresőrivális a Microsoft által fejlesztett Bing – a Microsoft a közelmúltban a Yahoo!-val is összeállt, hogy legyőzze a Google-t, de az áttörés egyelőre várat magára...
További olvasnivaló, felhasznált irodalom
The History of Internet Search and Google (dokumentumfilm)