6 dolog, ami bizonyítja, hogy a macskád utál
Aranyosnak tűnik: dörgölőzik és dorombol, ha simogatjuk, nem feltétlenül menekül el. És az is igaz, hogy nem csinál feltétlenül a szoba közepére. Mindezektől függetlenül a macska összességében nem szereti a gazdáját. Íme a tudományos bizonyítékok.
A tudomány a macskautálók oldalán áll. Úgy tűnik igaz az a megfigyelés, hogy míg a kutyák feltétel nélkül szeretik gazdájukat, addig a macskánk magasról tesz arra, hogy éppen élünk-e vagy halunk. Amilyen aranyosak és vonzóak tudnak lenni kedvenceink a szemünkben, a valóságban legalább annyira érzelem nélküli, önző dögök. A news.mic új adalékokkal szolgál ennek bizonyítására.
1. A macskád nem szeret viszont
A Lincoln egyetemen készült kutatások azt találták, hogy a macskák nem szeretik viszont úgy a gazdáikat, ahogyan a kutyák teszik. Ennek pedig az lehet a magyarázata, hogy míg a kutyákat mintegy 32000 évvel ezelőtt háziasította az ember, a macskákat csupán 9000 évvel ezelőtt kezdte el használni a ház körül (például arra, hogy elkapja az egereket). A kutyával az emberi faj hosszú évezredeket töltött, gyakorlatilag együtt fejlődtek, alakultak az evolúció során. Mindez nem igaz a macskákra.
Az is fontos különbség, hogy a kutyákat az ember úgy tenyésztette, alakította, hogy a számára előnyös tulajdonságok öröklődjenek, és így az állattal minél jobban együtt lehessen élni. A macskák azonban ha vannak is, nem ilyen szempontok szerint vannak nemesítve. Inkább ők választják az embert, mint fordítva. Ők nem az ember együttműködő partnereiként kerültek a házhoz: egyszerűen odaszoktak, mert nekik ez jól jött. A kutya és az ember kapcsolatában azonban általában kölcsönös az egymásrautaltság.
2. A macskád azért tojik a szőnyegre, mert hülyének néz
A macskatartók sokszor azért is szeretik kedvencüket, mert az tiszta. A macska ösztönösen megkeresi az almot, és abba piszkít, majd – normális esetben – be is takarja, el is temeti a piszkát. Ez a szokása még a háziasítás előtti időkből származik: azért előnyös a vizelet, illetve az ürülék elkaparása, mert a ragadozók így szag alapján nehezebben találják meg. Tehát ha a macska mégis a szőnyeg közepére csinál, az azt jelenti, hogy rájött, tőlünk nem kell félnie mint potenciális ellenségtől. Amikor pedig azt látja, hogy föl is takarítjuk a mocskát, megbizonyosodik róla, hogy ő az alfamacska a territóriumon belül (azaz a házunkban).
3. A macskádat nem érdekli, hogy elmész-e vagy maradsz
Daniel Mills, a Lincoln egyetem munkatársa megismételte Mary Ainsworth híres kísérletét, amelyből az derül ki, hogy a gyerekek különleges módon kötődnek a szüleikhez. A kísérletben a gondozó (anya) és egy idegen felváltva lépnek be a szobába, ahol a gyerek reakcióját figyelik és rögzítik.
Mills és munkatársai ezt a kísérletet végezték el kutyákkal és macskákkal. Az derült ki, hogy míg a kutyák – a gyerekekhez hasonlóan – erős kötődést mutatnak a gazdájukhoz, addig a macskákat egyáltalán nem érdekli, hogy ki lép be a szobába, illetve, hogy ki megy el. A macskák tehát nem kötődnek a gazdájukhoz.
4. A macskádnak hátsó szándékai vannak...
Az ember hajlamos azt hinni, hogy amikor a macska dorombolva a lábunkhoz dörgölőzik, akkor a szeretetét fejezi ki. A látszat csal: a macska ezzel nem érzelmeket fejez ki, hanem azt, hogy úgy gondolja, a tulajdonai vagyunk.
A macskák ugyanis úgy jelölik ki a saját territóriumukat, hogy szaganyagukkal, feromonjaikkal megjelölik azt. A macska testén a feromonkat termelő mirigyek éppen azokon a helyeken találhatók, amelyekkel dörgölőzni szokott. A „dörgölőzés” értelme tehát nem más, mint hogy a feromonjaival megjelöljön minket saját tulajdonaként.
5. A macskád rendszerint utálja, ha hozzáérsz
Nem minden macskára igaz, de jó néhányra, hogy valójában egyáltalán nem szereti, hogyha simogatják. Egy 2013-ben végzett kísérletben a macskák stressz-szintjét mérték, miközben simogatták őket. Kiderült, hogy vannak közöttük olyanok, akiknek a simogatás hatására nemhogy csökkenne, hanem inkább növekszik a stressz-szintje. Ez nem egyformán érint minden macskát: vannak olyanok köztük, akik még képesek tolerálni, ha simogatják őket, és vannak olyanok is, amelyek inkább elkerül ezt, és elmennek.
6. A macskád annyira hülyének néz, hogy nem hiszi, hogy el tudod látni magad étellel
A házi macska rendszeresen vadászik kisebb állatkora: egerekre, énekesmadarakra, nyulakra. Amikor azonban megvan a zsákmány, azt nem eszi meg, hanem elhelyezi általában a bejárati ajtó előtt. A dögöt természetesen nekünk hozza, ugyanis nem feltételezi rólunk, hogy képesek vagyunk magunknak megszerezni a táplálékunkat.
