Cégalapítás a disznóólban
Melyik neves multicéget nevezték el indulásakor vidéki tahónak, és miért? Milyen kis országok írták be magukat a számítástechnika történetébe? Cikkünkből mindezek mellett azt is megtudhatja a bátor olvasó, hogyan okozzon életre szóló traumát kockázatitőke-befektetőknek!
Sorozatunk előző részének végén már létezett a web, de még senki sem igazán tudta, hogyan lehetne keresni az adathalmazban. Most arról az átmeneti időszakról írunk, amikor még virágzottak a különböző listák és katalógusok, de már megjelentek az első tényleges keresők is. Ráadásul kiderül, honnan indult egy igazi világcég...
(Forrás: Wikimedia Commons / Prathap Wagle / CC BY-SA 3.0)
Svájc, a web hazája?
Valószínűleg az 1993-ban megjelent W3Catalog volt az első automatizált webkereső. Ezt Oscar Nierstrasz számítástudós készítette. Nierstrasz Hollandiában született, Kanadában nőtt fel, majd Svájcba költözött – itt hozta létre a W3Catalogot is. Ezzel az apró ország már nem először írta be magát a webes keresés történetébe, hiszen maga a web is Svájcban született meg. Nem véletlen egybeesésről van szó – Nierstrasz ismerte Berners-Leet, a web atyját, és úgyszólván egymás szomszédságában dolgoztak.
A W3Catalog egyszerűen végignézte a mások által kézzel összeállított listákat, és ezekben keresett – tehát nem azon az elven működött, mint a későbbi keresők, amelyek ténylegesen végigjárták a weboldalakat. Épp ez a jellemzője volt egyben a legfőbb gyengesége is: ha megváltozott a listák formátuma, a W3Catalog nem tudott automatikusan igazodni az új formátumhoz. Ráadásul meglehetősen lassú volt, így hamarosan átadta a helyét a modernebb keresőknek. Mindez azonban nem ment egyszerűen, előbb még sok minden mást is ki kellett próbálni és elvetni. Szintén 1993-ban született meg az ALIWEB, azaz az Archie-Like Indexing for the Web: Archie-szerű webes indexelés. De mi az az Archie?
Hajnali háromkor készült
Az Archie neve az archive, azaz ’archívum’ szóból ered. Az Archie szó egyben angolszáz férfinév is, az Archibald becézése. Elterjedt tévhit, hogy a keresőt az Archie képregényről nevezték el – ebből az amerikai átlagfiatalok életéről szóló sorozatból egy füzet Ricsi és a brancs címen Magyarországon is megjelent. A tévhitnek épp az ellenkezője igaz: Emtage a mai napig ki nem állhatja az Archie képregényt. Emtage akaratán kívül egész divatot indított el – az Archie-ra hasonlító, mások által fejlesztett korabeli szolgáltatások közül több is a képregényfigurák nevét viselte. Az 1990-ben indult Archie nem weboldalak, hanem állományok között keresett – rengeteg olyan szerver szerepelt az adatbázisában, ahonnan állományokat lehetett letölteni, és kérésre megmondta, mi hol található. Az Archie már a web megjelenése előtt létezett – mint korábban említettük, az internet előbb született meg, mint a web, és eleinte többek között állományok csereberéjére használták. Úgyhogy tulajdonképpen az Archie volt az első internetes kereső, de nem ez volt az első webkereső.
Az internet hőskorának más fejlesztéseihez hasonlóan az Archie is a tudományos kutatók számára készült. A barbadosi születésű, egy kanadai egyetemen rendszergazdáskodó Alan Emtage feladatköréhez tartozott, hogy megfelelő szoftvereket találjon az egyetem munkatársainak és hallgatóinak. Úgy gondolta, a szoftverkeresést egyszerűbb lenne automatizálni, és hosszú éjszakák munkájával létrehozta az Archie fájlkeresőt. Ma már hihetetlennek hangzik, de azért éjszaka kellett dolgoznia rajta, mert nappal egyszerűen nem volt elég szabad sávszélesség – ekkoriban még igen korlátozott kapacitásúak voltak az internetkapcsolatok. Az Archie rövidesen elképesztően népszerű lett, Kelet-Kanada internetforgalmának felét lefoglalta! Az egyetemi vezetésnek mindeközben fogalma sem volt arról, mire megy el a sávszélesség – az illetékes tanszékvezető úgy szerzett tudomást az Archie-ról, hogy egy konferencián gratuláltak neki a remek fejlesztéshez. Szerencsére nem dührohamot kapott a hírre, hanem ösztönösen fogadta a bókot: hát persze, hogy a mieink csinálták!
(Forrás: Alan Emtage)
A web megjelenésével felmerült az ötlet: az Archie-t nem csak az állományok közti keresésre, hanem a weblapok közti keresésre is fel lehetne használni. A holland Martijn Koster vállalkozott a feladatra. Az Archie-szerű Aliweb rövid ideig üzemelt is, de sosem vált annyira népszerűvé, mint a fájlkereső. Habár az Aliweb automatikusan végignézte a neki megadott webcímeket és listát készített az oldalakról, kézzel kellett elirányítani a webcímekre. Az elképzelés szerint minden webfejlesztő beküldte volna a weblapja címét, de a többség nem is tudott arról, hogy létezett ilyen lehetőség.
Mindent elözönlenek a robotok
Martijn Koster maga is tudatában volt annak, hogy a kézi regisztráció nem az igazi, de mit lehetett tenni? A később diadalmaskodó módszer, a keresőrobotos keresés ekkoriban jött létre, de még gyermekbetegségekkel küszködött. Eszerint az elgondolás szerint keresőrobotokat kell használni: ezek olyan programok, amelyek bejárják a webet és rögzítik a talált információt, amiket aztán a webkereső felhasznál. Igen ám, de a kilencvenes évek első felében még olyan alacsony volt a weboldalakat szolgáltató gépek kapacitása és olyan kevés volt az internetes sávszélesség, hogy a keresőrobotok forgalma jelentős tétel volt. Egy rosszul programozott vagy épp csak sokat akaró robot egész szervereket kényszeríthetett térdre.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Koster kidolgozott egy szabványt, aminek a keresőrobotoknak engedelmeskednie kellett. Ha a weboldal tulajdonosa nem akarta, hogy a robotok fogyasszák az erőforrásait és rögzítsék a weboldalával kapcsolatos információkat, egyszerűen kitilthatta őket. (Ez a módszer a mai napig használatos, webfejlesztőknek ismerős lehet a robots.txt...) Így már tárva-nyitva állt az út a robotokat használó – azaz a mai, modern elven üzemelő – keresők előtt. Azonban még mielőtt továbbhaladnánk, ki kell térnünk talán az egyetlen olyan kézzel készített weboldal-listára, ami napjainkig fennmaradt, sőt máig az internet leglátogatottabb portáljai közé tartozik – igaz, ma már teljesen más elven működik!
Virtuális kosárlabda a pöcegödörben
A Yahoo!-t két stanfordi mérnökhallgató, Jerry Yang és David Filo alapította. A doktorijukat írták, de a témavezetőjük egy évre alkotószabadságra ment, ők pedig a disszertáció helyett inkább az egyetemi fantasy kosárlabdabajnoksággal foglalták el magukat. Amerikában népszerűek a fantasy sportoknak nevezett játékok – ezekben minden játékos az évad elején összeállíthatja az ideális csapatát, amely aztán a fiktív bajnokságban a sportolók valós bajnokságbeli teljesítménye alapján ér el sikereket. Ez egyfajta menedzserjáték, szimuláció. Yang és Filo tehát éjjel-nappal a kosárlabdastatisztikákat bújta – hol máshol, mint az akkoriban lendületet vevő interneten!
(Forrás: Wikimedia Commons / Steve Lipofsky / GNU-FDL 1.2)
Két hősünknek annyira megtetszett a web, hogy nekiálltak saját listát készíteni a kedvenc weboldalaikból: ez volt a Jerry & David's Guide to the Internet, azaz Jerry és David útmutatója az Internethez. Az útmutató egyre népszerűbbé vált, úgyhogy ki kellett találni egy rövidebb elnevezést: az örömujjongáshoz hasonlító hangzású Yahoo! mellett döntöttek. A név eredetileg a meglehetősen pejoratív, ’vidéki tahó’ jelentésű yahoo amerikai szóból eredt, ugyanis a vidéki David Filót így becézte a barátnője. (Maga a yahoo pedig a Gulliver utazásaiból került az amerikai szlengbe: a klasszikus regényben a jehuk primitív és visszataszító lények.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Mitchell Aidelbaum / CC BY 2.0)
1994 őszére az oldal már napi egymillió letöltésnél tartott, és alkotói úgy gondolták, befektetőt kellene találniuk. A számítástechnikai cégekbe fektető Sequoia Capital kockázatitőke-alap végül kétmillió dollárt adott a srácoknak, habár a pénzembereknek megvoltak a fenntartásaik. A cég munkatársa, Michael Moritz ellátogatott a Yahoo! főhadiszállására, azaz Yang és Filo kollégiumi szobájába, ahol az egyetemistákra jellemző disznóóllal találkozott. „Az anyák rémálma […], fülledt pöcegödör” – mesélte később a szobáról egy dokumentumfilmben. Ezek mellett már szinte csak apróság volt, hogy „az üzleti terv finoman szólva ködös”. A Sequoia mégis befektetett a srácok cégébe, és ez a disznóól ellenére jó döntésnek bizonyult. A Yahoo! rendkívül gyors növekedésnek indult.
Igen ám, de a Yahoo! hamarosan szembetalálta magát a robotalapon működő keresőkkel. A kategóriákra osztott lista mellett a látogatók szerettek volna automatizált keresést is, hiszen haladni kellett a korral. A Yahoo! felvette a kesztyűt, a kilencvenes évek közepén pedig kezdetét vette a nagy keresőháború. A következő részben előkerülő nevek már sokaknak ismerősek lehetnek: ekkor született meg az AltaVista, a Lycos, az Excite, az Infoseek és számos más hasonló kereső. De erről már csak legközelebb – addig is a következő videóban végignézhetjük, hogyan fejlődött a Yahoo!
További olvasnivaló, felhasznált irodalom (angolul)
Az utolsó működő Archie-kiszolgáló
The History of Internet Search and Google (a pöcegödrös interjúval)