Forrás
A macskát (bármely emlőst) akkor találjuk okosnak, ha az "emberi nyelv" tudatos mellőzésével direkt meg akarjuk érteni őket. MEG LEHET ÉRTENI ŐKET. S akkor ők sokkal okosabbak, mint a tudósok, mert ők valóban oda is figyelnek ránk. És értenek - nemcsak minket - hanem többé-kevésbé más fajokat is.
Egyik évben egymásután szült nálam két macsi. Először egy öreg nőstény, nem is az enyém, csak (valszeg érezve, hogy ő már gyengül) egy "becsatlakozó" - meg a sajátom. Délután érkeztem haza. A saját macsim azonnal nyávog a lábam alatt. Ja, hami kell, jól van. Kiszórom a kaját, de hozzá se nyúl, csak "magyaráz". Gyere utánam, mondja. Vagyis elindul, megáll, elindul. Jó sokszor. Megyek utána. A ficakban a négy saját kölyke azonnal szopni kezd. Pár pillanat mulva előjönnek a "befogadodott" macsi kölykei is, akik már nagyobbak. De nincs elég hely a szopizásra. Az ÉN MACSKÁM rezegtető madár-ölés hangokat hallat. MEGÖLTÉK volna a másik anyát? Azt mondod? Nem kellett messzire mennem keresgélni. A másik (jó öreg) macska-anya el volt gázolva a közelemben, 5O méterre, de még ki se hűlt!!!
Visszamegyek. Ezek itt nem férnek el nekem. pittyeg, nyervákol, és kifejezettem rám néz az én macsim. Igazad van, ezek már egyedül is tudnak enni. Fogtam a nagyobbakat és külön adtam enni nekik-). És tényleg, egyedül is mind tudtak már enni bármit.
Én a helyetekben nem venném ennyire komolyan az amerikaiaknak ezeket a tudományos kutatásnak álcázott hülyeségeit. De az is lehet, hogy tévedek, és a kutatók már voltak macskák is.....
Ez egyike a nyest azon kevés cikkének, amit tételesen cáfolni lehetne. Erre nem vállalkozom, de azért tennék néhány megjegyzést. Az emberekkel való barátságunk nem olyan új keletű, mint azt a cikk állítja (erre bizonyíték például a spanyolországi Altamira barlangban talált, legalább 33 ezer évesnek becsült macskaábrázolás), és biztosan sokkal békésebb, mint a kutyafélékkel való együttélés. Sajnos nem ritkán előfordul, hogy nyestek, görények és egyéb menyétfélék elfogult véleményt nyilvánítanak rólunk. Ennek oka az Önök baromfiai iránt tanúsított érdeklődésük lehet. Eleganciánk, tiszteletet parancsoló intellektusunk közismert, ugyanakkor nem tartanak konformistának sem. Legfőbb hibánk túlzott aranyosságunk lehet. Számos alfajunk ismert, vad és szelíd macskák közt nincs éles határ. A magyar szürkecirmos 2015-ben pályázik a hungarikumok listájára. Az elmúlt fél évben két gyermeket is megmentettünk, mint azt a hírekben olvashatták. Minden fajtársamért nem vállalhatok felelősséget, de nagyfokú aljasság nem jellemző ránk. Végezetül egy idézet S. Mallarmé tollából, ő is egyike a számos művésznek és tudósnak, akinek hű társai voltunk."A cirmos egy aranyos fajta, szebb mint a foltos vagy tarka."
Még ilyen undorító trollkodást basszus. Ez a "hogy ne végezzünk tudományos újságírást" állatorvosi lova.
Ilyen szintű "tudományos" bizonyítékból tizet hozok bármire. Többek közt arra is hogy a nyest.hu eljutott a Bors színvonalán alulra.
@Asha: Tökéletesen igazad van. A macskáim területhatára nem a (jó nagy) kertem végében van, hanem távolabb, kb. a park egyharmadánál. Odáig követ - mindig csak egy macska és egyre jobban siránkozik. Gyere vissza! Onnantól már nem a miénk, ott baj érhet! Ott kering és vár egy ideig. Ha hamar visszajövök, akkor boldogan elémfut és téblábol keresztbe előttem: na jól van, megvagy.
Másik sztori: A félfarkas, szelíd kutyám megkötve volt a kertben. Kinéztem a nagy csaholásra. Egy hatalmas idegen farkaskutya dühödten repül át az alacsony kőfalon és megtámadja a kutyámat. Úristen, ennek vége... de nem is merek közeledni. A francba, dehogyisnem, hol egy ásó? A nagy fehér kanmacsi szintén repül... a kutyám vállára. Jaj, most már ennek is vége!
De nem. A macska felényúl a közeledő idegen kutyának és beleharap, vagy belekarmol a fülébe. Pillantanyi csend, minden mozdulatlan. Az idegen kutya "megkisebbedik", majd elsétál a falig. Nem repül, csak átmászik, és elmegy. Az én kutyám leül. A macsi jön és szaporán nyávogva meséli: Ez nem is idevaló. Azt mondtam neki, hogy ő nincs itthon, csak mi.
Hihetetlen? Én se hinném, ha nem láttam volna...
@Artekita: nem láttam még a kommentedet, amikor írtam:)
17 évig éltem a cicámmal, két kutya mellett (ők csak 14 évig éltek). Ilyen cikket nem kellene közölni, mert csupa hülyeséget tartalmaz.
Undorító stílusú, gusztustalan cikk. Látott valaha macskát közelről a cikk írója?
Ez egy nagy marhaság!!! Kutyám is és cicám is van! Nem lehet összehasonlítani a két állatot!
Aki ezt megállípította, és még még le is írta, szerintem még életében nem látott macskát közelről!
Intelligens és következetes, tiszta kis állatok!